Új Barázda, 1933. jűnius (15. évfolyam, 27-31. szám)
1933-07-02 / 27. szám
2 Szerinte a vízügyekhez, különösen az öntözés kérdéséhez erélyesebb kézzel kellene hozzányúlni. A keddi ülésen nagyobb beszédet mondott Imrédy Béla pénzügyminiszter, aki részletesen foglalkozott adókérdésekkel is. — Az adóztatás kérdésében — mondotta — csak elvi kijelentésekre szorítkozom. A felszólalók egy része kifogásolta, hogy a mi adótörvényeinkben nincs egyenarány és hogy a mezőgazdasági adótörvények Irányelveikben nem veszik át azokat a gazdasági értelemben vett könnyítéseket, amelyek egyéb társadalmi rétegeknél érvényben vannak. A mezőgazdaság jogos igényeit az adóztatásoknál is a legteljesebb mértékben figyelembe fogja venni. A föld a legnagyobb kincsünk s akire bizva van, annak hűségesen kell sáfárkodnia vele, hogy a földből az összeségnek minél nagyobb haszna legyen. — Mi egyfelől meg akarjuk tartani a magyar történelmi osztály, a magyar gazdatársadalom, a kisgazdák kezén a földet, amely évszázadokon át kezükben volt, éppen ezért segítségre van szükség abban a tekintetben is, hogy úgy műveljék a földet, hogy biztosíttassák a maximális hozam. Az adórendszernél figyelemre kell lenni arra, hogy aki jól gazdálkodik, tehát nagyobb jövedelme van, azt azért ne büntessék. A progresszivitás elvének túlzásbavitele itt nem helyes és elejét venné annak, hogy a föld a köz javára teljes mértékben gyümölcsöztessék. Ezután az adóbehajtások terén elhangzott panaszokra válaszolt a pénzügyminiszter. — Itt nem arról van szó, — mondotta emelt hangon Imrédy Béla pénzügyminiszter — hogy tőlünk idegen hatalom kisajtoló közegeivel védekezzünk, hanem arról, hogy a nemzeti kormány rendelkezésére bocsássuk azokat az eszközöket, amelyek az állami élet viteléhez szükségesek. Minden törekvésem odairányul, hogy úgy a kivetésnél, mint a behajtásnál a szociális és gazdasági szempontok érvényesüljenek. Az adókivetésnél és behajtásnál igyekezzünk minél tökéletesebben érvényre juttatni a gazdasági és szociális követelményeket. A gazdaadósságok kérdésére tért át ezután a pénzügyminiszter. — Gömbös miniszterelnök úr — mondotta — felsőházi beszédében kitért erre a kérdésre és leszögezte álláspontját. A gazdaadósságok kérdése létezik és a kormány elismerte, hogy a legsürgősebben meg kell azt oldani és tető alá kell hozni. Ezen a téren is, mint egyéb téren, áldozatokra lesz szükség és áldozatokat kell hozni elsősorban azoknak, akik tudnak áldozni. Az áldozatokra való szükség nem azt jelenti, hogy a magunk erejéből kell igyekezni kijutni a bajokból, hogy nemzeti létünket fenntartsuk. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter a felsőházban a tárcájával kapcsolatosan felvetett kérdésekre válaszolt. A telepítés kérdésével kapcsolatban kijelentette, hogy annak idején, amikor a javaslattal előáll, át fogja gondolni az eddigi földreform hibáit. A telepítésnek az ország érdekében kell működnie, nem szabad alkalmi akciónak lenni®. Örömmel állapítja meg a miniszter, hogy Somssieh László gróf és Chorin Ferenc elismeréssel szólottak az osztrák szerződésről, amelynél jobbat a miniszter ma sem tudna megvalósítani. A hiba legfeljebb ott van, hogy Ausztria felvevőképessége nem teljesen kielégítő. Az osztrák szerződésnek azt az úyítását, hogy két hónaponként revízió alá lehet venni, ma már a legtöbb ország igyekszik utánozni. Ezután a búzakérdésről beszélt. Reméli, hogy a megfelelő időjárás lehetővé teszi a búza beérését, legfeljebb arról lehet szó, hogy az aratás ideje kitolódik. Megállapította ezután a miniszter, hogy a balettára feltétlenül szükség van, mindazok a termelési ágak, amelyeknek közösen kell működniök. Köszönetet mondott a miniszter Somssich László grófnak a mezőhegyesi ménesbirtokról elmondott elismerő szavaiért és a maga részéről is elismerését fejezte ki azok iránt, akik ezeket az intézményeket olyan nagy ügyszeretettel