Új Barázda, 1930. március (12. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
1930 sfecorosi, combit UJBAMm napjaiban nem is jelenthetnek többet, minthogy magunkba szállva vonjuk le az emlékezés tanulságait. Tíz évvel ezelőtt a nemzet újra magára eszmélt és a csüggedés helyett friss energia lángolt fel. Azóta sokat küzdöttünk és még többet szenvedtünk, sorsdöntő percek válságain mentünk keresztül és nehéz időszakot éltünk át, de szívós, kitartó munkával helyrehozni törekedtünk azt, amit a balszerencse végzetes fordulata rontott a magyarság sorsán. Az eredmények még távolról sem érték utól a nemzet vágyait, de a történelem igazságszolgáltatása néha lassan halad előre. Két dolog van, amit nem érinthettek nálam a csalódások és nem koptathatott el az idő és ez a hitem és a kötelességérzésem. Engem a nemzet őserejének újjáébredése szólított helyemre, nem veszíthetem tehát el soha hitemet fajom jövőjében. Életemben mindig a kötelességteljesítés volt a vezércsillagom, a jövőben sem fogok habozni, hogy megtegyem azt, amit a nemzet érdeke tőlem kíván. Ezt a hitet és ezt a kötelesség érzést várom, el viszont minden jóérzésű magyar embertől is. A hitet a nemzet életerejében, a harcot a kétkedés ellen, a bizakodást a csüggedéssel, a szembeszállást a mindent lekicsinyléssel szemben — és a haza iránti odaadó kötelességteljesítést, az önzés leküzdését, akkor, ha a haza áldozatokat kíván, az egyéni és osztályérdekek félretételét, olyankor, amidőn a nemzet egyetemes javát kell szolgálni, az egymással összefogást a széthúzással, az összetartást a pártoskodással szemben. Köszönöm, hogy itt fölkerestek és szívből köszöntöm az itt megjelentek útján a hazafiasan érző egész magyar társadalmat. A kormányzó beszédét csaknem minden mondatánál kitörő lelkesedéssel fogadták a megjelentek. A küldöttség vezetőivel a beszédek elhangzása után még hosszasan elbeszélgetett a kormányzó, nyolc óra is elmúlt már, amikor a megjelentek elhagyták a királyi palotát. A miniszterelnök üdvözlő távirata Horthy Miklós kormányzóhoz (Az ., Uj Barázda tudósítójától) Bethlen István gróf miniszterelnök Párizsban könnyebben meghalt és betegsége, amely egyelőre kisebb lázzal jár, megakadályozta abban a tervében, hogy a kormányzói jubileum szombati ünnepségeire hazautazzék és azokban személyesen vegyen részt, így azután a magyar kormány elnöke táviratilag üdvözölte Párizsból a jubiláló kormányzót. A távirat szövege a következő: — A tízéves, kormányzói évforduló alkalmából egész szívből kérem Isten áldását Főméltóságodra és családjára. Jókickiságaimat személyesen, sajnos, csak vasárnap adhatom át és kérem szombaton való távollétem kimentését, miután — különben jelentéktelen gyengélkedésem miatt — csak aznap érkéz■hetem meg Budapestre. Bethlen István. mm Ünnepel a főváros és a vidék A Kapisztrán Jánosról nevezett helyőrségi templomban a tiszti küldöttség és a helyőrség számára szombaton délelőtt 10 órakor hálaadó istentisztelet, lesz. A Hadviselt Ügyvédek Országos Szövetsége hódoló feliratban üdvözölve a kormányzót az évforduló alkalmából. A budapesti mérnöki kamara választmánya ünnepi ülést tartott, melyen a kamara elnöke, Kossalka János dr. mű egyetemi tanár, országgyűlési képviselő tartotta az ünnepi beszédet. A Hungária Magyar Technikusok Egyesülete pénteken délben melegen ünnepelte a kormányzót. Az ünnepi beszédet Rohringer Sándor műegyetemi tanár tartotta. A vidéki városok díszközgyűlései között Szolnoké volt az első, melynek képviselőtestülete pénteken ünnepelte meg nagybányai vitéz Horthy Miklós tízesztendős kormányzói jubileumát Az elnöki megnyitót Tóth Tamás dr. polgármester tartotta és megemlékezve a kor hiányzó működéséről, többek között a következőket mondotta: ,,Amíg a világháború alatt a Kavar a fedélzetén osztogatta a parancsokat, most kormányzói székéből irányítja a szegény magyar haza ügyét és mindent r'löott, hogy azt diadalra juttassa.