Új Barázda, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
4 83SE Egy húsvéti nyomozás története Akik kirabolták a szent sírokat — Ki lehetett a tettes a sok ezer közül • Bűntanya a budai palabányatelepen — Letartóztatás az eljegyzést diridón Egy. (etektívfelügyelt naplóidból · A budapesti detektívnek nincsen sem éjjele, sem nappala, de még ünnepnapja sem. A bűnös életet élők nem nézik, milyen napon lépnek ellentétbe a törvény és az erkölcs paragrafusaival s ezért az őket üldöző detektívek sem válogathatják meg, mely napon pihenjenek. Az alábbiakban egy húsvéti nyomozás történetét írjuk le annak a detektivfelügyelőnek naplója alapján, aki a nyomozást vezette s a bűnösöket megérdemelt helyükre, hűvösre juttatta. A szent sírok rablói Az eset 1908-ban történt, a húsvéti ünnepeket megelőző nagyhétben. Akkoriban a fővárosi templomokbanis úgy volt még szokásban, hogy a szentsiroknál lefektetett feszület mellé tett pénzadományokat egészen szombat estig ott hagyták s a sekrestyés csak a feltámadás" után szedte össze. Az 1908-as év husvétját megelőző nagyszombat reggelén nagy meglepetés érte a fővárosi templomok sekrestyéseit. •A szentszoknál volt pénzadományok eltűntek... Nyolc templomból, közöttük a Ferencrendiek, a Szerviták rendjének templomából, az Egyetem-téri templomból s más öt templomból jelentették a rendőrségnek, hogy az Isten házának ajtaját éjjel felnyitották, ismeretlen tettesek behatoltak a templomba s kifosztották a szentsirokat. A felháboritó eset nagy megbotránkozást keltett a rendőrségen is s a detektivfőnök intézkedésére a nyomozás azonnal megindult. Ennek vezetésével a detektiv-kar egyik legértékesebb s legkipróbáltabb felügyelőjét, B... Á .. .-t bízták meg. Megindul a nyomozás" A detektívfelügyelő két társával még nagyszombat reggelén sorra járta azokat a templomokat, ahol a rablás történt. Az ajtók felnyitásából megállapította, hogy avatott" kezek követték el a rablást," akik otthon vannak a betörés szakmájában. ■ Ha tehát avatott kezek — gondolkodott a detektív — akkor a rendőrségnek is régi ismerősei. Ezek között kell keresni a tetteseket! A templomokban nem akadt semmi nyom, ami a bűnösök kilétét közelebbről elárulhatta volna. Itt több munka már nem akadt, a nyomozást a rendőrségen kellett folytatni. A régi ismerősök fényképalbumának tanulmányozása A három detektív szombaton égész nap a rovott múltú, büntetett előéleti bűnösök fényképeit tanulmányozta. A főkapitányság bűnügyi nyilvántartójában rengeteg album van, tele olyanoknak a fényképével, akiknek valaha dolguk akadt a rendőrséggel, illetve, akiket valamilyen bűncselekményért elítéltek. A fényképek osztályozva vannak, aszerint, hogy a lefényképezett milyen szakmában :»dolgozott«. Ezek szerint külön »fekete album« van a betörőkről, a kasszafútókról, a tolvajokról, a pénzhamisítókról, a hamiskártyásokról és így tovább, a bűnözés minden ágáról. A három detektív a betörők albumát szedte elő. A sok ezernyi fénykép közül kezdték kiválogatni, kik követhették el a betöréses rablást? Ez a legnehezebb munka s a detektív itt mutathatja ki igazi tehetségét s éleslátását. A sok fénykép csupa ismerős arcot ábrázolt, legtöbbje börtönben ült, igen sokról tudták, hogy már más szakmában dolgozik, többen kiöregedtek a mesterségükből és így lassan-lassan alig maradt néhány, akit gyanúsítani lehetett a