Typographia, 1920 (52. évfolyam, 1-53. szám)
1920-05-28 / 22. szám
Május 28 megvédhessük az országot, magunkat, őket is, most ne prézimitáljanak és ne akarják velünk elhitetni, hogy a háborúban ők szenvedtek legtöbbet. ■— Vagy azok, akik háborús jótékonyságra semmit, avagy vagyonukhoz mérten erre nagyon keveset adtak, mig az itthonmaradt magyar nyomdász félheti keresetéből, a szájától megvonva a kenyeret, segélyezte a hadbaivonult nyomdász családtagját egész háború alatt, az ilyen emberek most ne tanítsanak bennünket arra, hogy mi az összetartás, a krisztusi szeretet és a felebaráti kötelesség. A magyar nyomdai munkásság úgy szervezettségével, mint mindennapi munkájával mindig is magyar nyelvet szolgálja Azok az apró ólomkatonáik, amelyeket a magyar nyomdász naponként sorakoztat egymás mellé a szedővasában, s az a sok magyar könyv, az a száz meg százezer magyar újság, amelynek előállításában a magyar nyomdászok tehetségüknek a legjavát adják, az a sok magyar nyomdász, aki egyetlen kincsét, az életét, testi épségét, egészségét, családi boldogságát áldozta föl a háborúban a hazájáért, mind-mind a magyarságért volt és van. A megszállott területeken maradt magyar nyomdász szintén a magyarság katonája fog maradni Mert míg az asztalos a cseh nyelv tudása nélkül gyalulhat tovább, a cipész a szerb nyelv tudása nélkül is talpalhat tovább, addig a magyar nyomdász csak a magyar nyelvvel boldogulhat. És neki is életérdeke, hogy a megszállott részek ismét magyarok legyenek. A magyar nyomdászok kezemunkája, a magyar könyv, a magyar újság fogja az elszakított magyarság lelkében állandóan ébrentartani a magyar érzést és a magyar sajtó szava erősebb fegyver lesz a kezünkben, mint száz öldöklő ágyúé. __ Akik pedig ia kommunizmus miatt neheztelnek ránk, azoknak csak azt mondhatjuk, hogy minket épp úgy nem kérdeztek meg, mint ahogy őket sem kérdezték, mi éppúgy ébredtünk rá egy reggel, mint ők. Ne mindig csak az okozatot keressük, menjünk egy kicsit vissza a közelmúltba, megtalálójuk az ökot se. A román megszállás nem következett volna be, ha nincs kommunizmus. A ■ kommunizmus nem lett volna, ha nincs meg az októberi forradalom. — Forradalom sem lett volna, ha háború nem lett volna.Álljunk itt meg egy szóra! Talán itt lesz az is bizonyos kiskutya eltemetve! Bizony, ha a sok volna nem volna, ma már tahin minden máskép volna. (ÄäKiärsäŕis “e •““* TYPÜGK APHI A Forgácsok. A munkaközvetítés várandósai közül többen elhatározták egy kettős jubileum megtartását. Ennek megbeszélésére egy korcsmában összejöttek. A jubileum célja: 1. Névleges jutalmak osztása azoknak, akik egy éve „rendíthetetlen“ kitartással jelentkeztek közvetítésre. 2. Részvétnyilatkozat azoknak, akiknek „önhibájukon kívül“ semmiféle szeszes italra költségük nem volt. E sorok eddig nemde komikusnak látszanak?! — A korcsmárban egy jól táplált férfi jelent meg és meglepetésre bort, sört rendelt a libák. Összenéztek, szinte mondták: „mi éhesek és nem szomjasok vagyunk!“ A „jóakaró“ nem értette meg tekintetüket s mint ahogyan tárcája nem, úgy ő sem érezte azt meg, hogy az a munkanélküli gárda, amelyen „segíteni“ vélt, már nyomban egy éve, hogy a mindennemű nélkülözések és keserűségek mérhetetlen láncolatát szenvedték át. j»z a gárda azonban megérezte ezúttal is (ha most sem csalódott!), hogy amikor a tőke egy kis szivességre rászánja magát, annak hitterében, macskásig van.