Udvarhelyi Híradó, 2015. március (26. évfolyam, 41-62. szám)
2015-03-26 / 59. szám
2 FONTOS!____________________________________________________SZERKESZTŐSÉG 3 hónap 55 lej 6 hónap 110 lej 12 hónap 220 lej FIZESSEN ELŐ MOST! 1 hónap 20 lej “““"^Híradó Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 1844-430X _________ Lapunk eladási statisztikáit a Romániai Példányszám-auditáló Hivatal (BRAT) hitelesíti. Ügyvezető: Székely Róbert Tartalomigazgató: Szuszer-Nagy Róbert Főszerkesztő: Bálint István Főszerkesztő-helyettes: Kovács Eszter Szerkesztőségi tagok: Bálint Kinga Katalin, Fülöp-Székely Botond, Jánosi András, Pál Gábor, Székhely István, Veres Réka (aktuális) Zátyi Tibor (sport) Molnár Melinda (hitvallás) Thomas Campean, Lukácsi Lehel (fotó) Sólyom Erika (olvasószerkesztő) Oláh István (korrektúra) Tördelőszerkesztők: Csáki Ferenc, Mihály Róbert, Szász Éva Apróhirdetés: Bálint Erika Reklám: Kovács Dénes ■ Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■ A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■ Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. ■ Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. mSohmonY« ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! Az Udvarhelyi Híradóra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-218361-et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535600, Székelyudvarhely, Szentimre u. 17. sz. Telefon: 0266-218 361 E-mail: uk@udvarhelyi-hirado.ro marketing@udvarhelyi-hirado.ro hirdetes@udvarhelyi-hirado.ro terjesztes@udvarhelyi-hirado.ro Fax: 0266-218340 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.udvarhelyi-hirado.ro Telefonszolgálat: 0266-218361 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják hétfőtől csütörtökig 8-20, pénteken 8-16, vasárnap 14-20 óra között. Udvarhelyi Híradó , csütörtök, március 26. Szülőföldön magyarul: nem ér véget jövő héten az igénylés Április 24. a határidő Nem az igénylési űrlapon szereplő dátum, hanem április 24-e a végső határidő a Szülőföldön magyarul program támogatásainak kérvényezésére. R. KISS EDIT Aggodalmat és értetlenséget keltett egyes szülőkben az, hogy a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igénylésére az iskolákba szétküldött űrlapokon a március 31-i dátum szerepel a kérések leadási határidejeként, más közlésekben azonban április 24-e jelent meg utolsó időpontként. Elnézést kérnek Bartolf Hedvig, a program romániai lebonyolítását végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének illetékese ezzel kapcsolatosan leszögezte, április 24-ig várják a program támogatásai iránti igényléseket. Kifejtette, nem az űrlapon, hanem a www.szulofoldonmagyarul. ro honlapon, továbbá a plakátokon és a sajtóban megjelent időpontok a helyesek. Elmagyarázta, a pályázati kiírás később jelent meg a vártnál, ezért amikor az igénylések kezdetét kihirdette a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., ők már nyomdába küldték az igénylési űrlapokat azzal a határidővel, amelyről korábban szó volt. Az esetleges kavarodásért elnézést kérnek - tette hozzá. Eddig több mint ötezer IGÉNYLÉST KAPTAK A Szülőföldön magyarul program keretében a magyarul tanuló óvodások, iskolások és egyetemisták számára a 2014-2015-ös iskolai évre nyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás kérésére tehát van még idő, április 24-ig várják az igényléseket az RMPSZ-nél. Az április 24-i postai bélyegzővel ellátott borítékokat elfogadják, a határidőn túli igényléseket azonban már nem tudják figyelembe venni. ■ FOTÓ: VERES NÁNDOR Bár az űrlapon márciusi időpont szerepel, áprilisban zárul a támogatások igénylése r~-top CD -re Szemét vélemény „Csak úgy", „ingyen", „szívesen”. Ezek a kifejezések egyre inkább kikopnak a vidékünkön általánosan használatos szótárból. Miközben Európa nyugati részén a diákok számára kötelezővé tették az önkéntes munkát - ami, valljuk be, ellentmondásos is, ám szerintem az ilyen tevékenységnek mindenképp pozitív hatása lehet a túlzott kényelemhez szokott diákokra nézve, a szociálisan érzékeny fiataloknak pedig minden bizonnyal nem esik le az ujjukról az aranygyűrű tőle, nálunk azzal kell szembesülni, hogy ferde szemmel néznek arra, aki belefog egy-egy olyan tevékenységbe, amelyet nem fizetségért