Új Barázda, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

4 83SE Egy húsvéti nyomozás története Akik kirabolták a­ szent sírokat — Ki lehetett a tettes a sok ezer közül • Bűntanya a budai palabányatelepen — Letartóztatás az eljegyzést diridón Egy. (­etektívfelügyelt­ naplóidból · A budapesti detektívnek nincsen sem éjjele, sem nappala, de még ünnep­napja sem. A bűnös életet élők nem nézik, milyen napon lépnek ellentétbe a törvény­­ és az erkölcs paragrafusai­val s ezért az őket üldöző detektívek sem válogathatják meg, mely napon pihenjenek. Az alábbiakban egy­ húsvéti nyomo­zás történetét írjuk le annak a detek­­tivfelügyelőnek naplója alapján, aki a nyomozást vezette s a­­ bűnösöket meg­érdemelt helyükre, hűvösre juttatta. A szent sír­ok rablói Az eset 1908-ban történt, a hús­véti ünnepeket megelőző nagyhétben. Akkoriban a fővárosi templomokban­­is úgy volt még szokásban, hogy a szentsiroknál lefektetett feszület mellé tett pénzadományokat egészen szombat estig ott hagyták s a sekrestyés csak a feltámadás" után szedte össze. Az­ 1908-as év husvétját megelőző nagyszombat reggelén nagy meglepetés érte a fővárosi templomok sekrestyé­seit. •A szentszoknál volt pénzadományok eltűntek... Nyolc templomból, közöttük a Fe­­rencrendiek, a Szerviták­ rendjének temp­lomából, az Egyetem-téri templomból s más öt templomból jelentették a rendőrségnek, hogy az Isten házának ajtaját éjjel felnyitották, ismeretlen tet­tesek behatoltak a templomba s kifosz­tották a szentsirokat. A felháboritó eset nagy megbot­­ránkozást keltett a rendőrségen is s a detektivfőnök intézkedésére a nyomozás azonnal megindult. Ennek vezetésével a detektiv-kar egyik legértékesebb s legkipróbáltabb felügyelőjét­, B... Á .. .-t bízták meg. Megindul a nyomozás" A detektívfelügyelő két társával még nagyszombat reggelén sorra járta azo­kat a templomokat, ahol a rablás tör­tént. Az ajtók felnyitásából megállapí­totta, hogy avatott" kezek követték el a rablást," akik otthon vannak a betörés szakmájában. ■­­ Ha tehát avatott kezek — gon­dolkodott a detektív — akkor a rend­őrségnek is régi ismerősei. Ezek kö­zött kell keresni a tetteseket! A templomokban nem akadt semmi nyom, ami a bűnösök kilétét közelebb­ről elárulhatta volna. Itt több munka már nem akadt, a nyomozást a rendőr­ségen kellett folytatni. A régi ismerősök fényképalbumának tanulmányozása A három detektív szombaton égész nap a rovott múltú, büntetett előéleti­ bűnösök fényképeit tanulmányozta. A főkapitányság bűnügyi nyilvántartó­jában rengeteg album van, tele olya­noknak a fényképével, akiknek valaha dolguk akadt a rendőrséggel, illetve, akiket valamilyen bűncselekményért el­ítéltek. A fényképek osztályozva vannak, asze­rint, hogy a lefényképezett milyen szak­mában :»dolgozott«. Ezek szerint külön »fekete album« van a betörőkről, a kasszafútókról, a tolvajokról, a pénz­hamisítókról, a hamiskártyásokról és így tovább, a bűnözés minden ágáról. A három detektív a betörők albumát szedte elő. A sok ezernyi fénykép kö­zül kezdték kiválogatni, kik követhették el a betöréses rablást? Ez a legnehezebb munka s a de­tektív itt mutathatja ki igazi tehetsé­gét s éleslátását. A sok fénykép csupa ismerős arcot ábrázolt, legtöbbje bör­tönben ült, igen sokról tudták, hogy már más szakmában dolgozik, többen kiöregedtek a mesterségükből és így las­­san-lassan alig maradt néhány, akit gyanúsítani lehetett a rablással. A