Typographia, 1892 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1892-09-16 / 38. szám
38. szám. — XXIV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1832. szeptember 16. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stáhly-utcza 1. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre .................... Irt Fél évre.............................. 2 frt Egész évre......................... 4 frt TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Úgy a fővárosi, mint a vidéki szaktársakat figyelmeztetjük, hogy önkéntes adományaikkal folytonosan támogassák az árszabály-bizottságot. — A vidéki szaktársak adományaikat Schmidt István vendéglős urnak (gyöngytyuk- és kőfaragó-utcza sarkán) küldjék. Az árszabály-bizottság. Az iparos részvénytársaságok. Nemcsak érdekes, de szükséges is azt nekünk, munkásoknak is, tudnunk, hogy hány iparos részvénytársaság van az országban, mennyi azoknak az alaptőkéjük és milyen osztalékot adnak a részvényes uraknak? Mi vagyunk a tulajdonképeni termelők, jól esik tehát látnunk, hogy hány részvénytársaságot tartunk fönn és milyen nagy jövedelmet élveznek munkánk után — mások. A statisztikai füzetek júliusi száma után mindezekről meggyőződést szerezhetünk magunknak. E füzetek szerint volt: 1890- ben 41 iparos részvénytársaság 1891- ben 58 » , a gyarapodás tehát, a mint látjuk, 17; a befektetett alaptőke pedig a következő arányt tünteti föl: 1890- ben 43.000,000 frt alaptőke 1891- ben 59.000,000 » , az alaptőkébe fektetett pénz tehát 16.000,000 forinttal szaporodott, amihez ha hozzávesszük a vállalatok 24.000,000 frt tartalékalapját, úgy azt látjuk, hogy Magyarországban az iparos részvénytársaságok 83.000,000 frttal vannak üzemben. Ha most összehasonlitjuk az 1890. évet az 1891. évvel, úgy arra az eredményre jutunk, hogy az emelkedés oly bámulatos, hogy minden igazi soviniszta magyar lelkét örömmel töltheti el, mert hát 17 uj vállalattal és 16.000.000 frttal több, nem valami megvetendő eredmény. De hát mi, akik nem vagyunk soviniszták, hanem az egészséges közgazdasági fejlődés szemüvegén nézzük ez óriási emelkedést, csak nevetünk, mert tudjuk, hogy mindez csak az erőszakos ipari fejlesztés következtében jött létre. Tudjuk nagyon jól, hogy Baross meghalt miniszter erőszakkal akart magyar ipart teremteni s mindenféle állami kedvezményekkel alakíttatott új iparvállalatokat ; ezek az uj vállalatok emelték aztán a számot és a vállalatokba fektetett tőkét. Más kérdés azonban, hogy emelték-e magát a tulajdonképeni ipart is. Határozottan nem, mert míg a régi iparvállalatok, azok, amelyeknek czikkeire szükség van, nagy osztalékot adnak, addig az új, kedvezményes vállalatok pedig deficittel dolgoznak. A czukorgyáraknak, a csavargyárnak, a magyar pamutiparnak, az I. magyar szövőgyárnak stb. mindnek nagy a deficite, habár ez iparágaknál van is a legnyomorultabb fizetése az alkalmazottaknak s még hozzá állami kedvezményben is részesülnek, míg a fiumei kőolaj-finomitónak, a kőbányai téglagyárnak, a Ganz-gyárnak, Athenaeumnak stb. mindnek 20—30% jutott osztalékul, sőt a salgótarjáni kőszénbánya 32%-t fizetett; nagy osztalékot, 12—16%-t, fizettek még a malmok, részvény-sörfőződe, részvény-nyomda és pár más vállalat, habár nem is kaptak direkt állami kedvezményt. Mindezekből azt látjuk, hogy ipart teremteni erőszakkal nem lehet; ilyenre csak olyan ember vállalkozhatik, aki szolgabiróból lesz kereskedelemügyi miniszter, s így csak annyit ért az ipari politikához, mint egy szolgabiró. Az ipar, épugy mint minden más a világon, csak a természetes fejlődés által lesz naggyá s az erőszakos fejlesztés megboszulja magát, amennyiben nemcsak hogy soha sem hozza meg a vállalatba fektetett tőke a gyümölcsöt sem az államnak, sem a vállalkozónak, sem a munkásnak, de sőt kárral is jár az állam, dacára a nyújtott nagy kedvezményeknek, nem nyer új adóforrást, a vállalkozó elveszti befektetett tőkéjét, a munkás pedig oly iparágat tanul, amelynek később semmi hasznát sem veszi, uv •:• azok az iparágak tönkre mennek. — Hiába gondozza a kertész a délszaki növényt üvegházában, nem lesz az soha olyan, mint hazájában. Ezek után áttérünk arra, ami minket munkásokat leginkább érdekel, vagyis arra, hogy az állam említett rossz iparügyi politikája dacára mégis mily nagy hasznot, illetőleg mily magas összosztalékot szereztünk mi munkánkkal