Új Barázda, 1933. jűnius (15. évfolyam, 27-31. szám)

1933-07-02 / 27. szám

2 Szerinte a vízügyekhez, különösen az öntözés kérdéséhez erélyesebb kézzel kel­lene hozzányúlni. A keddi ülésen nagyobb beszédet mon­dott Imrédy Béla pénzügyminiszter, aki részletesen foglalkozott adókérdésekkel is. — Az adóztatás kérdésében — mondotta — csak elvi kijelentésekre szorítkozom. A felszólalók egy része kifogásolta, hogy a mi adótörvényeinkben nincs egyenarány és hogy a mezőgazdasági adótörvények Irányelveikben nem veszik át azokat a gazdasági értelemben vett könnyítéseket, amelyek egyéb társadalmi rétegeknél ér­vényben vannak. A mezőgazdaság jogos igényeit az adóztatásoknál is a legteljesebb mér­tékben figyelembe fogja venni.­­­ A föld a legnagyobb kincsünk s akire bizva van, annak hűségesen kell sáfár­kodnia vele, hogy a földből az összeségnek minél na­gyobb haszna legyen. — Mi egyfelől meg akarjuk tartani a magyar tör­ténelmi osztály, a magyar gazdatár­­­­sadalom, a kisgazdák kezén a földet, amely évszázadokon át kezükben volt, éppen ezért segítségre van szükség abban a tekintetben is, hogy úgy műveljék a földet, hogy biztosíttassák a maximális hozam. Az adórendszernél figyelemre kell lenni arra, hogy aki jól gazdálkodik, te­hát nagyobb jövedelme van, azt azért ne büntessék. A progresszivitás elvének túl­­zásbavitele itt nem helyes és elejét venné annak, hogy a föld a köz javára teljes mértékben gyümölcsöztessék. Ezután az adóbehajtások terén elhang­zott panaszokra válaszolt a pénzügymi­niszter. — Itt nem arról van szó, — mondotta emelt hangon Imrédy Béla pénzügymi­niszter — hogy tőlünk idegen hatalom kisajtoló közegeivel védekezzünk, hanem arról, hogy a nemzeti kormány rendelkezésére bocsássuk azokat az eszközöket, ame­­­­lyek az állami élet viteléhez szüksé­gesek. Minden törekvésem odairányul, hogy úgy a kivetésnél, mint a behajtásnál a szociá­lis és gazdasági szempontok érvényesülje­nek.­­ Az adókivetésnél és behajtásnál igye­kezzünk minél tökéletesebben érvényre juttatni a gazdasági és szociális követel­ményeket. A gazdaadósságok kérdésére tért át ez­után a pénzügyminiszter. — Gömbös miniszterelnök úr — mon­dotta — felsőházi beszédében kitért erre a kérdésre és leszögezte álláspontját. A gazdaadósságok kérdése létezik és a kormány elismerte, hogy a legsür­gősebben meg kell azt oldani és tető alá kell hozni.­­ Ezen a téren is, mint egyéb téren, áldozatokra lesz szükség és áldozatokat kell hozni elsősorban azoknak, akik tud­nak áldozni. Az áldozatokra való szükség nem azt jelenti, hogy a magunk erejéből kell igyekezni kijutni a bajokból, hogy nemzeti létünket fenntartsuk. Kállay Miklós földművelésügyi minisz­ter a felsőházban a tárcájával kapcsola­tosan felvetett kérdésekre válaszolt. A telepítés kérdésével kapcsolatban ki­jelentette, hogy annak idején, amikor a ja­vaslattal előáll, át fogja gondolni az ed­digi földreform hibáit. A telepítésnek az ország érdekében kell működnie, nem sza­bad alkalmi akciónak lenni®. Örömmel állapítja meg a miniszter, hogy Somssieh László gróf és Chorin Fe­renc elismeréssel szólottak az osztrák szerződésről, amelynél jobbat a miniszter ma sem tudna megvalósítani. A hiba leg­feljebb ott van, hogy Ausztria felvevőké­pessége nem teljesen kielégítő. Az osztrák szerződésnek azt az úyítását, hogy két hónaponként revízió alá lehet venni, ma már a legtöbb ország igyekszik utánozni. Ezután a búzakérdésről beszélt. Re­méli, hogy a megfelelő időjárás lehetővé teszi a búza beérését, legfeljebb arról le­het szó, hogy az aratás ideje kitolódik. Meg­állapította ezután a miniszter, hogy a balettára feltétlenül szükség van, mindazok a termelési ágak, amelyeknek közösen kell működniök. Köszönetet mondott a miniszter Soms­sich László grófnak a mezőhegyesi mé­­nesbirtokról elmondott elismerő szavaiért és a maga részéről is elismerését fejezte k­i azok iránt, akik ezeket az intézménye­ket olyan nagy ügyszeretettel vezetik. Befejezésül