néhány között volt Medvegy Vili és Resch Jani is. Mindkettő »öreg« be­törő. Nehéz eseteik voltak s jónéhány évig voltak már­ »bekasztlizva«. Az már nem volt nehéz munka, meg­állapítani, hogy mindketten nemrégiben szöktek meg a fegyházból. Az a hihe­tetlen gyors munka és bátorság is, a­mellyel a rablásokat elkövették. Villre­t vallott, aki a betörők koronázatlan ki­ Hadifogolyból király Egy pesti bérház különös lakója — Királynak csapott föl Polinéziában, hogy meg­tudjon élni — Kilenc hónap múltán megelégelte a koronát — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Néhány hét óta különös dolgokról kezdtek sugdolódzni a hatalmas pesti bérházban, amelyben nem kevesebb, mint harminckét család lakik, de azért nincs közöttük olyan, aki ne tudná a többi harmincegy legbizalmasabb dolgait is. Mert a közmondás, hogy a falnak füle van, legelső­sorban a pesti bérházak vékonydongájú falára illik. Annak a fíkre terjedt a jámbor polgári lakók kö­zött, hogy egy valóságos király költö­zött a házba. Valami távoli ország ki­rálya, aki, hogy, hogy nem, megunta a dicsőséget, hajóra szállt és most ide­jött Pestre, egyszerű, hétköznapi ruhá­ban, hogy osztozzék felebarátai sorsá­ban, akik még álmukban sem voltak ki­rályok, harlem összezsúfolva, egy nagy házban görnyednek, robotolnak­ a hábo­­­rut vesztett megcsonkított ország sa­nyarú viszonyai miatt, így sugdolódzott a viceházmesterné a szomszédasszonnyal és mennél inkább bizonykodott az egyik, annál inkább ta­m­­áskodott a másik. — Ha király, akkor a Ritz-szállóba szállt volna meg, nem pedig ide, mi­­közénk!... Ki hallott róla eddig, hogy a harmadik emeleti négyeseknek királyi rokonuk legyen. Pedig a rokonuk, azt egész biztos helyről hallottam! — erős­­ködött a szomszédasszony,, akit ször­nyen izgathatott a különös mende­monda. .Nemsokára aztán az a hír terjedt el, hogy a titokzatos jövevény emberhúst ebédel, a lábszárcsontokkal, meg a ko­ponyákkal pedig a szobáját díszíti föl, közben pedig valami egészen érthetetlen nyelven istentelen nótákat dalál. Ezek után mi is becsöngettünk a harmadik_ emelet, négyes szám alá,* ugyan mi igaz mindabból, amiről már u­tcahosszat kezdenek beszélni. _ Maga a király nyitott ajtót és ne­vetve tessékelt be a szobába, amely mindössze annyiban különbözött más polgári szobától, hogy a falon két kép között csakugyan­ egy emberi­ koponya és alatta két keresztbe fektetett láb­szár lógott vadonatúj zöld kárpiton. . . Igaz. Kilenc hónap hosszat csak­ugyan király váltam,­ ha­ úgy tetszik. Volt trónom, igaz, hogy csak" gyalu­­latlan nyers fából, mert országomban nem ismerik a gyalu­t. Koronám is volt gyöngyből, kagylóból" fűzve.- Em­berhúst nem ettem. Már alattvalóim i­sen élnek vele, bár lejjebb délfelé csemegeszámba megy még ma is az emberhús, ott a Csendes-óceán övén, Polinéziában... Arra­felé" voltam­"ki­rály kilenc hónapig egy amerikai kó­kuszdió-cég jóvoltából, jó kilenc hó­napra ezerötszáz dollár civilistával... De megelégeltem. Nem magyar em­bernek való az.­­ Azután részletesen elbeszélte kalan­dos regénybe illő történetét. Napbar­­nított, székes ■ vállú magyar fiú, beszél vagy kilenc nyelven. Mérnöknek ké­szült. Tizennégyben besorozták. Prze­­myslből Szibériába vitték­. A­­fogolytá­borból megszökött­, Kínába, onnan Ja­pánba vetődött. Tokióba állt az ame­rikai cég szolgálatába. — Tanácstalanul kódorogtam az ut­cán, sehol sem tudtam állást kapni. Akkor még alig törtem az angolt.