Új Barázda, 1934. október (16. évfolyam, 40-43. szám)
1934-10-07 / 40. szám
2 ÚJ BARÁZDA 1934 október 7. vasárnap Az állatbiztosításról Hazánkban már van több biztosító intézet, amely állatbiztosításokkal foglalkozik, mégis gazdáink valahogy idegenkednek az állatbiztosítástól. Ennek részben, sőt talán leginkább az az oka, hogy az állatbiztosítási díjtételek magasak és a kisbirtokos, kisgazda mai súlyos anyagi viszonyai között szinte képtelen biztosítási díj fizetésére. Intézményesíteni kellene az állatbiztosítást, mert ha egy szegény gazdaember egy vagy két darab jószága elpusztul, helyrehozhatatlan katasztrófa éri. Mert hiszen akinek nincsen annyi pénze, hogy állatbiztosítási díjat tudjon fizetni, annak arra sincs pénze, hogy elhullott jószága elyébe másikat vásároljon. Egy-egy előszehén a kisgazda házában az egész család részére táplálékot nyújt és elhullása esetén a tápláléktól is meg van fosztva a család. Dániában és Németországban a gazdák túlnyomó része biztosítja állatait elhullás és sérülés ellen. Igaz, hogy ezekben az országokban aránytalanul jobb anyagi helyzetben vannak a földművesek és könnyen viselik az állatbiztosítással járó terheket. Talán állami intézménynek kellene létesülni, amely nagyon olcsó díjfizetés mellett teljesítené az állatbiztosítást. Ez időszerint leginkább a községek és a legeltetési társulatok tulajdonában levő tenyészbikák vannak biztosítva, mert hiszen ezek tényleg értékesebb állatok és a községeknek, valamint a legeltetési társulatoknak inkább van anyagi fedezete arra, hogy állataikat elhullás ellen biztosítsák. Egy-egy állatvész esetén egész falvak népessége megy tönkre az elpusztult állatok miatt, mert azok nem voltak biztosítva. Esetleg községi állatbiztosító szövetkezeteket kellene létesíteni, ahol jelentéktelen, csekély összegű díjfizetés mellett a falu összes ló- és szarvasmarhaállománya biztosítva lenne. Ez esetben például, ha a községben 1000 darab jószág van, már évi 4—5 pengős díjfizetés mellett lehetne a biztosítást intézményesíteni. Állatvészben általában nem pusztul el minden évben olyan sok jószág, hogy ezek tulajdonosai ne volnának kártalaníthatók az ilyen módon befolyt díjakból. A legtöbb esetben sérülés, sántulás miatt kell kényszervágni a lovat vagy szarvasmarhát és a kimért hús árából a jószág értéke részben megtérül, tehát csak a különbözetet kell kifizetni a károsult gazda részére. Az ilyen állatbiztosító szövetkezetek nagyon könnyen volnának megszervezhetők különösen olyan helyeken, ahol az Országos Központi Hitelszövetkezetnek fiókjai vannak, mert itt egy már meglévő adminisztráció könnyen tudná lebonyolítani az állatbiztosítással járó hivatali és pénztári teendőkt. Néhány évvel ezelőtt éppen a Legeltetési Társulatok és Közbirtokosságok Országos Szövetsége foglalkozott ezzel a kérdéssel és a gazdák körében is megértéssel találkozott ez a gondolat, de mégsem lett belőle semmi, mert a községek nem csatlakoztak olyan nagy számmal, mint azt remélni mertük. Talán akkor nem is volt annyira fontos az állatbiztosítás a gazda részére, mint ma, mert akkor még jól ment a gazdáknak és állathullás folytáni károsodását a saját tartaléktőkéjéből tudta kipótolni. Ma azonban nincs tartaléktőkéje a gazdának és állatának elhullása pótolhatatlan veszteséget okozna. Szerintünk a leghelyesebb lenne az ilyen községi állatbiztosító szövetkezetek mielőbbi létesítése és ezzel kapcsolatban a községi törzskönyvezés is megoldható volna. Földművelési kormányzatunknak kellene az indítványozó lépéseket megtenni és bizton hisszük, hogy a legrövidebb időn belül nagyon sok közösségben