Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)
1934-02-04 / 5. szám
2 Többmilió pengős nemzeti ajándékot akarnak a gyógyszertártulajdonosok Rendkívül érdekes interpellációt nyújtott be a képviselőház elnökségénél Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő a gyógyszerészi pályán, való sérelmek és jóléti alap ügyében. A gyógyszerészi kamarák felállítása, valamint a gyógyszerész-nyugdíjintézet és korpótlékos fizetőpénztár létesítésére vonatkozó interpellációt nagy érdeklődés előzi meg, nemcsak gyógyszerészi körökben, hanem a nagyközönség részéről is, mert Dinnyés Lajos képviselő kérdést intéz a belügyminiszterhez, hogy hová lett az a körülbelül 8 millió pengő, melyet a1 filléres recept-pótdíjakból összegyűjtöttek a gyógyszertártulajdonosok az alkalmazotti nyugdíjintézet létesítésére. Hosszú évekre nyúlik vissza ennek története. Tudvalévő, hogy a gyógyszerészi alkalmazottaknak semmiféle segítő pénztáruk, vagy nyugdíjintézetük nincsen, az alkalmazottakat a gyógyszertártulajdonosok igen rosszul fizetik, mert több mint 500 állástalan gyógyszerész van, kik hajlandók bármily csekély fizetésért is dolgozni, hogy egy kis kenyérhez juthassanak. Az alkalmazott gyógyszerészek már 1927-ben kérték főnökeiket, hogy adják meg részükre az anyagi lehetőséget ahhoz, hogy maguknak nyugdíjintézetet létesítsenek, de a gyógyszertártulajdonosok mereven elzárkóztak a kérelem teljesítése elől. Az alkalmazottak erre Vass József akkori népjóléti miniszterhez fordultak, ki belátta az alkalmazott gyógyszerészek sérelmes helyzetét és engedélyt adott, hogy a nagyközönség által elkészíttetett minden gyógyszer-recept után 4 fillér pótdíjat szedjenek a gyógyszertártulajdonosok és ezt az összeget tartoznak majd a korpótlékos fizetőpénztár és nyugdíjalap létesítésére beszolgáltató A fillérekből milliók lesznek 1928 óta folyik a nagyközönség ily megadóztatása. 1928 óta szedik a gyógyszertártulajdonosok a receptenkénti 4 filléreket a gyógyszervásárló közönség zsebéből és a gyógyszerészi alkalmazottak szerint mintegy 3 millió pengőre tehető az az összeg, amelyet már beszedtek az országban a gyógyszertártulajdonosok az alkalmazotti jóléti intézmények javára Hová lettek a milliók? összegyűlt a sok pénz, teltek az évek, de még ma sincsenek meg a jóléti intézmények, amelyre a nagyközönség hozta meg az anyagi áldozatot. Az állástalan és munkaképtelenné vált gyógyszerészalkalmazottak százai a legnagyobb nyomorban tengődnek, mert a fillérekből az egyes gyógyszerés s szék kasszáiba begyűlt milliókat a gyógyszertár tulajdonosok nem hajlandók kiadni. Lealkudják a milliókat! A gyógyszerész-alkalmazottak sürgető közbenjárására a belügyminiszter vette kezébe az ügyet és értekezletre hívta magához a gyógyszertártulajdonosokat és állítólag egyezséget létesített, hogy 1934 január 1-től kezdve pontosan beszolgáltatják a beszedett receptenkénti 4 filléreket, viszont a már beszedett milliók beszolgáltatása alól felmentést nyernek. Ezt a megállapodást a gyógyszertártulajdonosok elfogadták, szedik is a 4 filléreket, de azt ismét nem szolgáltatják be. Nemzeti ajándék lesz a péterfillérekből ? Most már joggal kiváncsi a nagyközönség, hogy mi szükség volt őt megadóztatni? Azért, hogy az összeszedett milliók a gyógyszerészek zsebébe vándoroljanak? Talán olyan nagy nyomorban vannak a gyógyszertár tulajdonosok, hogy a nagyközönség pénzéből öszszegyűlt milliókból nemzeti aránban kell őket részesíteni? Tudvalévő, hogy a gyógyszertártulajdonosok jó jövedelmű emberek, egy-egy jóforgalmú patika felér egy kisebb hitbizománnyal, viszont a gyógyszerészi alkalmazottak reggeltől késő estig, ünnep és vasárnap, éjszakai ügyeleti szolgálatban felelősségteljes munkát végző emberek, kiknek érdekében a közönség meghozta a filléres áldozatokat, de csakis azért, mert az alkalmazottakon kellett azzal segíteni. A nagyközönség erélyesen tiltakozik az ellen, hogy az ő filléreit