a magyar gazda tisztessá­­ges, becsületes törekvő munkájáról emlé­kezett meg s azt kivánta, hogy a jövő ge­neráció azt nyugtázza majd, hogy a ma­gyar gazdaközönség becsületesen végezte munkáját a jobb magyar jövő reményé­ben. A régi magyar falu házai írta TRÓCSÁNYI ZOLTÁN Meskó Pál, az Új Barázdának egykori nagyérdemű főszerkesztője, mikor egyszer e kérdésről beszélgettünk vele, elmondta, hogy ő gyermekkorában, tehát úgy a 70-es évek elején, még látott olyan falvakat, melyeknek egy része putrikból, barlang­­szerű házakból állott. De aki a magyar történelmet, különösen a Magyarországon járt régi külföldi utazók útleírásait is­meri, az tudja, hogy régen Magyarországon a barlagokban (hegyoldalon), földalatti üregekben, putrikban való lakás (ame­lyek úgy készültek, hogy vermet ástak a földbe és azt keresztbe tett gerendákkal és szalmával vagy náddal takarták le), éppenséggel nem voltak ritkák. Egy angol utazó Edward Broxon 1687-ben Magyar­­országon utazván, a Szerénységben számos olyan helységet látott, amelyeknek lako­sai földalatti üregekben laktak. Be is ment néhány ilyen földalatti lakásba, amelyek „szebbek voltak, mintsem hitte volna. Szobák, fából készült kémények lát­hatók bennük, továbbá egyetlen ablak kissé a földszint fölött , és mindez oly tisztának tűnt föl, ámbár minden a leg­egyszerűbb volt." Egy másik angol, Richard Brigitt, a XIX. század második évtizedében járt Hazánkban és föjegyzi, hogy Martoncsár és Velence között látott ilyen földalatti házakat. Buda várának 1686-iki ostromá­ban külföldi segítő csapatok is résztvet­­tek. Froy ilyen csapatnak a tábori sebe-Mindenki örül, hogy ezzel az általános gazdasági nívót fenntarthatjuk. Konkrét adatokkal bizonyította, hogy a magyar termelési költségek mellett nem tudunk világpiaci áron búzát előállítani és ada­taival arra is rámutatott, hogy micsoda nehézségekkel kell megküzdeni a magyar termények értékesítése tekintetében. Ki­jelentette a miniszter, hogy az aratás utáni búzakészletek felvételére megfelelő előrelátással gondoskodás történt és nem történhetik meg Magyarországon az, hogy a túlkínálat folytán az árak a világpari­­tásnál, az exportparitásnál lejebb essenek. Mindenféle spekulatív és más tényezők beavatkozásával szemben a magyar gazda­közönséget meg fogja védeni. A gazdasági minisztérium megvalósu­lásának kérdésével kapcsolatban a mi­niszter kijelentette, hogy ez esetben a földművelésügyi minisztérium önállóságá­nak feladásáról semmi körülmények kö­zött szó sem lehet. A földművelésügyi mi­­nisztérium­ önállósága a magyar mező­­gazdaság domináns voltából folyik, más szakma alá nem rendelhető. Az elgondo­lás csupán az, hogy a kiviteli és behoza-­­­tali problémák fölötti döntés meggyorsí­­í­tása céljából közös vezetés alá kerüljenek­­ sze, Johann Dietz borbélymester útinaplót írt, amelyben többek között azt is meg­írja, hogy sok helyütt az emberek itt va­lósággal úgy éltek és laktak a föld alatt, mint a vadállatok. Régi képes folyóiratok­­ba­n, pl. a Nagy Miklós szerkesztette Ma­gyarország Képekben első évfolyamában a Gellért-hegyi és promontori (budafoki) barlanglakásokról láthatók érdekes famet­szetek. Dunabogdányban és Sárisápon ma is vannak még a hegyoldalakba vájt barlanglakások, amelyekben nemcsak két­ségbeesett szegénységben élő emberek, ha­nem jómódú gazdák is szívesen ellaknak. A földalatti lakás a régi, bizonyta­lan háborús időkben, amikor hol a török, hol a német hadak pusztították, sarcol­­ták a magyart, nem volt ritkaság a kő­szegény vidékeken. Távolról sem azt akarom a régi föl­­jegyzésekre való hivatkozással mondani, hogy a mai földalatti és barlangszerű la­kásokat a történelmi példák igazolják, csak azt akarom megállapítani, hogy a mai üreg- és barlanglakások régi primitív, nomád vagy háborús korszakok emlékei­nek maradványai. A történelem folyamán a magyarság fa­lusi és tanyai népének egy-egy része kénytelen volt ilyen putriszerű lakásokban, üregekben