megalakítanák az állatbizto- ssító szövetkezeteket. Különösen azok ! s Barafoás írta : Pálffy István. Barabás Miskát, amikor én megismertem, akkor már túljárt a hatvanadik éven. Kiálló csontos arca úgy meredt rám, mint vllami kőszobor arca. Torzonborz haját, bajuszát, szakállát borzongatta a szél. Fehér vászongatyája megmeglibbent, csaknem villogott. Bütykös lábaujjal bele-belesüppedtek a kocsiút porába. A falun kívül lakott, a kerekdombon, az akácás kellő közepében, maga vájt, maga rakott kunyhójában. A faluba csak akkor járt be, mikor már korgott a gyomra. Ilyenkor vesszőből font karkosár fityegett a karján, görbe bot a kezében, azzal kergette vissza a bokái közé iramodó kutyákat. Házról-házra járt. Kéregetett. Egy-két marék liszt, egy-egy karaj kenyér, szalonna, vagy kolbászdarab mindig került a kosarába. Mikor megtelt a kosara, kicammogott a kocsi utra, ballagott visszafelé, a kerekdombra. Leült a kunyhója elé. Kirakosgatta a magával hozott elemózsiát és eszegetett Adott belőle a kutyáinak is, meg a macskáinak is. Mert azok is voltak. Esténként, ha szép holdvilágos idő volt, ott gubbasztott a kunyhója előtt, a padon. Maga elé meredt és hallgatgatta a kerekdomb tövében kanyargó nádas lakóinak a koncertjét. A vércsék és szárcsák vijjogását, a bölömbikák bömbölését, az éjjeli baglyok huhogását, a békák karatyolását. Ebből állt az élete. Nagyobbacska gyerek voltam már akkor. Tíz esztendős lehettem. Egyszer, vasárnap délután, meglátogattam. Bizalmatlanul fogadott. De azért leültetett maga mellé a padra. — Mit akarsz? — riadt reám, miközben egy bolyhos, cirmos macskakölyköt szorongatott a hóna alatt. Kapóra jött a macska. Macskakölyköt! — feleltem szemsmsssmmsmtmmsmsssmsmmmsm rebbenés nélkül. — Minek az neked? — Annak, hogy megfogja az egeret, mert nagyon elszaporodtak a kamránkban. — No, jól van. Majd adok egyet. De kinek a fia vagy te? Nem mertem megmondani az igazi nevemet. Füllentettem. — A csendőrőrmester úré. — Az-é-e? — Azé. — No, jól van. Hát aztán jársz-e iskolába? — Járok. — Mit tanulsz? — Olvasókönyvet, történelmet, meg hittant. — No, jól van. Aztán minden átmenet nélkül kérdezte: — Ki volt Krisztus? Könyv nélkül tudtam, hát feleltem. — Krisztus Urunk az Istennek szent Fia volt. Bólintott: — Az volt. Hallgattunk. Egyszer csak nekibátorodtam. — Barabás bácsi, — kérdeztem — hiszi-e maga Krisztus Urunkat? Csodálkozva nézett reám. Egy ideig hallgatott, csak azután felelte: — Hát persze, hogy hiszem és vallom. — Hát akkor miért nem jár a templomba? Csaknem megdöbbent. — Azért, édes fiam, — felelte — mert Krisztus mindenütt jelen van. Benne van a fűben, a fákban, a virágokban.— Ha ar lenne, akkor eljárna? Megbiccentette a fejét. — Lehet. — Hintón járna? — Lehet. — Urcsorban élne? — Lehet — Kastélyban lakna . — Lehet. — Bejárna a városba. — Lehet. A gyümölcstermelőket a nyáron kellemetlenül érintette a nyers nikotin hiánya. A dohányjövedék budapesti és vidéki gyárai nem tudtak eleget tenni a növekvő keresletnek és így a gyümölcsösökben érzékeny károk keletkeztek. A dohányjövedék az idén felmerült nehézségeket a jövő évben ki akarja kerülni és az új évadban — Cirkuszba, színházba, hangversenyekre? — Lehet. Hallgatóztunk. Egyszer csak reám nézett. — Hallod? — kérdezte. — Mit? — A madarakat. — Hallom. Ezer, meg ezer madár csiripelt, csicsergett, énekelt. Olyan volt az erdő, mint egy színház. — Hát a vércséket hallod-e? — Hallom. — Hát a bölömbikát? — Azt is. — Hát a békák karattyolását. — Azt is. Valóságos hangverseny volt a nádasban, az erdőben. — Hát látod, — mondta — ez az én színházam, az én hangversenyem, a