Ügyvédek lapja, 1914 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-03 / 1. szám

Budapest 1914. Melléklet az „Ügyvédek Lapja“ 1. számához. Január 3. A MAGYAR KIRÁLYI CURIA, A KIRÁLYI TÁBLÁK ÉS A MAGYAR KIRÁLYI KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Köztörvényi ügyek. Oly esetben, midőn a számadás határidejére nézve az érdekelt felek meg nem állapodtak és külön jogszabály sem rendelkezik másképen, a fenforgó viszonyoknak és az eset körülményeinek figyelembe vétele mellett, a bíróság határoz a számadás határideje tekintetében. A m. kir. Curia: a másodbíróság végzését megváltoztatja és az első bíróság végzését azzal a helyesbítéssel hagyja helyben, hogy alperes köteles az 1881 : LIX. t.-c. 83. §-ában meghatározott jog­következmények terhe alatt az 1912. évi junius hó 6-án kelt A. alatti jegyzőkönyvi egyesség alapján elvállalt felszámolás eredmé­nyéről számadását a jelen végzés kézbesítésétől számított 90 nap alatt előterjeszteni. Indokok: Ami mindenekelőtt alperesnek a kereset halmo­zottságára alapított kifogását illeti, a kir. Curia a szabályellenes halmozottságot azért nem látja fenforogni, mert a felhívási kereset elsősorban csakis a számadás előterjesztésére irányul, a számadás elő nem terjesztésének esetére tehát csak másodsorban, a számadás be nem adásának folyományaként előterjesztett kereseti kérelmek elbírálására pedig csak akkor kerül rá a sor, ha alperes szám­adását erre történt köteleztetése ellenére sem terjeszti elő és fel­peres alperesnek az esetleges kereseti kérelemhez képest eszköz­­lendő ítéleti elmarasztalását fogja kívánni, — amidőn a bíróság az 1881: LIX. t.-c. 83. §-a értelmében határoz majd e kérdésben is^ a kepps^t tehát*jmelynek főtárgya a számadás előterjesztése­ nem halmozott. Ami alperesnek azt az ellenvetését illeti, hogy egyik-másik esetleges kereseti követelésre nézve más bírói eljárás van folya­matban, ennek a körülménynek a figyelembevétele is akkor lesz helyén, ha a jelen felhívási per során az illető esetleges kereseti követelés felett kell majd határozni. Nem lehetett továbbá helyt adni a kereseti jog hiányára ala­pított alperesi kifogásnak sem. Való ugyan, hogy felperes és Baumgartner Mátyás az A. alattiban együtt szerződtek alperessel a felszámolás iránt és hogy ennélfogva alperestől esetleg mindketten követelhetnek számadást. Ámde ez nem járhat azzal a jogi követ­kezménnyel, hogy B. Mátyástól függetlenül felperes, aki az alperes kezelésére bízott vagyonáról számadás követelésére saját személyé­ben és önállóan jogosult, egymaga az alperestől számadást ne követelhessen. Áttérve immár a kereset érdemére, megállapítja a kir. Curia, hogy alperes, aki felperes vagyonának bizonyos célra és pedig bevételekkel és kiadásokkal járó kezelését magára vállalta, e keze­lés eredményéről számolni köteles. Ezt különben általánosságban alperes maga is elismeri, csakhogy azt vitatja, hogy a számadás követelése most még időelőtti. Időelőtti szerinte azért, mert nem lévén az A. alatti egyességben a számadás határideje megszabva, az a dolog természete szerint csak akkor áll be, mikor alperes a felszámolást befejezte, vagyis mikor a felszámolási bevételből úgy az egyességben felsorolt harmadik hitelezőknek 75%-ra leszállított követeléseit is kielégítette és az esetleges felesleg, mely felperes­nek visszajár, meghatározható; már pedig a felszámolás mostanáig ennyire még nem fejlődött és nem is fejlődhetett. Helyes alperesnek az az álláspontja, hogy az A. alattiban a harmadik hitelezők kielégítésére kitűzött határidő (1912. szeptember 7-ike) nem jelenti egyszersmind a felszámolásra vagy a számadásra kiszabott határidőt is. Ámde nem állhat meg alperesnek az az