­Egy helyütt azt láttam kiírva, hogy Export- Import Company. Meg­ hogy Coco­nut. Ezt megértettem. Benyitottam és kéré­semre a főnök így felelt: — Akar-e király lenni? Szolgálati idő kilenc hónap, jár érte 1200 dol­lár, akár élete végéig uralkodó ma­radhat. . .— A dolog nem is , olyan bolondság, mint amilyennek első pillanatra látszik. A Csendes-óceán szigetei csodaszép he­lyek, az­­ éghajlat kellemes és hire­­hamva sincs arrafelé a civilizált élet sokféle nyomorúságának. Apró kis szi­getek ezek, sokszor nem­­is egyebek, mint korálzátonyok, amelyeken­ nem sok ember lakik, úgy, hogy egy-egy király­nak sokszor az" egész" országa vagy husz családból áll. A szigeteket­ több­nyire bérbe adja az­­illető állam, amely­nek tulajdonát képezi, a hajóstársasá­goknak vagy kiviteli cégeknek,­ amelyek — most már a magam­­ bőrén tanultam meg — örülnek, ha fehér embert kap­nak arra, hogy­­a szigeten leteleped­jék és rendet tartson.’ Uralkodjék a napszámba dolgozó benszülöttek fölött. Rettenetes ám az a magányosság! — Az utat egy kicsiny" hajócskában tettem meg, amelyet egy ódon, ro­zoga motor hajtott. Több hónapra való élelmiszert is kaptam, tíz főből álló katonaságot is, mely a kikötő partján heverésző dologtalanokból rekrutáló­­dott. Sok a családjával együtt jött és így kisebb-nagyobb gyermek is volt bő­ven. A sziget­csoport, mely országomat képezte, öt kicsiny szigetből áll. A falu a­­legnagyobb szigeten van, a többi szigeten csak elvadult disznó­kon­­dák és szárnyasok­ tanyáznak. Körül­belül kilencezer kókuszdiófa is van raj­tuk és ez a fontos, ezek végett lettem éri király. A szigetnek természetesen nincsen rendes kikötője, úgy, hogy a partraszállásnál és a holmi kiszállítá­sánál elég bajunk volt. A hullámok hét-nyolc láb magasra csaptak. Az asz­­szonyok azonnal elindultak, hogy az üresen álló­ házak közül válogassanak. Hozzáláttak az elhagyott kunyhók rend­­behozásához s nemsokára már szál­lott a füst a kéményekből. A házam természetesen a.. lég­különb volt. Gyö­nyörű volt a vidék, de én rajtam mély­séges szomorúság­ vett erőt. Akármi­lyen szép is volt a hely, mégis csak az­ elhagyatottságot­­jelentette. Nem vi­gasztalt meg zsebemben az ezerkétszáz dollár , sem, aminek ugyan mi hasznát­ vehettem volna ott? De hát állni kel­lett a kötelezettséget teljes kilenc hó­napig. Kilenc hónapig egyetlen hajó sem keresi fel a szigeteket, addig se posta, se távozás. ■f­. Egyébként a kötelességeim nem voltak valami nagyok." Reggel, amikor fölkeltem, úszkáltam egyet a patak tiszta vizében, körülsétáltam a mezőn vagy az erdőben, megnézni, hogy várjon ren­desen dolgoznak-e a bennszülöttek- Egy­két óra hosszat halásztam is, úgy, aho­gyan Amerikában a milliomosok sem halászhatnak, olyan dús vizekben. Ebéd után szunyókáltam egy kicsit és amikor a vacsora is meg volt, újra szunyókál­hattam. Egy­szer-egyszerű ennivalót osz­togattam szét az alattvalóim között, lisz­tet, kannás holmit vagy ilyesmit. Ha hajbakaptak, igazságot és pofonokat osz­togattam, katonaságom pedig még keve­sebbet tett, naphosszat pálinkáztak. Ugy­e, el sem hinné, milyen sivár, egy­hangú arrafelé az élet, azokon az örökzöld szigeteken, amelyeket innen tá­volról izgalmas, sohasem látott, sohasem hallott eseményekkel telit meg a képze­letünk, a­­'Robinson«-ból olvasott ka­landok alapján. Igen, valamikor száz esztendővel ezelőtt. — Elég az hozzá, hogyha lehetett