nemzeti ajándékként a gyógyszertártulajdonosok vágják zsebre. Tiltakozik a közönség az ellen is, hogy most folytatólagosan adóztassák meg, mert az eddigi milliók nem jutottak rendeltetési helyükre. Tessék előszedetni a milliókat! Ez a pénz elegendő arra, hogy nyugdíjalap létesüljön és a nyomorgó állástalan gyógyszerészalkalmazottak ínsége enyhítve legyen. Iglóy Kálmán. Kockacukor Már tavaly kidoboltatta a jegyző úr, hogy akinek nyárra kiadni való szobája van, más szóval, aki nyaraló vendéget akar Pestről, az jelentkezzék a községházán. Meg is beszélték a falubeliek, persze az asszonyok, hogy ha a nyaraló vendég csak negyvenöt-ötven pengőt fizet is egy hónapra a szobáért meg az ellátásért, az is kereset. Jelentkeztek is a jegyzőnél tizenketten, föl is terjesztette igényüket, illetve hajlamosságukat a jegyző úr Pestre, de nyaraló csak nem érkezett egy sem. Pedig milyen szép kis falu ez a Kiskunhalom, három tornyával, — mert hogy három valláshoz tartoznak a lakosai — akácfáival, szőlős buckáival, tíz percnyire a Dunától. A partmenti füzeserdőben árnyékot lel az ember, a Duna vizében fürödhet, már akinek jólesik. Hogy a por, légy, szúnyog elriaszthatja, az üdülni vágyót, erre Kiskunhalmon senki sem gondolt. Tavaly — már mint 1933- ban — megérkezett az első vendég. Feketehajú kövérkés asszony, Fleischernének hívták. A Törökné házát vette ki, illetve egy szobát abból, meg a konyhát. — Törökné maga, aki özvegy asszony, fölment Pestre a lányához, hogy majd ott is marad őszig. Fleischerné a szobáért meg a konyháért harminc pengőben állapodott meg Töröknével, már hogy egy hónapra fizet annyit, azután maga főz magának, hozott edényt is, meg segítségül mindjárt az első napon fölfogadott egy kis cselédleányt, a Kövecski Julist. Nemcsak segítségnek kellett a Julis, hanem azért is, hogy ne legyen a pesti asszony éjszakája egyesegyedül a falusi házban, a falunak is a Földvár felé vezető utcájában, közel a falu széléhez. A fölfogadás úgy történt, hogy Fleischerné mindjárt a megérkezése után •*— mivel úgy volt, hogy Törökné, a tulajdonos asszony, két órán belül már utazik is — átment a szomszédba Kis Ferencékhez, megkérte Kisnét, hogy ugyan szerezzen neki egy kis lányt, aki értelmes, dolgos és tiszta s aki nem kér nagy fizetést. Már meg is volt a lány, a Kévecski Julis, Kisektől befelé a hatodik házban, a Kövecski István lánya. Félig gyerek még, tizenötesztendős, tiszta, rendes, még nem szolgált sehol, de majd csak megtanulja, amit végeznie kell. Kis Ferencné hát átszaladt érte s mindjárt hozta is magával. Jóképű barna lány volt a Julis, tizenötesztendősnek túl magas, magasabb jóval, mint Fleischerné, hiszen majdnem akkora már, mint az apja, aki pedig nem kis ember. Csak egy kicsit sovány volt. Lapos a melle, vékony a nyaka . . . Fleischerné alapjában jó asszony, azt gondolta, hogy majd kihizlalja. Úgy, hogy maradjon télire egy kis tartalék Zsírja is. Julis jó kosztot kapott, mert Fleischerné magától sem sajnálta a jóféle ételeket. Evett is annyit napjában, mint odahaza egy hét alatt. A dolgát meg, ha csetléssel-botlásal is, elvégezte. Így azután, a pesti asszony meg a kiskunhalmi kis cseléd megfeleltek volna egymásnak, bár azért baj is akadt."* Fleischerné igen rendes és tiszta asszony volt, ami alatt azt kell érteni, hogy ő maga ugyan egy földreesett gyufaskatulyát sem emelt föl, de végetnem érő buzgalommal tudta dolgoztatni Julist. Mosd el az edényt, töröld el a poharakat, szaladj el a boltba ezért, meg azért, hozz be friss vizet, hajtsd ki a legyeket, akassz ki új légyfogót, pucold ki azt a pár cipőt is, vágj aprófát, hozz a piacról egy kis gyümölcsöt, törüld le a bútorokat, mosd ki azt a pár harisnyát, — Fleischerné oktatta, biztatta, hajszolta, űzte Julist, reggeltől estig szakadatlanul, úgy, hogy kétszer is le kellett neki ruhástól keverednie a vetetlen ágyra, hogy kipihenje a nagy fáradtságát, mert bizony belefáradt a