Új Barázda, 1924. április (6. évfolyam, 76-82. szám)
1924-04-01 / 76. szám
M fiig — Hűvös idő. Hazánkban az idő még jórészt borult, de szárazabb lett. A budapesti nagyobb esőtől eltekintve, alig esett számottevő csapadék. A hőmérséklet érezhetően leszállt. Változékony, hűvös és szárazabb idő várható. — Ötvenéves a Budapesti Tanítótestület. A Budapesti Tanítótestület, mely az idén ünnepli ötvenéves fennállását, szombaton az új városháza közgyűlési termében díszközgyűlést tartott, amelyen Iván Andor elnök a Tanítótestület működésének érdemeit, Ekamp Nándor főtitkár az elért eredményeket ismertette, Márton József pedig a háborúban hősi halált halt tanítók emlékének áldozott. — Újabb kiütéses tifuszbetegek a fővárosban. A kiütéses tífusz ismét felütötte fejét a fővárosban. A Madáchutca egyik házában, ahol többnyire cigányok laknak, két tifuszbeteget találtak. A hatóság a betegeket nyomban kórházba vitette és ötvenöt hozzátartozóikat a fertőtlenítő intézet megfigyelőjébe szállíttatta, jelenleg összesen tizennégy tífuszbeteget ápolnak. A hatóság előrelátó intézkedései bizonyára elejét veszik a rettenetes betegségnek. Két perc alatt elsüllyedt egy nagy japán gőzös a La Manche csatornában. ATokofuku Marin nevű japán hajó a La Manche csatornában összeütközött egy német hajóval és az összeütközés következtében nem egészen két perc alatt elsüllyedt. A német hajó hiába küldött mentőcsónakokat segítségül, a negyven főből álló legénységnek több mint felét a hajó alsó helyiségeiben lepte meg a víz és mentéséől szó sem lehetett. A La Manche csatornában az őszszemköztiek a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak, arra pedig, hogy egy modern gőzös összeütközés következtében ilyen gyorsan süllyedt volna el, alig van példa. — Megjelent a „Koldusok Újságja". Ugyan ki győzné elszámlálni a különböző foglalkozási ágak szaklapjait? De bizonyos, hogy rengetegen vannak, hiszen már a tyúkszemvágóknak és a kanáritenyésztőknek is van külön újságjuk. A szaklapok száma ismét megnövekedett, ezúttal kétségtelenül a legérdekesebb lappal, a Koldusok Újságjával. Pániban jelenik meg az uj szaklap, mely bőven és részletesen foglalkozik a koldusipart érdeklő ügyekkel, híven képviselvén a kiterjedt foglalkozást űzők érdekeit. Az új újság hetenként közli az esküvőket, keresztelőket és esetleges "emeléseket, szóval azokat az alkalmakat, amelyeken a lap olvasói, a koldus szaktársak nagyszerűen kereshetnek. A lap ára épp oly drága, mint a többi párisi lapé. A párisi koldusok megfizethetik, van elég pénzük. A Fix kamatozású értékpapírokat — is. m. aranyjáradékot, koronajáradékot, zálogleveleket, kölcsönkötvényeket stb. — a legmagasabb napi áron vásárolja Róth Bank értékpapirosztálya, Budapesten. — rostások bankjai.A m. kir. postai alkalmazott.fr. régebbi óhajának megfelelően a posta vezetű személyiségei bankot alapítottak 200.000.000 korona befizetett alaptőkével Postás és Távíró Bank R.-T. dm alatt. Az intézet már működik és több színpostás és egyéb feleinek pénzügyeit intézi . , Vilmos császár ut 66.szám alatti helyiségeiben. Igazgatóság: Kolossváry Endre h.