vagy barlangokban lakni. Az ősmagyarság, majd az idetelepült bese­nyők, jászok és kunok már csak nomád életmódjuknál fogva sem építhettek ma­guknak rendes lakóházakat­­ vagy sát­rakban laktak, melyeket vándorlásaik köz­ben magukkal vittek vagy hosszabb-rövi­debb időre megtelepedve valahol, putri­kat vagy afféle kunyhókat tákaltak össze maguknak, aminőket a kukoricaföldek vé­gén és szőlőhegyeken ma is látni De ami­kor már megtelepedtek is, az Alföld kőnél­küli vidékein, ahol annyi kő sem volt talál­ható, hogy az ugató kutyát el tudta volna riasztani magától az ember, nem volt meg a mód kőházak építésére. A tégla­­égetés fáradságos és költséges volt s ezért az egyszerű falusi emberek nem igen tud­ták megfizetni; téglából inkább csak az erődítéseket, templomokat és középülete­ket építették, a falu népe pedig sárból, vályogból vagy paticsból emelte házait, amelyeket szalmával vagy náddal fedett be. Hogy milyen lehetett a régi falu képe Magyarországon, azt elképzelhetjük régi, Magyarországon utazó külföldeik útleírá­saiból Egy birodalmi német, Pim­ner A. 3693-ban átutazott Magyarországon s pl. Zilahról, Szilágy Somlyóról, Debrecenről megállapítja, hogy bár városi jogokat él­veznek és elég nagy kiterjedésüek, in­kább falvak, mint városok. Szilágysom­­lyón a házak nádfedelesek, de a reformá­tusok két temploma annál díszesebb. Debrecenben alacsony házak vannak, ame­lyek szinte besü­lyednek a földbe és a templom körüliek kivételével mind nád­fedelesek. — Toxtmson Róbert, angol utazó, 1793-ban járt Debrecenben, melyről cso­dálkozással emlékszik meg. Nem tudja megérteni, hogyan jöhetett létre ez a vá­ros, mi bírhatott rá 30.000 embert, hogy olyan vidéket válasszon lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs. Debrecent ugyan vá­rosnak mondják, — írja Townson — sőt fel is van ruházva városi jogokkal, de külső kinézését tekintve falu, — talán a­ legnagyobb falu egész Európában. A vá­rost sövény veszi körül, a városkapukat pedig tüskés szederbokor borítja. A házak túlnyomó részben földszintesek, nádfede­­lesek és tűzfallal néznek az utcára, me­lyeken kövezetnek nyoma sincs, csupán a legforgalmasabb útvonalakon vannak ge­rendák a gyalogjárók számára. Hajdúbö­szörményről és Hajdúnánásról azt írja meg Pinxner, hogy házai vályogból van­nak építve. Az utolsó száz esztendő alatt hatalma­sat fejlődött Magyarországon város és falu egyaránt. Már nincsenek az Alföldön üveglakások, tünedezőben vannak a szal­ma és nádfedeles házak és az alföldi na­gyobb városok belső területe sok helyett annyira kiépült, hogy nyugateurópai ér­telemben is városoknak számítanak. A fej­lődés egyre nagyobb, különösen az utolsó tizenhárom esztendő alatt falun is. Csak­ az értékesítés lehetősége térjen vissza is­mét és legyen pénze a falu népének, amely — mint a régi utazók följegyezték — bővében volt mindenfajta élelemnek, amit az áldott, kövér magyar föld megter­mett, — vada, hala, bora is több volt, mint amennyit maga el tudott fogyasz­tani, — megindul újra a fejlődés a ma súlyos terhek alatt nyögő­ falvai­ban is. . . filmrAzm 1933 július 2. vasárnap 1324 hold erdőt elpusztított a hernyó a szobi járásban Nógrád vármegyében a szobi járásában különös természeti csapás pusztít. Az egész járást, kisebb kivételtől eltekintve, hernyótömeg szállta meg. Megszállta a fá­kat, a házakat, s úgyszólván elárasztotta a vidéket. A hernyóinvázió központi fészke, úgy látszik, Máriaiisztrán, Kóspallag község­ben van és a határtól kezdve lenyúlik egé­szen Nógrádverőcéig. Nógrádverőcén a hernyópusztítás fészke a kincstári erdőben van. A kincstárnak ezen a vidéken 1324 katasztrális hold ki­terjedésű hatalmas erdősége van, ame­lyet úgyszólván tökéletesen elpusztított a hernyó. Szomorú és vigasztalan képet nyújt ez a különben szép és kellemes vi­dék, úgy néz ki az erdő, mintha tél volna. Csupaszon, levéltelenül merednek az ágak az ég felé. A hernyósereg elpusztított min­den