Új Barázda, 1933. május (15. évfolyam, 19-22. szám)

1933-05-07 / 19. szám

2 Talán árvíz szánt rajta végig, de ha az épületeket el is sodorja a víz, a vissza­maradó iszap megtermékenyíti a földet. A magyar jövőbe vetett sziklaszilárd hittel hiszek abban, hogy a magyar föld­ válsága is csak átmeneti jelenség, amint­hogy minden válság az. S ha elfut majd az árvíz és eltűnik a válság, húsaiban termő, adakozó, éltető lesz újra a mi drága anyaföldünk. Amerikai mérges árpa­ sertéseknek takarmányárpával való etetéskor 1928 őszén betegségtünetek lép­tek fel Északnyugat-Németországban. A megbetegedett sertéseken fellépett beteg­­ségtünetek között különösen egy volt jel­legzetes, és pedig a táplálék felvétele után rövidesen fellépő erős hányás. Az árpa — amint a Természettudományi Közlönyben olvassuk — az Egyesült Államok közepén fekvő területekről származott és felületes megtekintésre a rendesen takarmányozási célokra használt árpától, az úgynevezett „Barley II“-től nem mutatott lényegesen eltérő tulajdonságokat. Közelebbi vizsgá­lat révén azonban kisült, hogy az árpa­szemeket különböző mérges gombák lep­ték el. E gomba tiszta tenyészetei nem mutatkoztak mérgeseknek és kifogástalan árpát sem sikerült mesterségesen, a gom­bával való fertőzés útján, mérges árpává átváltoztatni. Az amerikai kutatók vizs­gálataival megegyező , Németországban végzett kémiai vizsgálatok azonban kimu­tatták, hogy az árpaszem összetétele meg­változott. A szénhidrátokon kívül elsősor­ban a fehérjék voltak azok, amelyek rész­ben megbomlottak. A kérdéses árpa ké­rődzőknek nem ártott, a baromfi azonban szintén megbetegedett tőle. Minthogy a keletkezett mérges anyagok vízben oldódnak, az árpa vízzel ártalmat­lanná tehető, nagy árpamennyiségek mel­lett azonban az eljárás gazdaságilag nem vihető keresztül. Kismennyiségű mérges árpának kifogástalan árpával való keve­rése sem vezet célhoz; hátrányos hatása a sertések csökkent súlynövekedésében mutatkozott. Az amerikai árpa növekedése alatt fer­tőződik meg, különösen csapadékban dús őszök idején; előmozdítja a fertőzést az is, hogy az Amerikában gyakran a szántó­földön maradó rothadó szalma a legked­vezőbb táptalaja a gombának. Alkalom­­adtán európai gabona is megfertőződhe­tik, de mérgessé, úgy látszik, ezáltal nem válik, előfordult azonban, hogy a fertő­zött rozs szemképződése elmaradt. Gereg bácsi nevelése írta KÁNYA TECA — Julis, vidd el a késeket megtenni, mert holnap leöljük a hízót, — mondta a tanítónő asszony ebéd után. — A vén Geregért ne szóljak be? — Eljön az hivás nélkül is, ha meg­érzi a perzselt szalonnabőr szagát. Az öreget már úgyis csak vízhordásra meg favágásra lehet használni. Üzentem már az uradért, hogy jöjjön el leszúrni a disznót. Julis arca lángvörös lett. — Az uramért? — kérdezte. — Azért hát, — mondta a tanítónő, az­tán még hozzátette: — Más nem igen ért hozzá a faluban. Julis bement a konyhába és nagy buz­galommal sikálni kezdte az asztalt. Any­­nyira dörzsölte, hogy még a vér is kiser­­kedt a tenyerén. Az ura. Hát eljön ide holnap. Szól-e majd valamit, ha meglátja? őhozzá ugyan ne is szóljon, ha meg tudta ütni. El tudta verni két hónapi házasélet után, úgyhogy falu csúfjára éjszaka idején szaladt el a háztól. Még szerencse, hogy a tanítónő asszony felfogadta szolgáló­nak, különben el is emészthette volna magát. Hát megérdemelte ő azt? Nem volt-e ő mindig szerető, dolgos felesége, nem tartotta-e rendben a háza táját, nem várta-e a kapunál minden este? A töredezett zománcú lúgos lavórba sű­rán potyogtak Julis könnyei. Az asz­tal egyik sarkát majdhogy le nem törte a nagy erős munkában. Azért, mert akkor este egy kicsit job­ban kinyitotta a