volna, már az első hónap végén szökve­ szöktem volna. Már a nyolcadik hónap elején kint ültem a szirtfokon, lestem a láthatáron föltűnő füstsza­lagot és a rozoga hajócskát nem cseréltem volna el a legpazarabb óceánjáróval. — Marad-e még? — kérdezte a kapi­tány,amikor hanyatt-homlok rohant a fesébe. Kezében megropogtatta a tizenkét százas dollárt és nagyon mosolygott. — Mert utódja van, íme, el is jött velünk. Az uralkodó változás a legegysze­rűbb ceremóniák között történt. A zöld­fülű király repeső szívvel vágta zsebre a dollárokat. Én pedig részvéttel szorí­tottam vele kezet. Hiába, nem könnyű dolog királynak lenni még Polinéziában sem. M. J. III BARÁZDA 1933. április 1. vasárnap rálya volt akkoriban s ezt a tim­ét ma is nehéz elvitatni tőle. A három detektív érezte, hogy csakis Medvegy Vili és Resch Jani követhették el a szentsirok kirablását, tehát legköze­lebbi teendőjük volt, a két ember hol­létét megállapítani. A szerelem nyomra vezet Medvegy Viliről tudták a detektívek, hogy egy Máté Juli nevű leánynak ud­varolt s szokott vele titokban talál­kozni, ha szabadon volt. B. felügyelő hát Máté Juli lakására ment ki két társával, de a leány nem volt otthon. Egész szombat éjjel ott őrködtek az utcában s lesték a leányt, mikor jön haza. Éjfél tájban Juli haza is jött, de egyedül. A detektívek tovább fi­gyeltek és vártak. Julihoz senki sem jött. Már azt hitték, hogy eredménytele­nül virrasztottak egész éjjel, mikor reg­gel felé Juli ismét megjelent a kapu­ban, hóna alatt nagy csomaggal, Buda felé tartott. A három detektív a nyo­mában Máté Juli Óbudának tartott, azt is elhagyta, majd Akvinkumon is túl ment. Idáig könnyű volt őt követni, de ez­után a lakatlan helyen megnehezedett a detektívek munkája. Juli, úgy látszik, nem járt egyenes után, mert gyakran figyelt vissza, nem követi-e őt valaki? A három detektív sokszor csak csúszva tudott előrejutni a beépí­tetlen területen. Végre a leány a csillaghegyi palabányatelep egyik kunyhója előtt megállt, kopogott s nem­sokára eltűnt az ajtó mögött. Rosszul végződött eljegyzés A detektívek leshelyükről tovább fi­gyelték a kunyhót. Később még néhány alak jött s ug­y látszott, hogy a kuny­hóban nagy dáridó készül, vagy ba­tyubál, mert a vendégek mind felpa­­kolva érkeztek. Az egyik detektív erősítésért ment s mikor megérkeztek, mindnyájan meg­indultak a rozzant vityilló felé. Kö­rülvették az egész épületet, hogy senki se menekülhessen el. B. felügyelő két társával felfeszítette az ajtót s" felhúzott revolverrel lépett be a szobába. — A törvény nevében...! Az asztal körül ülő társaság megré­mülve ugrott fel s mindenki menekülni akart, de hiába. A detektívek először is Medvegy Vi­lit és Resch Jánost kötözték össze. Vili szemrehányóan szólt oda a de­­tektivfelügyelőnek*: — Éppen az eljegyzésemet kellett megzavarnia? A társaság azután megindult Fist­­re, a főkapitányság épülete felé. Vili és Jani nem tagadtak. Valóban ők törtek be a templomokba, s a több­ezer korona elrabolt pénzen húsvét vasárnapján lakomát rendeztek Vili és Jani rejtekhelyén, már csak annak örö­mére is, hogy ezen a délutánon tar­totta meg Vili eljegyzését Julival, de az ünnepséget megzavarták a detektívek. így telt el a három derék detektív ünnepe nehéz, fárasztó munkában, kö­telességük hit teljesítésében. Mennyi megbecsülést, elismerést szolgáltak me­g ezek a minden veszéllyel, fáradsággal szembeszálló emberek? K. Gy.

Next