Typographia, 1892 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1892-09-16 / 38. szám

38. szám. — XXIV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1832. szeptember 16. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stáhly-utcza 1. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre .................... I­­rt Fél évre.............................. 2 frt Egész évre......................... 4 frt TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Úgy a fővárosi, mint a vidéki szaktár­sakat figyelmeztetjük, hogy önkéntes ado­mányaikkal folytonosan támogassák az ár­szabály-bizottságot. — A vidéki szaktársak adományaikat Schmidt István vendéglős ur­nak (gyöngytyuk- és kőfaragó-utcza sarkán) küldjék. Az árszabály-bizottság. Az iparos részvénytársaságok. Nemcsak érdekes, de szükséges is azt nekünk, munkásoknak is, tudnunk, hogy hány iparos részvénytársaság van az országban, mennyi azoknak az alaptőkéjük és milyen osztalékot adnak a részvényes uraknak? Mi vagyunk a tulajdonképeni termelők, jól esik tehát látnunk, hogy hány részvénytársaságot tartunk fönn és milyen nagy jövedelmet élveznek munkánk után — mások. A statisztikai füzetek júliusi száma után mindezekről meggyőződést szerezhetünk magunknak. E füzetek szerint volt: 1890- ben 41 iparos részvénytársaság 1891- ben 58 » , a gyarapodás tehát, a mint látjuk, 17; a befektetett alaptőke pedig a következő arányt tünteti föl: 1890- ben 43.000,000 frt alaptőke 1891- ben 59.000,000 » , az alaptőkébe fektetett pénz tehát 16.000,000 forinttal szaporodott, a­mihez ha hozzá­ves­szük a vállalatok 24.000,000 frt tar­talékalapját, úgy azt látjuk, hogy Magyar­­országban az iparos részvénytársaságok 83.000,000 frttal vannak üzemben. Ha most összehasonlitjuk az 1890. évet az 1891. évvel, úgy arra az eredményre jutunk, hogy az emelkedés oly bámulatos, hogy minden igazi soviniszta magyar lelkét örömmel töltheti el, mert hát 17 uj vállalat­tal és 16.000.000 frttal több, nem valami megvetendő eredmény. De hát mi, a­kik nem vagyunk soviniszták, hanem az egész­séges közgazdasági fejlődés szemüvegén nézzük ez óriási emelkedést, csak nevetünk, mert tudjuk, hogy mindez csak az erőszakos ipari fejlesztés következtében jött létre. Tudjuk nagyon jól, hogy Baross meg­halt miniszter erőszakkal akart magyar ipart teremteni s mindenféle állami ked­vezményekkel alakíttatott új iparvállala­tokat ; ezek az uj vállalatok emelték aztán a számot és a vállalatokba fektetett tőkét. Más kérdés azonban, hogy emelték-e magát a tulajdonképeni ipart is. Határozottan nem, mert míg a régi iparvállalatok, azok, a­melyeknek czikkeire szükség van, nagy osztalékot adnak, addig az új, kedvez­ményes vállalatok pedig defic­ittel dol­goznak. A czukorgyáraknak, a csavargyárnak, a magyar pamutiparnak, az I. magyar szövő­gyárnak stb. mindnek nagy a defic­ite, habár ez iparágaknál van is a legnyomo­rultabb fizetése az alkalmazottaknak s még hozzá állami kedvezményben is részesül­nek,­ míg a fiumei kőolaj-finomitónak, a kőbányai téglagyárnak, a Ganz-gyárnak, Athenaeumnak stb. mindnek 20—30% jutott osztalékul, sőt a salgótarjáni kőszén­­bánya 32%-t fizetett; nagy osztalékot, 12—16%-t, fizettek még a malmok, rész­­vény-sörfőződe, részvény-nyomda és pár más vállalat, habár nem is kaptak direkt állami kedvezményt. Mindezekből azt látjuk, hogy ipart teremteni erőszakkal nem lehet; ilyenre csak olyan ember vállalkozhatik, a­ki szolgabiróból lesz kereskedelemügyi mi­niszter, s így csak annyit ért az ipari politikához, mint egy szolgabiró. Az ipar, épugy mint minden más a világon, csak a természetes fejlődés által lesz nag­gyá s az erőszakos fejlesztés megboszulja magát, a­mennyiben nemcsak hogy soha sem hozza meg a vállalatba fektetett tőke a gyümölcsöt sem az állam­nak, sem a vállalkozónak, sem a munkás­nak, de sőt kárral is jár­ az állam, dac­ára a nyújtott nagy kedvezményeknek, nem nyer új adóforrást, a vállalkozó elveszti befektetett tőkéjét, a munkás pedig oly iparágat tanul, a­melynek később semmi hasznát sem veszi, uv •:•­ azok az iparágak tönkre mennek. — Hiába gondozza a ker­tész a délszaki növényt üvegházában, nem lesz az soha olyan, mint hazájában. Ezek után áttérünk arra, a­mi minket munkásokat leginkább érdekel, vagyis arra, hogy az állam említett rossz ipar­ügyi politikája dac­ára mégis mily nagy hasznot, illetőleg mily magas összoszta­­lékot szereztünk mi munkánkkal a magán­tőke egyesüléséből alakult részvénytársa­ságoknak.