• Elméletben könnyű liberális és radikális álláspontra helyezkedni, de a gyakorlatban ez annyi, mint két lovon egy nyeregben ülni, ami nemcsak nem tiszta, de idétlen vállalkozás. Baktatni, sőt nyargalni is lehet elméletben — Ízlés dolgai — két vagy még több lovon egy nyeregben, de a gyakorlatban emberségesen azt megülni vagy állni nem! Ha az nem így volna, akkor az a szakképzett fizikai munkás, aki pályáján jelenleg nem bír szakszervezeti szabály szerint alkalmazást kapni, nemde, ott mindenütt vállalhatna elhelyezést, ahol munkaalkalom van. Teszem azt a nyomdász mehetne a cukrász, szabó, szobrász, kovács, műasztalos, műszerész stb. pályákra Uraim, ne dobálózzunk meggondolatlan szavakkal, csak oly tanácsot adjunk, amit a tiszta elmélet medre megenged és át tud vinni a gyakorlatba is.* Okoskodás a helyesírás körül. —Korrektorokat nem érdekel. —* _ Olvastam egyszer néhai Dóczi Lajostól az önérzetről érdekes kis tanulmányt. Emlékszem, az állt a cim alatt, hogy „nem hölgyeknek való“. De mindjárt hozzáfűzte az iró, hogy nem azért helyezte azt a sort a cim alá, mintha értekezésének tárgya olyasvalamit tartalmazna,amit hölgyeknek nem volna szabad a szeemérfmesség kockázaata nélkül elolvasni, hanem azért, mivel hölgyeknek unalmas, de még azért is, hogy annál inkább minden hölgy elolvassa. Ugyanebből a célból tettem föl én is ad notam, hogy korrektorokat nem érdekel. k îl. "A magyar írásmód alapelvei és a szóképzés esetei. - Szíaktáitóak! . . , 1 Beszéljünk a helyes Írásról. Az ujabbkori magyar irodalom művelői bőségesen szolgáltatnak anyagot ehhez a tárgyhoz, amely úgyszólván foglalkozásunkhoz tartozik. Mi, akik az általános művelődést terjesztő eszközök napellámosak vagyunk, tapasztaljuk legelsősorban, mennyire hibáznak a sajtó szellemi munkásai és a műfordítók a nyelvhelyességgel szemben. Pedig „a nyelvnek tudós velős esméretét (eruditem et solidam linguae cognitionem) tsak az íróktól kiváltbatosik: az olvasó köznép is, az Írókhoz támaszkodván, azt rólok előre felteszi, ’s tőlök akarja tanulni“ — mondja legnagyobb magyar nyelvtudósunk. (Révai: A magyar deákság. III. 69.) . Általánosan uralkodó vélemény a nyomdászkorrektorok között, hogy a leadott kéziratok minden betűjéhez ragaszkodni kell, azok szövegén változtatni nem szabad. Az író szellemi munkáján egyéniségének eredetisége nyilvánul :iDKig, tehát az írásmód különleges sajátságait vagy a mondatezer kedvetek különcködéseit mindenben tisztelni kell. Kétségtelen, hogy a szellemi alkotás minden mondata vagy kifejezése fölött elsősorban az irásmű szerzője rendelkezik, tehát minden írásjel elhelyezése őt illeti. (Jókai pörbe fogta volna a korrektort egy kolmma miatt.) De vajjon melyik szedő vagy a korrektor nem találkozik állandóan a kéziraton olyan © Mart mondatokkal, melyeken némi bea »sakkozással változtatni ne kellene, hacsak a nyelvi csürkeségnak értelmetlen példáit nem akarná közöltetni? Távol áll tőlem, hogy eme kérdésem jogosságának vagy indokoltságának igazolására a saját korrektorságom eseteit fölsoroljam, de megállapítom, hogy számtalanszor elkerülhetetlen volt a beavatkozásom még el Öont tárgyú munka kézforaán is. Legföljebb Ha valamikor fölépítik a szakszervezetek világstadionját, ott helyet foglal a bajnokcsapatban a magyar nyomdász is, aki a tudás, erő és jóság bölcsőjében úgy tápláltatott, hogy hatalmas atlétává fejlődhetett minden belső és külső intrika dacára. A magyar nyomdászbajnok elnyeri és elhozza majd azt a koszorút, amely a múlt és jelen munkálkodás érdemét, a jövő generációnak pedig a továbbfejlődés útját fogja beláthatatlan időkig disziteni, megvilágítani. ! -i • i .