Új Barázda, 1925. június (7. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

19'­» Janin* 3, szerda m wmaxm HÍREK — Hűvösebb idő várható. Hazánk­ban az idő túlnyomóan derült és igen meleg. A hőmérséklet kevés kivétellel mindenütt elérte a 30 fokot. Zivataros esőt (1—12 milliméterig) Tárcái: Eger, Ercsi jelentenek, időjóslás: Zivatarra hajló idő, később a meleg csökkenése valószínű. — Pesthy igazságügyminiszter bú­csúztatta Piósz Sándort. Vasárnap dél­után négy órakor temették el Piósz Sándor­­dr. volt igazságügyminisztert a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokából­ A gyászszertartáson Pesthy Pál igazságügy­­miniszter mondott beszédet, melyben mél­tatta az elhunytt érdemeit. — Felfüggesztés a rákosi sze­rencsétlenség miatt. A rákosi vasúti szerencsétlenség miatt felfüggesztették Kerekes Tibor államvasuti hivatalnokot, aki a szolnoki személyvonatot az állo­másról kieresztette. A vizsgálat szerint őt mulasztás terheli.­­ Megint lehet írni a postautal­ványokra és befizetési lapokra. A posta vezérigazgatósága közli, hogy ezen­túl a postautalványok és postai szálltó­­levelek szelvényeire, valamint a Posta­takarékpénztár befizetési lapjainak értesítő lapjaira­­— utóbbiakra az előírt díj lerovása mellett — magánközlemény ismét korláto­zás nélkül irható. Ugyancsak korlátozás nélkül lehet elhelyezni magánközleményt vagy sajtóterméket az értéklevelekben. — Vasutasok zászlószentelési ünnep­sége. Székesfehérvárról jelentik: Tegnap volt a Magyarországi Keresztényszocialista Vasutasok Országos Szövetkezete székes­fehérvári csoportjának zászlószentelési ün­nepélye. A zászlóanya Károlyi Józsefné grófné volt. A zászlószentelési ünnepély a székesegyházban folyt le, utána pedig a Szent István-szállóban évi közgyűlés volt. — Akit egy szúnyog ölt meg, Szegedről jelentik: Griff­­ József új­­szentiváni 24 éves gazdát hétfőn m­egcsípte a karján egy szúnyog. Hi­deg borogatást tett rá, kedden pe­dig elment a kukoricát megkapál­ni. Ezen a napon azonban már kez­dett dagadni a karja. Orvoshoz ment vele, aki maga sem tulajdonított az esetnek nagyobb fontosságot, csak szerdán döbbent meg, mikor a da­­gadás már erősebb mértéket öltött. Utasította is Griffit, hogy azonnal jöjjön be Szegedre a sebészeti kli­nikára. Azóta itt kezelték, többször oltották, de egyelőre nem lehetett megállapítani, hogy miféle mérgezés hatalmasodott el a szerencsétlen em­beren, aki pénteken nagy szenvedé­sek után meghalt. A Autó elgázolta az őrszemes rend­őrt. Vasárnap délután a Baross­ téren egy automobil felszaladt a járdára, elgázolta a rendőrőrszemet és nekiment egy üzlet re­dőnyének. A rendőrt súlyos sérüléssel kórházba szállították.­­ A betörőkirály ki akart ug­rani a vizsgálóbíró ablakán. Med­­­vegy Vili, a nemrég elfogott betörő­király tegnap, amikor a vizsgálóbíró maga elé vezettette, ki akart ugrani a második emeleti nyitott ablakon. Ön­gyilkossági szándékát nem hajthatta végre, mert a fogházőr elkapta. — Elitélt szellemidézők. Kaposvárról jelentik: A környékbeli falvakban, Kapos­­szentbenedek, Bánya és Mernye községek­ben az utóbbi időben valóságos járvánnyá vált a szellemidézés. Ez a szenvedély egészen felforgatta a községek békéjét, mert nagyon sok család magánéletébe be­avatkozott. Az érdekelt családok a szellem­idézők ellen a csendőrségnél kerestek oltalmat. A nyomozás befejezése után az iratokat