vezetik. Befejezésül a magyar gazda tisztesságes, becsületes törekvő munkájáról emlékezett meg s azt kivánta, hogy a jövő generáció azt nyugtázza majd, hogy a magyar gazdaközönség becsületesen végezte munkáját a jobb magyar jövő reményében. A régi magyar falu házai írta TRÓCSÁNYI ZOLTÁN Meskó Pál, az Új Barázdának egykori nagyérdemű főszerkesztője, mikor egyszer e kérdésről beszélgettünk vele, elmondta, hogy ő gyermekkorában, tehát úgy a 70-es évek elején, még látott olyan falvakat, melyeknek egy része putrikból, barlangszerű házakból állott. De aki a magyar történelmet, különösen a Magyarországon járt régi külföldi utazók útleírásait ismeri, az tudja, hogy régen Magyarországon a barlagokban (hegyoldalon), földalatti üregekben, putrikban való lakás (amelyek úgy készültek, hogy vermet ástak a földbe és azt keresztbe tett gerendákkal és szalmával vagy náddal takarták le), éppenséggel nem voltak ritkák. Egy angol utazó Edward Broxon 1687-ben Magyarországon utazván, a Szerénységben számos olyan helységet látott, amelyeknek lakosai földalatti üregekben laktak. Be is ment néhány ilyen földalatti lakásba, amelyek „szebbek voltak, mintsem hitte volna. Szobák, fából készült kémények láthatók bennük, továbbá egyetlen ablak kissé a földszint fölött , és mindez oly tisztának tűnt föl, ámbár minden a legegyszerűbb volt." Egy másik angol, Richard Brigitt, a XIX. század második évtizedében járt Hazánkban és föjegyzi, hogy Martoncsár és Velence között látott ilyen földalatti házakat. Buda várának 1686-iki ostromában külföldi segítő csapatok is résztvettek. Froy ilyen csapatnak a tábori sebe-Mindenki örül, hogy ezzel az általános gazdasági nívót fenntarthatjuk. Konkrét adatokkal bizonyította, hogy a magyar termelési költségek mellett nem tudunk világpiaci áron búzát előállítani és adataival arra is rámutatott, hogy micsoda nehézségekkel kell megküzdeni a magyar termények értékesítése tekintetében. Kijelentette a miniszter, hogy az aratás utáni búzakészletek felvételére megfelelő előrelátással gondoskodás történt és nem történhetik meg Magyarországon az, hogy a túlkínálat folytán az árak a világparitásnál, az exportparitásnál lejebb essenek. Mindenféle spekulatív és más tényezők beavatkozásával szemben a magyar gazdaközönséget meg fogja védeni. A gazdasági minisztérium megvalósulásának kérdésével kapcsolatban a miniszter kijelentette, hogy ez esetben a földművelésügyi minisztérium önállóságának feladásáról semmi körülmények között szó sem lehet. A földművelésügyi minisztérium önállósága a magyar mezőgazdaság domináns voltából folyik, más szakma alá nem rendelhető. Az elgondolás csupán az, hogy a kiviteli és behoza-tali problémák fölötti döntés meggyorsíítása céljából közös vezetés alá kerüljenek sze, Johann Dietz borbélymester útinaplót írt, amelyben többek között azt is megírja, hogy sok helyütt az emberek itt valósággal úgy éltek és laktak a föld alatt, mint a vadállatok. Régi képes folyóiratokban, pl. a Nagy Miklós szerkesztette Magyarország Képekben első évfolyamában a Gellért-hegyi és promontori (budafoki) barlanglakásokról láthatók érdekes fametszetek. Dunabogdányban és Sárisápon ma is vannak még a hegyoldalakba vájt barlanglakások, amelyekben nemcsak kétségbeesett szegénységben élő emberek, hanem jómódú gazdák is szívesen ellaknak. A földalatti lakás a régi, bizonytalan háborús időkben, amikor hol a török, hol a német hadak pusztították, sarcolták a magyart, nem volt ritkaság a kőszegény vidékeken. Távolról sem azt akarom a régi följegyzésekre való hivatkozással mondani, hogy a mai földalatti és barlangszerű lakásokat a történelmi példák igazolják, csak azt akarom megállapítani, hogy a mai üreg- és barlanglakások régi primitív, nomád vagy háborús korszakok emlékeinek maradványai. A történelem folyamán a magyarság falusi és tanyai népének egy-egy része kénytelen volt ilyen putriszerű