< Véres S'Krirttán, csak az vitatható, hogy ez a „bejavitás“ milyen természetű lehet. Mindenesetre akkor, amikor a kéziraton valamely mondat értelmetlen, valamely szólásmód magyartalan (idegenszerű) vagy valamely mondatszerkezet a nyelv törvényeibe ütközik, szóval amikor a korrektor nyelvérzéke tiltakozik a nyelvbotlás nagysága ellen, határoznia kell afölött, hogyan javítsa ki a helytelenséget a mondatszerkezet lényeges megbolygatása nélkül, csupán a szórend megváltoztatásával, vagy valamely képző, rag, betű vagy írásjel segítségével. A szakirodalom sokat foglalkozott idevonatkozó kérdésekkel, de leszűrhető eredménye nem lehetett ennek a fáradozásnak, mert az időről időre, ebben vagy abban a szaklapban erről vagy arról a kérdésről szóló vélemény, rendszerbe foglalt módszeres utasítással nem állott rendelkezésre éppen akkor és ott, amikor és ahol szükség lett volna rá jegyzeteimet összefoglalva — bár most időszerűtlenül — beszédrészenként különkülön csoportosított részekben ismertetem, előbb azonban lássunk tisztáin a dologban. A korrektor foglalkozásának alapja a helyesírás. Ennek jegyében műveli hivatását. A helyesírás nem tudományos kérdés, szabályait minden korrektor ismeri. Tudomásunk szerint kétféle szabályzat van: az iskolai és az akadémiai. Lényeges különbség a kettő között nincs, csak elveinek alkalmazásában van némi eltérés. Mind a kettő megegyezik abban, hogy alaptörvénye a kiejtés, bizonyos korlátok közt tért enged azonban a szóelemzésnek is azáltal, hogy a szóknak ragozott és képzett alakjában megőrzi a tő és a rag alakjait. Ilyen esetekben a szókat a nyelvtani alakok helyes képzése szerint írjuk, vagyis a szók nyelvtani elemeit (tövet, ragot, képzőt s az összetételeknél a részeket is), amennyiben azokat nyelvérzékünk kiérzi, a leírásban kitüntetjük. Minthogy azonban a szószármaztatás ellenére a szóelemek legtöbbnyire elhomályosulnak, ennélfogva tőszóknál és tőszószámba menő származékoknál a kiejtés (fonetika) szerint, származékszóknál és ragozott kifejezéseknél a szóelemzés (etimológia) szerint írunk. Az újabbkori nyelvhelyességi irodalom művelői szerint e két főelv mellett olykor még a hagyomány, az egyszerűsítés, valamint a kapcsolatosság vagy analógia is figyelembe jön, de ez utóbbi elvek a szóknak olyan írásmódját eredményezik, amely nem felel meg sem a kiejtésnek, sem a szóelemzésnek. Simányi rámutat erre az eltérésre és helyteleníti, hogy a tényleges kiejtés ellenéire például mesgye, pünkösd szókat írunk mezsgye, pünközsd helyett, mintha ezekben valami mesés pünkös szó származéka lappangana. Mégis 1920 A Magyar Grafika homlokára volt írva, hogy július és augusztus kivételével minden hónapban megjelenik. Eszerint az első fél esztendőre hat sziálin jutott volna, míg a másodikra csak négy. A most megjelent májusi szám bejelenti, hogy a szerkesztőség ezt a tervét megváltoztatta: a Magyar Grafika június és július hónapban tartja meg a nyári szünetét. Vagyis az első és második fél esztendőre öt-öt szám jut. Ehhez az elhatározáshoz nincsen semmi megjegyzésünk. A lényegen ugyanis egyáltalában semmi változás sem esik. A Magyar Grafika első cikke azt a címet viseli, hogy „A munkaadók és a szakirodalom“. A közlemény Peidl Gyula szaktárs gratulációs levelét is közli, amely a többek között hangsúlyozza, hogy neki is mindig az volt a felfogása, hogy „igazán öntudatos munkás csak az lehet, aki szakmáját szereti és érti. Másrészt a munkaadónak nem hátrány, hanem előny az igazán öntudatos munkás, aki jogait és kötelességeit egyformán ismeri. Ebből a fölfogásból önként következik, hogy örömmel láttam és szívesen támogattam a szakma fejlesztésére irányuló minden törekvést. Vajha megérhetném azt az időt, amikor a nyomdaipar minden munkása elismeri és elköveti, és minden munkaadó tettekkel támogatja ezt a fölfogást“. Mi a magunk részéről most sem tehetünk egyebet, mint hogy hangsúlyozzuk korábbi álláspontunkat: mi munkások — a mai viszonyok között — a munkaadóktól várjuk, hogy szakirodalomhoz juttassanak