Ügyvédek lapja, 1920 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1920-01-01 / 1. szám
ÜGYVÉDEK LAPJA pon, hogy — az igazságügy miniszter nyilatkozata szerint — a megfelelő módon kikötött magyar tőzsdebíróság ítéletét Ausztriában is tényleg végrehajtották.11 A 16. §. 2. bek. szerint az eljárás külföldi bírói hatóságok megkeresése alapján is a hazai jogszabályok szerint történik, a megkereső bírói hatóság kifejezett kívánságára azonban a külföldi jogban megszabott eljárást is teljesíteni kell, ha az eljárásnak ezt az alakját hazai törvény nem tiltja. Jancsó az «is» szóból azt következteti, hogy ha a megkereső bírói hatóság a külföldi eljárás alkalmazását kívánja, akkor mindkét eljárást, azaz nemcsak a kívánt külföldi, hanem a hazai jogszabályok szerinti eljárást is foganatosítani kell, ha ezek egymástól eltérnek. Ezzel szemben arra utalok, hogy a Pp. 16. §. 2. bek. a hágai egyezmény 14-ik cikkéből vétetett át, mely szerint «a bírói hatóság, amely a megkeresést teljesíti, az eljárás tekintetében saját országának törvényeit alkalmazza; mindazonáltal eleget kell tenni a megkereső hatóság ama kérelmének, hogy a megkeresés teljesítése különös eljárás szerint történjék, föltéve, hogy ez az eljárás nem ellenkezik a megkeresett állam törvényhozásával. Ez a szöveg nem támogatja Jancsó magyarázatát. Ha tehát az osztrák bíróság azzal keresi meg a magyar bíróságot tanúkihallgatás végett, hogy az osztrák ZPO. 337. §-a értelmében a tanút, kihallgatása előtt eskesse meg, a magyar bíróság ennek eleget fog tenni, de nem fogja a tanút, a kihallgatás befejezése után, még egyszer megesketni. VI. A Pp. 17. §-a szerint a megkeresés teljesítésének megtagadása felől az érdekeltek kérelmére, vagy a megkereső bíróság felszólalására az Ítélőtábla határoz. Nincs kizárva, hogy a 17. §. abban az esetben is alkalmaz- tassék, amikor a törvényszék mint felsőbíróság keresi meg a perben alsóbíróságként eljárt járásbíróságot (14. §. 2. bek.) és ez tagadja meg a megkeresés teljesítését. Azonban kizártnak tartom, hogy a megkeresett bíróság a föléje rendelt ítélőtáblától vagy a Curiától származó megkeresés teljesítését joghatályosan megtagadhassa, mert különben az ítélőtáblának a 17. §. értelmében a saját vagy a Curia intézkedésének jogossága felett kellene határoznia. Nem lehet helye a 17. §. szerinti ‘'kérelemnek®, ha a megkeresés teljesítését megtagadó vagy a 15. és 16. §§. ellenére foganatosító végzést felfolyamodással meg lehet, támadni.12 Ellenkező esetben az állana elő, hogy a fél egymással párhuzamosan használhatnáa két jogorvoslatot. A 17. §. szerinti “kérelem® felett az ítélőtábla, a járásbíróság végzése elleni felfolyamodás felett pedig a törvényszék határozna, és határozataik egymással ellentétesek lehetnének. De legalább is a fél választásától függne, hogy a két felsőbíróság közül melyik döntsön. Sőt előfordult, hogy amikor a járásbíróság a végr.t. 133. §-a szerinti megkeresés teljesítését megtagadta, és a végrehajtató felfolyamodása folytán a törvényszék a járásbíróság végzését megváltoztatva, azt a megkeresés teljesítésére utasította, — a járásbíróság ahelyett hogy ezen utasításnak eleget tett volna, utólag úgy találta, hogy a végrehajtató felfolyamodását a Pp. 17. §-a szerinti “kérelemnek® kell tekinteni, és ezért az iratokat utólag az Ítélőtáblához terjesztette fel, amely azonban — végrehajtási megkeresésről lévén szó — az ügy elbírálásába nem bocsátkozott.13 És ha a felfolyamodás mellett a 17. §. jogorvoslata is meg volna engedve, a fél a sikertelen felfolyamodás után még mindig próbálkozhatnék a 17. §. szerinti “kérelemmel®, amely nincs határidőhöz kötve. Álláspontomat, a Ppé. 36. §. 2. bek. is támogatja, amely szerint abban az esetben, ha külföldi bíróság keresi meg a magyar bíróságot végrehajtás elrendelése iránt és ez az elrendelést megtagadja, «a Pp. 17. §-a alkalmazandó®. Nem azt mondja a törvény, hogy a Pp. 17. §-a szerinti jogorvoslatnak is helye van. Tehát a “felszólalás® illetve “kérelem® mellett nincs helye felfolyamodásnak. Kitűnik ez a Ppé. 36. §. 3. bekezdéséből, mely csak a végrehajtást (külföldi megkeresés folytán) elrendelő végzésről mondja, hogy az ellen felfolyamodással lehet élni, és ugyanez nyilvánvaló a Ppé. 40. §. 3. bekezdéséből, mely a felfolyamodási határidőt szabályozza. Tehát ebből is következik, hogy a “kérelem® nem lehet a felfolyamodással konkurráló jogorvoslat, hanem az egyik kizárja a másikat, még pedig rendszerint a felfolyamodás zárja ki a kérelmet (ha, mint a Ppé. 36. §-ában, a törvényből az ellenkező nem következik). 