rablással. A néhány között volt Medvegy Vili és Resch Jani is. Mindkettő »öreg« betörő. Nehéz eseteik voltak s jónéhány évig voltak már »bekasztlizva«. Az már nem volt nehéz munka, megállapítani, hogy mindketten nemrégiben szöktek meg a fegyházból. Az a hihetetlen gyors munka és bátorság is, amellyel a rablásokat elkövették. Villret vallott, aki a betörők koronázatlan ki Hadifogolyból király Egy pesti bérház különös lakója — Királynak csapott föl Polinéziában, hogy megtudjon élni — Kilenc hónap múltán megelégelte a koronát — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Néhány hét óta különös dolgokról kezdtek sugdolódzni a hatalmas pesti bérházban, amelyben nem kevesebb, mint harminckét család lakik, de azért nincs közöttük olyan, aki ne tudná a többi harmincegy legbizalmasabb dolgait is. Mert a közmondás, hogy a falnak füle van, legelsősorban a pesti bérházak vékonydongájú falára illik. Annak a fíkre terjedt a jámbor polgári lakók között, hogy egy valóságos király költözött a házba. Valami távoli ország királya, aki, hogy, hogy nem, megunta a dicsőséget, hajóra szállt és most idejött Pestre, egyszerű, hétköznapi ruhában, hogy osztozzék felebarátai sorsában, akik még álmukban sem voltak királyok, harlem összezsúfolva, egy nagy házban görnyednek, robotolnak a háborut vesztett megcsonkított ország sanyarú viszonyai miatt, így sugdolódzott a viceházmesterné a szomszédasszonnyal és mennél inkább bizonykodott az egyik, annál inkább tamáskodott a másik. — Ha király, akkor a Ritz-szállóba szállt volna meg, nem pedig ide, miközénk!... Ki hallott róla eddig, hogy a harmadik emeleti négyeseknek királyi rokonuk legyen. Pedig a rokonuk, azt egész biztos helyről hallottam! — erősködött a szomszédasszony,, akit szörnyen izgathatott a különös mendemonda. .Nemsokára aztán az a hír terjedt el, hogy a titokzatos jövevény emberhúst ebédel, a lábszárcsontokkal, meg a koponyákkal pedig a szobáját díszíti föl, közben pedig valami egészen érthetetlen nyelven istentelen nótákat dalál. Ezek után mi is becsöngettünk a harmadik_ emelet, négyes szám alá,* ugyan mi igaz mindabból, amiről már utcahosszat kezdenek beszélni. _ Maga a király nyitott ajtót és nevetve tessékelt be a szobába, amely mindössze annyiban különbözött más polgári szobától, hogy a falon két kép között csakugyan egy emberi koponya és alatta két keresztbe fektetett lábszár lógott vadonatúj zöld kárpiton. . . Igaz. Kilenc hónap hosszat csakugyan király váltam, ha úgy tetszik. Volt trónom, igaz, hogy csak" gyalulatlan nyers fából, mert országomban nem ismerik a gyalut. Koronám is volt gyöngyből, kagylóból" fűzve.- Emberhúst nem ettem. Már alattvalóim isen élnek vele, bár lejjebb délfelé csemegeszámba megy még ma is az emberhús, ott a Csendes-óceán övén, Polinéziában... Arrafelé" voltam"király kilenc hónapig egy amerikai kókuszdió-cég jóvoltából, jó kilenc hónapra ezerötszáz dollár civilistával... De megelégeltem. Nem magyar embernek való az. Azután részletesen elbeszélte kalandos regénybe illő történetét. Napbarnított, székes ■ vállú magyar fiú, beszél vagy kilenc nyelven. Mérnöknek készült. Tizennégyben besorozták. Przemyslből Szibériába vitték. Afogolytáborból megszökött, Kínába, onnan Japánba vetődött. Tokióba állt az amerikai cég szolgálatába. — Tanácstalanul kódorogtam az utcán, sehol sem tudtam állást kapni. Akkor még alig törtem az angolt.Egy helyütt azt láttam kiírva, hogy Export- Import Company. Meg hogy Coconut. Ezt megértettem. Benyitottam és kérésemre a főnök így felelt: — Akar-e király lenni? Szolgálati idő kilenc hónap, jár érte 1200 dollár, akár élete végéig uralkodó maradhat. . .