lakásokban, üregekben vagy barlangokban lakni. Az ősmagyarság, majd az idetelepült besenyők, jászok és kunok már csak nomád életmódjuknál fogva sem építhettek maguknak rendes lakóházakat vagy sátrakban laktak, melyeket vándorlásaik közben magukkal vittek vagy hosszabb-rövidebb időre megtelepedve valahol, putrikat vagy afféle kunyhókat tákaltak össze maguknak, aminőket a kukoricaföldek végén és szőlőhegyeken ma is látni De amikor már megtelepedtek is, az Alföld kőnélküli vidékein, ahol annyi kő sem volt található, hogy az ugató kutyát el tudta volna riasztani magától az ember, nem volt meg a mód kőházak építésére. A téglaégetés fáradságos és költséges volt s ezért az egyszerű falusi emberek nem igen tudták megfizetni; téglából inkább csak az erődítéseket, templomokat és középületeket építették, a falu népe pedig sárból, vályogból vagy paticsból emelte házait, amelyeket szalmával vagy náddal fedett be. Hogy milyen lehetett a régi falu képe Magyarországon, azt elképzelhetjük régi, Magyarországon utazó külföldeik útleírásaiból Egy birodalmi német, Pimner A. 3693-ban átutazott Magyarországon s pl. Zilahról, Szilágy Somlyóról, Debrecenről megállapítja, hogy bár városi jogokat élveznek és elég nagy kiterjedésüek, inkább falvak, mint városok. Szilágysomlyón a házak nádfedelesek, de a reformátusok két temploma annál díszesebb. Debrecenben alacsony házak vannak, amelyek szinte besülyednek a földbe és a templom körüliek kivételével mind nádfedelesek. — Toxtmson Róbert, angol utazó, 1793-ban járt Debrecenben, melyről csodálkozással emlékszik meg. Nem tudja megérteni, hogyan jöhetett létre ez a város, mi bírhatott rá 30.000 embert, hogy olyan vidéket válasszon lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs. Debrecent ugyan városnak mondják, — írja Townson — sőt fel is van ruházva városi jogokkal, de külső kinézését tekintve falu, — talán a legnagyobb falu egész Európában. A várost sövény veszi körül, a városkapukat pedig tüskés szederbokor borítja. A házak túlnyomó részben földszintesek, nádfedelesek és tűzfallal néznek az utcára, melyeken kövezetnek nyoma sincs, csupán a legforgalmasabb útvonalakon vannak gerendák a gyalogjárók számára. Hajdúböszörményről és Hajdúnánásról azt írja meg Pinxner, hogy házai vályogból vannak építve. Az utolsó száz esztendő alatt hatalmasat fejlődött Magyarországon város és falu egyaránt. Már nincsenek az Alföldön üveglakások, tünedezőben vannak a szalma és nádfedeles házak és az alföldi nagyobb városok belső területe sok helyett annyira kiépült, hogy nyugateurópai értelemben is városoknak számítanak. A fejlődés egyre nagyobb, különösen az utolsó tizenhárom esztendő alatt falun is. Csak az értékesítés lehetősége térjen vissza ismét és legyen pénze a falu népének, amely — mint a régi utazók följegyezték — bővében volt mindenfajta élelemnek, amit az áldott, kövér magyar föld megtermett, — vada, hala, bora is több volt, mint amennyit maga el tudott fogyasztani, — megindul újra a fejlődés a ma súlyos terhek alatt nyögő falvaiban is. . . filmrAzm 1933 július 2. vasárnap 1324 hold erdőt elpusztított a hernyó a szobi járásban Nógrád vármegyében a szobi járásában különös természeti csapás pusztít. Az egész járást, kisebb kivételtől eltekintve, hernyótömeg szállta meg. Megszállta a fákat, a házakat, s úgyszólván elárasztotta a vidéket. A hernyóinvázió központi fészke, úgy látszik, Máriaiisztrán, Kóspallag községben van és a határtól kezdve lenyúlik egészen Nógrádverőcéig. Nógrádverőcén a hernyópusztítás fészke a kincstári erdőben van. A kincstárnak ezen a vidéken 1324 katasztrális hold kiterjedésű hatalmas erdősége van, amelyet úgyszólván tökéletesen elpusztított a hernyó. Szomorú és vigasztalan képet nyújt ez a különben szép és kellemes vidék, úgy néz ki az erdő, mintha tél volna. Csupaszon, levéltelenül merednek az ágak az ég felé. A hernyósereg elpusztított