Új Barázda, 1932. augusztus (14. évfolyam, 111-118. szám)
1932-08-04 / 111. szám
2 Bell csodadoktor egy szót sem szól nagyszámú röpiratában és cikkében. De ha mindenki köteles forgalombahozni a pénzkibocsátás összegét, ez annyit jelent, hogy minden gazda, vagy házbirtokos vagyonának egyharmadrészét azonnal költse el Muszáj elkölteni, mert Bell Miklós így akarja. Vegyen rajta portékát, vagy építsen, vagy Isten tudja mit csináljon, de hozza forgalomba. Ez önmagában akkora bárgyúság, amelynek lehetetlenségére igazán nem kell sok szót pazarolni. Bell Miklós ezt a kötelező forgalombahozatalt csak azért írta elő, mert maga is érezte, hogy a sok milliárdnyi papírpénz, amellyel boldogítani akarja az országot, el fog rejtőzködni, tehát meg fog rekedni, ekként nem fogja élénkíteni a gazdasági forgalmat és elposhad, értéktelenné válik. Ezért akarja kötelezővé tenni a kapott pénz forgalombahozatalát. Azt pedig igazán felesleges feszegetni, hogy a gyakorlatban nem is lehetne kikényszeríteni ezt a forgalombahozatalt, mert hiszen nem lehet minden ember háta mögé csőszt állítani, aki arra ügyel, hogy mennyi pénzt költött el valaki és hogy eleget tett-e teljes összegében annak a parancsnak, amely az egész pénzkibocsátási összeg forgalombahozatalát írja elő. Ezzel a paranccsal Bell Miklós feltette kalandos pénzrendszerére nem ugyan a koronát, hanem a bolondok csörgősipkáját, íme, így fest Bell Miklós javaslata józan megvilágításban. Gondolják meg a gazdák, mit csinálnak, mert a Beli-féle földpénz igen sokba kerülhetne nekik. KIS SÜRGÖNYHÍREK Ráckeve-lljhelyen Gyurcsik Mária 8 éves kisleány a tűz körül játszott. Ruhája lángbaborult és a kislány mint élő fáklya futkosott addig, míg összeesett és meghalt Kisteleken Tóth Gergely cséplőgépmunkás ittas állapotban dolgozott Munkaközben beleesett a cséplőgép dobjába, amely pillanatok alatt darabokra tépte. TÁRCA A bosszú írta Undi Imre Lotár úr nem volt megnyerő ember. Kövér volt. Kecskeszakállat viselt és ha nevetett, uszkárkutyához hasonlított. Mindez persze hagyján, de fösvénynek, kapzsinak, bosszúállónak, mézes-mázos beszédünek, kegyetlennek és gúnyolódónak ismerték. Hogy ezek mellett még uszkárképű is volt, az már ráadásszámba ment. Egy este, amint felleghajtó kabátjában hazabandukolt a parányi házak során a Füge utcában, botjával megveregette a rozzant bádogcsorgókat és néhány kapualjban becsengetett. — Gyakoroljátok magatokat, házmesterek — mormogta magában kajánul és nagyokat kacagott befelé, amikor mögötte papucscsoszogást és elfojtott káromkodást hallott, de tiszteletet parancsoló termete és pulykaléptei minden gyanú fölé emelték. Ilyenkor pompásan mulatott és nem átallotta némelyik bosszús házmesternek kijelenteni, hogy látta, amint a sarkon vásott suhancok kanyarodtak be. Otthonába érkezve Lotár úr, szobájába, amely meszelt falaival (a kályhacső mellett laskaszintre pörkölődzve) sziette, ócska bútoraival, az ágy lábánál álló asztalka zöld térítőjével és az ezen nyugvó szurtos vizeskészlettel cseppet sem árulta el, hogy szekrényében egy hat számjegyet olvasó takarékkönyv nyugszik, óvatosan becsúsztatva a jégerkabát ujjába. Az asztalka térítőjén levél feküdt. Barnaborítékú, portómentes levél, csak hivatalos írás lehet benneSeipel pápai prelátus, Ausztria volt kancellárja, kedden reggel 56 éves korában meghalt. A nagy osztrák államférfiú már régebben betegeskedett Szervezetét cukorbetegség támadta meg, esztendők óta vigyáznia kellett volna magára, a politika s az abban játszott vezérszerepe azonban nem engedte meg, hogy mindenben kövesse a kezelőorvosok előírásait s tulajdonképpen csak másfél év óta kezeltette magát rendszeresen. Hozzájárult a helyzet sulyosításához az a merénylet is, Lotár úr feltépte a kopertát, rápislantott a nyomtatványra, mit itt-ott klatintás szavak tarkáztak, azután fellebbentette felleghajtóját és teljes erejével rávert a botjával az asztalra: — Már megint az a disznó Kobulszky ! Már minthogy Kobulszky, az ingatlanügynök, aki mint egy buldog, kapaszkodott a koncába és perelt, fellebbezett, makacsoltatott a háromemeletes ház után járó jutalékért. — Megölöm ezt