Új Barázda, 1920. november (2. évfolyam, 259-281. szám)
1920-11-21 / 275. szám
2 hektár nagyságú birtok teljes berendezése legalább 100 ezer márkába (a márka mai kurzusa szerint 700 ezer koronába) kerül. Mégis remélhető, hogy a legközelebbi esztendőkben évenként legalább 100 birtokot lehet berendezni, a fősúlyt azonban már eddig létező birtokokon való telepítésre fogják fordítani. . —- ign bajorok bízunk abban — fejezte be szavait Heim dr. — hogy kitartó munka és számos nehézség leküzdésével sikerülni fog szabad és erős középbirtokos és kisbirtokos osztályt teremteni és fenntartani. Heim dr. kijelentette még munkatársunknak, hogy ha ideje engedi, valószínüleg már november hó végén Budapestre utazik, hogy érintkezésbe lépjen a magyar agrárvezérekkel. B. * Hint értesülünk róla, Heim dr. holnap érkezik Budapestre, hogy tárgyalásokat folytasson a kormánnyal és a gazdasági körökkel a földmi vessző vétség érdekében. A bajor földmivesek vezére több napot fog Budapesten tölteni. Franciaország még e hóban jóváhagyja a magyar békét Zürich, november 20. Párisi távirat szerint az elnök a francia kamara bizottságának tegnapi ülésén kijelentette, hogy a Magyarországgal való békeszerződést még ebben a hónapban jóváhagyni fogják. Anglia és Olaszország is rövid időn belül jóváhagyják a szerződést. Leblanc képviselő kifejezést adott annak a reményének, hogy immár gondoskodni fognak arról, hogy Magyarország fennmaradásának lehetőségét el ne vágják. Az új osztrák kormány Bécsből jelentik. A nemzetgyűlés a ma délutáni ülésén megválasztotta az új kormányt, mely a következőkből áll: Mayr Mihály dr. szövetségi kancellár és külügyminiszter, Glanz János dr. bel- és hadügyminiszter, Breisky Walter dr. közoktatásügyi miniszter, Grimm Ferdinánd dr. pénzügyminiszter, Grünberger Alfréd dr. élelmezési miniszter, Pesta Károly dr. közlekedésügyi miniszter Baldaa Rudolf dr. igazságügyminiszter, Heinz Eberhard kereskedelemügyi miniszter, Habis Alajos földmivelésügyi miniszter, Resch József népjóléti miniszter. . A kormányt, mely kizárólag szakférfiakból áll, a keresztényszocialisták és a nagynémetek pártja támogatja. Együtt dolgoznak az erdélyi magyarok és szászok Kolozsvárról jelentik: A Küküllőmegyei Gazdasági Egyesület november 11-én Dicsőszentmártonban tartott közgyűlésén a magyarok és szászok gazdasági és kulturális érdekközösségét megpecsételő hiteles felszólalások hangzottak el. Gyárfás Elemér elnök megnyitójában megemlítette, hogy az erdélyi magyarság elérkezettnek látja az időt kulturális és gazdasági szervezkedésére. E célból a vármegye gazdatársadalmát egy táborba tömörítik. Kohnert Frigyes román parlamenti képviselő, az erdélyi szász gazdasági egyesület elnöke kijelentette, hogy az agrárreform olyan alap, amelyen a magyarok és szászok érdekei találkoznak és felajánlotta a magar birtokososztálynak a szászok egyittműködését.” • IVU! BARÁZDA"^Í?!"IV). Vasárnap, 1920. november 21. A nemzetgyülés első ülésszakának berekesztése Sirfiay Antal gróf /öítománybiztos marad — Rész a kormányzópárt munkaprogrammja ~~ Az „Djjkarázda" tudósítójától — Azok a megbeszélések, Amelyeket a kormányzópaksai!£Z£íy..dforeiben a legközelebbi jövő munkatervének megkezdése iránt indítottak, teljes eredményre vezettek. A nyilatkozatban foglalt munkaprogramm elkészült és azt a kormányzópárt képviselő tagjainak túlnyomó nagy része már alá is írta. Minthogy ez a nyilatkozat a szélsőséges elemek kikapcsolódását kívánja, természetes, hogy egyesek megpróbálkoztak a mozgalomnak gáncsot vetni, ami azonban nem sikerült. De nem is sikerülhetett, mert hiszen a munkaprogramra a komoly és céltudatos újjáépítés útját jelöli ki és mindazt magába foglalja, amit az ország