Ügyvédek lapja, 1888 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-07 / 1. szám
ügyvédek lapja 3 nem terjedhető s naptár szerint meghatározandó határidőt, vagyis egy gyakorlati példát felhozva. Papp János felperes a válaszirat beadására igénybe veszi a törvényes 15 napi halasztást, válasziratát azonban ekkor sem adja be, hanem kér jegyzőkönyvi halasztást és a bíróság ad is neki 30 napi halasztást; felperesekkor sem adja be válasziratát, hanem kér ismét 30 napi halasztást; ekkor a bíróság megtagadja a halasztást, de 8 napi határidőt tűz ki a perirat beadására. Vagyis ezen nézet vallói azon felfogásban vannak, hogy a perirat beadására a bíróság feltétlenül köteles a 8 napi ujóbbi határidőt kitűzni, ha a kért halasztást megtagadja s minthogy a felhozott konkrét esetben az első ízben kért halasztásnak helyt adott, a másodízben kért halasztási kérelem elintézéséül a ptkrdis 139. §-a értelmében a 8 napi további határidőt engedélyezni kellett azért, mert a halasztás iránt előterjesztett kérelem itt tagadtatik meg először. Az ellennézetnek a 139. §-nak azt a magyarázatot adják, hogy jegyzőkönyv mellett csak egyszer lehet halasztást kérni; ha a bíróság megadja a halasztást, az illető fél köteles periratát a halasztás lejártakor feltétlenül és múlhatatlanul beadni, mert ha ezt nem teszi, az ellenfél a per csomóban az ügynek ítélet alá terjesztését kérheti. Pia a bíróság az első ízben felvett jegyzőkönyv mellett kért halasztást megtagadja, mert a halasztást az ellenfél ellenzi, vagy az egyáltalában nem indokoltatik, csakis ekkor van helye a 8 napi határidő kitűzésének, gyakorlati példát hozva fel. Tóth János felperes válaszirata beadására 15 napi törvényes halasztást igénybe vett, periratát ekkor sem adja be, hanem halasztást kér, a bíróság 30 napi halasztást ad neki, de periratát ekkor sem adja be, hanem újabb halasztást kér, ekkor, ha az ellenfél ítélet alá terjesztést kért, a pertárnok által a percsomó bemutattatván, a bíróság érdemben intézkedik és a halasztási kérelmet, mint törvényen nem alapulót, visszautasítja. Ha az ellenfél az ügy ítélet alá terjesztését nem kívánta, a bíróság az iratokat egyszerűen pertári kezelés alá visszaadja. Önként értetik, hogy addig, míg az ellenfél ítélet alá terjesztést nem kért, a perirat bármikor is elfogadható, illetve a pertarnoknak azt el kell fogadni. Ugyancsak a halasztás megtagadását illetőleg egy gyakorlati példa: Nagy Gáspár felperes válaszirata beadására igénybe vesz 15 napi törvényes halasztást, periratát ekkor nem adja be, hanem első ízben jegyzőkönyvi halasztást kér; ezen halasztást az ellenfél ellenzi s a halasztást kérő azt elfogadható módon nem indokolja; ekkor a biróság megtagadja a halasztást és 8 napi határidőt tűz ki a perirat beadására. — No jól van. A közjegyző kiadja az egyik segédnek, hogy fogalmazza meg az okiratot. Személyesen ismert felek. Írni tudnak, tehát nem kell sem azonossági, sem ügyleti tanú. Az okirat elkészül. — Ne most hallgassanak ide. Fel fogom olvasni! (Ambrus gazda még egyet lök az anyjukon, hogy ide figyeljen) . . . — Hát így akarják? Akaratjuk szerint van? — Igenis, kérem alásan! — feleli az asszony. — Elfogadja ? —• Igenis, kérem alásan. Az asszony mindenre csak ezt teleli. — írja alá Ambrus gazda! Ambrus megfogja a pennát s alányomoritja az öreg betűket, olyanok akár egy-egy keresztes pók. Ekkor a közjegyző az asszony felé nyújtja a tollat. — írja alá maga is a nevét! Az asszony megfogja a tollat, de el is ereszti mindjárt. Ekkor megszólal Ambrus József.