­­Említettük, hogy egyes társaságok 15—20—30%-ot, mások 8—10—12%-ot adtak osztalékul, míg az állam által dédel­getettek defic­ittel dolgoztak; ha most e különböző osztalékokat összegezve ves­­szük, úgy — a forrásul használt füzet szerint — arra az eredményre jutunk, hogy az 58 iparos részvénytársaság 59 millió frt alaptőkéje 8 millió frt hasznot hajtott, a­mi — 4%-os számítással­­— 15% jöve­delemnek felel meg. Óriási uzsora ez, a­mi még óriásibb mérvben nyilvánulna, ha ismernők a magánvállalatok jövedelmező­ségét. A magánvállalatokba — a­mi nagyon természetes — hasonlíthatatlanul sokkal nagyobb tőke van befektetve, mint a részvénytársaságokba, s így ezek — hozzá még vezetésük is olcsóbb­­ lévén — hason­­líthatlanul sokkal többet is jövedelmez­nek; pontos százalékkal teljes lehetetlen­ség kimutatni azt, hogy mit jövedelmez a tőke, csak azt tudjuk, hogy e jövedel­mezőséget nem az, hanem a mi munkánk hozza meg. Mi milliók dolgozunk, gyűjtünk és fáradunk, hogy ezrek henyéljenek és gond­talanul élvezzenek, épúgy mint a méh­kasban dolgozik a tömeg, míg a néhány here henyél; ez a jelen termelési rend­szer képe s ennek megváltoztatására törek­szünk mi. A statisztikai munkák rendesen feltün­tetik, hogy hány iparvállalat van üzemben, mennyi munkás, munkásnő és fiú vagy leány dolgozik azokban, sőt újabban azt is közlik, hogy mennyi az átlagos napi bér; a kormány úgy mint magánosok, az úgynevezett közgazdasági írók, javaslatokat is tesznek, hogy mi módon lehetne a tőkét jövedelmezőbbé tenni, de arról hallgatnak, hogy mikép lehetne az átlagos napi bért emelni, sőt ha erre önerőnkből törekszünk, úgy ellenünk törnek és törekvésünket a hazai ipar érdekében meghiúsítják. Undor fog el bennünket mindig, ha hivatalos közgazdasági jelentéseket olva­sunk, mert ezek rendesen a tőketulajdo­nosoknak rónak föl minden eredményt mig rólunk, a termelőkről, jóakaratúlag soha sem emlékeznek meg. A II. nemzetközi nyomdász-kongresszus Bernben. II. A már közlött s a nemzetközi nyomdász-szövet-­ség­ alakítására vonatkozó határozat elég világosan szól. Figyelem forditlatott ennél mindama súlyos körülményekre, melyekkel számolnunk kell, s szem előtt lett tartva az is, miszerint csak oly szabályok és határozatok hozassanak, melyek praktikus czéllal is bírnak. Másrészt pedig szembetűnően kivilág­lik e határozat olvasása közben az, hogy ez a Parisban tartott I. kongresszus határozatához képest nagy haladást mutat. Nagy jelentőség­gel bír magá­ban az is, hogy ezentúl árszabály-mozgalmakba való bocsátkozás csak előleges bejelentés és meg­egyezés után történhessék.­­ Az utolsó szakasz pedig, mely kimondja azt, miszerint azon egyletek, melyek egy év leforgása alatt a viaticumot illetőleg a kongresszus határozatainak meg nem felelnek, az előnyökből kizáratnak, szintén igen helyes kény­szereszköz arra, hogy a visszamaradt egyleteket, mint pl. az olasz, spanyol stb. bizonyos haladásra serkentse. Ez indítvány igen helyes és czélszerű s ennek alapján idővel igen nagy fontosságú határo­zatok lesznek keresztül vihetők. A központi vezetőség, Králik indítványára, a két svájc­zi egyletre ruháztatott s a franczia, német és osztrák küldöttekből álló bizottság a következő határozati javaslatot terjesztette a kongresszus elé az iroda munkarendjére nézve. A kongresszus által elfogadott indítvány a következő : »1. A központi vezetőség értesítései körlevelek vagy pedig az egyesületi szaklapok útján közöl­­tetnek. 2. A legközelebbi kongresszus oly időben és helyen lesz megtartva, melyet a bizottság erre nézve czélszerűnek tartana. Szükséges azonban, hogy a bizottság javaslatához az érdekelt egyletek többsége is hozzájáruljon. 3. A vezető svájczi egyletek egy ellenőrző-bizott­ságot neveznek ki, mely a pénztárt rendszeresen felülvizsgálja. A központi vezetőség köteleztetik arra, miszerint évenkint egy zárszámadást készít­sen, mely az egyes egyletekkel körözvény útján közlendő. A központi vezetőség fogja meghatározni továbbá az egyes funkczionáló tagok teendőit és kárpótlását. Azon szövetség, mely a nemzetközi bizottságot kinevezi, felelősséggel tartozik egyszer­smind annak működéséért is. Hogyha a tagokra a hozzájárulási illeték már kirovatott, akkor joga van a központi bizottságnak segélyeket adni, e segélyösszeg nagysága azonban fejenkint és naponkint a 2 frankot meg nem haladhatja.

Next