közvéleménye sürgetően kíván. A programra hangsúlyozza, hogy nemzeti és keresztény alapokon, a mezőgazdasági érdekek és a demokratikus kívánalmak szem előtt tartásával kell a kormányzatnak működnie. Részletesen fölsorolja a szükséges társadalmi és gazdasági reformokat és különös súllyal mutat rá a szabadforgalom helyreállításának szükségére s annak minél előbb való végrehajtását követeli. A programm nem érinti a királykérdés személyi részét, de természetesen felsorolta azokat a kívánságokat, amelyek a királyi hatalom korlátozására vonatkozólag politikai körömön egyértelműen megnyilatkozna. A nemzetgyűlés munkarendjére vonatkozólag megkérdeztük Rubinek Gyula kereskedelemügyi minisztert, aki a következőket mondotta az Új Barázda munkatársának : — A nemzetgyűlést már csak a közigazgatási és a munkásbiztosítási reformmal kívánja foglalkoztatni a kormány. Ezeknek elintézése után berekesztik a nemzetgyűlés első ülésszakát. Ezután többhetes szünet következik, mert úgy a kormánynak mint a nemzetgyűlés tagjainak szükségük van erre a szünetre. A kormány igen fontos javaslatokat és reformokat kell hogy előkészítsen, viszont a nemzetgyűlés tagjai is rászolgáltak már egy hosszabb pihenőre. A nemzetgyűlés szünete alatt — mint egyébként értesülünk — a kormány el fogja készíteni az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat, amelyeket a második ülésszakban fognak tárgyalni. A politika hívei közé tartozik, hogy Sigray Antal gróf, akit nem rég neveztek ki Nyugatmagyarország főkormánybiztosává - de aki ellen a képviselők egy része politikai okokból mozgalmat indított — ezen állásában továbbra is megmarad. A Baross-Szövetség a szövetkezetek ellen Balogh Elemér, a Hangyá vezérigazgatójának nyilatkozik*. A Baross-Szövetség főtitkárának több napilapban megjelent ama nyilatkozat* tárgyában, amely bejelenti, hogy a szövetség a legélesebb harcot kívánja megindítani " a fogyasztási szövetkezetek ellen, megkértük Balogh Elemér m. kir. gazdasági főtanácsost, a Hangya vezérigazgatóját álláspontjának kifejtésére. Balogh Elemér vezérigazgató munkatársunk előtt a következően nyilatkozót : — Olvastam a szóbanforgó nyilatkozatot s kétségtelen, hogy van egy bizonyos szövetkezeti láz, amely a háborús uzsora, a forradalmak és különösen a proletárdiktatúra által előidézett elkeseredés, továbbá a nehéz megélhetési viszonyok folyománya. — Ezt azonban mi mesterséges eszközökkel nem fokozzuk, mert így is alig vagyunk képesek a spontán megnyilatkozó szervezkedési mozgalomnak megfelelni. Kétségtelen, hogy a fogyasztási szövetkeztek tudnak tagjaiknak kedvezményeket nyújtani, de ezek nem állami kedvezmények, hanem az önsegélyen s a közös nagybani beszerzésen alapuló előnyök. Ma mi kedvezményekben sem a Hangya, sem a kötelékébe tartozó szövetkezetek (pl. Budapesten a Háztartás, a Pannónia, a Kéve stb.)nem részesülnek. Kivételt csak a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete képez, amely a Schneizer-féle állami akció lebonyolításával van megbízva. Úgy vélem, a magyar kereskedők is átérzik, hogy erre az akcióra szükség van, sőt elkerülhetetlen. Ehhez azonban a Hangyának semmi köze sincs. A megoldást a kereskedők ne a szövetkezetellenes mozgalómban keressék, hanem a megértésben, esetleg szövetkezésben, a közös beszerzésben. Egyébiránt is az állampolgároknak azt a jogát, hogy sorsukon önsegély, szövetkezés útján javítsanak, korlátozni nem lehet. Így nem is tételezem fel, hogy a Baross Szövetség egy főreláthatólag eredménytelen akcióba kezdte. Eredménytelenek voltak az OMKE hasonló akciói is. A tiroli szociáldemokraták tönkreteszik a vasutat Az általános sztrájk nem sikerült egészen — A józan munkásság a sztrájk ellen — Rövidesen megindul