Ügyvédek lapja, 1919 (36. évfolyam, 1-17. szám)
1919-01-04 / 1. szám
l foglalkozik, tanulja megismerni az életet, tehát az új, életet, mertaz élet ismerete nélkül a legkitűnőbben ismert jogszabállyal sem ítélkezhetünk az élet felett. Szerzőjogi esetek. Közli: dr. Szalai Emil, budapesti ügyvéd. Az Ügyvédek Lapja új felelős szerkesztőinek programmjában olvasom, hogy találja meg a műveit laikus is a lapban a jog világának ismertetését. Nyilván olyan ismertetésekre gondoltak itt az új felelős szerkesztők, melyek a szakjogászt sem riasztják azzal, hogy rég ismert dolgokat mondanak el, csak épp hogy népszerűbb formában, hanem ellenkezőleg: új dolgok ismertetésére olyan alakban, hogy a szakjogászszal együtt a művelt laikus is okulhasson belőlük. A művelt laikusoknak szánt ily közleményeknek vélem például olyan jogeseteknek közlését, melyek a közönség szélesebb köreit is érdeklik. Természetesen a közlésnek olyan alakban kellene történnie, mely kerüli a szigorú jogászi műnyelveit, és kimért jogászi stílust és helyette, bárha jogászikig is precíz, de egyszerű, közkeletű nyelvet és a műveit laikusnak is érthető könnyebb stílust alkalmaz. , Próba gyanánt közlök itt néhány esetet a szerzői jog világából, a Le Droit d'Auteur nyomán. Hogy tartalmuk és alakjuk szerint követendő minták-e, mondjameg az olvasó., Uj művek és folyóiratok olvasása közben gyakorta akad a szakjogász ilyen népszerűbb cselekre. Talán szívesen látják az új felelős szerkesztők és a közönség, ha belőlük egyszermásszor egy sorozat — bizonyos szakok szerint csoportosítva — a megújhodó ügyvédek Lapja hasábjaira kerül. Kicserélt fejek. A párisi Comédie Francaise előcsarnokában van egy kép: ifjabb Dumas Sándor, amint felolvassa egyik művét a színház tagjai előtt. A nagy drámaíró köré csoportosulnak Jules Clarette, a színház igazgatója és a színház híres művészei. Sluty-t Mounel, Coquelin, Got,Worms, Barré, Thiron, stb. A képet Laissement festőművész festette 1886-ban. A Comédie Francaise néhány év előtt beszüntette az ilyetén felolvasásokat, melyeken maguk a színészek voltak hivatva határozni arról, hogy elfogadjon-e a színház előadásra valamely színdarabot. Néhány évvel a háború előtt azonban a színház újból meghonosította ezt az intézményt és Paul Hervieu volt az első színműíró, aki színdarabját a színház művészeinek összülésén felolvasta. Ez alkalomból a Je sais tout című párisi illusztrált folyóirat bemutatott egy csoportképet, melyen Hervieu felolvassa művét a színházművészei előtt. Laissement festő megdöbbenve látta, hogy a kép teljesen azonos az ő képével, mely a Comédie Francaise falát diszíti, csak hogy, ifjabb Dumas fejének helyébe Hervieu feje van léve, a közben elhunyt Got színész feje helyébe Sylvain színész feje, Barré és Thiron színészek feje helyébe pedig Barrét, és Pierson kisasszonyok feje került, de persze az eredeti kép e két férfialakja női ruhát kapott. Egyébként a kép mindenben teljesen azonos volt. Laissement a bírósághoz fordult jogsegélyért , ítéletre nem került a sor, mert a folyóirat kiadója, a párisi Lafitte-iég, jónak látta bíróságon kívül kiegyezni a festőművészszel. , Kié az álnév? A Philadelphiában megjelenő Public Ledger című lapban éveken át nap-nap után cikkek jelentek meg a Girard - álnév alatt. A cikkeket Herman L. Collins írta. A múlt évben Collins kilépett a Public Ledger szerkesztőségéből és belépett a philadelphiai Evening Telegraph szerkesztőségébe és ezentúl itt adta ki cikkeit ugyancsak Girard álnév alatt. Azonban a Public Ledger is tovább kiadott cikkeket persze most már nem Collins tollából — «Girard] aláírással.. Collins a bírósághoz fordult, kérve, tiltassék el a Public Ledger a Girard álnév használatától, mert hiszen nem ő, Collins az, aki a Public Ledger a Girard aláírásul cikkeit írja. A philadelphiai bíró helyt adott a panasznak és eltiltotta rá Public Ledger a Girard név használatától, kimondván, a Public Ledger ki akarná használni Collins hirét-nevét azzal, hogy oly álnéven jelentett meg cikkeket, melyet a köztudomás Collins álnevének tart. Igaz, hogy az álnév rendesen arra szolgál, hogy eltakarja az író kilétét, de vannak esetek, melyekben az álnév nem eltakarja, de sőt még határozottabban megjelöli az író kilétét, határozottabban, mint az írók igazi neve. Különösen fennforgott ez az adott esetben, mert maga a Public Ledger egy ízben kiadta Collins arcképét ily aláírással: Herman L. Collins, írói álnéven «Girard» Gondok és likőrök. A Max und Moritz című tréfás versek híres szerzőjének, Buschnak, egyik pajkos művében, melynek címe «Die fromme Helene», előfordul ez a párvers: Es ist ein Brauch von Alters her .Wer Sorgen hat, hat auch Liker. Édes pálinka hörpintgetése