Ügyvédek lapja, 1920 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1920-01-01 / 1. szám

ÜGYVÉDEK LAPJA pon, hogy — az igazságügy miniszter nyilatkozata szerint — a megfelelő módon kikötött magyar tőzsdebíróság ítéletét Ausztriá­ban is tényleg végrehajtották.11 A 16. §. 2. bek. szerint az eljárás külföldi bírói hatóságok megkeresése alapján is a hazai jogszabályok szerint történik, a megkereső bírói hatóság kifejezett kívánságára azonban a kül­földi jogban megszabott eljárást is teljesíteni kell, ha az eljárás­nak ezt az alakját hazai törvény nem tiltja. Jancsó az «is» szó­ból azt következteti, hogy ha a megkereső bírói hatóság a kül­földi eljárás alkalmazását kívánja, akkor mindkét eljárást, azaz nemcsak a kívánt külföldi, hanem a hazai jogszabályok szerinti eljárást is foganatosítani kell, ha ezek egymástól eltérnek. Ezzel szemben arra utalok, hogy a Pp. 16. §. 2. bek. a hágai egyezmény 14-ik cikkéből vétetett át, mely szerint «a bírói ható­ság, amely a megkeresést teljesíti, az eljárás tekintetében saját országának törvényeit alkalmazza; mindazonáltal eleget kell tenni a megkereső hatóság ama kérelmének, hogy a megkeresés teljesítése különös eljárás szerint történjék, föltéve, hogy ez az el­járás nem ellenkezik a megkeresett állam törvényhozásával.­ Ez a szöveg nem támogatja Jancsó magyarázatát. Ha tehát az osztrák bíróság azzal keresi meg a magyar bíróságot tanúkihall­gatás végett, hogy az osztrák ZPO. 337. §-a értelmében a tanút, kihallgatása előtt eskesse meg, a magyar bíróság ennek eleget fog tenni, de nem fogja a tanút, a kihallgatás befejezése után, még egyszer megesketni. VI. A Pp. 17. §-a szerint a megkeresés teljesítésének meg­tagadása felől az érdekeltek kérelmére, vagy a megkereső bíró­ság felszólalására az Ítélőtábla határoz. Nincs kizárva, hogy a 17. §. abban az esetben is alkalmaz-­­ tassék, amikor a törvényszék mint felsőbíróság keresi meg a per­ben alsóbíróságként eljárt járásbíróságot (14. §. 2. bek.) és ez ta­gadja meg a megkeresés teljesítését. Azonban kizártnak tartom, hogy a megkeresett bíróság a föléje rendelt ítélőtáblától vagy a Curiától származó megkeresés teljesítését joghatályosan megtagadhassa, mert különben az ítélő­táblának a 17. §. értelmében a saját vagy a Curia intézkedésé­nek jogossága felett kellene határoznia. Nem lehet helye a 17. §. szerinti ‘'kérelemnek®, ha a meg­keresés teljesítését megtagadó vagy a 15. és 16. §§. ellenére foga­natosító végzést felfolyamodással meg lehet, támadni.12 Ellen­kező esetben az állana elő, hogy a fél egymással párhuzamosan használhatná­­a két jogorvoslatot. A 17. §. szerinti “kérelem® fe­lett az ítélőtábla, a járásbíróság végzése elleni felfolyamodás fe­lett pedig a törvényszék határozna, és határozataik egymással ellentétesek lehetnének. De legalább is a fél választásától függne, hogy a két felsőbíróság közül melyik döntsön. Sőt előfordult, hogy amikor a járásbíróság a végr.