száját, azért nem kellett mindjárt megütni, ő se azért szólt, mint­ha sajnálta volna azt az egy-két pohár pálinkát az urától, de hát a falu mind­járt szájára veszi az embert, hogy no, a Julis ura, még csak kéthónapos házas, oszt már is az Abron zsidónál ül minden este ... De azért megütni mindjárt nem kellett volna . . . őmiatta ugyan idejöhet az az ember, meg se látja, hogy ott van. Ha két hétig nem nézett feléje, megél ő már ezentúl is nélküle. Hanem azért a piros fejken­dőjét szépen kivasalja még ma este, ne­hogy azt higyje róla Péter, talán a fejét is búnak eresztette miatta. Azt már bi­zony nem teszi. Sírni is csak azért sír, mert még mindig fáj neki az az ütés, ha rágondol ... Másnap korán reggel talpon volt Julis. A faluból még két menyecske jött el se­gédkezni a tekintetes asszonynak a disz­nóöléshez. A vén Gereg is ott ténfergett a ház körül, úgyis tudta, hogy nélküle nem mehet végbe egy ilyen nevezetes csa­ládi ünnepély. Péter harmadmagával cipelte be a konyhára a hatalmas állatot. Gereg bá­csi fontoskodva szaladgált hol előttük, hol a hátuk mögött, mint a cirkuszban a bohóc, mikor a szolgák hajtogatják össze a szőnyeget. Félrelökte az uszonyokat, mikor pedig az asztalra emelték a más­fél mázsás hústömeget, ő vezényelt hozzá a leghangosabban: — Hó­rukk! Péter adjon Isten , jó reggelt köszönt, mikor bejött a konyhába, azontúl aztán nem is igen lehetett szavát hallani. Szé­pen széjjeltrancsírozta az állatot, azután maga is segített húst vágni, darálni, hur­kát és kolbászt tölteni. Az asszonyfélék szalonnát vágtak, zsírt olvasztottak. Beszélgetésre csak akkor került sor, amikor már megcsendesedett kicsit a munka. A vén Szerbináé indította el a szót­— Volt-e már itthon a menyecskelá­nyod, Mari, mióta férhezment? — kér­dezte Zolócsiknét szalonnavagdalás köz­ben. — Volt bizony kétszer is, — sóhajtotta Zolacsikné, — nehezen szokja meg, hogy olyan messzire került m­itőlünk. Nem mondom, hisz idelátni a tornyát, de még­is csak más falu az lelkem. — Nem jó pedig a, ha a menyecske so­kat kódorog, mert egyszer aztán majd itthon tanul maradni, — vélte Szerbiané, jelentős pillantást vetve Julis felé. — Amimen aztán tisztán a neveléstől függ, hogy otthon marad-e, — szólt, közbe hunyorítva Gereg. Ott van az én lányom esete mindjárt, persze ti­mán nem emlé­kezhettek arra, van annak negyven esz­tendeje is tán, hogy félhezment. — Az is hazament? — kérdezte most csendesen Péter. Julis árnyékban állt, de úgy is­ meglát­szott, hogy sötétpiros lett az arca. Olyan apróra vágta már a szalonnát, hogy da­rálni se lehetett volna kisebbre. — Mesélje már kendi, látja, hogy hall­gatjuk, — lökte meg most az öreget Zoló­­csikné. Gereg a biztatásra hamar lerakta a vödröket. — Hát hiszen nincs azon valami sok mesélnivaló. Tizenhat se volt talán még a Borka, mikor félhezvették- Szép nagy faluba vitte az ura, még a masina is járt arra. Nem volt annak semmi kívánniva­lója, ami egyszeribe ne teljesült volna... Oszt mégis rájött egyszer a bolondóra... — Hazajött egy este, én bent ültem a konyhában, oszt hallom, hogy siránkozik, nyavalyog az anyjának a pitvarban. Mu­tatja a kék foltokat a nyakán, hátán, hogy megverte az ura, és bizony nem megy többé vissza hozzá, inkább itt hal­jon meg mindjárt. Erre már a vén Szerbináé is letette a­ kést. — Oszt mégis hazament? — Mondom, nevelés dolga az egész, — lökte oda büszkén Gereg. — Én csak ül­dögéltem szép csendben, nem szóltam egy szót se. Mikor aztán jól kirítták magu­kat, az anyjával együtt, bementem a ka­marába, oszt elővettem egy jó vastag kö­telet, azt végig bemártottam a vízbe. Su­hintottam vele egyet-kettőt, aztán meg­kérdeztem Borkát: — No lányom, hazamegy-e