áttették a kaposvári főszolgabiró­­ságra, ahol Szecsődi István mernyei lakost és huszonegy társát egyenként ötnapi el­zárásra és félmillió korona pénzbüntetésre ítélték. Emlékezés hőseinkről A kormányzó, József kir. Herceg, a kormány és a nemzetgyűlés képviselői a hősök emlékünnepen — Az UJ BARÁZDA tudósítójától — A világháború hőseinek emlékét ke­gyeletes módon ünnepelte meg a fő­város népe. Ezren és ezren zarándokol­tak el pünkösd vasárnapján a rákos­keresztúri temetőbe, hogy egy-egy szál virágot helyezzenek a hősök sírjára. Az ünnepségen a nagyszámú, előkelő kö­zönség élén megjelent Horthy Miklós kormányzó, József kir. herceg, Vass Jó­zsef dr. h. miniszterelnök és Csáky Ká­roly gróf honvédelmi miniszter, stb. Zadravecz püspök hatásos ünnepi be­széde és a református és evangélikus lelkészek emlékbeszédei után elsőre­, a kormányzó koszorúzta meg a hősök em­lékét, majd Zsitvay Tibor -delnök a nemzetgyűlés koszorúját tette le az em­lékműre. Zsitvay emlékbeszédében meg­emlékezett a névtelen ezrekről, akik meghaltak a magyar hazáért. Hatásos beszédét a következő szavakkal fejezte be: — Föl a fejjel testvéreim, magyarok ! A Hősök sírjáról keblünkbe zárva vi­gyük magunkkal az igazságba vetett ren­díthetetlen hitet, az áldomtkészséget és egyetakarást. Akkor majd nemcsak a borús égre vetített szivárvány fogja hirdetni, hanem az Igazság napjának, hajnalhasadása, hogy a Hősök vértanú­­sága nem volt meddő áldozat, akkor igazán­­ föltámadunk! ! Ezután a kormány koszorúját Csáky Károly gróf honvédelmi minizter he­lyezte el a szobron, majd Sipőcz Jenő polgármester a főváros nevében ko­­szorúzta meg az emlékművet s a kü­lönböző bajtársi és társadalmi egye­sületek kiküldöttei helyezték el koszo­rúikat. ' ' s — A kultuszminiszter olasz ki­tüntetése. Vasárnap délelőtt Durini di Monza olasz követ felkereste Klebels­­berg kultuszminisztert és az olasz ki­rály megbízásából átnyújtotta neki az olasz Korona-Rend nagykeresztjét. A kitüntetés a kultuszminisztert az olasz­magyar barátság ápolása körül szer­zett érdemeiért érte. — Hősök ünnepe a vidéken. Impo­záns keretek között ünnepelte meg Keszt­hely és vidékének közönsége a Hősök emlékét. Az ünnepélyt megelőzőleg Siefaics Aladár apátplébános fényes papi segéd­lettel nagy.­isét mondott. Mise után az ünnepi közönség, az akadémia, tanintéze­tek zászlók alatt kivonultak a Szenthárom­ság­ térre. A reálgimnázium épülete előtt helyezkedtek el a hivatalos hatóságok, a keszthelyi kir. gazdasági akadémia tanári kara, a helybeli huszárság és csendőrség tisztikara s legénysége és a város képvi­selőtestülete. A reálgimnázium énekkara Szalay Albin úr. tanár premontrei kanonok vezetése mellett a Himnuszt énekelte el, majd Hermán Medárd premontrei kanonok tartotta meg magasszárnyalású ünnepi be­szédét oly szívhez szólóan, hogy szem nem maradt szárazon. Utána Balázsy József elsőéves gazdasági akadémiai hallgató szavalta el a „Memento“ című költeményt igaz szónoki hévvel. Az ünnepélyt az ipa­roskor dalárdája .Add vissza a magyar földet“ című irredenta énekkel zárta be. — Sopron város és környéke a hősök napját ünnepélyes keretek között ünne­pelte meg a sopronbánfalvai temető­ben, ahol 1900 katona nyugszik. A hősök sírjait a soproni MANSz díszítette fel virágokkal.