Új Barázda, 1931. március (13. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

011 március 1. vásárnál* IJIBAMZM A nagyatádi siker titka írta Serki Gyula országgyűlési képviselő Mindent számon tart a falu népe. Bár gondokkal küzd, azért sült galam­bot nem vár. Igen jól tudja falun mindenki, hogy a jelenlegi gazdasági válságnak mik az okai. Azt is tudja a falusi népünk, hogy az ország és a nép nagy baját és gondját belső esz­közökkel leküzdeni nem lehet. A nép közé dobott jelszavaknak az a hatása minden esetre meg­van, hogy a gyengébb, vagy kevésbé értelmes emberek hajlamosak a felekezeti és osztálygyűlölködésre és arra, hogy bűnbakot keressenek. A bajba jutott ember szeret másokat okolni a maga csinált bajáért. Emberi gyengeség, hogy kevés ember hajlandó önmagá­val szemben igazságos és belátó lenni. Vannak persze jogos és jogosulat­lan panaszok. Nagyon biztató, az or­szág jövője szempontjából, hogy falusi népünk nagyobb része, az üres és ér­téktelen jelszavak helyett inkább a komoly szóra, józanságra és a saját kulturális, gazdasági és szociális ér­dekeire figyel fel. Nagyatádon is a becsületes gazda­sági ,és politikai törekvések legyőzték az üres, gyűlölködő jelszavakat. Azzal, hogy a földreform földek árát új­al a kisgazda- és földműves­­párt kívánságára kormányunk mérsé­kelte, elsősorban a falusi nép legsze­gényebb rétegének sietett segítségére. A kisgazdák egy része, mint tudjuk, föld- és gépvásárlás folytán, az ala­csony gabonaárak miatt válságba ju­tott. A kormánynak Wekerle Sándor pénzügyminiszter előadásában nyilvá­nosságra jutott a terve, Ott 6 százalé­kos kamatozású, belföldi kölcsönnel segítenek a gazdán. A kölcsönt a hi­telező bankok adják és ezzel a drága­­kamatozású kölcsönök olcsó kamato­zású kölcsönre cseréltetnek ki. A ban­kok által nyújtott hitelt az állam ga­rantálja.­­A törvényjavaslat hamaro­san a képviselőház elé kerül és ezzel a földárverések megszűnnek és az in­dokolatlan földáresés is meg fog szűnni. A földművelő nép általában olcsóbb életet akar. A gabona ára és az ipar­cikkek ára közti nagy különbség ki­egyenlítését célozza a most tárgya­lás alatt álló kartelj­avaslat. De az ol­csóbb iparcikkek nép közé juttatását célozzák azok a gazdasági tárgyalások is, melyek Ausztria, Németország és Olaszországgal vannak folyamatban. Ezek a tárgyalások sikerrel biztatnak. Remény van rá, hogy új piacok szer­zésével, gabonánk alacsony ára is emelkedni fog. A földadó mérséklése, az állatfor­galmi adó eltörlése és a segéd nélkül dolgozó kisiparosok forgalmi adójá­nak eltörlése után, sor kerül a borfo­gyasztási adó és a közmunkaváltság mérséklésére is. Tárgyalás alá kerül a községi háztartások ügye és foglal­kozni fogunk a terhes községi kölcsö­nök rendezésével. Mint legjobb for­rásból értesülünk, a mezőgazdasági munkásság részére, vagy közmunkák révén, vagy pedig a kézzel való ara­tás biztosításával lesz munkaalkalom. A vármegyék pedig foglalkozni fog­nak a kéményseprési dijadó mérséklé­sével is. Akármilyen keretbe illesztjük is a falu népének életét, a nép lelke meg nem változik. A falu népe jobb matéria, mint a nagyvárosoké. A jobb jövő alapja csak a falu népe lehet, mely hazafias, józan, megfon­tolt. A falu népe tudott harcolni a harc­mezőkön, de tud harcolni a mai gaz­dasági harcban is. Falusi népünk azonban gyűlöli azt a harcot, mely jelszavakért és önma­gáért van. Falusi népünknek nem üres és gyű­lölködő jelszavak, de országos, vár­megyei és községi vonatkozásban tiszta érzések, bátor cselekedetek és népszerető köz- és államigazgatás kel­lenek. Ebben van Bethlen István gróf miniszterelnök és a vezérlete alatt álló 3 25 bokosrózsa a legszebb remontáns, tea, tea­­hybrid és Pemetiana fajtákból vegyesen, csomagolva ... P 16.— 25 babarózsa ( tonvirágzó, polyantha) a leg­­b fajtákból vegyesen, cso­magolva .