Új Barázda, 1933. január (15. évfolyam, 1-5. szám)

1933-01-01 / 1. szám

2 Mindenkinek dolgoznia kell a nemzeti munka­te­rv megvalósításáért A Kecskeméti Mezőgazdasági Kamara a, legutóbbi, ülésén — mint lapnak más helyén közöljük — komolyan és szaksze­rűen foglalkozott­­tömbös Gyula ■minisz­terelnök 03 pultiból (Mit) nemzeti munka­­tervével, és annak különösen a mezőgaz­daságot érintő részével. A kecskeméti kamara ezzel a ténnyel tulajdonképpen útmutatást adott arra, hogy az ország arra hivatott közvéleményének és külön­böző szemeinek és alakulatainak feladata, az, hogy alaposan és szakszerűen foglal­kozzék a■ nemzeti, m­­unkaterv, azon pont­jaival, a m­elyek érdekkörükbe vágnak. ÉS különösen áll el a mezőgazdasági, kama­rákra, amelyek elsősorban hivatottak, hogy a nemzeti munkaién-,, mezőgazdasági részét megvitassák, kim­ék­­ítsék és azokat az elvi meghatározásokat, amelyek a munkaterv­be­n foglaltatnak,­­igyekezzenek átültetni, átplántálni, u raló életbe. Mert a nemzeti, munkatere, célkitűzéseit első­sorban a mezőgazdaság felsegítésére kell beállítani a■ luitó életbe, akkor a mezőgaz­daság tálprnáritásá­val valójában megol­dottuk a mai, magyar élet összes kérdéseit, mert, mint azt már mindenki tudja, ha a mezőgazdaság életképes, akkor azzal együtt virágzik az ipar és a kereskede­lem, is. Gömbös­ Gyula m­i­niszterelnök a nem­zeti munkaterében csupán irányelveket szabott meg, hogy úgy mondjuk, lerögzí­tette a­ teendőket, amelyek az ő tetterőn és segíteni tikárói kormányára járnak. De a, kormány egymagában nem tudja azo­kat megvalósítani, ha, nincs mellette egy­séges közvélemény és ha a, nemzeti, mun­katerv­ által megmutatott utón nem, igyek­szik mindenki, akinek eszik a legkisebb módja, is van, reá, segítségére lenni hazaszeretettől fétve a­ kormánynak ab­­ban a nagy munkában, amelynek végső célja elsősorban Csutkamagyarország latpranyitása, azu­tá­n Nagymagyarország visszaszerzése. Ezen tartjuk helyesnek, hogy a kecskeméti­ gazdaicei Murru már leg­komolyabban, foglalkozik a­ nemzeti m­u­­­­katervben, megszabott, irányelvek szerint az építés m­untcájával is. Ezért kell a többi, gazdakam­a­ráknak is, de minden, arra,­­illetékes szervezetnek és testületnek is most már gyakorlatilag fog­lalkozni a m­nk­aterv­ célkitűzéseivel, hogy az abban, lefektetett vezérelvek alapján minden, arra hivatott segítségére legyen a kormánynak újjáépítő munkájában. A magyar és francia nép közt ma erős a rokonszenv mondotta egy francia újságíró T­udappesten a napokban francia újság­írók jártak; tiszteletükre a Magyar- Francia Irodalmi Társaság és az idegen­forgalmi tanács előadóestet rendezett, amelyen József Ferenc királyi herceg is megjelent és ahol Pekár Gyula, Miklós K­rémér­, Auer Pál és Kosztolányi Dezső beszélt a francia-magyar történelmi kap­csolatról és Magyarország gazdasági helyzetéről. Az előadásokért a vendégek nevében M. Souehon, a Figaro munka­társa mondott köszönetet. — A francia és a magyar nép között ma erős a rokonszenn — mondotta — és kell, hogy minden félreértés elsimuljon és el is fog simulni, mert mindkét nép rendkívül sokat szen­vedett a szabadságért és az igazságért való emberfeletti küzdelmében. A francia újságírókat meghatotta az is, hogy a magyar nemzet a mai