mindjárt? — Haza is ment az urához azonmód s huszonnyóc esztendeig éltek egyfolytá­ban boldog házaséletet. Mert kérem, ne­velés dolga az egész . . . Sok mindent tudott volna még mesélni az öreg, dehát éppen bejött a tekintetes asszony és elakadt a szó. Hamarosan be is fejezték azután a munkát, hisz öreg este lett már. Kiki szedte össze a cuk­­mókját és vitte haza a jó darab szalon­nát, friss hurkát, amit a tanítóné asszony kiosztott köztük. Péter is kapott egy nagy tányér friss tepertőt. — Megköszönöm szépen a tekintetes asszonynak, de nem tudom én azt haza­vinni. Nem hoztam semmit magammal, —­­mondta Péter. Julis odatolta a kosarát és szégyen­kezve szólalt meg: — Majd hazaviszem én, amit ad a te­kintetes asszony . . az enyémmel . . . Péternek meleg lett a tekintete. — Hát hazajösz Julis? — Haza, — mondta csendesen Julis. Összebújva indultak el a sötétedő fa­luban. UB4RÍZM 1933 május 7. vasárnap A halliszt a hússertés egyik kitűnő tápláléka Öreg balatonparti emberek ma is emlege­tik, hogy régente, ha egyik-másik falu halászbérlőjének kedvezett a szerencse és száz-kétszáz mázsa keszeget vagy gazdát hozott a háló egyszerre felszínre, ennek a nagy tömegnek sokszor a negyedrésze sem kelt el frissen, még sózva is csak ki­sebbik része, úgyhogy a megmaradt hal­nak tisztulni kellett a raktárból és — nem lévén hűtőház, ahol napokig eltart­hatták volna — bizony jókora mennyiség került a keszegből, a gazdából a telep melletti kopár rét földjébe. A téli és tavaszi hónapokban egész ki­számíthatatlanul, sokszor a legrosszabb piaci napokon jelentkező tömeges takar­mányhalfogások feleslegeinek értékesíté­sére a mostani halásztársaság kénytelen volt a konzerválásnak egy újabb módjá­hoz, a k­arsztgyártáshoz folyamodni. Az Északi és Keleti tenger partjain az ango­lok, dánok és norvégek már évtizedekkel ezelőtt ilyen formában hasznosították a tengeri halászat halfeleslegeit és a kon­­zervgyártás hulladékait. Eleinte nehezen ment a tengeri halliszt és halgyánő elhelyezése. De az utolsó két évtized nagy változást hozott ezen a té­ren is. A hússertéstenyésztés fokozódó el­terjedése következtében a német gyárak termelése alig elég­ a német szükséglet el­látására — írja Lukács Károly dr. a Ter­mészettudományi Közlönyben — és mind több tengerihallisztet importálnak Norvé­giából és Angliából is. Jut ebből a kül­földi halipari termékből Ausztriába, sőt Magyarországba is. A német birodalmi mezőgazdasági és élelmezési minisztérium kiadásában néhány hónap előtt megjelent 1928. évi halászati évi jelentés adatai sze­rint Ausztriába H.500 g, Magyarország­ba pedig 634­0 tengerihallisztet vittek ki Németországból még 1928-ban is Az utóbbi években azonban — a hús­sertéstenyésztés hazai fellendülése elle­nére is — ez a behozatal csökkenést mu­tat, mert 1924 óta a Balaton gazda- és keszegfogásainak feleslegéből készített „balatoni halliszt" mindinkább utat talált a hazai hússertés- és baromfitenyésztő uradalmakhoz, épúgy, mint a rohamosan szaporodó kistenyésztők százaihoz. Német szakemberek­­ állapították meg először, hogy a balatoni halliszt, melynek világos színe és enyhe halszaga már kül­sőleg is feltűnően elütött a német hal­lisztekétől, az utóbbiakat értékben jóval felülmúlja. A hallisztgyárba kerülő nyershal minő­sége is időszakonként változó, néha gazda kerül több a szárítóba, máskor keszeg és télen más ezeknek a halaknak a táplált­sága, zsírossága, mint nyáron. Az emészt­hető tartalom is eszerint váltakozik. A balatoni hallisztben — mivel nyers­anyagát édesvízi halak alkotják —■­ csakis annyi a sótartalom, amennyi az édesvízi halakban természettől adva van és amennyi a tenyészállatok normális élet­­szükségletének