államtitkár, műk. Battenberg Lajos postafőigazgató, alelnök; Kelety József postafőigazgató, vezérigazgató; Orosz Fi tér ügyvezető-igazgató; Gazdy Jenő postafőigazgató; Ilaskay Sémiát posta műszaki főigazgató; .avassa Aurél miniszteri Tanácsos; tfr. Szabó György postatanácsos ; Walter Ottó postahivatali igazgató; Vargha István postafőellenőr; Kovács Lajos postamester; Weinberger József igazgató, felügyelő bizottság; Kiss Lajos postaszámvelőség, főigazgató; Dr.váry Mózes postaigazgató; Véghelyi Dezső posta műszaki igazgató; dr. Szilárd Héra postatanácsos; dr. Jakabffy Kálmán postatitkár; Schéda József postafelügyelő; Lsux József postafelügyelő; Aigrer Ottó postafelügyelő; Kerestyi Kálmán postafőellevár. — Ki kell üríteni a dunaparti raktárakat. Tekintettel az árvízveszedelemre, felkérjük a t. érdekelt feleket, miszerint a Budapesten a társaság raktáraiban és lakhelyein tároló küldeményeik elszillitájáról sürgősen gondoskodni szíveskedjenek, mert az azokat netán érő károkért a társaság szavatosságot nem vállal. Első Dunagőzhajózási Társaság igazgatósága. rint A nemzetgyűlés bizottságai megkezdték a felhatalmazási törvényjavaslat vitáját — Az Uh. BARÁZDA tudósítójáról — A nemzetgyűlés pénzügyi, közgazdasági és közjogi bizottsága hétfőn délután ülést tartott és megkezdte a felhatalmazási törvényjavaslat általános vitáját. Heinrich Ferenc szerint a kereskedelmi osztályoknak igen súlyos megterheltetéseket kell a javaslat alapján viselniük. Sándor Pál a javaslatot megszavazza. Farkas István kifogásolja a földadónak és általában a nagyobb vagyonoknak csekély adóterhét és ezzel szemben rámutat a fogyasztási adó magasságára. Bíró Pál a városi lakosság túlságos megterheltetése ellen foglalt állást, Ugron Gábor a javaslatot elfogadja. Bethlen Istvén gróf miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozza, hogy a Népszövetség segítségével a kölcsönt sikerül elhelyeznünk. Abban az esetben, ha a német kérdés rövidesen megoldásra kerülne, ez nemcsak nem akadályozná a mi feölcsürtünk kibocsátását a pénzpiacon való konkurenciával, hanem ellenkezőleg csak előnyünkre szolgál a tekintetben, hogy a kölcsönhöz mielőbb hozzájuthassunk, mert ez végleges tisztázását jelentené a középeurópai helyzetnek. Az elnök az ülést este nyolc órakor félbeszakította és folytatását holnap délután 4 órára tűzte ki. Amint a pénzügyi bizottság a vita befejeztével a jelentéssel elkészül, Kállay Tibor, Temesváry Imre és Orffy Imre előadók azt nyomban a Ház elé terjesztik. Amennyiben a bizottsági jelentések szerdán a nemzetgyűlés elé kerülnek, a javaslatok tárgyalását a csütörtöki napirendre kitűzik, kimondják a sürgősséget, javasolják a tízórás ülések tartását s a jövő hét hétfőjétől kezdve a pénzügyi javaslatokat a Ház már tízórás üléseken tárgyalja. A kisebbségi pártok közül a szélsőséges állásfoglalásnak ma is erős harcra készülnek a nagyfontosságú pénzügyi javaslatok ellen, természetesen csak politikai okokból, hogy ezzel a kormánynak kellemetlenséget szerezzenek. A többségi pártok szilárdan kitartanak a javaslatok mellett s így azok sorsa nem is kétséges. De a megszavazás már csak azért sem okozhat gondot a kormánynak és a többségnek, mert maga a kisebbség sincs tisztában azzal, hogy milyen módszert kövessen a javaslatok elleni állásfoglalásnál. A szociáldemokraták, hír szerint, ki akarnak vonulni az ülésteremből s ugyanilyen elhatározást terveznek a Rupert Rezső vezetése alatt álló két-három szélsőradikális polgári képviselők is, a többi kisebb csoport azonban ezt a érvet helyteleníti. A fajvédők ma este döntenek magatartásukról. — Mai elmképünkkor. Megírtuk, hogy az olaszországi Amalfi vidékén a napok óta tartó felhőszakadás, áradás és hegyomlás milyen irtózatos pusztítást okozott. Az elemi csapások Olaszország egyik legelragadóbb szépségű vidékét változtatták siralomvölgyévé, mert Amalfi még a természeti szépségükről híres olasz tájak között