— Csak tessék aláírni a nevét, könyörgöm, beleegyezik ő a dologba ! Majd odahajol a közjegyzőhöz és tenyerét szája elé tartva ellenzőnek oda súg. Tehát csakis az első halasztáskérésnél lehet a 8 napi zárhatáridőt kitűzni. Ilyen különböző gyakorlat van kifejlődve; káros ez az ügyvédekre nézve, mert egyik tanács intézkedése az ügyvédnek piaceredensül szolgálván; ahelyett, hogy például halasztást kapna, amit vár, elmarasztaló ítéletet kap, míg a másik az ügyet ítélet alá terjesztetni kéri. Ítélet helyett végzést kap, melyben ellenfelének a per húzására és rovására idő és alkalom engedtetik. Az én nézetem szerint csakis az a helyes eljárás, mely a törvény szövege, és értelme szerint is, a halasztásnak mentül kevesebb tért enged. * A 138. §, ad 15 napi törvényes halasztást. A 139. §, épen azt czélozza, hogy a további haszontalan és indok nélküli halasztásnak útja bevágassék; épen azért rendeli azt, hogy a jegyzőkönyv mellett kért első halasztást is a bíróság megtagadhatja. Én tehát határozottan azon nézet mellett vagyok, mely a 139. §-t annak szövege szerint teljes szigorral kívánja alkalmaztatni. Hiszen minden, határidő kell, hogy,jogi következményekhez legyen kötve, épen a pertári halasztások volnának azok, melyekkel úgyszólván játszani lehetne. A méltányosság és szabadelvűség nem indok, az sem indok, hogy akkor, ha a halasztásokkal szigorúan bánik a bíró, az igazolási keresetek elszaporodnak, mert így is, ha a legengedékenyebb eljárás követtetik is, az igazolási keresetek nincsenek kizárva, sőt emberi természetünkben rejlik, hogy a lanyhaság és lazaság épen ott burjánzik, ahol azt legyezik és ahol annak kedveskednek. Ezzel a szigorral épen nem akarom azt kizárni, hogy a rendes perekben az ügyvédektől a nagyon sokszor szükséges és a törvényben is gyökeredző halasztás elvonassék, vagy pedig annak mennyisége a minimumra redukáltassék, sőt épen ellenkezőleg a per fontosságához képest, a törvényes formák közt adassék kellő idő arra, hogy az ügyvéd a peranyagot lelkiismeretesen áttanulmányozza és periratát elkészíthesse; de épen ezen elvnek túlságos hangoztatása veszélyes, ezen engedékenységben rejlik igaz-,ságszolgáltatásunk hosszadalmasságának egyik indoka: az előkészítő eljárás hosszúságának egész ódiumát a bíróság fejére zúdítják. Talán bővebben is beszéltem e régi tárgyról, de valóban ideje volna, hogy egyöntetűség jönne létre, mindenesetre sok kellemetlenségnek eleje volna véve; gyakran az ügyvéd vagyoni felelősségnek teszi ki magát, holott a hiba nem az ügyvéd eljárásában, hanem, a biróság eltérő gyakorlatában rejlik. — Nem tud init az anyjuk, nagyságos uram! meg aztán nem hall az egy szemet sem — süket. És egyet mosolygott nyírott, vörös bajusza alatt. II. ,,Meghibádzott“ a vonat! Délután 3 óra volt, mikor Nagy János betoppant az irodába. Ismertük mindnyájan. Füzesabonyi ember, most a Nyírségen dohányos. — Hát magát mi hozta haza, Nagy János? — A baj hajtott, nagyságos uram. Hisz tetszik is tudni, hogy Gacsal Ferkóval (az ,,uj sorival“) pereskedünk, abba a dologba jöttem haza. Pedig de sok költségem bánja! Szegény ember létemre ily nagy utat tenni ! — Mutassa az Írásait! Nagy János kipakol. Kigombolja a bekecsét, mellényét, ingét s az ing alatt, nyakára kötve hurczolt zacskóból kivesz egy húszszorosan összehajtogatott, hivatalos kinézésű papirost s oda nyújtja a közjegyzőnek. Csakugyan hivatalos volt. Egy sommás kereseti példány, hogy az nap reggeli 9 órára be volt idézve az atyafi az egri járásbírósághoz a Gacsal Ferkó (uj sors) által ellene indított perben. — Tyhü! elkésett már maga, hiszen reggeli 9 órára volt beidézve !