­.......................P 10.— 25 futórózsa a legszebb fajtákból vegyesen, csomagolva.............._„P 16.— «■ Kényelmes postai szállítás J UHGHVÁRY JÓZSEF FAISKOLÁJA, CEGLÉD Budapesti irodája, VI., Andrássy­ út 54. Árjegyzék ingyen! kisgazda- és földmüvespárt fényes nagyatádi választási sikerének titka- Pusztító árvíz­­­yőr megyében Mórichidénál átszakadt a Marcal gátja, a víz több községet elöntött, de már mindent megtettek az ár megfékezésére — Kisbabod községben harminc ház összeomlott — A mentőmunkálatok (Az „Új Barázda“ tudósítójától.) Győri jelentések szerint a Marcal­­folyó áradása a hirtelen hóolvadás következtében Győr megyében ka­tasztrofális méreteket öltö­t. A pén­tekre virradó éjszaka Mórichida köz­ség határában a víz áttörte a gátat, amelynek megerősítésén pedig napok óta emberfeletti erőfeszítéssel dol­gozott a falu egész lakossága. Csütörtök éjjel is fáklyafény mel­lett folyt a lázas munka, amikor a gátszakadás bekövetkezett. A munká­sok között nagy rémület keletkezett, valamennyien lerohantak az inogó gátról, magukkal vitték a fáklyákat is, úgy, hogy a Rába­­szabályozó Társulat mérnökei, akik a gátvédő munkát irányí­tották, az éj sötétjében tehetet­lenül ott állottak a gáton. A háromméteres gátszakadás így egyre növekedett s most már elérte a 25 méter hosszu­ságot. A víz péntek estére a gát környékét teljesen elön­tötte. Menchidán tizenöt ház viz alatt áll. Még súlyosabb a helyzet Kisbabod községben, ahol péntek estig 30 ház került viz alá s ezek egymásután dőlnek romba. A lakosság a töltésen keres menedéket. Komoly veszedelem fenyegeti még Rábapatona, Rábacsécsény, Gyirmót, Mérges, Iljmalmsok és Koroncó községeket is. A községek minden la­kója kivonult és megkezdték az át­­szakított gát helyreállítását. A ható­ságok minden intézkedést megtettek arra, hogy a hajléktalanok menedéket kapjanak. A pénteki nap folyamán Skultéthy Miklós alispán megjelent a veszélyeztetett községekben­, ellen­őrizte a munkálatokat és személyesen gondoskodott ar­ról, hogy az árvízkárosultak se­gélyezésére haladéktalanul meg­tegyék a szükséges intézkedése­ket. Szombaton délben jelentés érke­zett az alispáni hivatalhoz, hogy Kisbabod községnek már háromne­gyed része víz alá került. Az árvíz magassága helyenként a 80 centimé­tert is eléri. E rossz hírrel szemben örvendetes jelentés is érkezett, az átszakadt gátat nagy erőfe­szítéssel sikerült annyira meg­­javítani, hogy nagyobb víztö­megek már nem tódulhatnak az elárasztott területekre. Hozzájárult a helyzet javulásához az is, hogy a Marcal-folyón az éj­szaka néhány centiméteres apadás állott be. A földművelésügyi minisz­­térium állíttatja helyre a szekszárdi Séd-híd be­szakadt támasztófalát Szek­szárdról jelenti az Új Barázda tu­dósítója. A legutóbbi, óriási méretű ha­vazások után támadt hirtelen olvadás kö­vetkeztében­­leszakadt a szekszárdi Séd­patakon keresztül vezető Szent László-híd hatalmas támasztófala, amelyet értékes, háztelkek és házak beomlásásnak a meg­akadályozására emeltek. M­ivel a város­nak a támasztófal sürgős helyreállítására nincsen fedezete, a földművelésügyi mi­nisztérium, amely a Svéd szabályozására már eddig is jelentékeny összeget fordí­tott, most rövid uton 20.000 pengő állam­segélyt engedélyezett Szekszárd városá­nak. r Qrosska lüu gyapjú, szép púha ■alnöstar, gondos ktrídtyo­másbJD. különít!,'színed­­ben *, T‘et Legkiválóbb minőségek, elképesztően alacsony árakon. Ezeket a földszinten, külön asztalokéi, árusítjuk, míg a készlet tart CORVIN ÁRUHÁZ Női puilover tiszta gyapjú, szép minő­­ség, rendkívül ízléses lov­l­zattal, különféle színekben r 7*80 Női mellény ti­szta gyapjú, szép puha minőség, fonott színes bordűrrel és színes szék­­ek különféle sittekben Női gyapjukabél tiszta gyapjú, pattá szép minőség, férfi fazon, két­soros, söét szép ízlésre színá­rnyalatbsp O 1 380

Next