bennünket. Értesülésünk szerint eddig is akadtak nyomdák, amelyeknek a főnökei vagy egészen, vagy részben megtérítik munkásaiknak a Magyar Grafika előfizetési árát. Az a munkás, aki a mai súlyos időkben is lelkesedik a mestersége irodalmáért, igazán megérdemli a munkaadójától, hogy ezt méltányolja. A szükséges és reális üzleti gondolkozás mellett a munkaadók figyelmét nem kerülheti el az a szerep, amelyet a munkásság mesterségszeretetével és szakmájához való ragaszkodásával tölt be az ipar megmentése körül. Vannak ugyan, akik a főnökeik támogatása nélkül is meghozzák áldozatukat a szakirodalom érdekében, de nem szeretnék közelebbről megismerni az illetők magánéletét Bizonyos, hogy táplálkozásukban sokkal nagyobb szerep jut a rajongásnak, mint az anyagiasságnak. A Magyar Grafika májusi száma különben igen élénk, noha az első lapozgatások után mintha keresnénk valamit. Ez a szám ugyanis csak négy oldalnyi mellékletet közöl. Ezzel szemben azonban a szövegrész között sok az illusztráció, ami a mai viszonyok között tetemes költségszaporulatot jelent. Valószínűleg ez a magyarázata a kevés mellékletnek: azt látjuk, hogy az iskolai helyesírás a kiejtésnek megfelelően alkalmazza például a poggyászt, de már a mingyár, rögtön, tegnap #élő szókat elveti és a hagyományosság elve szerint alkalmazza így: mindjárt, rögtön, tegnap, holott ezekben is rég elveszett a szószármazék töve. Ezzel szemben a kapcsolatos (analógiás) írás szerint alkallmazza például ezt az igét: szitkozódik, mert értelmileg kapcsolatos az átkozódik igével, pedig tényleg kimutatható, hogy a szid igéből származik. Viszont Balassa az alszik, fekszik igének ragozásában világosan rámutat a fölösleges szófejtés alapján való írásmódra, mert az aludtam, aludni, aludj, feküdtem, feküdni, feküdj szókat minden ember így ejti ki: alultam, aludni, aluggy, feküttem, feltűnni, feküggy, alud, feküdtő pedig nincsen. Látnivaló ezekből a példákból, hogy a magyar írásmód alapelvei ingadozók és így az alapelveken épülő szabályok nem egységesek, többféle írásmódot engednek meg. S minthogy az írók nem következetesek, a különböző szabályokat fölváltva alkalmazzák, vagyis következetlenségből fölcserélik a kapcsolatosságot a hagyományossággal, a kiejtést a szóelemzéssel, így egyszer patakzik igét írnak (noha a kiejtésben patakzik), tehát a szóelemzés szerint, másszor meg lélegzik igét írnak (noha a szóelem lélek), tehát a kiejtés szerint alkalmazzák. Emellett még tág tért engednek az alternatíváknak is; vegyesen alkalmazzák az e és ö magánhangzókkal irt szókat: csepp, csöpp, fel, föl, per, pör stb.. a -jók -jök, -ok, -ök mellett használják állandóan az újabb fejlődésű -juk, -jük, -uk, -ük birtokos személyragot többes 3-ik személyben: ruhájuk, ruhájuk, kertjük, kertjök, kedvük, kedvök stb., az u, ü, ú, ü magánhangzók ingadozása következtében főnevek és melléknevekben: fésű, fésű, lassú, lassú, továbbá az ul, ül igeképzőkben s az -ul, -ül névragban: merül, merül, magyarul, magyarul stb., sőt számos más szót is kétféleképen írnak: néhány, néhány, szőlő, Szöllő stb. Mármost hányszor van rá eset, hogy a kézirat szerint szedett uccát, iccét kijavítja a korrektor utca, itce alakba, mintha ezek az ut, iral szókból származnának és az iskolai helyesírás szabályai szerint a szóelemzés elvét tartja szem előtt a korrigáláskor. Vagy megfordítva, hányszor tapasztalható a kéziraton, hogy az iró akaszt, fakaszt igékre gondol, mikor az akgat, fakgat képzéseket használja, melyeket a korrektor helyesen aggat, faggat alakra javít ki. önkényesség, tudálékosság, megszokás ez? Mellékes. Tény, hogy a korrektor akkor, amikor az igtat igét ifcraf-ra javítja ki, nemcsak u