— A dolog nem is , olyan bolondság, mint amilyennek első pillanatra látszik. A Csendes-óceán szigetei csodaszép helyek, az éghajlat kellemes és hirehamva sincs arrafelé a civilizált élet sokféle nyomorúságának. Apró kis szigetek ezek, sokszor nemis egyebek, mint korálzátonyok, amelyeken nem sok ember lakik, úgy, hogy egy-egy királynak sokszor az" egész" országa vagy husz családból áll. A szigeteket többnyire bérbe adja azillető állam, amelynek tulajdonát képezi, a hajóstársaságoknak vagy kiviteli cégeknek, amelyek — most már a magam bőrén tanultam meg — örülnek, ha fehér embert kapnak arra, hogya szigeten letelepedjék és rendet tartson.’ Uralkodjék a napszámba dolgozó benszülöttek fölött. Rettenetes ám az a magányosság! — Az utat egy kicsiny" hajócskában tettem meg, amelyet egy ódon, rozoga motor hajtott. Több hónapra való élelmiszert is kaptam, tíz főből álló katonaságot is, mely a kikötő partján heverésző dologtalanokból rekrutálódott. Sok a családjával együtt jött és így kisebb-nagyobb gyermek is volt bőven. A szigetcsoport, mely országomat képezte, öt kicsiny szigetből áll. A falu alegnagyobb szigeten van, a többi szigeten csak elvadult disznókondák és szárnyasok tanyáznak. Körülbelül kilencezer kókuszdiófa is van rajtuk és ez a fontos, ezek végett lettem éri király. A szigetnek természetesen nincsen rendes kikötője, úgy, hogy a partraszállásnál és a holmi kiszállításánál elég bajunk volt. A hullámok hét-nyolc láb magasra csaptak. Az aszszonyok azonnal elindultak, hogy az üresen álló házak közül válogassanak. Hozzáláttak az elhagyott kunyhók rendbehozásához s nemsokára már szállott a füst a kéményekből. A házam természetesen a.. légkülönb volt. Gyönyörű volt a vidék, de én rajtam mélységes szomorúság vett erőt. Akármilyen szép is volt a hely, mégis csak az elhagyatottságotjelentette. Nem vigasztalt meg zsebemben az ezerkétszáz dollár , sem, aminek ugyan mi hasznát vehettem volna ott? De hát állni kellett a kötelezettséget teljes kilenc hónapig. Kilenc hónapig egyetlen hajó sem keresi fel a szigeteket, addig se posta, se távozás. ■f. Egyébként a kötelességeim nem voltak valami nagyok." Reggel, amikor fölkeltem, úszkáltam egyet a patak tiszta vizében, körülsétáltam a mezőn vagy az erdőben, megnézni, hogy várjon rendesen dolgoznak-e a bennszülöttek- Egykét óra hosszat halásztam is, úgy, ahogyan Amerikában a milliomosok sem halászhatnak, olyan dús vizekben. Ebéd után szunyókáltam egy kicsit és amikor a vacsora is meg volt, újra szunyókálhattam. Egyszer-egyszerű ennivalót osztogattam szét az alattvalóim között, lisztet, kannás holmit vagy ilyesmit. Ha hajbakaptak, igazságot és pofonokat osztogattam, katonaságom pedig még kevesebbet tett, naphosszat pálinkáztak. Ugye, el sem hinné, milyen sivár, egyhangú arrafelé az élet, azokon az örökzöld szigeteken, amelyeket innen távolról izgalmas, sohasem látott, sohasem hallott eseményekkel telit meg a képzeletünk, a'Robinson«-ból olvasott kalandok alapján. Igen, valamikor száz esztendővel ezelőtt. — Elég az hozzá, hogyha lehetett volna, már az első