minden zöldet, megette a fák koronáját és csak az ehetetlen faágakat hagyta vissza. Az erdőben csak itt-ott látszik egy kis zöld sziget, annak jeléül, hogy a hernyósereg válogatós, nem minden fát száll meg. A cserfát és a bükkfát menthetetlenül elpusztítja, más fajtáját meghagyott. Senki sem tudja, honnan jöttek. Csak azt látják, hogy egyre terjeszkednek és már elérték az erdőhöz közel eső házakat, ahol a gyümölcsösök közül a szilva, cseresznye, almafát csupaszra ették, betörtek a ribizlibe és félig elpusztították. Magában a községben a hernyóhad még nem ért le, még csak az erdő közelében panaszkodnak, hogy nem tudnak ellene semmit sem tenni. Nemcsak a kertet, hanem a házat is megszállják. Ezekben a házakban mást sem tesznek, mint egész nap tisztogatnak. Máriaosztrán minden fűszál mögött egyegy hernyó rejtőzik. Két évvel ezelőtt a Gerecse vidékét pusztította el ugyanígy a hernyóinvázió, az agrárolló szája 12,4, ponttal nyitott szélesebb. Ennek az okát rendszerint abban látják, hogy a mezőgazdasági termékek ára csökken, viszont az iparcikkeké változatlan marad, vagy még növekszik is. De várjon valóban, így van? Az adatok azt mutatják, hogy nem teljesen. A mezőgazdasági üzemnek egyik fontos és nélkülözhetetlen iparcikke a szekértengely. Ezt a belföldi termelés készül és pedig olyan minőségben, hogy versenyez bármelyik külföldi gyártmánnyal. A magyar tengely ára 80 pengő. A számbajövő külföldi tengely 105—120 pengős áron kerül forgalomba. Azt gondolná az ember, hogy minőségi különbség a kétféle cikk között nem lévén, a mezőgazdaság az olcsóbb belföldi tengelyt használja. Ezzel szemben a valóság az, amint ezt a külkereskedelmi statisztika bizonyítja, hogy amíg például 1932-ben összesen 634 mázsa tengely jött be Ausztriából, addig az idén már ennek eddig is több, mint a dupláját importáltuk. Mától élesedik az agrárolló? Állandó a panasz a gazdák részéről amiatt, hogy az agrárolló éle folyton erősödik és ez rendkívül befolyásolja a mezőgazdaság helyzetét. Ha az április végi helyzetet nézzük, látjuk, hogy egy év alatt Meshivó. Az Uj Barázda Lapkiadó Részvénytársasása 1933. évi julius hó 8. napján fél 1 órakor, Budapesten, VIII., József-körut 5. szám alatt a Budapesti Hirlap székházának tanácstermében (I., emelet 1. alté) tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1932. üzletévre vonatkozóan. 2. Az évi zárszámadások és mérleg előterjesztése és határozathozatal az üzleteredményre vonatkozóan. 3. Határozathozatal az igazgatóság és felügyelőbizottság felmentvénye tárgyában. Azon 1. részvényesek, kik a közgyűlésem megjelenni és szavazatjogukat gyakorolni óhajtják, tartoznak részvényeiket a közgyűlést megelőzően 3 nappal a részvénytársaság pénztáránál (Honvéd utca 10.) letétbe helyezni. Budapest, 1933. év junius havában. Az igazgatóság. Mérleg-számla. 1932 december 31. Vagyon: Lapérték-számla 80.000.— P. Adósok-számla 7030.03 P. Berendezésszámla 1795.— P. Magyar királyi Postatakarék-számla 34.82 P. Átmeneti tételek 8033.87 P. Veszteség előző évekről 4600.54 P. Veszteség 1932. évről 46.33 P. Együtt veszteség: 4736.87 P. Összesen: 101.630.59 P. — Teher: Alaptőke 10.000.— P. Elfogadvány-számla 28.148.64 P. Hitelezőkszámla 62.921.95 P. Letét-számla 560.— P, összesen 101.630.50 pengő. Az Igazgatóság. Megvizsgálta és rendbenlévőnek találta a Felügyelőbizottság. Eredmény-számla 1832 dec. 31. Veszteség: Veszteség előző évekről 4690.54 P. Lapelőállítás: szerkesztőségi, kiadóhivatali fizetések, adók, propaganda, tudósítók költségei expediciós költségek, üzletszerzési költségek 168.883.25 P. Összesen: 173.573.79 P. Nyereség: Előfizetésekből, lapeladásból, hirdetésekből, makulatúrából 168.836.02 P. Veszteség az előző évekről 4690.54 P. Veszteség 1932. évben 46.33 P. együtt 4738.87 P. Összesen: 173.573.79 pengő. Az Igazgatóság, Megvizsgálta és rendbenlévőnek találta a Felügyelőbizottság.