az embert — lihegte Lotár úr — megnyúzom, tönkresilányitom . . . Vizet töltött magának a szurtos pohárba . — Még ha egy ezresembe kerül is! Úgy, ahogy volt, kabátostul, végignyult az ágyán Lotár úr. Feküdt, komoran és gondolatai, mint tentaszínü fellegek, futottak tova a percek múlásával. Később felkönyökölt és csendesen nevetni kezdett. — Még ha egy ezresembe kerül is! . . . Édesen csámcsogta ezt a mondatot és többször elismételte. Hirtelen felült. De most már valósággal rázta a nevetés. Csak a szája lerfedt széletett úgy, mint a kutyáé, amiről nem tudni, hogy nevet-e, vagy elcsigázottan szomjas. Kobulszkyt, a hatgyerekes, sánta ügynököt harmadnap a pénzespostás kereste: — Egy kis pénzt hoztam, Kobulszky úr, hehe ... — szólt és negyven pengőt olvasott le az asztal sarkán kirakosgatott szutykos cédulák fölé, amik az ügynök egyetlen szobáját magasztosították irodává. A postás előzékenyen odanyálazott az utalvány hátára. Az ügynök odakanyarította a nevét, Kobulszkyné lángost sütött a konyhában, onnan rezegtette befelé fonynyadt kis keble megédesedő hangocskáit: — Pénzt kaptunk, Marci? Úgy bizsergett a hangja, mint a láng fölé emelt fagyott tenyér. — Igen — mondotta Kobulszky óvatos örömmel — egy ügyfél küldte. Tetszett neki a szó és még egyszer elmondotta: — Egy ügyfél küldte, alighanem. Előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a feladó nevét, de nem tudott kiokosodni. Kutasy, vagy Kátay? A macska tudja. Mindenesetre eltette a pénzt, hiszen neki szólt, világosan, tekintetes Kobulszky Márton úrnak. Másnap ismét beállított a pénzespostás. Hat pengő negyvenet hozott. A szelvény szélén ez állott: „Itt küldöm a régi külömbözetet, híve: Molnár. Ki ez a Molnár? Kobulszky vagy egy félóráig birizgált az emberüs, szutykos kis cédulák között. Volt ott vagy négy Molnár is, de nem emlékezett a hatnegyvenre. Hamar megnyugtatta magát, sőt egy kicsit boldog is volt, vannak még becsületes emberek. Azután összedörzsölte a kezét és félhangosan mondotta: — Mendegél a boltocska, mendegél a boltocska . . . A felesége is mintha vidásabb lett volna. A szegény asszony. Tegnap. Az olasz avangárdisták és balilák kedden délelőtt elutaztak Budapestről. Az olasz vendégek távozása alkalmából a keleti pályaudvart fellobogózták, magyar és olasz zászlók lengtek a perronokon és az állomás épületén is. Az avangárdisták reggel 9 órakor gyülekeztek a pályaudvaron, ahova zárt sorokban vonultak fel. A búcsúztatón megjelent a miniszterelnökség, a honvédelmi minisztérium, a külügyminisztérium és a főváros megbízottja is és ott voltak azok a magyar tisztek, akik az olaszokat kétheti magyarországi tartózkodásuk idején kalauzolták. Az avangárdisták búcsúztatásán résztvett Mario Arlotta olasz királyi követ vezetésével az olasz követség valamennyi tagja, továbbá a budapesti olasz fasció tagjai Pignatelli herceg vezetésével. A székesfővárosi zenekar játszotta az olasz és a magyar himnuszt, majd a vonat a megjelentek és az elutazók éljenzése és ejja, ejja kiáltása közben, elhagyta a pályaudvart. Az olasz fiúk mély meghatottsággal mondtak búcsút a magyar fővárosnak. Az avangárdistákat Szeigotthárdig több magyar tiszt és olasz részről Oxuia ezredes, katonai attasé is elkísérte, amint a lúggal kimart, meleg víztől barázdás kezével kávét öntött a gyerekeknek és kenyeret szelt, úgy összeszorult a szive. De szép is volt ez a kéz húsz esztendeje ... A Mártuska keze. No lám ... de az asszony nevetett és azt mondta, menjünk el, Marci, a moziba. A gyerekekkel. Egy kis pénzt talált Kobulszkyné a kosarában. Egy tizpengőst. Hogy, hogy nem, a piacon, amint a répát meg akarta igazítani a tejföl mellett, hát egy tizpengős pislant ki a répa alól. Talált pénz . . . Valaki beleejtette. Kicsoda? A gyerekek meg majd letépték már a kötényét, hogy egyszer, csak egyszer vinné el őket a moziba. Negyednap így szólt Kobulszky a feleségéhez, aki a fűszerestől tért vissza: — Na, de ennek már a fele se tréfa! Egy biccentőt lépett a sánta lábával és a stelázsiról egy ropogós százast vett le. — A postás hozta megint. Attól a Kataytól, vagy Kutasytól. Vagy Kubay? Nem tudom. Minden irás