“ A határozati javaslatot Kerekes Sándor dr. városi főjegyző terjesztette elő. Az ünnepi beszédet Sághy Sándor dr. tiszteletbeli pápai káplán mondotta. Szegeden a május 7-i bajtársak csütörtök este ünnepelték a jubileumot. Az összejövetelről, melyen vitéz Shinoy Kálmán tábornok is megjelent, hódoló táv Iratban köszöntötték a kormányzót. Debrecenben szombaton délelőtt tartja Hajdúvármegye törvényhatósági bizottsága ünnepi diszközgyűlését. Közvetlenül utána, Debrecen szabad királyi város díszközgyűlése lesz, melyen az ünnepi beszédet Szentpéteri Kun Béla felsőházi tag, egyetemi tanár mondja, az összes felekezetek templomában há-la adó istentisztelet lesz. Nagykanizsa képviselőtestülete szombaton délelőtti díszközgyűlésén Páter Deák Szulpic plébános emlékezik meg a kormányzó érdemeiről, Krátky István dr. polgármester pedig javaslatot terjeszt elő, hogy a Kazinczy-utat Horthy Miklós útnak, a városi közkórházat, pedig Horthy Miklós közkórháznak nevezzél el. Miskolc zenés és fáklyás felvonulásokkal kezdte meg a jubileumi ünnepséget. A városháza elé vonult tömeg előtt Mikszáth Kálmán főispán mondott beszédet Horthy Miklós nemzetmentő munkájáról. Zalaegerszeg képviselőtestülete diszközgyűlésen emlékezett meg a kormányzó jubileumáról s elhatározta, hogy a város két polgári iskoláját a nevéről nevezi el. A vármegye szombaton tart díszközgyűlést. Hajdúböszörmény városa vasárnap délelőtt tartja jubileumi ünnepségét. Délelőtt ünnepi istentisztelet lesz, utána díszközgyűlés a városházán, amelyet később az Egységespárt ünnepi díszgyűlése követ. Az ünnepi szónok Gaál Mihály dr. országgyűlési képviselő lesz. Az iskolák és a leventék szombaton ünneplik a jubileumot. Kecskemét városa is díszközgyűléssel ünnepli a kormányzó jubileumát. Zilahy Károly polgármester határozati javaslatot terjeszt elő s javasolja, hogy hódoló feliratot intézzenek a kormányzóhoz és a Kecskeméten létesítendő közkórházat Horthy Miklós-kórháznak nevezzék el. Az ünnepi beszédet Muraközy Gyula református lelkész mondja. Hódolattal üdvözölte a kormányzót a Frontharcos Szövetség is, amelynek sok 2 ezernyi tagja nevében vitéz Borbély Maczky Emil elnök táviratban fejezte ki az egykori magyar harcosok rajongó szüretetét és ragaszkodását A szövetség a kormányzónénak is üdvözlő táviratot küldött A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének oktató osztálya hódoló táviratot intézett a jubiláló kormányzóhoz. Budapesten a Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete pénteken tartotta diszülését Fabricius Endre gazdasági főtanácsos elnöklete alatt Az elnök vázolta a magyar nemzet történetében ezen tíz esztendő jelentőségét, rámutatva arra a példátlan alkotó munkásságra, melyet ezen idő alatt a kormányzó erélye, kitartása és szíve eredményezett. Javaslatára a gazdatiszti gyűlés egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy a magyar gazdatiszti kar hódolatteljes tiszteletét és ragaszkodását, feliratban hozzák a kormányzó tudomására. Ugyancsak díszgyűlést tartott a Tordán Társaság igazgatótanácsa Pekár Gyula elnöklete alatt, az ülésen a társaságitagjain kívül számos előkelőség jelenik meg. Pekár Gyula ünnepi beszédben vázolta Horthy Miklós kormányzó érdemeit és történeti jelentőségét, majd javaslatára hódoló táviratot küldöttek a kormányzónak. A Gazdasági Szaktanítók Országos Egyesületének választmánya február 22-én Budapesten tartott gyűlésén a kormányzó tízéves jubileuma alkalmaitól, táviratilag üdvözölte, kérve további nemzetmentő munkájához a jó Isten áldását. A tulajdonképpni ünnepség a fővárosban szombaton reggel 9 órakor kezdődik azzal az istentisztelettel, melyet Serédi Jusztinián hibernok-hercegprímát tart a Koronázó főtemplomban. 10 óra 80 perckor fogadja a kormányzó az üdvözlő küldöttségeket. 10 óra .45 perckor a miniszterelnök és a kormány tagjait. 11 óra 16 perckor.ahonvédség. ..küldöttségét, 18 órakor pedigadiplomáciai kar tagjait. Este fél 8 órakor az Operaház díszelőadást tart. A Nemzeti Színház és a Kamaraszínház külön is megemlékezik az ünnepről és mindkét helyen prológus vezeti be a holnap esti előadást. A Nemzeti és Kamaraszínházban előadás előtt vitéz Garamszeghy Sándor szavalja el Gyula diák ünnepi prológját. A csőn perlői testületek, hivatalok ésegyesületek március 1-én, délelőtt ünnepi istentiszteleten vesznek részt. Este a jubileum megünneplésére nagyszabású leventeünnepség lesz, a Magyar Király szánodéban. Pécs lakosa a kormányzó jubileumának megünneplésére ugyancsak tűzil ünnepélyes összejövetelt rendezett. Diszközgyűlést tartott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem, délután 6 órakor pedig Pécs város társadalma gyűlt össze, hogy dísszgyűlés keretében hódoljon Magyarország