súlyos gazdasági vál­ságban is mennyire ragaszkodik ezeréves történelmi hagyományaihoz. Kétségtelen, — mondotta — hogy Pá­risim való visszatértünk alkalmával, mint Magyarország legjobb barátai fo­gaid­ beszá­mól­ni itten. . tett tanulmányi aluibszról. Kitüntetéshez, kinevezéshez dísztávirat­­tal gratuláljunk. vi Buazin 1933 január­­, vasarat* Hasznos tudni,­­o* mindazoknak, kik az ártalmatlan és tisztán termé­szetes hashajtó ásványvizek iránt, nagyobb biza­­lommal viseltetnek, hogy › Schmidttiauer LJt *n­ xi k›$trfi*i» hatékony forrás-sokban egész Európa leggazdagabb ilynemű ásványvize. Rendszerint már kis adag: v­íz,v % vagy V-1 pohár elegendő, miáltal a nagyobb­­ mennyiségek fogyasztása feleslegessé válik, tehát gazdaságilag is viszonylag a legolcsóbb. Matuska Szilvesztert, a biatorbágyi vasúti merénylőt Budapestre szállítják Letárgyalják bűnügyét és azután visszaviszik Bécsbe Halálra nem lehet ítélni Matuska Szilveszternek, a biatorbágyi vasúti merénylőnek az ügyében most tör­tént az első döntő fordulat. Megérkezett az osztrák bíróság­ átirata, amely közli, hogy Matuskát Ausztria rendelkezésére bocsátja Magyarországnak, hogy itt felelősségre vonható legy­en szörnyű bűnéért. Matuska, Szilvesztert tudvalevőleg a ma­gyar rendőrség nyomozása után Slécsben­ tartóztatták le és ott gyűjtötték össze az anyagokat azoknak a merényletterveinek a tisztázásához is, amelyeket külföldön kí­sérelt meg. Németországban tudvalevőleg a jüter­­bogi, Ausztriában pedig az ansbuch­i me­rényletek fűződnek az ő nevéhez s mint ismeretes, az osztrák bíróság már ítélke­zett : hat évi súlyos börtönre ítélte Ma­­tuskát. Azok a megkeresések, amelyeket a ma­gyar bíróság már több ízben intézett az osztrák bírósághoz, az osztrák ítélet jog­erőre emelkedése után kerültek­ alaposabb megtárgyalás alá és ennek eredménye az osztrák bíróságok mostani határozata. A pestvidéki királyi törvényszéken Már­ton Albert dr. törvényszéki tanácselnök vezetésével már régóta foglalkoznak ezzel az üggyel s ehhez a törvényszékhez érke­zett meg most az osztrák törvényszék vá­lasza, amely szerint az osztrákok hajlandók Matuskát átkisérnii azzal a feltétellel, hogy az ellene lefolytatott magyarországi fő­­tárgyalás után vissza kell kísérni Ausztriába, hogy ott kitölthesse hatéves­ börtön­bünte­tés­ét. Az átkísérés második lényeges fel­tétele, hogy Matuskát, akit Ausztriában fogtak el, nem sza­bad halálraítélni, mert Ausztriában nincs halálbüntetés. A pestvidéki törvényszéken érthetőkig lázas igalommal fogadták ezt a fordulatot s minden előkészületet megtettek arra, hogy Matuska megérkezése ne érje őket váratlanul, mert megtörténhetik, hogy talán már egy héten smint megérkezik Matuska a magyar határra. Éppen erre való tekintettel intézkedés történt arra is, hogy megerősített őrség szállítsa őt a pest­­vidéki törvényszék fogházába. Abban az esetben, ha Matuska megér­kezik Budapestre, természetesen elsőnek az ő kihallgatására kerül sor, mert a már eddig is összehozott hatalmas anyagban igen sok olyan adat van, amelyeknek Ma­­t­ska­ elé tárása elengedhetetlen fontos­ságú. Matuskát elmeorvos-szakértőkkel is meg fogják vizsgáltatni és ez is heteket vesz igényb­­e. Figyelemmel arra, hogy az ügyben, mint ismeretes, rengeteg