Ügyvédek lapja, 1888 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-14 / 2. szám
. De amint törvényerőre emelkedik, parancsoló szükséggé teszi az azt kiegészítő további alkotásokat. A második vajúdás nem lesz oly hosszú és nehéz, mert amint a törvénykezési palota az alkotmány-utczában életre kel, életet fog követelni várhatlan ikertestvérei számára is. Az alkotmány-utczai palota igazi tekintélye, a másik két palota léte nélkül, nem szilárdulhat meg soha. Az árverés után. (Halmossy—Imling.). Irta: (Dr. Hexner Gyula liptó-szt.-miklósi ügyvéd. Az e lapok múlt évi (IV.) évfolyam 3-ik számában „Az árverés után 41 czimű szerény dolgozatomban az ingatlannak az árverés befejezése (1881 : LX. t.-cz. 170. §.) és az árverési vevő javára leendő bekebelezése (u.a. T. 182. §.) közötti időtartam alatti commerciumáról — azaz, hogy mi irányban képezheti az ingatlan ez időköz alatt a jogi forgalom tárgyát — értekezvén, hatályban levő írott jogunk alapján, különösen a telekkönyvi vdzs 71. §-ának azon rendelkezésére való hivatkozással, miszerint: „Bekebelezésnek vagy előjegyzésnek csak azon esetben van helye, ha az, aki ellen valamely jog szerzése, átváltoztatása vagy megszüntetése kieszközlendő, a kérvény benyújtása idejekor mint a jószág tulajdonosa vagy mint hitelező bekebelezve vagy előjegyezve van, vagy legalább egyidejűleg bekebeleztetik avagy előjegyeztetik- és tekintettel továbbá az osztr. polg. törvénykönyv 432. és 431. §§. rendelkezéseire, mely szerint ingatlanokra a tulajdonjog megszerzése csak telekkönyvi bekebelezés által szerezhető és csak akkor, ha az elidegenítő maga telekkönyvi tulajdonos; tekintettel továbbá arra, hogy az árverésen való vétel, úgy mint más vétel, csakis dologhözi jogot állapít meg — mondom, mindezek alapján azon tételt állítottam fel, hogy a végrehajtást szenvedett ellen a tulajdonjog mindaddig bekebelezhető, míg az, az idézett 182. §. értelmében, az árverési vevőre be nem kebeleztetik. Csakis a zálogjogi bejegyzések tekintetében valónak kételyeim, várjon azok a sorrendi tárgyalás napjáig vagy annak utána is eszközölhetők-e, ébresztvén bennem ugyanis a kételyt a végrehajtási törvény azon hézaga, hogy 188. §-ában előírt sorrendi tárgyalás után, más sorrendről nem rendelkezik. Ezzel szemben a következő 4-ik számban dr. Brüll Bertalan kartársam azt vitatta, miszerint az árverési vevő, mielőtt a teljes vételárt lefizetné és így a tulajdonjog nevére hivatalból bekebeleztetnék, már teljes mértékben tulajdonosa a megvett ingatlannak, mert azzal tetszés szerint rendelkezhetik és hogy a 185. §. értelmében (?) a volt vevő ellen rendeltetik az ujabbi árverés. Kiemeli továbbá a most tisztelt kortárs úr, miszerint előadásából önként folyik, hogy: „a végrehajtást szenvedett az árverés megtartása után újabb zálogjogot nem engedélyezhet s ellenében ilyen be sem kebelezhető, ezzel azonban még nincs kizárva az, hogy a sorrendi tárgyalásig az árverést megelőző időből kell s végrehajtást szenvedett által kiállított nyilatkozatok alapján zálogjogi bekebelezések eszközölhetők nem lennének, ezek természetesen, ha a vételár az árverésig bekebelezett követeléseket felülmúlja, sorrend szerint soroztatnak, azonban a sorrendi tárgyalás megtartása után zálogjogi bekebelezés nem eszközölhető s a netáni vételár-feleslegre zálogjog csak egyedül az ingókra vonatkozó eljárás szerint szerezhető.44 Nem lévén egyrészt hetilapban folyó polémiának barátja, másrészt pedig a tisztelt kartárs úr nézetét nemcsak írott jogunkkal, de önmagával oly világos elletmondásban állódnak tekintettem, hogy azt — már most legnagyobb sajnálatomra és talán a jogkeresők kipótolhatlan hátrányára — válasz nélkül hagytam. S ime dr. Brüll Bertalan kartárs ur nézetéhez csatlakozó akad és pedig nem csekélyebb, mint dologi jogunk kitűnő mivelője, bírói karunk legkimagaslóbbak egyike. Halmossy Endre m. kir. curiai biró ur személyében, ki e lapok múlt évi 52. és 53. számában ugyancsak e kérdést, bár más czím alatt („Foganatosított és jogerőre emelkedett bírói árverés feljegyzésének jogi hatálya) tárgyalta. De nem tudom, kinek köszönhető — valószínűleg e lapok szerkesztőjének — mikor ugyancsak azon számokban, közvetlenül ő méltósága dolgozata után, jogunk egy másik kapaczitása, dr. Imling Konrád kir. táblai biró ur által, ugyanazon kérdést, bár ismét más czim alatt („A telekkönyvi rendelet 71. §-a és az 1881: LX. t.