is kiemelkedő, vadregényes szépségű hely volt. Képünk Amalfi városát ábrázolja a pusztulás előtt, — Tűz egy debreceni iskolában. Debrecenből jelentik: A zsidó elemi iskola egyik tantermében tanítás közben hirtelen beszakadt a katedra előtt a padló és süni füst tört föl. A gyermekek rémülten rohantak ki, mert első pillanatban senki sem tudta, hogy mi történt. Hamarosan kiderült, hogy az iskola pincéjében levő pászkasütőműhelyben ütött ki tűz és a felcsapó lángok okozta hőség következtében szakadt be a padló. A tűzoltóság rövidesen eloltotta a tüzet. — Bozsok — nagyközség. A belügyminiszter a Vas megyébe kebelezett Bozsok kisközségnek nagyközséggé való alakulását megengedte. — Egy kommunista gyilkos merénylete. Rómából jelentik : Chiusiban tegnap Usi fasiszta vezért egy választói gyűlésen mondott beszéde alatt egy kommunista kerti késével súlyosan megsebesítette. A merénylő családjával együtt elmenekült. Házát felgyújtották. — A Fecske-utcai gyilkosság. A rendőrség, bár erélyesen és megszakítás nélkül nyomoz a Fecske-utcai gyilkos után, még nem jutott a nyomába. Egy tanú elmondotta, hogy a gyilkosság napján feketebajuszos, iparos külsejü férfit látolt a ház körül ólálkodni s mivel senkit sem látogatott meg a házban lehet, hogy osonva ment be és ő követte el a gyilkosságot. A rendőrség ezt a férfit is keresi. — Két feleség, Schreier Frigyes megszállott területről a fővárosba jött mészárossegéd Budapesten feleségül vett egy leányt. Az esküvő után kiderült, hogy Schreier már nős ember, a felesége Amerikában él. A fiatalasszony erre otthagyta sz urát s visszament fizüleihez. Schreier azonban nem nyugodott bele ebbe s többször igyekezett rábeszélni az asszonyt, hogy térjen vissza, de eredménytelenül. A múlt év végén bánatában felakasztotta magát, de észrevették és idejében levágták. A napokban megint felkereste az asszonyt és ismét kérlelni kezdte.. Mikor látta az asszony hajthatatlanságát, dühös lett, nekiesett és fojtogatni kezdte. Az asszonyt szorongatott helyzetéből a szomszédok mentették ki, Schretert pedig átadták a rendőrnek, aki bevitte a főkapitányságra. Kihallgatásakor azt mondta, hogy a háborúban fejlövés következtében súlyos idegbajt szerzett, úgy, hogy ingerlékenységén nem tudott uralkodni. Kijelentette, hogy nem áll jót magáért s nem tudja, hogy fia az asszony megint a keze közé kerül, nem fogja-e megölni. A rendőrség letartóztatta. Százmillióval sikkasztott egy tőzsdecég alkalmazottja. Deutsch Béla tőzsdebizományos bejelentette a rendőrségen, hogy százmillió korona értékű értékpapírja eltűnt. Közölte azt is, hogy Löffler Adolf Pál alkalmazottjára gyanakszik, aki napok óta nem mutatkozott az irodában és lakásán sincs. A rendőrség, megállapította, hogy Löffler, miután ötvenmillió koronáért elzálogosította a papírokat egy másik tőzsdecégnél, megszökött. Valószínűleg a román megszállott területekre távozott, mert volt román útlevele. Tíz évi fegyházat kapott Sziács gyöngyösmelléki gazda gyilkosa. Kaposvárról jelentik: Kovács János napszámos, munkanélkül lévén, ellátogatott Gyöngyi"..,mellékre és egy régi ismerőse, Sziács János gazda adott neki szállást. A napszámos éjjel meggyilkolta és kirabolta a gazdát. Hosszas nyomozás után elfogták a tettest, akit a bíróság a most megtartott tárgyaláson rablógyilkosság miatt fisz esztendei fegyházra kélt. — Lefüleltek egy nagyszabású sikkasztót. Párisi jelentés szerint Aloina Simon párisi bankárt, aki húsz millió frank elsikkasztása után megszökött, Bukarestben letartóztatták. Szotíkiíí