Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)

1934-02-04 / 5. szám

2 Többmilió pengős nemzeti ajándékot akarnak a gyógyszertártulaj­donosok Rendkívül érdekes interpellációt nyújtott be a képviselőház elnök­ségénél Dinnyés Lajos országgyű­lési képviselő a gyógyszerészi pá­lyán,­ való sérelmek­ és jóléti alap ügyében. A gyógyszerészi kama­rák felállítása, valamint a gyógy­­szerész-nyugdíjintézet és korpótlé­­kos fizetőpénztár létesítésére vo­natkozó interpellációt nagy érdek­lődés előzi meg, nemcsak gyógy­­szerészi körökben, hanem a nagy­közönség részéről is, mert Dinnyés Lajos képviselő kérdést intéz a­ belügyminiszterhez, hogy hová lett az a körülbelül 8 millió pengő, me­lyet a­­1 filléres recept-pótdíjakból összegyűjtöttek a gyógyszertár­­tulajdonosok az alkalmazotti nyugdíjintézet létesítésére. Hosszú évekre nyúlik vissza en­nek története. Tudvalévő, hogy a gyógyszerészi alkalmazottaknak semmiféle segítő­ pénztáruk, vagy nyugdíjintézetük nincsen, az al­kalmazottakat a gyógyszertár­tulajdonosok igen rosszul fizetik, mert több mint 500 állástalan gyógyszerész van, kik hajlandók bármily csekély fizetésért is dol­gozni, hogy egy kis kenyérhez jut­hassanak. Az alkalmazott gyógyszerészek már 1927-ben kérték főnökeiket, hogy adják meg részükre az anya­gi lehetőséget ahhoz, hogy maguk­nak nyugdíjintézetet létesítsenek, de a gyógyszertártulajdonosok me­reven elzárkóztak a kérelem telje­sítése elől. Az alkalmazottak erre Vass József akkori népjóléti mi­niszterhez fordultak, ki belátta az alkalmazott gyógyszerészek sérel­mes helyzetét és engedélyt adott, hogy a nagyközönség által elké­szíttetett minden gyógyszer-recept után 4 fillér pótdíjat szedjenek a gyógyszertártulajdonosok és ezt az összeget tartoznak majd a kor­­pótlékos fizetőpénztár és nyugdíj­alap létesítésére beszolgáltató­­ A fillérekből milliók lesznek 1928 óta folyik a nagyközönség ily megadóztatása. 1928 óta szedik a gyógyszertártulaj­donosok a re­­ceptenkénti 4 filléreket a gyógy­szervásárló közönség zsebéből és a gyógyszerészi alkalmazottak sze­rint mintegy 3 millió pengőre te­hető az az összeg, amelyet már be­szedtek az országban a gyógyszer­­tártulajdonosok az alkalmazotti jóléti intézmények javára Hová lettek a milliók? összegyűlt a sok pénz, teltek az évek, de még ma sincsenek meg a jóléti intézmények, amelyre a nagyközönség hozta meg az anyagi áldozatot. Az állástalan és munka­­képtelenné vált gyógyszerész­­alkalmazottak százai a legnagyobb nyomorban tengődnek, mert a­­ fillérekből az egyes gyógyszerés s szék kasszáiba begyűlt milliókat a gyógyszertár tulajdonosok nem hajlandók kiadni. Lealkudják a milliókat! A gyógyszerész-alkalmazottak sürgető közbenjárására a belügy­miniszter vette kezébe az ügyet és értekezletre hívta magához a gyógyszertártulajdonosokat és ál­lítólag egyezséget létesített, hogy 1934 január 1-től kezdve pontosan beszolgáltatják a beszedett recep­­tenkénti 4 filléreket, viszont a már beszedett milliók beszolgáltatása alól felmentést nyernek. Ezt a megállapodást a gyógyszer­tár­tulaj­donosok elfogadták, szedik is a 4 filléreket, de azt ismét nem szolgáltatják be. Nemzeti ajándék lesz a péterfillérekből ? Most már joggal kiváncsi a nagyközönség, hogy mi szükség volt őt megadóztatni? Azért, hogy az összeszedett milliók a gyógy­szerészek zsebébe vándoroljanak? Talán olyan nagy nyomorban van­nak a gyógyszer­tár tulajdonosok, hogy a nagyközönség pénzéből ösz­­szegyűlt milliókból nemzeti arán­­ban kell őket részesíteni? Tudvalévő, hogy a gyógyszer­tártulajdonosok jó jövedelmű em­berek, egy-egy jóforgalmú patika felér egy kisebb hitbizománnyal, viszont a gyógyszerészi alkalma­zottak reggeltől késő estig, ünnep és­ vasárnap, éjszakai ügyeleti szolgálatban felelősségteljes mun­kát végző emberek, kiknek érdeké­ben a közönség meghozta a filléres áldozatokat, de csakis azért, mert az alkalmazottakon kellett azzal segíteni. A nagyközönség erélyesen tilta­kozik az ellen, hogy az ő filléreit