Ügyvédek lapja, 1919 (36. évfolyam, 1-17. szám)

1919-01-04 / 1. szám

l foglalkozik, tanulja megismerni az életet, tehát az új, életet, mert­­az élet ismerete nélkül a legkitűnőbben ismert jogszabál­lyal sem ítélkezhetünk az élet felett. Szerzőjogi esetek. Közli: dr. Szalai Emil, budapesti ügyvéd. Az Ügyvédek Lapja új felelős szerkesztőinek programm­­jában olvasom, hogy találja meg a műveit laikus is a lapban a jog világának ismertetését. Nyilván olyan ismertetésekre gondoltak itt az új felelős szerkesztők, melyek a szakjogászt sem riasztják azzal, hogy rég ismert dolgokat mondanak el, csak épp hogy népszerűbb for­mában, hanem ellenkezőleg: új dolgok ismertetésére olyan alak­ban, hogy a szakjogászszal együtt a művelt laikus is okul­hasson belőlük. A művelt laikusoknak szánt ily közleményeknek vélem pél­dául olyan jogeseteknek közlését, melyek a közönség széle­sebb köreit is érdeklik. Természetesen a közlésnek olyan alak­ban kellene történnie, mely kerüli a szigorú jogászi műnyelveit, és kimért jogászi stílust és helyette, bárha jogászikig is precíz, de egy­szerű, közkeletű nyelvet és a műveit laikusnak is érthető könnyebb stílust alkalmaz. , P­róba gyanánt közlök itt néhány esetet a szerzői jog világából, a Le Droit d'Auteur nyomán. Hogy tartalmuk és alakjuk szerint követendő minták-e, mondja­­meg az olvasó., Uj­ művek és folyóiratok olvasása közben gyakorta akad a szakjogász ilyen népszerűbb cselekre. Talán szívesen­ látják az új felelős szerkesztők és a közönség, ha belőlük egyszer­­másszor egy sorozat — bizonyos szakok szerint csoporto­sítva — a megújhodó ügyvédek Lapja hasábjaira kerül. Kicserélt fejek. A párisi Comédie Francaise előcsarnokában van egy kép: ifjabb Dumas Sándor, amint felolvassa egyik művét a színház tagjai előtt. A nagy drámaíró köré csoportosulnak Jules Clarette, a színház igazgatója és a színház híres művészei. Sluty-t Mounel, Coquelin, Got,­­Worms, Barré, Thiron, stb. A képet Laissement festőművész festette 1886-ban. A Comédie Francaise néhány év előtt beszüntette az ilyetén felolvasá­sokat, melyeken maguk a színészek voltak hivatva határozni arról, hogy elfogadjon-e a színház előadásra valamely szín­darabot. Néhány évvel a háború előtt azonban a színház új­ból meghonosította ezt az intézményt és Paul Hervieu volt az első színműíró, aki színdarabját a színház művészeinek össz­­ülésén felolvasta. Ez alkalomból a Je sais tout című pá­risi illusztrált folyóirat bemutatott egy csoportképet, melyen Hervieu felolvassa művét a színház­­művészei előtt. Laisse­ment festő megdöbbenve látta, hogy a kép teljesen azonos az ő képével, mely a Comédie Francaise falát diszíti, csak hogy, ifjabb Dumas fejének helyébe Hervieu feje van léve, a közben elhunyt Got színész feje helyébe Sylvain színész feje, Barré és Thiron színészek feje helyébe pedig Barrét, és Pierson kisasszonyok feje került, de persze az eredeti kép e két férfialakja női ruhát kapott. Egyébként a kép minden­ben teljesen azonos volt. Laissement a bírósághoz fordult jog­segélyért , ítéletre nem került a sor, mert a folyóirat kiadója, a párisi Lafitte-i­ég, jónak látta bíróságon kívül kiegyezni a festőművészszel. , Kié az álnév? A Philadelphiában megjelenő Public Ledger című lapban éveken át nap-nap után cikkek jelentek meg a Girard - álnév alatt. A cikkeket Herman L. Collins írta. A múlt évben Col­­lins kilépett a Public Ledger szerkesztőségéből és belépett a philadelphiai Evening Telegraph szerkesztőségébe és ezen­túl­ itt adta ki cikkeit ugyancsak Girard álnév alatt. Azonban­ a Public Ledger is tovább kiadott cikkeket persze most már nem Collins tollából — «Girard] aláírással.. Collins a bírósághoz fordult, kérve, tiltassék el a Public Ledger a Girard álnév használatától, mert hiszen nem ő, Col­lins az, aki a Public Ledger a Girard aláírásul cikkeit írja. A philadelphiai bíró helyt adott a panasznak és eltiltotta rá Public Ledger­ a Girard név használatától, kimondván,­ a Public Ledger ki akarná használni Collins hirét-nevét azzal, hogy oly álnéven jelentett meg cikkeket, melyet a köztudo­más Collins álnevének tart. Igaz, hogy az­ áln­év rendesen arra szolgál, hogy eltakarja az író kilétét, de vannak esetek, melyekben az álnév nem eltakarja, de sőt még határozottab­ban megjelöli az író kilétét, határozottabban, mint az írók igazi neve. Különösen fennforgott ez az adott esetben, mert maga a Public Ledger egy ízben kiadta Collins arcképét ily aláírás­sal: Herman L. Collins, írói álnéven «Girard» Gondok és likőrök. A Max und Moritz című tréfás versek híres szerzőjének, Buschnak, egyik pajkos művében, melynek címe «Die fromme Helene», előfordul ez a párvers: Es ist ein Brauch von Alters her .Wer Sorge­n hat, hat auch Liker. Édes pálinka hörpintgetése közben tréfásaik