­­ Ózd nagyközsége és a Rima­murányi Vasművek telepének igazgatósága száznál több elesett ózdi katonának em­léket állított. A hősök emlékét pünkösd másodnapján leplezték le nagy ünnepség­gel. A haraszti kőből készült emlékmű ki­vont kardi, zászlós-honvédet ábrázol más­félszoros életnagyságban, amint rohamra indul. Borsod vármegye részéről meg­jelent az ünnepségen Soldos Béla dr. fő­ispán és Zsóry György alispán, továbbá a miskolci körletparancsnokság és még szá­mosan. Az ünnepi beszédet Faragó Gyula acélgyári igazgató mondotta, majd Soldos Béla dr. főispán beszélt. Néhány szavalat és a dalárda éneke után véget ért a hő­sük ünneplése. A sikerült emlékművet Lukácsy Lajos szobrászművész alkotta. — Pomázról jelenti tudósítónk: Pomáz községben a hősök emlékünnepét lélek­emelő ünnepséggel ülték meg pünkösd vasárnapján. A helyi testületek és hatósá­gok képviselői a község hősi halottainak emlékoszlopára koszorút helyeztek. A vi­tézi szék nevében Szentpétery Lajos fő­szolgabíró tett koszorút az emlékoszlopra. Az ünnepi beszédet Gál Balázs római ka­tolikus hitoktató tartotta, Hajdú József, a Nemzeti Színház nyugalmazott tagja egy költeményt szavalt nagy hatással. Az­ ün­nepélyen megjelent Almássy Sándor, Jász- Nagykun-Szolnok vármegye főispánja is. Az országos Vöröskereszt-Egylet pomázi fiókja az ünnep alkalmából három pomázi hadiárvát ruházott fel.­­ Veszedelmes vasúti zsebtol­vajt fogtak. Klein Pál kereskedő, aki vasárnap Békéscsabáról Budapestre utazott, útközben elaludt s amikor felébredt, észrevette, hogy több mil­lióval teli pénztárcáját kilopták a zsebéből. Nagy lármát csapott, mi­re jelentkezett egy hölgy, aki em­lékezett arra, hogy egy utas kiment a fülkéből és nem tért vissza. A hölgy személyhírást is adott a gya­nús emberről, akit azután a detek­tívek a Keleti pályaudvarra való megérkezéskor meg is találtak. Ki­derült, hogy Izsák Pál a neve­s többször büntetett veszedelmes zseb­tolvaj. A pénzt megtalálták nála. A fülke utasai azt állítják, hogy egy ideig kellemetlen bódító szagot érez­tek, amely őket is elálmosította. Nem lehetetlen, hogy a zsebtolvaj kloroformmal dolgozott­ a vonaton. Izsákot letartóztatták. — XLIV. magyar királyi jótékony­­célú állami sorsjáték húzása 1925. évi június 4-én lesz. Egy sorsjegy ára csak 10.000 korona. Ezért a kis összegért szerencsés esetben 150.000 000 korona nyerhető készpénzben. Van egy 100 millió koronás jutalom, 50 millió ko­ronás, 15 millió koronás, 10 millió ko­ronás nyeremény. A nyeremények szá­ma 10.739, melynek összértéke 500 mil­lió korona készpénzben. Sorsjegyek az ár előzetes beküldése mellett a Székes­­fővárosi m. kir. Pénzügyigazgatóság Lottóosztályánál (Budapest, IX., Fővám­­ház) rendelhetők. Sorsjegyek kaphatók még dohányárudákban és pénzintézetek­nél. játéktervet ingyen és bérmentve küld a m­. kir. székesfővárosi pénzügy­igazgatóság lottóosztálya. — A mai színházi előadások. Operaház: Tristan és Izolde (6). — Nemzeti Színház: Cy­­rano de Bergera( 17). — Városi Színház: Dolly (fél 8) — Vígszínház: Csirkefogó (fél 8). — Fővárosi Operett­ Színház: Az élet harca (fél 8.) — Magyar Színház : Peer Oynt (fél 8). — Ki­rály Színház: Régi jó Budapest (fél 8). — Belvárosi Színház: Az ember, az állat (fél 8). — Isaka Lujza Színház: Magyar és német ka­­baréműsor (fél 8). ll Magyar Nemzeti Bank valuta jelentése: * 1 billió márka. Budapesten az ujságárusbódékban kapható az „UJ BARÁZDA" SODORJON JJUilNA PAPÍRT egy darab magyar korona Mapoleon arany 292601).