4 . Cúria 1915. P. II. 8538. Perf. Dtár I. 419. és II. 197. sz. a Temesv. Tábla 1915. P. 1165, Perj. Dt. I. 412. sz. — Ellenkező Cúria 1915. Pk. V. 10097, Perj. Dt. III. 22. sz. és Vincenti Gusztáv „Egy uj perorvoslat", Ügyv. L. 1916. évf. és 1917. P. II. 2102, Perj. Dtár. III. 158. sz. Közvédelem a proletárdiktatúrában. Irta : Dr. Barta Jenő budapesti ügyvéd. A budapesti ügyvédi kamara 1919. november hó 19-én tartott folytatólagos közgyűlésén megvetését fejezte ki azon ügyvédekkel szemben, akik a proletárdiktatúrának nevezett bolseviki rémuralom alatt jogfolytonosság-, jogvédelem- és ügyvédellenes működést fejtettek ki. Ezen határozat logikus folyománya, hogy mindazon kortársak, kik a terror féktelen tombolása közepette a jogállam hivatalos negálása dacára mégis kitartottak a jogfolytonosság, jogvédelem és az ügyvédi hivatás tradíciói mellett, kötelességüket teljesítették, amelyért illetékes felsőbb hatóságok, az ügyvédi kamara feltétlen elismerését érdemelnék ki. Ezzel szemben ugyanazon közgyűlésen, ahol a jogintézményeket negáló ügyvédek megbélyegzése tárgyában hozatott egyhangú, lelkes és mindnyájunk meggyőződéséből fakadó határozat, elismerés helyett gáncs érte ama kevés kartársat, aki hű maradt hivatásához és kötelességét súlyos viszonyok között is teljesítette. A proletárdiktatúra kitörése után mindjárt egyértelmű és feltűnő dühhel vetette magát a jogászságra, különösen pedig az ügyvédségre, minthogyha az egyedüli okozója lett volna ama tengernyi szenvedésnek, amely öt év óta hazánk osztályrészévé vált. Az átvedlett napilapok és az újonnan támadt u. n. jogi szaklap ■‘nemes® versenyt fejtettek ki az ügyvédi intézmény szidalmazásában, az ügyvédséget szinte egyértelműen «a burzsoázia uszályhordozójának® nevezték el, amely “pénzért hazudik és improduktív munkát végez®. Azzal fenyegetőztek, hogyha az ügyvédek termelő munkához nem fognak, kíméletlenülki fogják rúgni a társadalomból®. Felesleges vázolnom azon érzéseket, amelyek az értelmetlen támadás és az ügyvédség megsemmisítése nyomán lelkünket betöltötték. Tudtuk ugyan, hogy ez az állapot nem végleges, de az ügyvédség, mely tradícióinál fogva mindig szemlélője volt a haza sorsának, érezte, hogy akaraterejétől és ellenállóképességétől megfosztott és bénultan a sárban fetrengő szegény hazánk a bolsevizmus fekélyétől egykönnyen nem fog szabadulni. E dermedt lelkiállapot kifejezőjeként egymásután tűntek le a házak falairól az ügyvédek táblái, mindenki elhelyezkedés után látott, mert hiszen a diktatúra előrelátható nem rövid tartama a kenyérkérdést szükségszerűen felvetette. Az exponált állást betöltő egyénektől eltekintve az ügyvédség egy része a népbiztosságoknál vállalt teljesen alárendelt jelentéktelen állást, másik része tanítói vagy revizori kurzusra, jelentkezett. Elhelyezkedés utáni csupán a tehetős és vagyonos kollégák, valamint azok nem láttak, akik a diktatúra közeli megdőltében bíztak. Az ügyvédség tehát, hogy megélhessen, részben állást vállalt, részben teljesen tétlen maradt. Aránylag csekély amaz ügyvédek száma, kik hivatásuk mellett kitartottak és segélyt nyújtottak azoknak, kik a proletáruralom ellen vétettek. Feltétlen elismerés kellene, hogy megillesse e kartársakat, ehelyett némely oldalról gáncs és gyanúsítás jut osztályrészükül. Nem egyedül a védői hivatás törvényszerű és magasztos kötelességét látjuk-e azon kartársaink működésében, kik a terroristákat védik? Csak éppen az ellenforradalmárok védői szegték volna meg hivatásbeli és emberi kötelességüket?! Pedig ők voltak úgyszólván az egyedüliek a proletárdiktatúra alatt, kik a jogvédelem hívei maradtak, mert hiszen nem tagadták meg segítségüket azoktól, kiket a proletárállam inkább bosszúból és gyűlöletből, mintsem nyomós okok miatt sodort bajba. Talán azért, illeti szemrehányás ezen kartársakat, mert az ellenforradalmárokat védeni merték és sokszor, nagyon sokszor személyes szabadságukat is kockára, tették és nem engedték át a védelmet ellenséges indulatú proletárvédőknek? Avagy talán azért, mert ügyvédek maradtak és működésükkel belevitték a megtévesztett köztudatba annak felismerését, hogy ügyvédekre mégis szükség van? Vagy inkább azért e leckéztetés, mert néhány ügyvéd szellemi fölényével ráfeküdvén a «proletárbirák» téveszmékkel és egyedül a burzsoázia ellen felállított tévtanokkal szaturált judiciumára, a Btk.-ből és egyéb törvényekből rendezett kitanításokkal öntudatlanul vezették őket vissza a jogfolytonosság széttaposott mesgyéire? Nem lehet, hogy azok, kik gáncsokkal illetik e kartársakat, tisztában ne legyenek amaz érdemekkel, melyeket az ügyvédeknek maradt kollégák szereztek maguknak. De ma nem opportunus dolog az elismerés, ma sokkal hálásabb a szőrszálhasogató akadékoskodás és gyanúsítás. Azt hallottuk a közgyűlésen, sajnos néhány tekintélyes kartársunktól is, hogy a proletárdiktatúra alatt csak az védhetett. "