EGÉSZSÉGESNEK ÉS BETEGNEK, | FIATALNAK ÉS AGGNAK | | A LEGKIVÁLÓBB | | REGGELI ÉS UZSONNA | 1934. április 1. fce*. Gessmannn osztrák földbirtokos masa kevert ételébe mérget Bonyolódik a bécsi arzitimérgezés ügye Mint megírtuk, Savi dr. egyetemi magántanár március 20-án feljelentést tett, a bécsi rendőrségen Gessmann Albert földbirtokos felesége, született Pultkammer Leontin bárónő ellen, mert állítása szerint" arzénikummal meg akarta mérgezni a férjét. Az asszony a rendőrségen kijelentette, hogy két esztönzéridővel ezelőtt arzénkitrát használt, azóta nem is látott arzént. Az eredménytelen kihallgatás után Gessmannét az ügyész rendelkezése alapjánbeszállították az országos törvényszék fogházába. A rendőrség ezután a férjet hallgatta ki. A részletes vallatás közben egyre jobban megerősödött a kihallgatást végző rendőrtisztviselőben az a gyanú, hogy a mérget nem az asszony, tette a kávéba, hanem maga Gesstrann, aki Cimperbe akarja belekeverni a feleségét. Megerősítette ezt a gyanút az is, hogy Gessmann nemrégen kibékült első feleségével, akitől évekkel ezelőtt elvált és ismét feleségül akarja venni. A mérgezés gyanúját azért akarta mostani feleségére hárítani, hogy könynyebben megszabadulhasson tőle. Gessmaim nem tudott a gyanú ellen védekezni s a rendőrtisztviselő beigazoltnak látta a földbirtokos bűnös szándékát és ezért őrizetbe vette. Nyomban át is szállították a rendőrség fogházába. A Dunába löktek egy rendőrfelügyelőt Hajósok mentették ki ftt Strasser Mihály rendőrfelügyelő tegnap az Eötvös-téren a Dunapart szélén állt. Mögötte elment egy ember és Strassert úgy meglökte, hogy, az a Dunába esett. A felügyelő nem vesztette el lélekjelenlétét, úszni és kiabálni kezdett, a kiabálásra figyelmessé lett hajósok kimentették. Baja nem történt, Strasser a főkapitányságon előadta, hogy az az ember, aki minden ok nélkül a Dunába lökte, hajós ruhát viselt. Személyleírást róla adni azonban nem tud, mert háttal állt feléje. gj újabb aranymesőkre bukkantak Ázsiában. Moszkvai jelentés szerint a kirgiz vidéken igen dús aranymezőket találtak, amelyekkel az ottani aranytermelés a hétszeresére emelkedhetik. — Amerikában nagy vihar pusztít. Newyork-i híradások szerint az utóbbi két napon erős viharok pusztítottak az Egyesült Államok jó részében. A viharoknak eddig 40 ember esett áldozatal. — A mai színházi műsor. OPERAHÁZ Az erőssült, Argyirin királyfi (TJ) — NEMZETI SZÍNHÁZ: •Mizantróp, Tévedések játéka (7). — VÁROS! SZÍNHÁZ: Diadalmas asszony (7). — VÍGSZÍNHÁZ: R. M. R. (fél 8). — FUVAROM OPERETT SZÍNHÁZ: A három grácia (fél MAGYAR SZÍNHÁZ: Frou-Freu (fél ). — KIRÁLY SZÍNHÁZ: Mézeskalács (fél 8). — BLAHA LUJZA SZÍNHÁZ: A fekete huszár (fél 8). —BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Mihályné két lánya (fél ,8). — Al- PRASSY-UTI SZÍNHÁZ: Táncos Tas Veronika, Mister Rong stb. (fél 9). KÉRDÉS: Az apai vagyonom egyrészt az anyám haszonélvezi. Köteles-e anyám az általa haszonélvezett vagyon arányában fizetni a rám kivétel! kényszerkölcsönt? (Egy előfizető.) FELELET: Az önre kivetett kényszerkölcsönt Önnek kell megfizetni, azt áthárítani az anyjára nem lehet Ő a saját magáét fogja fizetni. KÉRDÉS. Műtrágya hol szerezhető be ? (M. F.) FELELET. Műtrágya beszerezhető a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél (Budapest, V., Alkotmány u. 29). KÉRDÉS. Kitisztított kender hol értékesíthető, vagy cserélhető be ? (K. T.) FELELET. Forduljon a simontornyai kendergyárhoz, miután az fekszik lakhelyéhez legközelebb.