megmentőjének, Horthy Miksé, kormányzónak. Szombaton lesz különben Pécs városának és a megyének hivatalos rendkívüli díszközgyűlése, melynek egyévien tárgya a kormányzó ünneplése. .Az Országos Iparosszövetség Ugron CSS- boz dr. nyugalmazott miniszter elnöklete alatt ugyancsak széles keretek között ünnepli a jubileum napját.. Az ország öszes ipari szervezetei együttes hódoló feliratban ünnepüik a kormányzót, egyúttal felhívják a vidék összes iparos szervezetét és csoportját, hogy a jubileum alkalmából emlékünnepet tartsanak. László Filöp, a Londonban élő világhírű magyar festő, ki, mint ismeretes, a múlt év folyamán lefestette a kormányzót és ezzel a képével nemcsak itthon, hanem külföldön is óriási feltűnést keltett levelet intézett Klebelsberg Kattó gróf kultuszminiszterhez, melyben közli, hogy a kormányzóról festett képét a magyar nemzetnek ajándékozza. Klebelsberg gróf lmritts2S miniszter meleg szavakkal köszönte meg a kiváló művésznek az ajándékot és gondoskodott róla, hogy a képet a Szépművészeti Múzeumban állítsák ki. A postavezérigazgatóság ugyancsak ünnepelte a kormányági jubileumot, melynek alkalmából , jubileumi bélyegeket adott ki 8, 13, 82 és 40 filléres értékben. A jubileumot megörökítő bélyegsorozat első, díszes bőrben kötött példányát Szalay Gábor báró, a posta vezérigazgatója, a napokban adta át a kormányzónak és ez alkalommal tolmácsoltál a m. kir. posta személyzetinek hódolótteljes szerencset kivánatait. Kormányzói kiiutátások A kormányzó a jubileum .alkfthní-V)! 1 Vekerle Sándor, dr. pémdigvminbko.'nök; Zsitvay •Tibor dr. 'igazságÜTSrmini*?fernek és Vémtessy Sándor dr. kamhér* irodai. főnöknek kiváló .,szolgálataik el,ismerése jeléül az I. osztályú magyar érdemkeresztet adományzta. Uray István ,dr. államtitkár, . kabinetirodai főnökhelyettesnek a II. oszt. taggyar érfleítvkeresztet a csillaggal. . Ambriszy Gyula dr. kabinetirodai tanácsosnak a II. osz . magyar érdemkeresztet engedélyezte ,s ugyanakkor megengedte, hogy Lancsiéül "Géza’ kabinetirodai osztálytanácsosnak elismerését tudtul adják. A kormányzó Vértessy Sándornak személyesen nyújtotta át a kitüntetést, köszönte, mondva buzgó szolgálataiért. Az angol sajtó a kormányzó érdemeiről és a Bethlen-kormány országmentő munkásságáról (Ró Báni,ilu tudósítójától. A külföldi sajtó Horthy.. Miklós kormányzói jubileumáról meleghangú, méltatásokban emlékezik meg. Különösen figyelemremiltó a londoni Times nagy cikke, mely másfél hasábon át vázolja Magyarország legutóbbi tíz évének történetét, Horthy Liklós pályafutását, az ország talpraásítása körülszerzett, négy érdemeit, BethlenIstván gróf hatalmas újjáépítő munkáját, politikájának eredményeit, valamint a kormány többi tagjainak munkásságát. Horthy Miklós— írja többek között — a bolsevizmus összeomlása és 87. oláh megszállás után kormányzója lett egy olyan országnak, ahol a politika még a sportnális nagyobb szerepet játszik. Károly király két szerencsétlen kísérletét úgy oldotta meg, hogy az, a világ korvédeményinek általános helyeslésével találkozott. Mindig szigorúan alkotmányos államfő maradt és nagyon népszerű a szavaiban s gondolataiban megnyilvázó egyenessége miatt, akily a legtöbb magyar jellemzi. A lap ezután foglalkozik a magyar kormány egyes tagjaival s megállapítja, hogy Bethlen István gróf a magyar állam hajóját ■nagyon viharos vizeken vezette keresztül. Reális politikájával felismerte Gént jelentőségét s egyik legnagyobb politikai sikere, hogy a jóvátételi bizottságot rábírta Magyarország jóvátételi kötelezettségének felfüggesztésére. Kelti köszönhető, hogy Magyarország rendezte pénzügyen s hitele Londonban és Kelyorkban egyre erősödik. Kiemeli ezután Klebelsberg Kunó gróf és Foss József miniszterek fenkött lelkületű egyéniségeit, akik mint sállammá akarják fejleszteni az országot ! srtíkra büszke lehet a magyar nemzet. A Times közli a kormányzó fényképét is és azzal végzi cikkét, hogy a kormányzó népszerűsége állandóan növeli Földbirtokosok ügyelmébe jelentkeznek, azoknak még 30 holdon felüli birtokra folyósittatunk 7 és fél százalékos típusú törlesztéses kölcsönt. Rövidebb vagy hosszabb időre. L. II., 111. helyű nagykamarú tartozásokat illetékmentesen dekonvertáltunk. — Helyszíni becslés nem kell. Ingyen felvilágosítást nyújt: Agrária Részvénytérsalán Budapest, Erzsébet körút 2.