közben tréfásaik emlegetik ezt a humoros disztichont. A gondoknak édes alkohollal való erről az elhessentéséről ítélkezett néhány hónap előtt a müncheni felebbezési bíróság. Egy likőrgyáros «Die fromme Helene» müncheni elnevezéssel újfajta likőrt hozott forgalomba. A palackok címképére az idézett párvers volt nyomtatva, Busch műveinek kiadója erre szerzői jog bitorlása miatt pert indított a likőrgyáros ellen, panaszolván, hogy Busch művének egy részét, ezt a két verssort, jogosulatlanul utánnyomása a likőrgyáros, sőt az írót megalázó módon, pálinkásüvegeken terjesztette az utánnyomást. Az elsőbíróság a szerzői jog bitorlásában bűnösnek ítélte a likőrgyáros, kimondván, hogy: az irói mű valamely legkisebb részét is csak akkor lehet az író engedélye nélkül kiadni, ha világosan, idézés céljából animo citandi történik a verssorok lenyomutása; azonban a jelen, esetben nem idézetről, hanem az írói mű egy részének felhasználásáról, pláne üzleti célokra való felhasználásáról van szó. A müncheni felebbezési bíróság más véleményen volt: megváltoztasva az elsőbíróság ítéletét és Busch kiadójának panaszát elutasította. Vannak — mondotta ki a felebbezési bíróság — úgynevezett röpke mondások, németülgeflügelle Wolfer. Ezek gyakran egyes irodalmi művekből kelnek szájról-szájra. Az ily röpke mondások valósággal elkülönülnek a műtől, melyből eredtek és önálló életei élnek, közkincscsé válnak, a köznyelvnek alkatrészeivé lesznek, a komoly vagy tréfás kifejezési mód eszközévé alakulnak, valósággal kiírhatatlanul. Mihelyt beállott ez az eset, a szerző elveszti jogát ahhoz, hogy meggátolja az ilyen geflügeltes Worl terjesztését. Olyan ez, mint a népszerűség átka. Az idézett két verssor a felebbezési bíróság nézete szerint, ilyen röpke szóvá lett. Nem lehettehát senkit meggátolni abban, hogy e röpke szót használja, akár likőrös üveg címkéjén is.Mikor a komponista nem ismeri a szerzői jogi törvényt. Egy fiatal német komponista megzenésítette Gerhard Hauptman «Hannete» című drámai művet és mikor elkészült munkájával, beküldötte az új «Nannete»-opera zongorakivonatát a kiváló drámaírónak. Gerhardt, Hauptmann azonban tiltakozott az új «Hannete»-opera kiadása és előadása ellen és nem változtatta meg álláspontját a komponista kérlelésére sem. A nagy német író végleg ragaszkodott ahhoz, hogy «Hannele» kizárólag a maga drámai formájával és költői eszközeivel hasson és ne egészítse ki és ne támogassa ezt fi hatástrénjeit és zene is. A komponistának bizonyára nagy munkája kárbaveszett. Ha ismerte volna a komponista a szerzői jogot, tudta volna, hogy senki szerző művét a szerző akarata ellenére nem lehet megzenésíteni. ÜGYVÉDEK LAPJA Demokratikus adótörvényhozás. Irta: dr. Újlaki József, budapesti ügyvéd. A forradalom vihara elseperte a régi világot. Egy éjszakán át örökéletűnek látszó intézmények omlottak össze. Ragyogó oltárképek, glóriás bálványok hullottak porba. Ami tegnap még álmodozók látomása volt, az ma testet öltött ige. A tegnapot a mától egy vérbeli világ választja el. A ma nem folytathatja ott, ahol a tegnap elhagyta. A demokratizált állam demokratikus törvényhozása új utakon kell, hogy járjon. Megalkotandó törvényeink kell, hogy eltérjenek a régiektől, alakban csak úgy, mint tartalomban. S ha ez az elv valamely területen megérett az érvényesülésre, úgy éppen adójogunk területe az.Mert egyenesen megdöbbentő az a kép, amelyet adótörvényhozásunk mutál. Itt van egy, a maga rendszeréből, hogy jó-e a rendszer vagy rossz, az maradjon meg nyílt kérdésnek a kiszakított, alkalmi törvénynek szánt jövedelemadó-törvény, amelyből állandó törvény lett s amelyet, hogy állandó használatra némiképpen alkalmas legyen, a novellák egész sorával kellett kifoltozni. Ezen a törvényen, épült a súlyos hadinyereségadótörvény, amelynek speciális rendelkezését ismét különböző törvényekből kell összekeresni. Az ember kénytelen telerakni az asztalát kinyitott könyvekkel, míg öt-hat törvényből összeszedi az egymást kiegészítő és egymásnak ellentmondó rendelkezéseket. Laikus ember ebben a labirintusban el nem igazodhatik. De végre is, ezek már modern adótörvények, felszerelve az adótechnika minden vívmányával. Ezen adónemek kivetése már némileg bírói munka: a kivető instancziáknak módjuk van arra, hogy tényállást derítsenek ki és a tényállásra jogszabályokat alkalmazzanak. Ám e modern törvények mellett fennállanak még a régi zavaros törvények. A keresetadótörvényekre gondolok. A III. osztályú keresetadó kivetése nem bírói ténykedés, nem kutatják a valódi keresetet, hanem a kincstár ötletszerűen kér egy adóösszeget, a fél azután alkuszik és az eredmény az, hogy megalkusznak. A IV. osztályú keresetadó tele van homályos