érvelése, hogy mivel a számadásra a felek szerződésileg határidőt egyáltalán nem szabtak, az csak a felszámolás befejezésével köve­telhető és mindaddig, míg alperes a felszámolást befejezettnek nem találja, ő a kezelésről számot adni nem tartozik. Az ily jogi felfogás érvényesülése teljesen ellenkeznék a jóhiszemű forgalomnak a követelményeivel, mert ha valamely,idegen vagyonnak a kezelője éveken át tartó ügyvitelnél csak a kezelés bevégeztével tartoznék számot adni, akkor a szóban forgóhoz hasonló esetekben, hol a kezelés átengedése a kezelőnek érdeké­ben történt és az ő önálló jogán is alapul, hol tehát a vagyon ura a kezelésre adott meghatalmazást egyoldalúan vissza nem vonhatja, merően a kezelőtől függne a számadást tetszése szerinti ideig kitolni és a vagyon urának legfontosabb érdekeit háttérbe szorítani. Ezeknél fogva a kir. Curia megállapítja, hogy oly esetben, midőn a számadás határidejére nézve az érdekelt felek meg nem állapodtak és külön jogszabály sem rendelkezik másképen, a fen­forgó viszonyoknak és az eset körülményeinek figyelembe vétele mellett, a bíróság határoz a számadás határideje tekintetében. Figyelembe véve már most, hogy a per adatai szerint alperes a felszámolás céljára átengedett vagyontárgyakat az 1912. évi június hó 6-án létrejött egyesség megkötése után mindjárt átvette, hogy a hitelezőket 1912. évi szeptember hó 7-ig ki kellett elégí­tenie, hogy e per elsőbirósági tárgyalása 1913. évi március hó 1-én nyert befejezést, hogy tehát a felszámolás megkezdésétől az elsőbirósági tárgyalás befejezéséig csaknem 9 hónap, a harmadik hitelezők kielégítésére kitűzött időtől pedig csaknem 6 hónap múlt el; hogy egyfelől felperesnek nagy érdeke fűződik a felszámolásra átengedett tetemes vagyon értékesítése és tartozásai törlesztése mértékének ismeretéhez és hogy másfelől alperes pénzintézet ren­des könyvvitel mellett aránylag könnyen állíthatja össze és terjeszt­heti elő ebbeli számadását, a kir. Curia 32. számú polgárjogi döntvényének megfelelő alkalmazásával is, az időelőttiségre alapított kifogást el kell vetni és kimondani, hogy az alperes 1881: LIX. t.-c. 83. §-ában meghatározott jogkövetkezmények terhe alatt a fel­számolás eddigi eredményéről felperes által követelt számadást 90 nap alatt előterjeszteni köteles. Nem változtathat alperes számadási kötelességén az a kö­rülmény, hogy mint alperes a tárgyalás során is előadta,­­ Mátyás az A. alattiban vállalt kötelessége ellenére a felszámolás céljára átadandó vagyontárgyait eddigelé még át nem adta és hogy felperes sem felelt meg e részben­ teljesen kötelességének, aminél fogva felperes, aki a maga részéről a kétoldalú szerződésen alapuló kötelességét nem teljesítette, alperes szerint tőle sem követelhetné a számadási kötelesség teljesítését. Mert szem előtt kell tartani, hogy alperesnek számadási kötelessége a felperes átadott vagyoná­nak kezelésén alapult és a még visszatartott tárgyak kötelezett átadá­sával nem áll az ellenszolgáltatás oly viszonyában, melynél fogva alperes az általa tényleg átvett vagyon kezeléséről őt feltétlenül terhelő számadást a visszatartott vagyontárgyak átadásáig meg­tagadhatná. (1913. december 10. 4581. P. szám). Az öröklés tárgyának birtoka és elvont haszna nem­ képezi az érvényesített öröklési­ igénynek olyan tartozékát, amely az öröklési igény megállapítása iránt támadt keresettel egyidejűleg, illetve kapcsolatosan volna csak érvényesíthető, következően felperesek a kereseti elvont hasznokat önállóan követelhetik arra való tekintet nélkül, hogy azokat a végrendeleti öröklés megállapítása iránt folyamatba tett alap- illetve újított perben nem érvényesítették. (M. k. C. 1913 december 2. 1234. sz.)

Next