nemzeti ajándékként a gyógyszer­­tártulaj­donosok vágják zsebre. Tiltakozik a közönség az ellen is, hogy most folytatólagosan adóz­tassák meg, mert az eddigi milliók nem jutottak rendeltetési he­lyükre. Tessék előszedetni a milliókat! Ez a pénz elegendő arra, hogy­ nyugdíjalap létesüljön és a nyo­morgó állástalan gyógyszerész­alkalmazottak ínsége enyhítve legyen. Iglóy Kálmán. Kockacukor Már tavaly kidoboltatta a jegyző úr, hogy akinek nyárra kiadni való szobája van, más szóval, aki nyaraló vendéget akar Pestről, az jelentkez­zék a községházán. Meg is beszélték a falubeliek, persze az asszonyok, hogy ha a nyaraló vendég csak negy­­venöt-ötven pengőt fizet is egy hó­napra a szobáért meg az ellátásért, az is kereset. Jelentkeztek is a jegy­zőnél tizenketten, föl is terjesztette igényüket, illetve hajlamosságukat a jegyző úr Pestre, de nyaraló csak nem érkezett egy sem. Pedig milyen szép kis falu ez a Kiskunhalom, há­rom tornyával, — mert hogy három valláshoz tartoznak a lakosai — akác­fáival, szőlős buckáival, tíz percnyire a Dunától. A partmenti füzeserdő­ben árnyékot lel az ember, a Duna vizében fürödhet, már akinek jólesik. Hogy a por, légy, szúnyog elriaszt­hatja, az üdülni vágyót, erre Kiskun­halmon senki sem gondolt. Tavaly — már mint 1933- ban — megérkezett az első ven­dég. Feketehajú kövérkés asszony, Fleischernének hívták. A Törökné házát vette ki, illetve egy szobát ab­ból, meg a konyhát. — Törökné ma­ga, aki özvegy asszony, fölment Pestre a lányához, hogy majd ott is marad őszig. Fleischerné a szo­báért meg a konyháért harminc pen­gőben állapodott meg Töröknével, már hogy egy hónapra fizet annyit, azután maga főz magának, hozott edényt is, meg segítségül mindjárt az első napon fölfogadott egy kis cse­lédleányt, a Kövecski Julist. Nem­­­csak segítségnek kellett a Julis, ha­nem azért is, hogy ne legyen a pesti asszony éjszakája egyesegyedül a fa­lusi házban, a falunak is a Földvár felé vezető utcájában, közel a falu széléhez. A fölfogadás úgy történt, hogy Fleischerné mindjárt a megérkezése után •*—­ mivel úgy volt, hogy Török­né, a tulajdonos asszony, két órán belül már utazik is — átment a szomszédba Kis Ferencékhez, meg­kérte Kisnét, hogy ugyan szerezzen neki egy kis lányt, aki értelmes, dol­gos és tiszta s aki nem kér nagy fi­zetést. Már meg is volt a lány, a Ké­vecski Julis, Kisektől befelé a hato­dik házban, a Kövecski István lánya. Félig gyerek még, tizenötesztendős, tiszta, rendes, még nem szolgált se­hol, de majd csak megtanulja, amit végeznie kell. Kis Ferencné hát átsza­ladt érte s mindjárt hozta is magá­val. Jóképű barna lány volt a Julis, tizenötesztendősnek túl magas, maga­sabb jóval, mint Fleischerné,­­ hiszen majdnem akkora már, mint az apja, aki pedig nem kis ember. Csak egy kicsit sovány volt. Lapos a melle, vékony a nyaka . . . Fleischerné alapjában jó asszony, azt gondolta, hogy majd kihizlalja. Úgy, hogy ma­radjon télire egy kis tartalék Zsírja is. Julis jó kosztot kapott, mert Flei­scherné magától sem sajnálta a jóféle ételeket. Evett is annyit napjá­­ban, mint odahaza egy hét alatt. A dolgát meg, ha csetléssel-bot­­lásal is, elvégezte. Így azután, a pesti asszony meg a kiskunhalmi kis cseléd megfeleltek volna egymásnak, bár azért baj is akadt."* Fleischerné igen rendes és tiszta asszony volt, ami alatt azt kell érteni, hogy ő maga ugyan egy földreesett gyufaskatu­­lyát sem emelt föl, de végetnem érő buzgalommal tudta dolgoztatni Julist. Mosd el az edényt, töröld el a poha­rakat, szaladj el a boltba ezért, meg azért, hozz be friss vizet, hajtsd ki a legyeket, akassz ki új légyfogót, pu­cold ki azt a pár cipőt is, vágj apró­fát, hozz a piacról egy kis gyümöl­csöt, törüld le a bútorokat, mosd ki azt a pár harisnyát, — Fleischerné oktatta, biztatta, hajszolta, űzte Ju­list, reggeltől­ estig szakadatlanul, úgy, hogy kétszer is le kellett neki ruhástól keverednie a vetetlen ágyra, hogy kipihenje a nagy fáradtságát, mert bizony belefáradt a hajcsárko­dásba. De