nélkül, tekintetes Kobulszky Márton urnak. Az asszony riadtan tette le a hozott staniclit, gyanakodva az urára nézett és csak ennyit szólt: — Te, Marci! A pénz pedig dűlt a házhoz. Hol öt pengő, hol huszonnyolc, hol tizenhat. Volt nap, hogy kétszer is jött a postás. Olvashatatlan, vagy ismeretlen nevekkel. Kobulszky kerülte az asszony tekintetét, maga se értette a dolgot, talán a legkevésbé, de hát neki jött a küldemény és a pénz kellett, rettenetesen kellett. UMRÍM Véres utcai harcok után egyik párt sem szerzett többséget a német választásokon A peternit vasárnapon Németországban újra választás volt, mert hiszen, mint ismeretes, az előbbi választás nem hozott annak idején egyik pártnak sem többséget. Példátlanul izgalmas és véres választási harcok után harminchatmillió választót vonultattak fel a német birodalomban a választási urnákhoz, azonban most sem tudta egyik párt sem megszerezni a többséget, úgy, hogy egyelőre nem lehet szó arról, hogy a német birodalmi gyűlés alkotmányos munkát végezhessen. A legtöbb mandátumot, 330 képviselővel, az úgynevezett Hitler-párt szerezte, utána következik 133 mandátummal a szocialista párt, 89 mandátummal a kommunista párt, 75 mandátummal az úgynevezett Centumpárt és azonkívül körülbelül 80 mandátum oszlik meg kilenc kisebb párt között Hogy a választás után milyen lesz a birodalmi gyűlés munkája, ha ugyan egyáltalában dolgozni fog, még egyelőre kiszámíthatatlan. Az kétségtelen, hogy a német kormány érzéseiben inkább a Hitler párt felé hajlik, azonban ez a párt sem tud neki többséget biztosítani, már csak azért sem, mert olyan izgalmas és véres harcok folytak a választás alatt és után, hogy nem lehet számítani arra, hogy a kisebb pártokból annyian csatlakozzanak a legtöbb mandátummal bíró Hitler-párthoz, hogy így biztosítsák a kormány többségét A választási küzdelmek alatt Németország egyes részeiben majdnem naponta utcai revolveres, kézigránátos harcokat folytattak egymással, különösen a Hitler-párt és a kommunista párt és ezeknek a harcoknak nagyon sok halálos áldozata is volt. De a választás után, hétfőn a hajnali órákban Königsbergben, Németország egyik jelentős városában sorozatos merényletek történtek és itt is leginkább a Hitler-pártiak és a kommunisták kerültek egymással szembe. De ugyancsak vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban Braunschweigban, Lübeckben és Lipcsében részben kézigránátokkal követtek el merényleteket, részben pedig egyszerűen sortüzet adtak le egyes épületekre és bankházakra, csak azért, hogy zavart claáljanak. A német kormány, úgy látszik, nem bír azzal az erővel, hogy rendet teremtsen és így még kilátásban van, hogy az elfajult választási utóharcok több emberélet-áldozatot is fognak követelni. Seipel von osztrák lc£2L2icell Őr meghalt amelyet egy szociáldemokrata követett el néhány év előtt a kancellár ellen. Revolverrel rálőtt Seipelre s a golyó Seipel tüdejét fúrta keresztül. Ez a súlyos sérülés, amelyből kigyógyult ugyan, nem múlt el nyomtalanul. A tüdőszövetben véghezvitt roncsolás s a már meglévő cukorban fokozottan aláásták egészségét. Vasárnap már minden órában várták a katasztrófát, amely azonban csak hétfőn éjszaka éjféltájban következett be. Seipel kancellár, aki a haldoklók szentségével megerősítve, nyugodtan és nagy lelki 1932 augusztus 4. csütörtök erővel készült az utolsó órájára, kedden reggel meghalt. Rendkívüli kiadások vitték hírül Bécsben a halálesetet s a lapok részletesen méltatják politikai pályafutását Seipel Ignácnak, aki 56 esztendővel ezelőtt született Bécs hatodik kerületében. Szülei szegény kisemberek voltak, apja takácsmunkás volt, anyja, akit korán elvesztett, munkába járt. Nagynénje neveltette a fiút, aki első tanuló volt minden osztályban s amikor a papi pályára lépett, fényes egyházi pályafutást jósoltak neki. Harminchárom éves korában tényleg főiskolai tanár volt már: a salzburgi teológián az erkölcstan professzora. Halála egész Austriában nagy részvétet keltett, mert egyszerű, puritán egyéniségéért köztiszteletben Alle vezéregyénisége volt az osztrákolitikai életnek. Elutaltak az olasz avangúrulsíátó