a magántőke egyesüléséből alakult részvénytársaságoknak.Említettük, hogy egyes társaságok 15—20—30%-ot, mások 8—10—12%-ot adtak osztalékul, míg az állam által dédelgetettek deficittel dolgoztak; ha most e különböző osztalékokat összegezve vesszük, úgy — a forrásul használt füzet szerint — arra az eredményre jutunk, hogy az 58 iparos részvénytársaság 59 millió frt alaptőkéje 8 millió frt hasznot hajtott, ami — 4%-os számítással— 15% jövedelemnek felel meg. Óriási uzsora ez, ami még óriásibb mérvben nyilvánulna, ha ismernők a magánvállalatok jövedelmezőségét. A magánvállalatokba — ami nagyon természetes — hasonlíthatatlanul sokkal nagyobb tőke van befektetve, mint a részvénytársaságokba, s így ezek — hozzá még vezetésük is olcsóbb lévén — hasonlíthatlanul sokkal többet is jövedelmeznek; pontos százalékkal teljes lehetetlenség kimutatni azt, hogy mit jövedelmez a tőke, csak azt tudjuk, hogy e jövedelmezőséget nem az, hanem a mi munkánk hozza meg. Mi milliók dolgozunk, gyűjtünk és fáradunk, hogy ezrek henyéljenek és gondtalanul élvezzenek, épúgy mint a méhkasban dolgozik a tömeg, míg a néhány here henyél; ez a jelen termelési rendszer képe s ennek megváltoztatására törekszünk mi. A statisztikai munkák rendesen feltüntetik, hogy hány iparvállalat van üzemben, mennyi munkás, munkásnő és fiú vagy leány dolgozik azokban, sőt újabban azt is közlik, hogy mennyi az átlagos napi bér; a kormány úgy mint magánosok, az úgynevezett közgazdasági írók, javaslatokat is tesznek, hogy mi módon lehetne a tőkét jövedelmezőbbé tenni, de arról hallgatnak, hogy mikép lehetne az átlagos napi bért emelni, sőt ha erre önerőnkből törekszünk, úgy ellenünk törnek és törekvésünket a hazai ipar érdekében meghiúsítják. Undor fog el bennünket mindig, ha hivatalos közgazdasági jelentéseket olvasunk, mert ezek rendesen a tőketulajdonosoknak rónak föl minden eredményt mig rólunk, a termelőkről, jóakaratúlag soha sem emlékeznek meg. A II. nemzetközi nyomdász-kongresszus Bernben. II. A már közlött s a nemzetközi nyomdász-szövet-ség alakítására vonatkozó határozat elég világosan szól. Figyelem forditlatott ennél mindama súlyos körülményekre, melyekkel számolnunk kell, s szem előtt lett tartva az is, miszerint csak oly szabályok és határozatok hozassanak, melyek praktikus czéllal is bírnak. Másrészt pedig szembetűnően kiviláglik e határozat olvasása közben az, hogy ez a Parisban tartott I. kongresszus határozatához képest nagy haladást mutat. Nagy jelentőséggel bír magában az is, hogy ezentúl árszabály-mozgalmakba való bocsátkozás csak előleges bejelentés és megegyezés után történhessék. Az utolsó szakasz pedig, mely kimondja azt, miszerint azon egyletek, melyek egy év leforgása alatt a viaticumot illetőleg a kongresszus határozatainak meg nem felelnek, az előnyökből kizáratnak, szintén igen helyes kényszereszköz arra, hogy a visszamaradt egyleteket, mint pl. az olasz, spanyol stb. bizonyos haladásra serkentse. Ez indítvány igen helyes és czélszerű s ennek alapján idővel igen nagy fontosságú határozatok lesznek keresztül vihetők. A központi vezetőség, Králik indítványára, a két svájczi egyletre ruháztatott s a franczia, német és osztrák küldöttekből álló bizottság a következő határozati javaslatot terjesztette a kongresszus elé az iroda munkarendjére nézve. A kongresszus által elfogadott indítvány a következő : »1. A központi vezetőség értesítései körlevelek vagy pedig az egyesületi szaklapok útján közöltetnek. 2. A legközelebbi kongresszus oly időben és helyen lesz megtartva, melyet a bizottság erre nézve czélszerűnek tartana. Szükséges azonban, hogy a bizottság javaslatához az érdekelt egyletek többsége is hozzájáruljon. 3. A vezető svájczi egyletek egy ellenőrző-bizottságot neveznek ki, mely a pénztárt rendszeresen felülvizsgálja. A központi vezetőség köteleztetik arra, miszerint évenkint egy zárszámadást készítsen, mely az egyes egyletekkel körözvény útján közlendő. A központi vezetőség fogja meghatározni továbbá az egyes funkczionáló tagok teendőit és kárpótlását. Azon szövetség, mely a nemzetközi bizottságot kinevezi, felelősséggel tartozik egyszersmind annak működéséért is. Hogyha a tagokra a hozzájárulási illeték már kirovatott, akkor joga van a központi bizottságnak segélyeket adni, e segélyösszeg nagysága azonban fejenkint és naponkint a 2 frankot meg nem haladhatja.