teljesít, hanem csak úgy kedvtelésből, legyen szó sima kölcsönös segítségnyújtásról - ami a régi korok falvaiban magától értetődő volt -, jótékonykodásról, környezetvédelemről vagy más közösségi megmozdulásról. Míg a fejlettebb társadalmakba jól beépültek ezek, és ott az önkénteseket tiszteli is a közösség, mi hajlamosak vagyunk ferde szemmel nézni az ilyen akciók szervezőire, részvevőire - még akkor is, ha fiatalok vagy diákok -, mondván, ingyen dolgoznak és dolgoztatnak, vagy éppen hátsó szándékot, „pult alatt” megszerzett fizetséget, lenyúlt pénzeket sejtve mögötte. A felnőttek - utalva társadalmi berendezkedésünk protekcióra és szívességekre épülő mechanizmusaira - nem meglepő módon arra tanítják a gyerekeket, hogy ami ingyen van, az kerül a legtöbbe. Másként megfogalmazva: mindent valamiért cserébe kapunk, és amit „csak úgy" adnak nekünk, „szívességből" vagy „figyelmességként”, azért el is várhatnak valamit, így jobb, ha óvatosak vagyunk az ilyen helyzetekben. Erre tanította meg ugyanis a generációkat az elmúlt rendszer, amikor semmit sem lehetett kapni a boltokban, ingyen javításokat, hajvágásokat s egyebeket vállaltak az emberek, hogy cserébe, az illetékes személyek segítségével hozzájussanak az alapvető élelmiszerekhez és más létfontosságú dolgokhoz. Mindent meg kellett szerezniük, nem juthattak csak úgy tisztán hozzá a mindennapi élet nélkülözhetetlen kellékeihez, és ezért cserébe szívességeket kellett tenniük - ám ezeket a legkevésbé sem szívesen tették, hiszen muszáj volt jóban lenniük ezzel azzal, aki segíthetett nekik. Ezek a kényszerszívességek beszennyezték magát a szívesség fogalmát is, és ha ma arról beszélünk, hogy valaki valamit önzetlenül, önként megtesz másokért vagy a közösségért, netán kedveskedni akar valakinek, ösztönösen is hátsó szándékot keresünk mögötte. Nem vitatom, biztosan vannak olyanok is, akik jótékonynak tűnő célok révén akarnak maguknak hasznot hajtani vagy az önkéntesség fogalmát kiforgatva ingyen szeretnének bizonyos szolgáltatásokat igénybe venni, ám meg kell tanulnunk különbséget tenni a segítség és kihasználás között. Főként olyankor, amikor a pénz kérdése fel sem merül, és nyilvánvaló a jó cél is. Persze ahogy egyre többen kezdenek valós vagy fiktív jótékony célokra gyűjteni, a közösségi oldalakon gyanús megosztásokra buzdítani, a külső szemlélőnek egyre nehezebb dolga van, ha tisztán akar látni. A jótékonykodni, önkénteskedni vágyóknak is beletelhet egy kis időbe és keresgélésbe, amíg megtalálják a megbízható akciókat, hiszen bárkinek lehet negatív tapasztalata csalókkal is. Mindenesetre azt javaslom mindenkinek, hogy mielőtt pozitív vagy negatív véleményt alkot egy kezdeményezésről, megmozdulásról, szánjon rá egy kis időt, hogy pontosan utánanézzen a részleteknek, hiszen könnyű bizalmat szavazni egy kamuakciónak, és ugyanilyen könnyű reblamálni a valódi, értékes közösségi munkát végzőket. Utóbbira nemrég egy helyi szemétgyűjtő akció során láttam szembetűnő példát: a kezdeményezéshez több székelyudvarhelyi iskola diákjai is csatlakoztak, akik az elmondások szerint pozitív tapasztalatokkal távoztak, és kedvet kaptak ahhoz, hogy további környezetvédő akcióban is részt vegyenek. Az erről szóló hírt azonban egyesek elmarasztalóan kommentálták: van, aki szerint ezt gyerekmunkának kellene felfogni, amelyet a törvény büntet. Igaz, hogy a legkevésbé sem tartom szívderítő dolognak, hogy az akcióban részt vett fiatalok egy olyan városban élnek, ahol az elvileg náluk érettebb és okosabb felnőttek által otthagyott koszt kell úton-útfélen látniuk - és ahol a polgármester csak néhány percig kapcsolódik be a szemétszedésbe -, ám ahelyett, hogy a közösségért tett gyerekek kis kacsáját féltenénk, a szülőket, a felnőtteket kellene megdorgálnunk, amiért hiányoztak mellőlük. A szervezőket meg legfeljebb azért marasztalhatnánk el, mert az akció időpontját nem igazították a dolgozók többségének munkaprogramjához, hiszen így valóban kevés felnőtt segédkezhetett a helyszínen. Merem állítani azonban, hogy akik a gyerekeket is lebeszélnék a környezetvédelemről, szabadidejükben sem fáradnának ki a vízpartra takarítani, de az útjukba kerülő, szétdobált hulladékot sem vennék fel a földről. Helyette írnának egy dühös véleményt. ■ AKTUÁLIS