zöldet, megette a fák koronáját és csak az ehetetlen faágakat hagyta vissza. Az erdőben csak itt-ott látszik egy kis zöld sziget, annak jeléül, hogy a hernyó­­sereg válogatós, nem minden fát száll meg. A cserfát és a bükkfát menthetet­lenül elpusztítja, más fajtáját megha­gyott. Senki sem tudja, honnan jöttek. Csak azt látják, hogy egyre terjeszkednek és már elérték az erdőhöz közel eső házakat, ahol a gyümölcsösök közül a szilva, cseresz­nye, almafát csupaszra ették, betörtek a ribizlibe és­ félig elpusztították. Magában a községben a hernyóhad még nem ért le, még csak az erdő közelében panaszkod­nak, hogy nem tudnak ellene semmit sem tenni.­­ Nemcsak a kertet, hanem a házat is megszállják. Ezekben a házakban mást sem tesznek, mint egész nap tisztogatnak. Máriaosztrán minden fűszál mögött egy­­egy hernyó rejtőzik. Két évvel ezelőtt a Gerecse vidékét pusztította el ugyanígy a hernyóinvázió, az agrárolló szája 12,4, ponttal nyitott szélesebb. Ennek az okát rendszerint ab­ban látják, hogy a mezőgazdasági termé­kek ára csökken, viszont az iparcikkeké változatlan marad, vagy még növekszik is. De várjon valóban, így van? Az adatok azt mutatják, hogy nem teljesen. A mezőgazdasági üzemnek egyik fontos és nélkülözhetetlen iparcikke a szekér­tengely. Ezt a belföldi termelés készü­l és pedig olyan minőségben, hogy versenyez bármelyik külföldi gyártmánnyal. A ma­gyar tengely ára 80 pengő. A számbajövő külföldi tengely 105—120 pengős áron ke­rül forgalomba. Azt gondolná az ember, hogy minőségi különbség a kétféle cikk között nem lévén, a mezőgazdaság az ol­csóbb belföldi tengelyt használja. Ezzel szemben a valóság az, amint ezt a külke­reskedelmi statisztika bizonyítja, hogy­ amíg például 1932-ben összesen 634 mázsa tengely jött be Ausztriából, addig az idén már ennek eddig is több, mint a dupláját­ importáltuk. Mától élesedik az agrár­­olló? Állandó a panasz a gazdák részéről amiatt, hogy az agrárolló éle folyton erő­södik és ez rendkívül befolyásolja a me­zőgazdaság helyzetét. Ha az április végi helyzetet nézzük, látjuk, hogy egy év alatt Meshivó. Az Uj Barázda Lapkiadó Részvénytársasása 1933. évi julius hó 8. napján fél 1 órakor, Budapesten, VIII., József-körut 5. szám alatt a Budapesti Hirlap székházának tanács­termében (I., emelet 1. alté) tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság je­lentése az 1932. üzletévre vonatkozóan. 2. Az évi zárszámadások és mérleg előterjesztése és határozathozatal az üzleteredményre vonat­kozóan. 3. Határozathozatal az igazgatóság­ és felügyelőbizottság felmentvénye tárgyá­ban. Azon 1. részvényesek, kik a közgyűlésem megjelenni és szavazatjogukat gyakorolni óhajtják, tartoznak részvényeiket a közgyűlést megelőzően 3 nappal a részvénytársaság pénztáránál (Honvéd­ utca 10.) letétbe he­lyezni. Budapest, 1933. év junius havában. Az igazgatóság. Mérleg-számla. 1932 decem­ber 31. Vagyon: Lapérték-számla 80.000.— P. Adósok-számla 7030.03 P. Berendezés­számla 1795.— P. Magyar királyi Pos­­tatakarék-számla 34.82 P. Átmeneti té­telek 8033.87 P. Veszteség előző évekről 4600.54 P. Veszteség 1932. évről 46.33 P. Együtt veszteség: 4736.87 P. Összesen: 101.630.59 P. — Teher: Alaptőke 10.000.— P. Elfogadvány-számla 28.148.64 P. Hitelezők­­számla 62.921.95 P. Letét-számla 560.— P, összesen 101.630.50 pengő. Az Igazgatóság. Megvizsgálta és rendbenlévőnek találta a Fel­­ügyelőbizottság. Eredmény-számla 1832 dec. 31. Veszteség: Veszteség előző évekről 4690.54 P. Lapelőállítás: szerkesztőségi, kiadóhivatali fizetések, adók, propaganda, tudósítók költ­ségei expediciós költségek, üzletszerzési költ­ségek 168.883.25 P. Összesen: 173.573.79 P. Nyereség: Előfizetésekből, lapeladásból, hir­detésekből, makulatúrából 168.836.02 P. Veszteség az előző évekről 4690.54 P. Veszte­ség 1932. évben 46.33 P. együtt 4738.87 P. Összesen: 173.573.79 pengő. Az Igazgatóság, Megvizsgálta és rendbenlévőnek találta a Felügyelőbizottság.­­

Next