­t. 133. §-a szerinti megkeresés teljesítését megtagadta, és a végrehajtató fel­folyamodása folytán a törvényszék a járásbíróság végzését meg­változtatva, azt a megkeresés teljesítésére utasította, — a járás­bíróság ahelyett hogy ezen utasításnak eleget tett volna, utólag úgy találta, hogy a végrehajtató felfolyamodását a Pp. 17. §-a szerinti “kérelemnek® kell tekinteni, és ezért az iratokat utólag az Ítélőtáblához terjesztette fel, amely azonban — végrehajtási meg­keresésről lévén szó — az ügy elbírálásába nem bocsátkozott.13 És ha a felfolyamodás mellett a 17. §. jogorvoslata is meg volna engedve, a fél a sikertelen felfolyamodás után még mindig pró­bálkozhatnék a 17. §. szerinti “kérelemmel®, amely nincs határ­időhöz kötve. Álláspontomat, a Ppé. 36. §. 2. bek. is támogatja, amely sze­rint abban az esetben, ha külföldi bíróság keresi meg a magyar bíróságot végrehajtás elrendelése iránt és ez az elrendelést meg­tagadja, «a Pp. 17. §-a alkalmazandó®. Nem azt mondja a tör­vény, hogy a Pp. 17. §-a szerinti jogorvoslatnak is helye van. Tehát a “felszólalás® illetve “kérelem® mellett nincs helye felfo­lyamodásnak. Kitűnik ez a Ppé. 36. §. 3. bekezdéséből, mely csak a végrehajtást (külföldi megkeresés folytán) elrendelő végzésről mondja, hogy az ellen felfolyamodással lehet élni, és ugyanez nyilvánvaló a Ppé. 40. §. 3. bekezdéséből, mely a felfolyamodási határidőt szabályozza. Tehát ebből is következik, hogy a “kére­lem® nem lehet a felfolyamodással konkurráló jogorvoslat, ha­nem az egyik kizárja a másikat, még pedig rendszerint a fel­folyamodás zárja ki a kérelmet (ha, mint a Ppé. 36. §-ában, a törvényből az ellenkező nem következik). 4 . Cúria 1915. P. II. 8538. Perf. Dtár I. 419. és II. 197. sz. a Temesv. Tábla 1915. P. 1165, Perj. Dt. I. 412. sz. — Ellenkező Cúria 1915. Pk. V. 10097, Perj. Dt. III. 22. sz. és Vincenti Gusztáv „Egy uj perorvoslat", Ügyv. L. 1916. évf. és 1917. P. II. 2102, Perj. Dtár. III. 158. sz. Köz­védelem a proletárdiktatúrában. Irta : Dr. Barta Jenő budapesti ügyvéd. A budapesti ügyvédi kamara 1919. november hó 19-én tartott folytatólagos közgyűlésén megvetését fejezte ki azon ügyvédekkel szemben, akik a proletárdiktatúrának nevezett bolseviki rém­uralom alatt jogfolytonosság-, jogvédelem- és ügyvédellenes mű­ködést fejtettek ki. Ezen határozat logikus folyománya, hogy mindazon kortár­­­sak, kik a terror féktelen tombolása közepette a jogállam hiva­talos negálása dacára mégis kitartottak a jogfolytonosság, jog­védelem és az ügyvédi hivatás tradíciói mellett, kötelességüket teljesítették, amelyért illetékes felsőbb hatóságok, az ügyvédi kamara feltétlen elismerését érdemelnék ki. Ezzel szemben ugyanazon közgyűlésen, ahol a jogintézmé­nyeket negáló ügyvédek megbélyegzése tárgyában hozatott egy­hangú, lelkes és mindnyájunk meggyőződéséből fakadó határozat, elismerés helyett gáncs érte ama kevés kartársat­, aki hű maradt hivatásához és kötelességét súlyos viszonyok között is teljesítette. A proletárdiktatúra kitörése után mindjárt egyértelmű és feltűnő dühhel vetette magát a jogászságra, különösen pedig az ügyvédségre, minthogyha az egyedüli okozója lett volna ama ten­gernyi szenvedésnek, amely öt év óta hazánk osztályrészévé vált. Az átvedlett napilapok és az újonnan támadt u. n. jogi szaklap ■‘nemes® versenyt fejtettek ki az ügyvédi intézmény szidalmazá­sában, az ügyvédséget szinte egyértelműen «a burzsoázia