sértett és tanú sze­repel, a főtárgyalás előreláthatóan heteken át fog tartani, de még a bűnügyben hozandó jogerős íté­lettel sem fejeződik be, mert­ a kártér­ítési perek egész légiója indult már meg rész­ben ellene, részben az Államvasutak ellen és e perek még hosszú ideig foglalkoztat­ják a bíróságainkat. . . Huszonnyolc betörést követtek el Budapesten a karácsonyi ünnepek alatt A­ karácsony ünnepének során ugyan­csak sok munkája akadt a rendőrség be­törési ügyekben nyomozó detektívcsoport­­jának­. A kettős ünnepen nem kevesebb, mint 2 betörés történt a főváros terüle­tén. Lakásokba, irodákba, üzletekbe tör­tek be és olyan ügyesen dolgoztak, hogy eddig még egyetlen betörőbanda tagját sem sikerült kézrekeríteni. Karácsony es­téjén kifosztották a letörök Szí­rína,v Ist­ván hírlapíró Dobozi-utca 25. szám alatti lakását, s mindent, amit csak értékesnek véltek, magukkal vidék onnan. A kár meghaladja az 5000 pengőt. Érdekes, hogy a kifosztott hírlapíró a pesti betö­rők, főleg a ferencvárosiak legalaposabb ismerője az újságírók között. Cikksoroza­tot írt róluk és megtanulta úgynevezett jassz-nyelvüket is, amiről könyvet is adott ki. ■ ■ • Betörők jártak még a Pesti Színház K­évai-ut­ca II. szám alatt levő irodájá­ban is. Itt feltörték a pénztárt, de egy fillért sem találtak benne. Magukkal vit­tek azonban egy Remigton-írógépet. Ki­fosztották az Izraelita Szent Egylet Kozma-utcai helyiségét is, ahonnan az összes perselyeket elvitték. Ezenkívül még egész sereg üzlet és magánlakás tu­lajdonosa tett panaszt üzletük, illetve la­kásuk kirablása miatt. A detektivcsoport két nap óta éjjel-nappal permanenciában van és folytatja a hajszát a karácsonyi betörők után. » - i­­g . ... I Imrédy Béla részt vesz a Népszövetség ,,pénzügyi bizottságának" ülésén A Népszövetség pénzügyi bizottsága ja­nuár 9-én kezdi meg azt az ülését, melyre Imrédy Béla pénzügyminiszter is ki­utazik­­Jenibe. A miniszter utazásának nagy jelentő­séget tulajdonítanak, mert ezúttal jelenik meg első ízben régi sikereinek színhelyén Imrédy, akit, mint a Nemzeti Bank igaz­gatóját ismertek meg a nemzetközi poli­tikai és pénzügyi tényezők. Bankárkörökben, amelyek állandó érint­kezést tartanak fenn a Népszövetségben szerepet játszó külföldi kor­hányférf­iak­kal és bankárokkal. Örömmel ü­dvözlik a pénzügyminiszter utazását, mert Imrédy­­nek alkalma lesz személyesen tájékoz­tatni a vezető személyiségeket Magyaror­szág helyzetéről, belső és külső gazdasági nehézségeiről, valamint azokról a módok­ról, amelyekkel hozzá lehetne járulni a magyar helyzet javításához. A pénzügyminiszter, amennyiben a program it addig nem változik, január 5-én, szombaton indul, el Genfbe. Szerelmi Tanácsadó Sjú férfinek, nőnek előnyére válik ? Hogyan ismerkedjünk ? Hogyan társalog­jánk ? Hogyan levelezzünk ? A több, mint százoldalas könyvet három­pengő beküldése ellenében, zárt csoma­golásban küldi az Új Barázda kiadó­hivatala. ' ’X'-i .■' J.. BJ IV IIIF ■ II—WW. Milyen elvek szerint szer­­vezik át a dohánytermelést A pénzügyminiszter a dohánytermelés újjászervezése céljából több olyan intézke­dést kivált életbeléptei­, amelyek elsősor­ban a dohánytermelés minőségi javítására irányulnak. E célból mindenekelőtt nagy gondot kivált fordítani arra, hogy a do­hány okszerű termelésére és kezelésére­ vo­­natkozó rendelkezések, amelyek hivatva vannak arra, hogy az átviendő dohányter­més kifogástalan, a gyártási és értékesítési szempontoknak megfelelő legyen (különö­sen a talajelőkészítés, palántázás, kiülte­­tés, stb.