megfelel, míg ellenben a külföldi, tengerihalakból s ezeknek bősé­ges sózással mesterségesen konzervált hulladékaiból készült import hallisztek­ből utólag kell körülményes kémiai el­járással a sótartalom nem kívánatos, sőt ártalmas többletet eltávolítani. Tudósok megállapítása szerint ami hoz­zánk eddig haltakarmányliszt néven kül­földről eljutott, nagyon erős ha­lszaga volt. Ennek oka az, hogy főleg erősszagú heringet és kabella­halat, valamint ezek­nek hulladékait használták fel halliszt készítésére. Ezzel szemben igen nagy elő­nye a Fonyódon gyártott hallisztnek, hogy halszaga jóval gyengébb, ezért szí­vesebben eszik az állatok s könnyebben is szoktathatók elfogyasztásához. Az élő szervezet szabályszerű fejlődésé­hez nélkülözhetetlen vitaminokat is tar­talmazni kell a takarmánynak. Az állati eredetű takarmányokban általában alig van vitamin. A balatoni halliszt talán az egyedüli állati takarmány, mely ennek a fontos követelménynek is megfelel. Ausztriában betiltják a kommunista pártot Néhány reggeli lap jelentése szerint az egész Ausztriában egyébként nyugodtan eltelt május elsején csak Alzheim felső­ausztriai községben történt véres esemé­nyek következtében a kormány súlyos in­tézkedésekre készül, amelyeknek célja a kommunista párt betiltása Ausztriában és az egyenruhás nemzeti szocialista csopor­tok feloszlatása. A kormánynak erre a fel­lépésére a két említett szélsőséges párttal szemben a legközelebbi jövőben lehet szá­mítani.’ Bankzárlat óta 452*6 millió­ val apadtak a bankbetétek A belföldi tőkeképződés alakulásának szemmeltartása céljából a Pénzintézeti Központ rendszeres kimutatást készít a­ pénzintézetek által kezelt betétekről és az ezeknél jelentkező eltolódásokról. A ki­­mutatás legújabb adatai szerint a bank­­zárlat óta február végéig a pénzintézetek által kezelt, betétek összege 1.902 millió pengőről l­i-hú.lt millióra csökkent. A be­tétek apadása tehát az eltelt húsz hónap alatt 452,6 millió pengőre rúg. Ha elkülönítjük a fővárosi és a vidék­ intézetek betéteit s ezen belül a takarék, valamint folyószámlabetéteket, akkor meg­állapítható, hogy a fővárosi intézetek, ta­karékbetétállománya a fenti idő alatt 090.9 millióról 2011.11 millióval 1­80.5 millió pengőre ment vissza, a folyószámlabeté­teknél pedig 58.5 millió pengős csökke­nés mutatkozik, mert itt a bankzárlat 765.3 milliós állomány 706.8 millióra csök­kent. A vidéki Intézetek takarékbetétei 380.9 millióról 166.11 millióval 23.11 mil­lióra estek vissza, a folyószámlabetétek pedig 64.8 millióról 23.2 millióval 41.6 millió pengőre csökkentek. Az a kérdés, hogy mi történt az elvont betétekkel. Az adatok arra engednek kö­vetkeztetni, hogy egyik részükkel fenn­álló tartozások nyertek kiegyenlítést, in­gatlan- és házvásárlások által. Ez meg­figyelhető a pénzintézeti kihelyezésekben jelentkező eltolódásokból. Másik részét a betéteknek azonban felélték. A romló ke­reseti viszonyok folytán mind többen kényszerültek arra, hogy tőkéikből fedez­zék a napi szükségleteiket. Vagyont érő ékszerek kerültek elő a földből A főkapitányságra jelentés érkezett hogy Ajak község határában néhány nap­pal ezelőtt a földmunkások ásás közben nagyértékű ékszereket találtak. Egy darab 160 centiméteres vastag női aranylánc, egy arany medália, egy 53 cen­timéteres vastag férfi óralánc, ötágú ko­ronával ellátott több ezüst kanál, egy ezüst cigarettatárca és egy egynegyed kilogramm ékszerkészítéshez használatos arckő került elő a földből. Valószínű, hogy az ékszerek betörésből vagy rablásból származnak és a betörő itt rejtette el zsákmányát. Az ajaki csendőrőrs értesítése alapján a budapesti rendőrség is megindította a nyomozást.

Next