uszály­hordozójának® nevezték el, amely “pénzért hazudik és improduk­tív munkát végez®. Azzal fenyegetőztek, hogyha az ügyvédek ter­melő munkához nem fognak, kíméletlenül­­ki fogják rúgni a társadalomból®. Felesleges vázolnom azon érzéseket, amelyek az értelmetlen támadás és az ügyvédség megsemmisítése nyomán lelkünket be­töltötték. Tudtuk ugyan, hogy ez az állapot nem végleges, de az ügyvédség, mely tradícióinál fogva mindig szemlélője volt a haza sorsának, érezte, hogy akaraterejétől és ellenállóképességétől meg­fosztott és bénultan a sárban fetrengő szegény hazánk a bolseviz­­mus fekélyétől egykönnyen nem fog szabadulni. E dermedt lelkiállapot kifejezőjeként egymásután tűntek le a házak falairól az ügyvédek táblái, mindenki elhelyezkedés után látott, mert hiszen a diktatúra előrelátható nem rövid tartam­a a kenyérkérdést szükségszerűen felvetette. Az exponált állást be­töltő egyénektől eltekintve az ügyvédség egy része a népbiztossá­goknál vállalt teljesen alárendelt jelentéktelen állást, másik része tanítói vagy revizori kurzusra, jelentkezett. Elhelyezkedés utáni csupán a tehetős és vagyonos kollégák, valamint azok nem láttak, akik a diktatúra közeli megdőltében bíztak. Az ügyvédség tehát, hogy megélhessen, részben állást vállalt, részben teljesen tétlen maradt. Aránylag csekély amaz ügyvédek száma, kik hivatásuk mel­lett kitartottak és segélyt nyújtottak azoknak, kik a proletárura­lom ellen vétettek. Feltétlen elismerés kellene, hogy megillesse e kartársakat, ehelyett némely oldalról gáncs és gyanúsítás jut osztályrészükül. Nem egyedül a védői hivatás törvényszerű és magasztos kö­telességét látjuk-e azon kartársaink működésében, kik a terroris­tákat védik? Csak éppen az ellenforradalmárok védői szegték volna meg hivatásbeli és emberi kötelességüket?! Pedig ők voltak úgyszólván az egyedüliek a proletárdikta­túra alatt, kik a jogvédelem hívei maradtak, mert hiszen nem tagadták meg segítségüket azoktól, kiket a proletárállam inkább bosszúból és gyűlöletből, mintsem nyomós okok miatt sodort bajba. Talán azért, illeti szemrehányás ezen kartársakat, mert az ellenforradalmárokat védeni merték és sokszor, nagyon sokszor személyes szabadságukat is kockára, tették és nem engedték át a védelmet ellenséges indulatú proletárvédőknek? Avagy talán az­ért, mert­ ügyvédek maradtak és működésükkel belevitték a megté­vesztett köztudatba annak felismerését, hogy ügyvédekre mégis szükség van? Vagy inkább azért e leckéztetés, mert néhány ügy­véd szellemi fölényével ráfeküdvén a «proletárbirák» téveszmék­kel és egyedül a burzsoázia ellen felállított tévtanokkal szaturált judiciumára, a Btk.-ből és egyéb törvényekből rendezett kitanítá­­sokkal öntudatlanul vezették őket vissza a jogfolytonosság szét­taposott mesgyéire? Nem lehet, hogy azok, kik gáncsokkal illetik e kartársakat, tisztában ne legyenek amaz érdemekkel, melyeket az ügyvédeknek maradt kollégák szereztek maguknak. De ma nem opportunus dolog az elismerés, ma sokkal hálásabb a szőrszálhasogató akadé­koskodás és gyanúsítás. Azt hallottuk a közgyűlésen, sajnos néhány tekintélyes kar­társunktól is, hogy a proletárdiktatúra alatt csak az védhetett. "

Next