a forgalom A tiroli vasutassztrájk változatlanul tart tovább. A vasútvonalakon a helyzet igen zilált, annak dacára, hogy az általános sztrájk egyáltalán nem terjed. Sok vasutas nem engedelmeskedik a szociáldemokraták felszólításának. Egyes szociáldemokrata csoportok azonban a legelszántabb eszközökkel akarják megakadályozni a lövészverseny megtartását. Az lmn-hidat a munkásság megszállót iá, a vasúti síneket felszedte, hogy a bajor lövészek leutazását megakadályozzák. A mozdonyokat leszerelik a vaggonoknak egyes berendezési tárgyait pedig használhatatlanná teszik. A szociáldemokrata pártvezetőség a kétnapos sztrájk után kezdi belátni, hogy az amúgy is rossz élelmezés a sztrájk folytán még elviselhetetlenebb lett. A védőrségek kerületi vezetői is hangoztatják, hogy a lövészünnep nem kapcsolatos semmiféle monarchista tüntetéssel, amint azt a tegnapi nyugodt lefolyású nap is bizonyította. Minthogy a szociáldemokraták főként a bajor lövészek megjelenésében látták a puccs szándékát, a sztrájk megszüntetésének feltételéül azt szabták ki, hogy a bajorok ne vegyenek részt az ünnepségen és mivel erre vonatkozólag ígéretet is kaptak, valószínű, hogy a sztrájk már a mai nap folyamán véget ér. A lövészünnep különbén zavartalanul és a legteljesebb rendben folyik tovább a bajor lövészek távollében. Téli gazdasági iskola Gicen Jankovich Bésán Endre grófnő alapítványa Papateszér, november 20. Egy nemeslelkű magyar asszony, Jankovich Bésán Endre grófnő alapítványából a veszprém megyei Gicen vasárnap nyílik meg egy gazdasági téli iskola. Ennek az iskolának, amely hazánkban az első ilyen iskola, az a célja, hogy a gazdaifjaknak alapos elméleti ismereteket nyújtson azokban a tudományokban, amelyekre egy kisvagy középbirtok okszerű vezetésénél szükségük vann. A tulajdonképpeni elméleti oktatás két téli félévre terjed és a tanulók csak ezt az időt töltik az intézetben és nyáron, a mezei munkák idején természetesen szüleinek segítségére vannak és a rendes mezei munkát végzik. Az iskola ünnepélyes megnyitása vasárnap lesz és ezen megjelenik sokorópátkai Szabó István kisgazdügyi miniszter is. Az iskola tantervéről Beszterczei Gábor tökimivesiskolai igazgató a következőket mondotta munkatársunknak : — Az iskola két osztályból áll. A tanuló az intézet alsó osztályában elméleti oktatásban részesül október 15-től március 15-ig, azután pedig a gazdasági munkák e végzésére szülei gazdaságába tér haza és ősszel, október 15-én ismét bevonul, hogy a második évi félévben elvégezze a felső osztály tananyagát. Végbizonyítványt csaka második évi félév sikeres elvégzése után kap, amikor már az otthonában töltött nyári félév alatt bebizonyította gyakorlati rátermettségét is. Az oktatás felöleli a falusi polgárok számára szükséges általános műveltségű tárgyakat, az alsó osztályban mennyiségtant, földrajzot, természettant és történeti ismereteket és számvitelt. Az oktatás gerince természetesen a mezőgazdasági ismeretek,talajmivelés, növénytermelés, állattenyésztés, kertészet, méhészet, de nem hagyjuk figyelmen kívül a háziipari oktatást sem, amely a vidék viszonyaihoz alkalmazkodik. Adja Isten, hogy minél több hasonló iskola alakuljon hazánk területén és szolgálja a gazdasági oktatás szent ügyét. Az angol munkásság kifereti az ellenséges államok letételét a népszövetségbe A népszövetség tegnapi ülésén Barnes angol munkáspárti megbízott a munka nemzetközi szervezetének érdekében szólalt föl. Barnes határozottan kijelentette, hogy a volt központi országonak a népszövetségbe való fölvétele — amit az angol munkásság nevében követel — nem jelenti azt, hogy a világháború felidézésének felességét elfelejtsük, vagy a jóvátétel kötelezettsége megszűnik.