emlegetik ezt a humoros disztichont. A gondoknak édes alkohollal való erről az elhessentéséről ítélkezett néhány hónap előtt a müncheni felebbezési bíró­ság. Egy likőrgyáros «Die fromme Helene» müncheni elneve­zéssel­ újfajta likőrt hozott forgalomba. A palackok címképére az idézett párvers volt nyomtatva, Busch műveinek kiadója erre szerzői jog bitorlása miatt pert indított a likőrgyáros ellen, panaszolván, hogy Busch művének egy részét, ezt a két vers­sort, jogosulatlanul utánnyomása a likőrgyáros, sőt az írót megalázó módon, pálinkásüvegeken terjesztette az utánnyomást. Az elsőbíróság a szerzői jog bitorlásában bűnösnek ítélte a likőrgyáros, kimondván, hogy: az irói mű­ valamely legkisebb részét is csak akkor lehet az író engedélye nélkül kiadni, ha világosan, idézés céljából animo citandi történik a vers­sorok lenyomutása; azonban a jelen, esetben nem idézetről, hanem az írói mű egy részének felhasználásáról, pláne üzleti célokra való felhasználásáról van szó. A müncheni felebbezési bíróság más véleményen volt: megváltoztas­va az elsőbíróság ítéletét és Busch kiadójának pa­naszát elutasította. Vannak — mondotta ki a felebbezési bíró­ság — úgynevezett röpke mondások, németül­­geflügelle Wolfer. Ezek gyakran egyes irodalmi művekből kelnek szájról-szájra. Az ily röpke mondások valósággal elkülönülnek a műtől, mely­ből eredtek és önálló életei élnek, közkincscsé válnak, a köz­nyelvnek alkatrészeivé lesznek, a komoly vagy tréfás kifeje­zési mód eszközévé alakulnak, valósággal kiír­hatatlanul. Mihelyt beállott ez az eset, a szerző elveszti jogát ahhoz, hogy meg­gátolja az ilyen geflügeltes Worl terjesztését. Olyan ez, mint a népszerűség átka. Az idézett két verssor a felebbezési bíró­ság nézete szerint, ilyen röpke szóvá lett. Nem lehet­­tehát senkit meggátolni abban, hogy e röpke szót használja, akár likőrös­ üveg címkéjén is.­­Mikor a k­o­m­p­o­n­i­s­t­a nem ismeri a szerzői jogi t­ö­r­v­é­n­y­t. Egy fiatal német komponista megzenésítette Gerhard Hauptman «Hannete» című drámai művet és mikor elkészült munkájával, beküldötte az új «N­annete»-opera zongorakivona­­tát a kiváló drámaírónak. Gerhardt, Hauptmann azonban til­takozott az új «Hannete»-opera kiadása és előadása ellen és nem változtatta meg álláspontját a komponista kérlelésére sem. A nagy német író végleg ragaszkodott ahhoz, hogy «Hann­ele» kizárólag a maga drámai formájával és költői eszközeivel has­son és ne egészítse ki és ne támogassa ezt fi hatástr­énjeit és zene is. A komponistának bizonyára nagy munkája kárba­­veszett. Ha ismerte volna a komponista a szerzői jogot, tudta volna, hogy senki szerző művét a szerző akarata ellenére nem lehet megzenésíteni. ÜGYVÉDEK LAPJA­ Demokratikus adótörvényhozás. Irta: dr. Újlaki József, budapesti ügyvéd. A forradalom vihara elseperte a régi világot. Egy éj­szakán át örökéletűnek látszó intézmények omlottak össze. Ragyogó oltárképek, glóriás bálványok hullottak porba. Ami tegnap még álmodozók látomása volt, az ma testet öltött ige. A tegnapot a mától egy vérbeli­­ világ választja el. A m­a nem folytathatja ott, ahol a tegnap elhagyta. A demokratizált állam demokratikus törvényhozása új utakon kell, hogy járjon. Megalkotandó törvényeink kell, hogy el­térjenek a régiektől, alakban csak úgy, mint tartalomban. S h­a ez az elv valamely területen megérett az érvénye­sülésre, úgy éppen adójogunk területe az.­­Mert egyenesen megdöbbentő az a kép, am­elyet adó­­törvényhozásunk mutál. Itt van egy, a maga rendszeréből, hogy­ jó-e a rend­szer vagy rossz, az maradjon meg nyílt kérdésnek a kiszakí­tott, alkalmi törvénynek szánt jövedelemadó-törvény, amely­­ből állandó törvény lett s amelyet, hogy állandó használatra némiképpen alkalmas legyen, a novellák egész sorával kellett kifoltozni. Ezen a törvényen, épült a súlyos hadinyereségadó­­törvény, amelynek spec­iális rendelkezését ismét különböző törvényekből kell összekeresni. Az ember kénytelen telerakni az asztalát kinyitott könyvekkel, m­íg öt-hat törvényből össze­szedi az egymást kiegészítő és egymásnak ellentmondó rendel­kezéseket. Laikus ember ebben a labirintusban el nem iga­­zodhatik. De végre is, ezek már modern adótörvények, felszerelve az adótechnika minden vívmányával. Ezen adónemek ki­vetése már némileg bírói munka: a kivető instancziáknak mód­juk van arra, hogy tényállást derítsenek ki és a tényállásra jogszabályokat alkalmazzanak. Ám e modern törvények mellett fennállanak még a régi zavaros törvények. A keresetadótörvényekre gondolok. A III. osztályú keresetadó kivetése nem bírói ténykedés, nem kutat­ják a valódi keresetet, hanem a kincstár ötletszerűen kér egy adóösszeget, a fél azután alkuszik és az eredmény az, hogy megalkusznak. A IV. osztályú keresetadó tele van homályos

Next