hát ez a Julis baja volt. Flei­schernének viszont az fájt, hogy a Julis — röviden szólva — piszkos, lusta, ügyetlen és lop. Ő meg volt róla győződve, ő biztosan tudta, hogy lop az a komisz lány. Mert hol a cuk­rot találta kevésnek, hol a kávét, hol meg a rizskását. Azután hol ez a nagykendő tűnt el, hol az a harisnya. Olyan cikkek is hiányoztak, amiket tövig megettek, olyan tárgyak is el­tűntek, amiket­­Fleischerné nem is hozott magával Pestről. Julis úgy délben, még este átsza­ladt a hatodik házba, az apjához és keservesen panaszkodott, néha sírt is. Kövecski István öregedő, lassú moz­dulása, kevésszavu ember volt. Szót­lanul hallgatta végig a lányát s azután megsimogatta a haját. Néha szólt is. Csak ennyit: — Irigy vissza, lányom. Máskor meg: — Őszre vége lesz.­­Vagy: — Ne törődj vele. Néha Kövecski is átsétált a lányá­hoz, már úgy este, munka után. Ez Fleisehernénak szóló látogatás is volt. Barátságos volt hozzá az asszony, le­ültette Kévecskit, meg is kínálta fe­ketekávéval, meg cigarettával is. És elbeszélgetett vele. Hiszen ő jó asz­­szony, csak egy kicsit ideges. A be­szélgetés abból állt, hogy az asszony beszélt, Pestről, sőt a faluról, kiskun­­halasi tapasztalatairól és megfigyelé­seiről. Kévecski azután fölállt, illedel­mesen köszönt és hazaballagott. Egyszer Kévecski kora délután tért haza, mert éppen befejezte a kovácsok­ kis szőlőjén a kapálást. Átnézett Ju­lichoz. A leány egyedül volt, mosoga­tott. Fleischerné egy falubeli kisfiú­val, egy kis diák, átsétált a szom­széd Dunaszemesre. Csak estefelé érnek majd haza. Kövecski benézett a szobába is. A szobában rend volt, úgy megvetve, minden a szekrénybe és ládába elrakva, — de az asztalon­ mégis néhány lom, fésű, megkezdett kézimunka és egy papirosskatulya, melyben Fleischerné a cukrot tar­totta. Julis bement a szobába az apjai után: — A cukrot azért tette ki, mert megolvasta, azt* most rajta akar kapni, hogy lopom a cukrot. Kövecski kérdően nézett a lányára.­­— Tudom biztosan, mert soha nem hagyja az asztalon, azt* most itt volt a Kisné és nagyon tanácskoztak, ösz­­szesúgtak-bugtak, amikor meg be­mentem, mindig elhallgattak. Kövecski szó nélkül kinyitotta a ska­­tulyát s megolvasta a cukrot: har­minchét darab kocka volt benn... ■Kicsit nézte a cukrot, közben össze­­szoritotta az ajkait, azután­ a zsebébe nyúlt és kotorászott. Majd igy szólt Julisnak: • ■— Van nálad négy fillér? — Van. — Add ide. Julis behozott a konyhából négy fillért. Kövecski elment a Hermán boltos­hoz, vett négy fillérért öt darab koc­kacukrot, visszament s beletette az öt kockát a skatulyába. — így. Harminchét volt, ha meg­olvassa, negyvenkettő lesz! Azután elindult hazafelé. Az utcá-­­ról szólt vissza: — Talán tanul belőle! Hogy Fleischerné mit tanult azt esetből, azt sohasem lehetett meg­tudni, mert sem hazaérkezése után, sem másnap, de egész szeptemberig egy szóval sem említette a cukrot, ál­talában kevesebbet beszélt Júliához, de szemmel láthatóan bosszúsabb volt rá. Nagy Lajos. vmMm 1934 február 4. vasárnap ­ Debreceni küldöttség Gömbösnél 'A debreceni kereskedelmi és iparka­ma­­rának és a debreceni ipartestületnek kül­döttségét vezette Gömbös Gyula minisz­terelnökhöz Bethlen István gróf, Debre­cen város képviselője. A küldöttségben az Iparkamara részéről Bresztina Jenő felsőházi tag, elnök, Raáó István és Ze­­linger Ede alelnök, az Ipartestület részé­ről pedig Vághíj István elnök vett részt s helyet foglaltak a küldöttségben a város két képviselője, Hegymegi-Kiss Pál és Györki Imre is. A küldöttség átadott a miniszterelnök­nek egy memorandumot, amelyben kérik az adóhátraléki kedvezményeknek a for­galmi és fogyasztási adókra, az italmé­rési illetékre, a borfogyasztási adóra és az OTI-járulékokra való kiterjesztését. Gömbös miniszterelnök megnyugtatta a küldöttséget, hogy minden jogos pa­naszt orvosolni kívan és a pénzügyminisz­terrel egyetértően igyekszik a debreceni iparosok és kereskedők jogos kívánságait teljesíteni.

Next