-cz. 182. §-a 44) tárgyaltatja — — — már pedig a fent kifejtettem nézettel tökéletesen összevágó konklúzióval. Dr. Halmossy Endre — ellennézetben dr. Imling Konráddal, oly eminens fontosságú, a gyakorlatban oly horderővel bíró kérdésben! Mily szomorú jelenség az igazságot keresőkre nézve! Az előadottakból önkényt folyik, hogy ez alkalommal csakis dr. Halmossy Endre és dr. Brüll Bertalan ur nézeteinek téves, sőt a jogszolgáltatásra veszélyes voltát kimutatni iparkodandóm, természetesen nem az ő méltósága által kidolgozott 1876. évben közzétett telekkönyvi tervezet, sem pedig az osztrák telekkönyvi rendtartás és még kevésbé a német „Subhastationsordnung11, melynek rendelkezéseihez nézete legközelebb áll, sem végre a „lege ferenda11, hanem egyedül és kizárólag a „de lege lata“, a jelenleg hatályban levő törvényeink alapján. Ezen feladat pedig annál könnyebb, mert nem létezik — és ezt beismeri maga a czikkíró úr is — jogforrás, mely „foganatosított és jogerőre emelkedett árverés44 feljegyzését általában rendelné, annál kevésbé ahhoz valami jogi hatályt kötne. Sőt mi több, a telekkönyvi vdzs 104. §. b) pontja értelmében, azon viszonyok és tények iránt, melyek feljegyeztetésének elmulasztása valami jogkövetkezménynyel jár, ezen jogkövetkezményt vagy a polgári perrendtartásnak, vagy pedig a telekkönyvi rendtartásnak kell meghatároznia, úgy, hogy a bíró jogában nem is áll, a telekkönyvi feljegyzéshez bármily joghatályt kötni, lévén ez egyedül és kizárólag a törvény és a telekkönyvi rendtartás határozatainak reserválva. Márpedig az 1891. évi LX. t.-cz. 175. § a az árverés foganatosításáról felvett jegyzőkönyv elintézésekép semmiféle telekkönyvi feljegyzést, hanem csakis azt rendeli, hogy a felszámított költségek megállapítandók. S nagyon helyesen, mert hiszen ily feljegyzésnek értelme sem lehet, mert az árverési jegyzőkönyv bemutatása után még nem tudni, váljon az árverés kir-e valami érvénynyel vagy sem. Mily viszony vagy fényképezze tehát — ezeket szem előtt tartva — a följegyzés tárgyát? De különben e helyett minden vita az által ki van zárva, hogy a végrehajtási törvény a 147. §. végpontjában még az árverés elrendelésének feljegyzéséhez semmiféle jogi hatályt nem köt, minek folytán a telekkönyvi vdzs idézett 104. §. b) pontja értelmében, olyat hozzá a bíró sem köthet. Nagyon helyesen emeli ki tehát dr. Imling Konrád úr közkézen forgó jeles munkájában emellett, hogy az árverés elrendelésének feljegyzése külön és új joghatállyal nem bír. Az árverés elrendelése feljegyzésének hatálya tehát absolute sincsen, annak foganatosítása pedig általában ex lege fel sem jegyezhető, igen világos, miszerint vissza kell mennünk azon feljegyzésre, melyhez a törvény igenis jogi hatályt köt és ez a végreh. törvény 142. §-ának azon rendelkezése, miszerint a végrehajtási jog feljegyzésének azon joghatálya van, hogy a későbbi (tehát bármikori) tulajdonjog bekebelezés vagy előjegyzés, a végrehajtás további folyamát meg nem akasztja. Az árverés hatályát a vevőre nézve praeczizirozva, dr. Halmossy Endre úr ugyancsak olyant hirdet, mely a törvénynyel ellenkezik. „Vevő — úgymond — az árverés folytán a megnevezett ingatlanra mindenesetre tulajdonjoghoz jogcímet nyer, azonban oly módon, hogy az árverési feltételek teljesítése esetében tulajdonjogot az árverés napjától kezdő hatálylyal szerez, és az előbbi tulajdonosnak tulajdonjoga szintén ezen naptól kezdve szűnik meg." ÜGYVÉDEK LAPJA.