Új Barázda, 1932. február (14. évfolyam, 26-42. szám)

1932-02-02 / 26. szám

2 A havi lakbérfizetés kérdése a keddi m­inisztertanács elé kerül és miután a fennálló szabályok értelmében feb­ruár 5-ig lehet fizetni a házbért, Így még elegendő idő áll rendelkezésre a rendelet kiadására, ha a miniszterta­nács ebben az ügyben holnap meg­hozza a döntését. A Ház csütörtöki ülésén mentelmi ügyekkel fog­lalkozik (Az „Új Barázda“ tudósítójától.) Kétheti szünet után a képviselőház csütörtökön ismét megkezdi tanácsko­zásait. A csütörtöki ülés napirendjén a kivándorlási tanács és az Erzsébet­­szoborbizottság tagjainak megválasz­tásán kívül különféle mentelmi ügyek tárgyalása szerepel. Almásy László elnöktől eddig Ma­­lasits Géza és Kun Béla képviselők napirend előtti felszólalásra, Palla­­vicini György őrgróf pedig sürgős in­terpellációra kért engedélyt, a képvi­­selőh­áz elnöke azonban még nem dön­tött a kérelmek felett. Lemondott az esztergomi főispán Huszár Aladár Esztergom és Ko­márom vármegye főispánja, — mint esztergomi tudósítónk jelenti — le­mondott állásáról. Esztergomban természetesen talál­gatások indultak meg az új főispán személyét illetően és a főispán jelöltek között Gróh János prímási jogtaná­csos, Széchenyi György gróf, Zichy Ernő gr­óf nevét emlegetik. Kray István báró és Rakovszky Tibor kiléptek a Keresztény Gazdasági Pártból Kray István báró és Rakovszky Ti­bor levelet intéztek Zichy Jánoshoz, a Keresztény Gazdasági Párt elnöké­hez, amelyben bejelentették, hogy ki­lépnek a pártból, mert nem értenek egyet­ a vezetőség magatartásával. Hamis pénz­gyár Miskolc környékén Miskolcon az utóbbi napokban több hamis húszfillérest szolgáltattak be a rendőrségnek, ahol az a felfogás alakult ki, hogy azokat a környékbeli falvakban gyártják a pénzhamisítók. Tegnap egy hamis ötvenfillérest vit­tek be a rendőrségre, ma pedig egy hamis ötpengőst szolgáltattak be. A hamis ötpengős csengése, pe­­remezése, valamint a dombormű is tökéletesen megegyezik az öt­­pengősökével és azokhoz a meg­tévesztésig hasonlít. Az eltérés mindössze az, hogy a be­szolgáltatott ötpengős négy és fél grammal könnyebb a valódiaknál. A pénzhamisítók kézrekerítésére a rendőrség erélyes nyomozást indított. A leggazdagabb angol fő­urak is takarékosságra kényszerülnek már Londonból jelentik: Lord Lytton, Anglia egyik leggazdagabb embere, elhatározta, hogy ki fog költözködni családja ősi kastélyából, az Erzsébet­­korabeli Knebworth Houseból és csa­ládjával együtt egy kis vidéki kúriá­ban fog lakni. Kijelentette, hogy az általános drágaság és súlyos adóter­heit következtében képtelen a kastély fenntartásához szükséges összegeket előteremteni. " A kastély műkincseit a közönség egy schilling belépti díj mel­lett, megtekintheti s e jövedelemből szándékozik a tulajdonos a fenntar­tási és biztosítási költségek egy ré­szét fedezni. OBARÁZDA 1933 február 3. kedd A munkásügyi és szövetkezeti törvények végrehajtására kormánybiz­tos kinevezését kérik a földmunkások A Duna-Tisza csatorna megépítését sürgetik, hogy állandó munkaalkalomhoz jussanak Csongrádról jelenti az Új Barázda tudósítója. A Csongrádi Földmunká­sok Vállalkozó Szövetkezete Varga István elnöklésével vasárnap tartotta tizedik évi közgyűlését, amelyen­­ a földművelésügyi miniszter képvisele­tében Tobak­ Lajos dr. miniszteri tit­kár vett részt s amelyen jelen volt Krüger Aladár dr., a kerület ország­­gyűlési képviselője, valamint Cson­­grád város minden vezető egyéni­sége is. A tisztújítás megtörténte után Oláh Mihály, a szövetkezet ügyvezetője szá­molt be a szövetkezet tíz éves műkö­déséről. Beszámolója végén a munkás­ügyi és