Ügyvédek lapja, 1896 (13. évfolyam, 1-54. szám)

1896-01-04 / 1. szám

4 ÜGYVÉDEK LAPJA, hogy t. i. az anyakönyvi bejegyzésre nézve tisztán a történeti­­ színhely irányadó, de a bejegyzett egyénnek sem honossága, sem községi illetősége nyilvántartva nincs és az egész dolog­ról annak a községnek hatósága, a­mely alá az illető tartozik, tudomást nem szerez. Születhetnek, meghalhatnak, házasod­hatnak a község polgárai a­nélkül, hogy ezen nagyfontosságú személyjogi alapállapotokról a községi hatóság értesülne és a maga hatáskörében megtehetné azokat a törvényes intézkedé­seket, a­melyek ezekkel a személyjogi alapállapotokkal vagy azok változásával kapcsolatosak, így tehát az állami anya­könyvi bejegyzések jóformán holt betűk maradnak, melyek a gyakorlatban épenséggel nem gyorsítják a közigazgatást, mely­­lyel tehát szervi kapcsolatban, vérkeringésszerű összeköttetés­ben nincsenek, a­mint pedig kellene, hogy legyenek. A törvényhozóban pedig meg­volt ugyan a sejtelem ab­ban az irányban, hogy ezeknek az állami anya­könyveknek olyan személyjogi nyilvántartási könyveknek kell lenniük, a­melyek az egyént adatról-adatra, a bölcsőtől a koporsóig kísé­rik, soha ki nem bocsátják a hatóság látóköréből, mindig szem előtt tartják és a­mikor a hatóságoknak szükségük van az illetőre, nyomban meg is találják. Ennek a mélységes sej­telemnek azonban inkább csak a törvény indokolásában aka­dunk nyomára, hol épen ebből a nagyfontosságú szempontból van indokolva a legerélyesebben és a legjobban meggyőzően az egész állami anyakönyvi intézmény, de már a törvény erre az egész életre szolgáló nyilvántartásra nézve csupán egy intéz­kedést találunk, az 1894. évi XXXIII. t.-cz. 72. §-ában, a­mely azt rendeli, hogy a haláleset azon anyakönyvben, a­melybe az elhunyt születése be van jegyezve, a lap szélén feljegy­­­zendő stb. és e végett az illető anyakönyvvezetőt hivatalból értesíteni kell. Ezt a szakaszt azonban a miniszter - azzal az indokolással, hogy megkevesbítse az anyakönyvvezetők munkáját — oda magyarázta, hogy a halálesetről az egyházi anyakönyvvezetőket nem kell értesíteni, mert azok úgyis a temetésnél közreműködvén, a továbbra is egyházi czélokra vezetendő anyakönyvben úgyis feljegyzi a halálesetet, így tehát ennek a szakasznak is csak akkor lesz gya­korlati jelentősége, ha már az egyházi anyakönyvek teljesen kimennek a gyakorlatból, a­mennyiben az ott az összes gene­­rác­iók, a­melyeknek születése még az egyházi anyaköny­vekben van nyilvántartva, egészen kihalnak, mert ekkor min­den egyes halálozási esetben hivatalból értesíteni kell azt az állami anyakönyvvezetőt, kinél az illető halott születésének adatai vannak feljegyezve. Igen ám, de azt meg honnét fogja megtudni az illető anyakönyvvezető, hogy az illető halott me­lyik kerületi anya­könyvhöz tartozik, hol van tehát születési anyakönyve, mikor azt sem tudják, hogy hova való községi­­ illetőségű, hol volt eredeti községi illetősége, mert csak ezek-­­ nek az adatoknak szakadatlan lánczolata adhatja kezünkbe jától kezdve tetemesen felemeli és pótlékul hozzácsapja még a kamatokat is, igy aztán Lukai tovább lakhatik, mert ő kétségkí­vül „kicsiny, de biztos ember”” volt. Több évvel azután, hogy az élvvágyó