hajcsárkodásba. De hát ez a Julis baja volt. Fleischernének viszont az fájt, hogy a Julis — röviden szólva — piszkos, lusta, ügyetlen és lop. Ő meg volt róla győződve, ő biztosan tudta, hogy lop az a komisz lány. Mert hol a cukrot találta kevésnek, hol a kávét, hol meg a rizskását. Azután hol ez a nagykendő tűnt el, hol az a harisnya. Olyan cikkek is hiányoztak, amiket tövig megettek, olyan tárgyak is eltűntek, amiketFleischerné nem is hozott magával Pestről. Julis úgy délben, még este átszaladt a hatodik házba, az apjához és keservesen panaszkodott, néha sírt is. Kövecski István öregedő, lassú mozdulása, kevésszavu ember volt. Szótlanul hallgatta végig a lányát s azután megsimogatta a haját. Néha szólt is. Csak ennyit: — Irigy vissza, lányom. Máskor meg: — Őszre vége lesz.Vagy: — Ne törődj vele. Néha Kövecski is átsétált a lányához, már úgy este, munka után. Ez Fleisehernénak szóló látogatás is volt. Barátságos volt hozzá az asszony, leültette Kévecskit, meg is kínálta feketekávéval, meg cigarettával is. És elbeszélgetett vele. Hiszen ő jó aszszony, csak egy kicsit ideges. A beszélgetés abból állt, hogy az asszony beszélt, Pestről, sőt a faluról, kiskunhalasi tapasztalatairól és megfigyeléseiről. Kévecski azután fölállt, illedelmesen köszönt és hazaballagott. Egyszer Kévecski kora délután tért haza, mert éppen befejezte a kovácsok kis szőlőjén a kapálást. Átnézett Julichoz. A leány egyedül volt, mosogatott. Fleischerné egy falubeli kisfiúval, egy kis diák, átsétált a szomszéd Dunaszemesre. Csak estefelé érnek majd haza. Kövecski benézett a szobába is. A szobában rend volt, úgy megvetve, minden a szekrénybe és ládába elrakva, — de az asztalon mégis néhány lom, fésű, megkezdett kézimunka és egy papirosskatulya, melyben Fleischerné a cukrot tartotta. Julis bement a szobába az apjai után: — A cukrot azért tette ki, mert megolvasta, azt* most rajta akar kapni, hogy lopom a cukrot. Kövecski kérdően nézett a lányára.— Tudom biztosan, mert soha nem hagyja az asztalon, azt* most itt volt a Kisné és nagyon tanácskoztak, öszszesúgtak-bugtak, amikor meg bementem, mindig elhallgattak. Kövecski szó nélkül kinyitotta a skatulyát s megolvasta a cukrot: harminchét darab kocka volt benn... ■Kicsit nézte a cukrot, közben összeszoritotta az ajkait, azután a zsebébe nyúlt és kotorászott. Majd igy szólt Julisnak: • ■— Van nálad négy fillér? — Van. — Add ide. Julis behozott a konyhából négy fillért. Kövecski elment a Hermán boltoshoz, vett négy fillérért öt darab kockacukrot, visszament s beletette az öt kockát a skatulyába. — így. Harminchét volt, ha megolvassa, negyvenkettő lesz! Azután elindult hazafelé. Az utcá-ról szólt vissza: — Talán tanul belőle! Hogy Fleischerné mit tanult azt esetből, azt sohasem lehetett megtudni, mert sem hazaérkezése után, sem másnap, de egész szeptemberig egy szóval sem említette a cukrot, általában kevesebbet beszélt Júliához, de szemmel láthatóan bosszúsabb volt rá. Nagy Lajos. vmMm 1934 február 4. vasárnap Debreceni küldöttség Gömbösnél 'A debreceni kereskedelmi és iparkamarának és a debreceni ipartestületnek küldöttségét vezette Gömbös Gyula miniszterelnökhöz Bethlen István gróf, Debrecen város képviselője. A küldöttségben az Iparkamara részéről Bresztina Jenő felsőházi tag, elnök, Raáó István és Zelinger Ede alelnök, az Ipartestület részéről pedig Vághíj István elnök vett részt s helyet foglaltak a küldöttségben a város két képviselője, Hegymegi-Kiss Pál és Györki Imre is. A küldöttség átadott a miniszterelnöknek egy memorandumot, amelyben kérik az adóhátraléki kedvezményeknek a forgalmi és fogyasztási adókra, az italmérési illetékre, a borfogyasztási adóra és az OTI-járulékokra való kiterjesztését. Gömbös miniszterelnök megnyugtatta a küldöttséget, hogy minden jogos panaszt orvosolni kívan és a pénzügyminiszterrel egyetértően igyekszik a debreceni iparosok és kereskedők jogos kívánságait teljesíteni.