­ szigorúan betartassanak. Ezen túlmenően hathatósabb eszközöket is kíván alkalmazni a föntes­ilített cél biztosítására, így elhaározta, hogy azok, akik négy kat, holdnál nagyobb területen termelnek dohányt, a termelési engedélyt pajtájuk űrtartalmának megfelelően fogják kapni, mert , minden staz. holdra legalább 300 köb­méteres pajtának kell esnie. Ugyancsak egy termelő sem kap engedélyt a dohánytermelésre alkalmas szántóföldjé­nek tizedrészénél nagyobb területre , en­nek az intézkedésnek célja az, hogy a ve­tésforgókat meg lehessen tartani és hogy bizonyos területi aránytalanságok kikü­szö­­böltessenek, de egyheti az­ is, hogy a do­­hányélősdiek és dohány­betegségek terje­dése megakadályoztassék. A pénzügyminiszter kénytelen volt el­határozni a vetési terület csökkentését is. Ilyen csökkentést azonban nem fog­nak­ alkalmazni a kerti, a muskotály és a szülői­ dohányra, azoknál pedig, akik négy holdon, vagy ennél kisebb területen termelnek, niéra kö­vetkezik be területcsökkentés. Szó lehet arról, hogy azok a­ termelők, akiknek­ ter­melését csökkenteni fogják, kisebb összegű termés-átállítási segélyt kapnak, hogy ne­tán kereset nélkül maradó munkásaik ér­dekében más, megfelelő foglalkoztatást biz­tosító termelési ágat vezethessenek be. Zsigmond Gyula képviselő belépett a Nemzeti Egység Pártjába Zsigmond Gyulát a nagyvázsonyi vá­lasztókerület országgyűlési képviselőjét vá­lasztói 2000 aláírással ellátott levélben fel­kérték, hogy lépjen be a Gömbös Gyula miniszterelnök vezérlete alatt álló Nemzeti Egység Pártjába. A nagyvázsonyi választó­­kerület polgársága­­hangulatát, visszatük­röző levél a többi között így szól: A miniszterelnök úrnak nagy­ horderejű kijelentései után Mn­. Gömbös Gyula mi­niszterelnök úr komoly és férfias ígéretei­nek politikai és gazdasági célkitűzéseinek beváltása elé bizalommal tekintünk, s bi­zalmunknak ezen előlegezését külsőleg is kifejezésre kívánjuk juttatni azzal, ami­dőn mély tisztelettel arra kérjük szeretett, jó Képviselő Urunkat, hogy, amennyiben ezen elhatározásunkat helyesnek tartja, úgy eddigi pártoinkivits álláspontjában fel­adásával szíveskedjék azon zászló erkölcsi erejét növelni, melyet Gömbös Gyula­ mi­niszterelnök úr bontott ki. Zsigiimut­ Gyula e felhívás alapján le­velet intézett Sztranyovszky Sándorhoz, a Nemzeti Egység Pártjának elnökéhez, melyben bejelentette pártonkívü­li állás­pontjának feladását, s egyben a Nemzeti Egység Pártjába való belépését. Az újjászervezett kartel­­bizottság január elején kezdi meg működését Az újjászervezett kar­tel bizottság tag­jait január első napjaiban nevezi ki a kormány s ezzel kapcsolatban az elnök­ség kérdésében megindultak a kombiná­ciók. Döntés természetszerűen még nem történt, mert Fabinyi Tihamér kereske­delmi miniszter csak a legközelebbi mi­nisztert­anác­son tesz erre vonatkozólag előterjesztést. Magyar Pál országgyűlési képviselő, aki a Rassay-féle szabadelvű pártnak a tagja , egyike a legképzettebb sza­kem­ber

Next