hónap végén szökve szöktem volna. Már a nyolcadik hónap elején kint ültem a szirtfokon, lestem a láthatáron föltűnő füstszalagot és a rozoga hajócskát nem cseréltem volna el a legpazarabb óceánjáróval. — Marad-e még? — kérdezte a kapitány,amikor hanyatt-homlok rohant a fesébe. Kezében megropogtatta a tizenkét százas dollárt és nagyon mosolygott. — Mert utódja van, íme, el is jött velünk. Az uralkodó változás a legegyszerűbb ceremóniák között történt. A zöldfülű király repeső szívvel vágta zsebre a dollárokat. Én pedig részvéttel szorítottam vele kezet. Hiába, nem könnyű dolog királynak lenni még Polinéziában sem. M. J. III BARÁZDA 1933. április 1. vasárnap rálya volt akkoriban s ezt a timét ma is nehéz elvitatni tőle. A három detektív érezte, hogy csakis Medvegy Vili és Resch Jani követhették el a szentsirok kirablását, tehát legközelebbi teendőjük volt, a két ember hollétét megállapítani. A szerelem nyomra vezet Medvegy Viliről tudták a detektívek, hogy egy Máté Juli nevű leánynak udvarolt s szokott vele titokban találkozni, ha szabadon volt. B. felügyelő hát Máté Juli lakására ment ki két társával, de a leány nem volt otthon. Egész szombat éjjel ott őrködtek az utcában s lesték a leányt, mikor jön haza. Éjfél tájban Juli haza is jött, de egyedül. A detektívek tovább figyeltek és vártak. Julihoz senki sem jött. Már azt hitték, hogy eredménytelenül virrasztottak egész éjjel, mikor reggel felé Juli ismét megjelent a kapuban, hóna alatt nagy csomaggal, Buda felé tartott. A három detektív a nyomában Máté Juli Óbudának tartott, azt is elhagyta, majd Akvinkumon is túl ment. Idáig könnyű volt őt követni, de ezután a lakatlan helyen megnehezedett a detektívek munkája. Juli, úgy látszik, nem járt egyenes után, mert gyakran figyelt vissza, nem követi-e őt valaki? A három detektív sokszor csak csúszva tudott előrejutni a beépítetlen területen. Végre a leány a csillaghegyi palabányatelep egyik kunyhója előtt megállt, kopogott s nemsokára eltűnt az ajtó mögött. Rosszul végződött eljegyzés A detektívek leshelyükről tovább figyelték a kunyhót. Később még néhány alak jött s ugy látszott, hogy a kunyhóban nagy dáridó készül, vagy batyubál, mert a vendégek mind felpakolva érkeztek. Az egyik detektív erősítésért ment s mikor megérkeztek, mindnyájan megindultak a rozzant vityilló felé. Körülvették az egész épületet, hogy senki se menekülhessen el. B. felügyelő két társával felfeszítette az ajtót s" felhúzott revolverrel lépett be a szobába. — A törvény nevében...! Az asztal körül ülő társaság megrémülve ugrott fel s mindenki menekülni akart, de hiába. A detektívek először is Medvegy Vilit és Resch Jánost kötözték össze. Vili szemrehányóan szólt oda a detektivfelügyelőnek*: — Éppen az eljegyzésemet kellett megzavarnia? A társaság azután megindult Fistre, a főkapitányság épülete felé. Vili és Jani nem tagadtak. Valóban ők törtek be a templomokba, s a többezer korona elrabolt pénzen húsvét vasárnapján lakomát rendeztek Vili és Jani rejtekhelyén, már csak annak örömére is, hogy ezen a délutánon tartotta meg Vili eljegyzését Julival, de az ünnepséget megzavarták a detektívek. így telt el a három derék detektív ünnepe nehéz, fárasztó munkában, kötelességük hit teljesítésében. Mennyi megbecsülést, elismerést szolgáltak meg ezek a minden veszéllyel, fáradsággal szembeszálló emberek? K. Gy.