szövetkezeti törvényeknek a gyakorlati életben való végrehajtása ellenőrzésére teljhatalmú kormánybiztos kine­vezését kérte. A hozzászólások során a földmun­kásszónokok mindegyike munkásokat tömegesen foglalkoztató nagyobb és közhasznú munkaalkalmakat sürgetett, különösen a Duna-Tisza csa­torna megépítését. • Tobak Lajos dr. miniszteri titkár tolmácsolta ezután a földművelésügyi miniszter üdvözletét. Végül Steuer György dr., a földmunkások vállal­kozó szövetkezeteinek országos szer­vezője tartott előadást, amelynek során részletesen ismertette a munkásszövet­kezeti mozgalomban tíz éven át szer­zett tapasztalatokat. Nyolcvanmillió dolláros amerikai örökséget vár a debreceni Pintér-család Nyolc év óta húzódik a hatalmas örökség ügye Debrecenben sokat beszélnek most egy valóban amerikai méretű örök­ségről, amelynek egyik igényese a debreceni színház színésznője, Fás­kor­thy Mária is. A készpénzből, há­zakból, birtokból és gyárakból álló örökséget, amelynek összege állítólag 80 millió dollár, magyar pénzben tehát csaknem 500 mil­lió pengőt tesz ki, a Debrecenből száz évvel ezelőtt ki­vándorolt Pintérek leszármazottja, Pintér Enoch hagyta hátra. A hatal­mas örökség ügye immár nyolc év óta, húzódik, most azonban végső megol­dáshoz közeledik s a Pintér-család ro­konai érthető izgalommal, nagy re­ménykedéssel várják, hogy megindul­jon az Óceánon túlról az aranyeső, amely bizony mindegyikükre ráférne. Fáskerthy Márián kívü­l Pintér Enochnak más rokonai is élnek Deb­recenben. Pintér Gusztáv órás és ék­szerész, valamint az elhunyt Pintér Simon debreceni lakatosmester csa­ládja szintén igényt tart az örökségre. Pintér Simon haláláig várta, hogy véget ér a nyolcéves ügy huzavonája és pénzhez jut, mert egy érdekes ta­lálmányát szerette volna szabadalmaz­tatni és előállítani. Szegény, már nem­érte meg, hozzátartozói azonban to­vább reménykednek és mindennap azzal ébrednek, hogy talán-talán meg­indul a dolláreső. Háromévi fegymásra ítéltek­ egy meny­asszony gyilkost Váci Ádám napszámos a múlt év szeptemberében Budapesten a Béke­téren forgópisztolyával agyonlőtte Jókuti Anna szakácsnőt, azután ön­­gyilkosságot akart elkövetni, de ebben megakadályozták. A büntetőtörvényszék már tárgyalta ezt az ügyet, a vádlott azonban olyan zavarosan viselkedett, hogy a bíróság elrendelte elmeállapotának megvizsgá­lását. Az elmeszakértői megfigyelés után hétfőn újra a büntetőtörvény­­szék elé került az ügy. Váci most is azzal védekezett, hogy Jókuti Annával szerették egymást s mert nem tudtak állást kapni s igy nem lehettek egymásé, el­határozták, hogy öngyilkosok lesznek. A bíróság elnöke megjegyezte, hogy tanúvallomás van arról, hogy a leány nem akart meghalni s Váci revolver­rel kergette a menekülő leányt. A vádlott égre-földre esküdözött, hogy közös elhatározással ké­szültek az öngyilkossági A bíróság végül bűnösnek mondotta ki Vácit szándékos emberölés bűntet­tében és ezért három évi­­egyházra ítélte. Ítéletében a bíróság megállapí­totta, hogy a vádlott szerelem­féltésből lőtte le a leányt. MT MEGJELENT­EM ••gyrsszr qwwnr■ ■■y \y+.\ Tejes Ételek Könyve Második bővített kiadása írta Kovács Józsefné dr.