Sula meghalt, patrícius méltóságú családját magán választott bíróság gyanánt látjuk ülésezni. Az elnöki széket az időközben szintén elhalt Nabuah­id­­din egy fia foglalja el, ellenfelek gyanánt két vén bácsija áll egy-­­­mással szemben, kik mindketten Lulának fiai, tehát az ő atyjának fivérei voltak. Daczára ennek alárendelik magukat az unokaöcs ítéletének, mert kétség kívül mögötte van a ház fővagyona és ez­zel véget ér a veszekedő bácsik komédiája. . . . Egész szabályszerűen lefolyó csődesetet is találunk. Rabuapliddin nem bírja adósságait megfizetni és oda kell adnia minden vagyonát, egy értékes házát és többrendbeli telkét. Vevő a hatalmas Negrilissal, a­ki röviddel ezután, és ily kedvező alkalommal királylyá lett. Összesen 12 minát fizet. Az első két zálogos hitelező teljes kielégítést kap, a második helyen állónak 50 százalékot fizetnek ki, az utolsó három pedig üres kézzel tá­vozhatott. Modern jogrendünk ezáltal határozottan nyer tradicioná­lis mélységében, mert az eset Kr. sz. e. 560-ik évből való. Ezek után senki sem fog többé azon csodálkozni, ha a régi okiratok közt konvenc­ionális büntetéseket, érvénytelenségi zára­dékokat, szolgálati bérleteket, szolgalmakat, sőt illetékességi kifejezéseket is találunk. Igen tanulságos annak az észlelése, hogy két közei rokon közül az egyik biró, a másik pedig igazgató ugyanabban a járás­ban és hogy daczára ennek, vagy ezért, csúnyán hajba kapnak, a magasabb hivatalnok zsoldosai pedig megostromolják a biró házát, sőt állítólag egy mina készpénzt is eltüntetnek. Érdekes a babyloniai uraknak az a törekvése is, hogy rab­szolgáikat iparosokká képeztetik ki, mert hiszen ez fokozza pénz­azt az Ariadne fonalat, a­melynek segélyével végre feltalálhat­juk azt a születési anyakönyvet, a­melyben a törvény rende­lése szerint fel kell jegyezni a halálozást. E nélkül a rend­szeres nyilvántartás nélkül a sok közigazgatási irka-firka, nyomozás, kutatás egész csapat­tisztviselő drága idejét fogja elrabolni a nélkül, hogy legtöbb esetben eredményre vezetne, mert épen a legkritikusabb esetekben nem tudják majd meg­állapítani a községi illetőséget, a­mely sehol sincs kimutatva. Már az anyakönyvek pontos vezetésének szempontjából erősen indokolva van a községi illetőség nyilvántartásának és­ közhitelű bizonyításának szükségessége De maga a községi illetőség, mint személyi jogosultság annyira fontos, annyira belenyúlik a közigazgatás és közrendtartás egyes ágazataiba, hogy főként ebből a szempontból is kiváló figyelmet érdemel. Hisz a közigazgatásnak majdnem minden vonatkozásában, mely a személyt érinti, a községi illetőség nyomul előtérbe. És valóban a mai közigazgatás menetének lassúsága és megbíz­hatatlansága túlnyomó részben erre a községi illetőség elha­nyagolására vihető vissza, mert sem a községi hatóságok, sem a polgárok nincsenek tisztában, hogy melyik község kötelé­kébe tartoznak. . Van olyan polgár, kinek községi illetőségére 4—5 köz­ségi hatóság konkurrál, viszont vannak olyanok, kiknek köz­ségi illetőségét még abban a tág körben sem lehet megálla­pítani, a­melyet a községi törvény kijelöl. A községi törvény­nek ez iránti intézkedéseit ugyan helyesnek tartjuk, de nem is ebben van a hiba, hanem