Ügyvédek lapja, 1888 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1888-01-14 / 2. szám

. De amint törvényerőre emelkedik, parancsoló szük­­­­séggé teszi az azt kiegészítő további alkotásokat. A második vajúdás nem lesz oly hosszú és nehéz, mert amint a törvénykezési palota az alkotmány-utczában életre kel, életet fog követelni várhatlan ikertestvérei szá­mára is. Az alkotmány-utczai palota igazi tekintélye, a másik két palota léte nélkül, nem szilárdulhat meg soha. Az árverés után. (Halmossy—Imling.)­­. Irta: (Dr. Hexner Gyula liptó-szt.-miklósi ügyvéd. Az e lapok múlt évi (IV.) évfolyam 3-ik számában „Az árverés után 41 czimű szerény dolgozatomban az ingat­lannak az árverés befejezése (1881 : LX. t.-cz. 170. §.) és az árverési vevő javára leendő bekebelezése (u.­a. T. 182. §.) közötti időtartam alatti commerciumáról — azaz, hogy mi irányban képezheti az ingatlan ez időköz alatt a jogi forgalom tárgyát — értekezvén, hatályban levő írott jogunk alapján, különösen a telekkönyvi vdzs 71. §-ának azon rendelkezésére való hivatkozással, miszerint: „Beke­belezésnek vagy előjegyzésnek csak azon esetben van helye, ha az, aki ellen valamely jog szerzése, átváltozta­tása vagy megszüntetése kieszközlendő, a kérvény benyúj­tása idejekor mint a jószág tulajdonosa vagy mint hitelező bekebelezve vagy előjegyezve van, vagy legalább egyide­jűleg bekebeleztetik avagy előjegyeztetik-­ és tekintettel továbbá az osztr. polg. törvénykönyv 432. és 431. §§. ren­delkezéseire, mely szerint ingatlanokra a tulajdonjog meg­szerzése csak telekkönyvi bekebelezés által szerezhető és csak akkor, ha az elidegenítő maga telekkönyvi tulajdo­nos; tekintettel továbbá arra, hogy az árverésen való vé­tel, úgy mint más vétel, csakis dologhözi jogot állapít meg — mondom, mindezek alapján azon tételt állítottam fel, hogy a végrehajtást szenvedett ellen a tulajdonjog mindaddig bekebelezhető, míg az, az idézett 182. §. értel­mében, az árverési vevőre be nem kebeleztetik. Csakis a zálogjogi bejegyzések tekintetében valónak kételyeim, vár­jon azok a sorrendi tárgyalás napjáig vagy annak utána is eszközölhetők-e, ébresztvén bennem ugyanis a kételyt a végrehajtási törvény azon hézaga, hogy 188. §-ában elő­írt sorrendi tárgyalás után, más sorrendről nem ren­delkezik. Ezzel szemben a következő 4-ik számban dr. Brüll Bertalan kartársam azt vitatta, miszerint az árverési vevő, mielőtt a teljes vételárt lefizetné és így a tulajdonjog ne­vére hivatalból bekebeleztetnék, már teljes mértékben tulajdonosa a megvett ingatlannak, mert azzal tetszés sze­rint rendelkezhetik és hogy a 185. §. értelmében (?) a volt vevő ellen rendeltetik az ujabbi árverés. Kiemeli továbbá a most tisztelt kortárs úr, miszerint előadásából önként folyik, hogy: „a végrehajtást szenve­dett az árverés megtartása után újabb zálogjogot nem en­gedélyezhet s ellenében ilyen be sem kebelezhető, ezzel azonban még nincs kizárva az, hogy a sorrendi tárgya­lásig az árverést megelőző időből kell s végrehajtást szen­vedett által kiállított nyilatkozatok alapján zálogjogi be­kebelezések eszközölhetők nem lennének, ezek természe­tesen, ha a vételár az árverésig bekebelezett követeléseket felülmúlja, sorrend szerint soroztatnak, azonban a sorrendi tárgyalás megtartása után zálogjogi bekebelezés nem esz­közölhető s a netáni vételár-feleslegre zálogjog csak egye­dül az ingókra vonatkozó eljárás szerint szerezhető.44 Nem lévén egyrészt heti­lapban folyó polémiának barátja, másrészt pedig a tisztelt kartárs úr nézetét nem­csak írott jogunkkal, de önmagával oly világos elletmon­­dásban állódnak tekintettem, hogy azt — már most leg­nagyobb sajnálatomra és talán a jogkeresők kipótolhatlan hátrányára — válasz nélkül hagytam. S ime dr. Brüll Bertalan kartárs ur nézetéhez csat­lakozó akad és pedig nem csekélyebb, mint dologi jogunk kitűnő mivelője, bírói karunk legkimagaslóbbak egyike. Halmossy Endre m. kir. curiai biró ur személyében, ki e lapok múlt évi 52. és 53. számában ugyancsak e kérdést, bár más czím alatt („Foganatosított és jogerőre emelke­dett bírói árverés feljegyzésének jogi hatálya) tárgyalta. De nem tudom, kinek köszönhető — valószínűleg e lapok szerkesztőjének — mikor ugyancsak azon számok­ban, közvetlenül ő méltósága dolgozata után, jogunk egy másik kapaczitása, dr. Imling Konrád kir. táblai biró ur által, ugyanazon kérdést, bár ismét más czim alatt („A te­lekkönyvi rendelet 71. §-a és az 1881: LX. t.