-né Az első kiadás 10.000 példány­ban rövid idő alatt elfogyott. Tartalmazza mindazokat a taná­csokat, melyek a tej felhasz­nálására, a tejes, vajas és sajtos ételek készítésénél szükségesek.S4T Ara 30 fillér. “SW Csalás a pénz előzetes leskfüzdése mellett Kapható az Uj Barázda kiadóhivatalában Budapest, Vili,. Jones-kSnnt 9. smn. Gazdátlan dollárok a vasúti fülkében Nagykanizsáról jelentik. A nagy­­kanizsai rendőrség egyik detektívje az esti trieszti gyorsvonat egyik első­ osztályú fülkéjében az üléspárnák közé dugva, papírba göngyölve, 976 dollárt talált, mel­yek értéke közel 6000 pen­gő. A pénz gazdája, aki ezt a valutát minden bizonnyal be akarta csem­pészni, jobbnak látta, hogy ne jelent­kezzék. A nyomozás azonban, mégis megindult. Gyertyaszentelő Gyertyaszentelő napja, amellyel az Egyház a­ kis ■Jézus bemutatását ün­nepli, régóta a nép időjósló napjai közé tartozik. Azt tartja a néphit, hogy ezen a napon felébred a téli ál­mát alvó medve és kibújik barlangjá­ból, hogy kicsinykét körülnézzen a rég nem látott világban. Ha farepesztő kemény hideg, zord, zimankós ferge­­teg dühöng odakinnn az erdőben, akkor mackó koma vidoran fű bele a tenye­rébe és kinn marad, mert hídja, hogy utolsó mérgét adja ki a tél s hamaro­san olvadozni kezd majd a befagyott patak jégpáncélja. Ha pedig tavaszt­­ig érő enyhe fuvallat lengedezik a fák között és langyos napsugár aranypora szitál a­ levegőben, akkor dirmegve­­dörmögve egysietve iisszalohol téli szállására, mert tudja, hogy csalóka az­­aranynapfény s a cirógató­ enyhe szellő. Alszik még egyet, hogy azután csak akkor ébredjen ismét fel, amikor visszahozhat­atlanul elnullott a tél és kedves hóvirággal, kökörcsinnel ko­pogtat a tavasz. Ez idén nagy zavarban lehetett mackó barátunk, mert sütött a nap, de hó is akadt az erdőn... Ki ad ilyenkor neki tanácsot, aludjék-e még egy verset, vagy kezdje meg a medve­életet? Szegény mackó! Neki sem irigylésre méltó a helyzete ... A szőlőbirtokosok február­­ban nem tudják foglalkoz­tatni a munkásokat, ha sürgős intézkedés nem történik (Az „Új Barázda“ tudósítójától.) A Magyar Szőlőbirtokosok Országos Társaskörében azokkal a nyugtalanító jelenségekkel kapcsolatban, melyek a szőlőmunkások körében észlelhetők, akció indult meg azoknak mielőbbi megszüntetésére. Tekintettel arra, hogy a közeledő tavaszi munkákhoz a szőlőbirtokosok­­nak pénzük nincs és boraik nagy része eladatlanul pincéjükben tárol, a kö­vetkező sürgönyt küldték Károlyi mi­niszterelnöknek: „Kénytelenek vagyunk Nagy mél­tóságoddal azon szomorú tényt kö­zölni, hogy az ország szőlőbirtoko­sai munkásainak■ tízezreit a febru­árban kezdődő munkákra nem tud­ják szerződtetni eladatlan borkész­leteik és a lenyomott borárak foly­tán. Borpárlat-ügyben beadott kér­vényünk elintézése, valamint a borexportot gátló körülmények­ megszüntetése a helyzetet erősen megjavítanák. Alázatos tisztelettel kérjük segítségét. Magyar Szőlő­­birtokosok Országos Társasköre". Megnyílt a Fenyves-cég Fehér Februárja Fehérrel díszített áruház, fehér pultok, fehérbe öltözött személyzet és fehér jel­legű kirakatsorozat. Fenyves Fehér Feb­ruárja, .Hétfőn, február elsején nyílt meg. Rengeteg ember kereste fel­ a megnyitás napján a Fenyves-áruházat, rengeteg vevő Válogatott a­ gyönyörű fehérneműből, a hihetetlenül olcsó anyagból és kész dara­bokból. A fehérnemű vásár egyik nagy meglepetése többek között a még sohasem tapasztalt olcsóságú, de­ emelett rendkívül csinos komi­inék. Patentkötésű, meleg svájci madrigkombinét — ,rózsaszínűt és testszintit — 3 pengő 80 fillérért vehe­tünk — a hölgyek pontosan tudják, és milyen olcsóságot jelenti­ A sannezt­anyából készült, csipked­íszes nadrág kombiné — sokféle­­pasztellszínekben — 6 pengő 80 fillér, ugyanilyen szoknyakom­­biné 7 pengő 80 fillér. A Fenyvescég a rendkívüli jutányosságain­­ kívül ajándé­kot is juttat vevőinek: minden, vásárolt darabra ingyen monogr­am­mi kerül! Posta utján kívánságra mintákat, képeket, ár­jegyzéket küld a Fenyves-cég s az­ ingyen monogrammot kivétel nélkül a postai meg­rendelők is­ megkapják. . Ma, kedden az áruház egész nap nyitva van.

Next