Új Ludas Matyi, 1990 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1990-03-14 / 1. szám
Vadul gyűlölöm a horrort, mégis minden napom azzal kezdődik. Reggel felkelek, benézek a tükörbe és már felsikoltok a rémülettől. Ami tragikusabb: az én savanyú pofám korántsem az egyetlen savanyú pofa ebben a térségben. Sőt. Bármerre járok, vagy éppenséggel kelek kis hazánk virányain, csupa ökölbe szorított állkapocs, csupa félárbocra eresztett szemöldök. Na ja, árak, bérek, sokkok, stresszek, érthető. Természetesen az okát is tudjuk mindennek. Rákosi és kész. Mert,ha Rákosi papa annak idején teszem azt inkább egy sámlit csinál, akkor itt ma mindenki önfeledt viháncok közepette jár az utcán. PETERDI PÁL: itt régKánaánnal folyik a tej, meg a méz. Stimmel, idáig logikus és elfogadható. Ám, ha ebből valaha valaki egy merész fordulattal reklámot faragna, esküszöm oltári ideges lennék. Tetszik érteni, hogyan képzelem. Valaki tragikus hangon elmondja a fenti szöveget a Rákosi papáról meg a sámliról, aztán derűsen így folytatja: — A személyi kultusz rémségeinek visszarendeződése ellen tanuljon meg ön is sámlit gyártani. Minden hétfőn, szerdán és pénteken jutányos tanfolyamokat indít a Honi Bugyi barkács kft. Mert jegyezze meg egy életre: jobb faragni, mint befaragni ! Tetszik gondolni, hogy teljesen , meghülyültem a kortól? A saját koromtól, meg attól amelyikben élünk? Könnyen lehetséges. Néha magam is úgy érzem, hogy egy hideg ülemfürdő nem ártana. Ám mindez ritka világos pillanataim (lucidum intervallum) egyikében szakadt rám, igazolható és dokumentálható. Ugyanis... Ülöka minap a szomszédnál, nézzük a tévét, mert addig sem kell beszélgetni. Egyszercsak megragadja a karomat ez a szerencsétlen, a szemhéja már rángatózik, a szája meg cserepes, akár a VÁÉV BRAMAC. — Most figyelj, mert ilyet még nem láttál. Nézem s egy darabig úgy tűnik, hogy tévedett a szomszéd idióta, mert ilyet már láttam. Világháborús képek elegáns avíttra barnítva. Hitler a bajuszával, Hindenburg a ronda csúcsos sisakjában, Churchill keménykalapban, ágyúk, egy süllyedő hajó, nem a dévai kacajok műsora. Ám egyszercsak megszólal egy erőteljes hang és azt mondja, hogy mindez talán elkerülhető lett volna, ha a nemzetközi egyezményeket pontosan fordítják le a megfelelő nyelvre. Aztán gyorsan hozzáteszi, hogy az ilyen meg olyan fordító iroda akár hasonló esetekben is készséggel áll az úri közönség rendelkezésére. Tetszik érteni, ugyebár? Hogy sokmillió ember egy sajtóhiba következtében pusztult el. Hogy Auschwitz, Bergen-Belsen, Dachau, Katyn, a Donkanyar maximum kellemes kirándulóhely maradt volna, s ha az ilyen meg olyan fordító iroda tolmácsol Münchenben Chamberlain és Hitler, Moszkvában Ribbentropp és Molotov között. Szép? És akkor már világos, hogy egész történelmünk egyetlen nagy tévedés. A mohácsi vész sosem következik be, ha a Csele patak medrét a Pitypalatty mélyépítő vállalat szabályozza, a tatárjárás jövedelmező majálissá válik, ha Batu kánékat a Dzsingiztours rt. utaztatja Magyarországra. Ebben a pillanatban óriási robaj a másik szobából. — Borzasztó — hallom a szomszéd nejének hangját. — Pistike addig lökdöste a sublódot, amíg a papagáj kalitkája a fejére esett. — A nehézkedés törvénye — motyogom magamban a pillanat tébolyától még mindig szédelegve. — Newton elaludt a fa alatt, fejére esett egy alma, mire felfedezte a nehézkedés törvényét. Ha Newton egy akácfa alatt alszik el, a papagáj kalitkája sohasem pottyan Pistike kobakjára. Magyarok, honfitársak, ültessetek több akácfát! Csemetékkel és suhányokkal jutányos áronellát benneteket a rézmázdöbögei Dugvány téesz. Kelt a déli szélesség negyvenhetedik és a Ihaza! hülyeség sokszázadik fokán. (7)