— Angol font „. 344000.—347000.— Dollár.............. 70300 — 71180-Prin­cia frank 3536.---- 3560 — Svájci frank ... 13655 — 13809 — Papinn­árk­u* ... 16670.-----16834.— Román lel ... 339.---- 341.— Cseh­ körömi_ 2089 ----- 2109.— Szerb dinár ... 1155----- 1177.— Olasz líra___ 2778.—— 2816.— Osztrák korona 0.99.30­0­.100.40 3 Feljavítják a dohány­termelők kölcsönét Az OKH kedden kapta meg a ren­deletét a kölcsön kiutalásáról Az­­Új Barázda, már f­­egina, hogy a pénzügyminiszter a dohánytermelő gazdák részére nagyobb kölcsönt he­lyezett kilátásba. A kölcsönről szóló rendelet ma érkezett le az Országos Központi Hitelszövetkez­thez, amelyben a pénzügyi kormány a dohányterme­lőknek az OKH útján 43 és fél mil­liárd hitelt folyósít. A rendelethez mellékelték azoknak a termelőknek a dohányjövedéki központi igazgatóság által összeállított névsorát, akik a kölcsönben részesülnek. Az OKH a kölcsönzött összegekért nem tartozik anyagi felelősséggel, azonban köteles a tartozásokat a beálló szükség esetért rendes kereskedői gondossággal bírói útán behajtatni. Az adósoktól a törlesztési részlete­ket és a kezelési jutalékot a dohánybe­váltó hivatalok szedik be, illetve az esedékes összegeket levonják a kölcsön­vevő által beszolgáltatott dohány bevál­tási árából.­­ Amennyiben a kölcsön esedékes ösz­­szegeit a dohánybeváltási járandóságok nem fedezik, vagy a dohánytermeléssel a termelő időközben felhagyott, a hát­ralékos összegeket és a megállapított kötbéreket az OKH tartozik behajtani. Zil­ics­benlOOntaguai- koronáért 0.0072­75 svájci frankot fizettek Egy aranykorona­­* (a dollár hiva­talos jegyzésének pénzárfolyamon szá­mítva) 14.3781/* papírkorona. Magyaróvári gazdászok negyvenéves találkozója. A magyaróvári gazdasági akadémia 40 évvel ezelőtt végzett nö­vendékei a Köztelek dísztermében mint­­egy 75-en jubiláris találkozóra jöttek össze. Az ünnepségen Mayer János föld­művelésügyi minisztert Licht Károly kép­viselte. A megjelenteket Jeszenszky Pál udvari tanácsos üdvözölte, majd meg­emlékezett az elhalt iskolatársakról és tanáraikról. Szilassy Zoltán, majd Lickl Károly a gazdatársadalom üdvözletét tolmácsolta. Bánvárth Sándor után Kro­­lop Hugó Rubinek Gyuláról mondott megemlékezést, akinek érdeme volt, hogy a romokban heverő ország a közgaz­dasági egyetem és a mezőgazdasági szakosztály létesítésével új intézményt állított a mezőgazdasági kultúra szol­gálatába. Eladatlan készletek, olcsóbbodó árak Kis forgalom az élelmiszerpiacot* Az élelmiszerpiacon a pünkösd előtti napok bőséges felhozatalából igen nagy eladatlan készletek maradtak vissza, a­melyek az árakban erősen éreztetik hatásukat. A húspiacon az összes hús­­neműek 1­2 ezer koronával olcsób­bodtak, a baromfi piacon azonban je­lentősebb áresések állottak be. A zöld­ség- és gyümölcspiacon az idénycikkek ára csökkent igen nagy mértékben, míg a tejtermékek piacán em­lítésreméltó változás nem állott be. A forgalom a mai hetivásári napon valamivel cseké­lyebb volt, mint más hetivásári napo­kon, ami a kettős ünneppel magyaráz­ható. Húspiac: Marhahús elsőrendű 28 —38, másodrendű 20—28, borjúhús elsőrendű 40—48, másodrendű 34—40, sertéshús elsőrendű 40—44, amerikai fagyasztott hús 20—25, zsír és hús 29—30, zsírszalonna 24—26, füstölt­ és paprikás szalonna 28, tepertő 30, disznósajt 14—30, csont 6—5 ezer korona kg.-ként

Next