csupán abban, hogy a községi illetőség sehol nyilvántartva nincs. Bár ebben az irányban két tüzetes belügyminiszteri rendelet is intézkedik, de azt igen ke­vés helyen hajtották végre. Itt van tehát az ideje, hogy ezen a hanyagságon végre valahára segítsünk és nem is valami nagyon különös intézke­désre van szükség. Vezessenek minden községi hatóságnál nyilvántartási könyveket a községi kötelékbe tartozó polgá­rokról és azokról, a­kik a községben letelepedtek a­nélkül, hogy előbbi községi illetőségüket elhagyták volna. Eiz a köz­ségi illetőségről és településről szóló nyilvántartási könyv ho­zassák szerves kapcsolatba az állami anyakönyvezetéssel. Most egyelőre míg az állami anyakönyvvezetés a kerületi rendszerre van alapítva, a dolog kissé nehézkesen megy, de a fáradság ma is gyümölcsöző és kamatozó lesz. Majd ha az anyakönyv­vezetés idővel oda fog kifejlődni, hogy minden községi ható­ságnak lesznek saját állami anyakönyvei, az illetőségi és te­lepülési nyilvántartás sokkal egyszerűbb lesz. De most úgy kell segíteni a bajon, a­hogy lehet. Először is az állami anyakönyvekben a többi adatok mellett ki kell­­ tüntetni az illetők hovatartozását és a születésről, halálozás-­­­ról, házassági egybekötésről az illetők községi hatóságát érte­síteni kell. Már most vegyünk egy gyakorlati példát. Feltéve,­­ értéküket. Ámde a mesterek is óvatosak és a ravasz tanoncz szer­ződést csak azután kötik meg, ha a jövendőbeli tanonczot egy ideig — néha hónapokon át — képességei tekintetében megvizs­gálták. Akkor aztán írásbelileg meghatározzák az időtartamot és a tanpénzt. „Ha jól ki nem tanította, . . . büntetést fog fizetni. A­ki a szerződést megszegi, 20 sekel pénzt fizet.11 Befejezésül a „cherchez la fémmé11 egy esete. Tabluta kisaszony, egy gyönyörű árva leány, oly szeren­csés, hogy Achibullitban, a gazdag Luigia egy fiában találja meg komoly szándékú imádóját. Nabuballit, a leány fivére, „férfiház elöljárójával 11 — ez alatt alighanem a babyloniai anyakönyvvezető értendő — rokonságban van és a fiatal pár részére megszerzi itt a házasságlevelet. Luigia pápa azonban, a­mint nagy haragjában a tényállásról értesül, egyenesen a birákhoz rohan. Ezek szigorú vizsgálatot indítanak és arra kényszerítik az elöljárót, hogy „az istenekre való hivatkozással,11 tehát hit alatt valljon, a­mire az kénytelen beismerni, hogy az apát egyszerűen megcsalta. A törvényszék erre kijelenti, hogy a házasság érvény­telen, az illető okmánytábla (anyakönyvi lap) pedig m­e­g­sem­misítendő. Ha Achibullit ennek daczára sem tágítana Tablutu mellől, úgy a nő az ágyas jelvényét lesz kénytelen viselni. . . . Egy másik, hasonló esetben, még sommásabb az ítélet: „Kelt Gyrus 8 ik évében (529), Duzu 3-ikán. A mely napon Tabat Itsard, Jasejama leányát, Kuluval, Kalbe fiával fogja valaki látni, a­mint ez őt a „férfiházba“ vezeti és a leány nem mondja az elöljárónak: „Küldj előbb Kalbáért, Kulu apjáért" — Tabat Itsarnak az ágyas jelvényét kell magára öltenie." (Itt következnek a tanuk és az írnok aláírásai). „Tárgyaltatta Chala, Tabat Itsar anyjának jelenlétében" — a­ki, úgy látszik, előmozdította leánya terveit.................... Harmadfélezer esztendő óta igen keveset haladtunk.

Next