-cz. 182. §-a 44) tárgyaltatja — — — már pedig a fent kifejtettem nézettel tökéletesen összevágó konklúzióval. Dr. Halmossy Endre — ellennézetben dr. Imling Konráddal, oly eminens fontosságú, a gyakorlatban oly horderővel bíró kérdésben! Mily szomorú jelenség az igazságot keresőkre nézve! Az előadottakból önkényt folyik, hogy ez alkalom­mal csakis dr. Halmossy Endre és dr. Brüll Bertalan ur nézeteinek téves, sőt a jogszolgáltatásra veszélyes vol­tát kimutatni iparkodandóm, természetesen nem az ő mél­tósága által kidolgozott 1876. évben közzétett telekkönyvi tervezet, sem pedig az osztrák telekkönyvi rendtartás és még kevésbé a német „Subhastationsordnung11, melynek rendelkezéseihez nézete legközelebb áll, sem végre a „lege ferenda11, hanem egyedül és kizárólag a „de lege lata“, a jelenleg hatályban levő törvényeink alapján. Ezen feladat pedig annál könnyebb, mert nem létezik — és ezt beismeri maga a czikkíró úr is — jogforrás, mely „foganatosított és jogerőre emelkedett árverés44 feljegyzését álta­lában rendelné, annál kevésbé ahhoz valami jogi hatályt kötne. Sőt mi több, a telekkönyvi vdzs 104. §. b) pontja értelmében, azon viszonyok és tények iránt, melyek fel­­jegyeztetésén­ek elmulasztása valami jogkövetkezménynyel jár, ezen jogkövetkezményt vagy a polgári perrendtartás­nak, vagy pedig a telekkönyvi rendtartásnak kell meg­határoznia, úgy, hogy a bíró jogában nem is áll, a telekkönyvi feljegyzéshez bármily joghatályt kötni, lévén ez egyedül és kizá­rólag a törvény és a telekkönyvi rendtartás határozatainak re­­serválva. Már­pedig az 1891. évi LX. t.-cz. 175. § a az árve­rés foganatosításáról felvett jegyzőkönyv elintézésekép sem­miféle telekkönyvi feljegyzést, hanem csakis azt rendeli, hogy a felszámított költségek megállapítandók. S nagyon helyesen, mert hiszen ily feljegyzésnek értelme sem lehet, mert az árverési jegyzőkönyv bemutatása után még nem tudni, váljon az árverés kir-e valami érvénynyel vagy sem. Mily viszony vagy fény­képezze tehát — ezeket szem előtt tartva — a följegyzés tárgyát? De különben e helyett minden vita az által ki van zárva, hogy a végrehajtási törvény a 147. §. végpontjában még az árverés elrendelésének feljegyzéséhez semmiféle jogi hatályt nem köt, minek folytán a telekkönyvi vdzs idézett 104. §. b) pontja értelmében, olyat hozzá a bíró sem köthet. Nagyon helyesen emeli ki tehát dr. Imling Konrád úr közkézen forgó jeles munkájában e­­­­mellett, hogy az árverés elrendelésének feljegyzése külön és új joghatál­lyal nem bír. Az árverés elrendelése feljegyzésének hatálya tehát absolute sincsen, annak foganatosítása pedig általában ex lege fel sem jegyezhető, igen világos, miszerint vissza kell mennünk azon feljegyzésre, melyhez a törvény igenis jogi hatályt köt és ez a végreh. törvény 142. §-ának azon ren­delkezése, miszerint a végrehajtási jog feljegyzésének azon joghatálya van, hogy a későbbi (tehát bármikori) tulajdon­jog bekebelezés vagy előjegyzés, a végrehajtás további fo­lyamát meg nem akasztja. Az árverés hatályát a vevőre nézve praeczizirozva, dr. Halmossy Endre úr ugyancsak oly­­ant hirdet, mely a törvénynyel ellenkezik. „Vevő — úgymond — az árverés folytán a megne­vezett ingatlanra mindenesetre tulajdonjoghoz­ jogc­ímet nyer, azonban oly módon, hogy az árverési feltételek tel­jesítése esetében tulajdonjogot az árverés napjától kezdő hatálylyal szerez, és az előbbi tulajdonosnak tulajdonjoga szintén ezen naptól kezdve szűnik meg." ÜGYVÉDEK LAPJA.

Next