cirkuszom, a birodalmam, a tündérváram. Én vagyok a királyfi. Reánéztem. Torzonborz haja, bütykös lábai, villogó gatyája Igazán nem árulta el, hogy király lenne. Észrevette. — Te még csak gyerek vagy — mondta. — Te még nem érted meg az embereket. De ha majd megöregszel, te is megérted. Amit látsz, amit hallasz, csupa képzelet. Ami körülöttünk történik, szemfényvesztés. Ha én azt hiszem, hogy király vagyok, akkor király vagyok. De ha azt hiszem, hogy koldus vagyok, akkor koldus vagyok. Minden, ami körülöttünk történik, a hiten alapszik. Szoktál-e imádkozni? Reáhagytam. — Szoktam. — No, látod. Aki imádkozik, az a Krisztus barátja. Aki pedig a Krisztus barátja, az idvezülés király lesz a maga birodalmában. Mert Krisztus is király volt. Koplalt, szenvedett, de király volt. Hátha még gyönyörködni tudnál ebben a fenséges pompában, akkor lennél ám király ! Mert a fűben, a fákban, a virágokban, a madarak énekében, a vércsék Ilii IIIIIIWI Ilim—IMII ■■III I IIIMIWMMIB vijjogásában, a bölömbikák bömböl égében, a baglyok huhogásában, a békák karattyolásában benne van az Élet Mind az Embert szolgálja. De a legtöbb ember nem érti meg. Mert az emberek dölyfösek, kevélykedők, de maguk se tudják miért. — Igen ám, — vetettem ellen — de ha mindenki az erdő csúcsán lakna és az erdő, meg a nádas szépségeiben gyönyörködne, akkor ki szántaná fel a barázdát? Ki aratná le a gabonát? Ki csinálná a gépeket? " • — Az emberek, — felelte — akiknek az a foglalkozásuk, hogy dolgozzanak. Krisztusnak az volta foglalkozása, hogy tanított. Jóra tanította az embereket. — De megfeszítették. — Meg ám, mert már akkor is gyarlók voltak az emberek. Aki kimagaslott közülük, azt megfeszítették. — Hát Barabás bácsit nem feszítik meg? Meghökkenve nézett reám. —Miért feszítenének meg? — kérdezte. — Azért, mert Barabás bácsi is kimagaslik az emberek közül. — Ki-e? — Ki. Mert félrevonult. Magába zsirkózott. Megelégedett . . .' Szavamba vágott: — Ez az 1 Látod! Ez az — sikoltott fel csaknem magánkivíit — Ez az 1 — folytatta átszellemültem — Mert az emberek már akkor is éppen olyanok voltak, mint ma: elégedetlenek. A gyűlölködésben keresték az egy igaz Istent, pedig az Isten a szeretetten, a megelégedésben, a békességben, a nyugalomban lakozik. Csak nézz körül a természetben, megtalálod a fliten, fában, virágban, a nap- és a holdsugárban, a csillagokban, a felhőben, a viharban, a fergetegben, — csak az emberekben nem. — Hát azért lakom én az erdőben. Az erdő az én templomom, színházam, cirkuszom. a községek igyekeznének ezt megtenni, ahol kitűnő minőségű állatokat tenyésztenek. Például Tolna megyében, Bonyhád és környékén, Levél községben, Moson megyében, ahol a legtöbb községben már, hosszú évek óta törzskönyvezik az állatokat. Nagyon helyes lenne, ha gazdatársaink is hozzászólnának lapunk hasábjain ehhez a kérdéshez. . Gazdaküldöttség Kállay Miklósnál Az Országos Gazdakör nagygyűlést tartott Budapesten, melyen Czeglédy Imre volt képviselő elnökölt. A nagygyűlés ünnepelte a kormányzót, utána vitéz Mándoky ezredes-lelkész, a TESz kiküldöttje, ünnepelte a nagygyűlést, melyen az ország minden részéből jelentős számban vettek részt a gazdaküldöttek. Egyhangú határozattá emelték Czeglédy Endre elnöknek általános gazdasági programját; határozattá emelték a szentesi gazdák gazdaadósvédelmi javaslatát, melyet Kiss G. Jenő adott elő és más nagyfontosságú javaslatokat. Utána Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter Marschall Ferenc államtitkár jelenlétében fogadta az Országos Gazdakör 50 tagú küldöttségét, mely nagygyűlési határozatokat ismertette Czeglédy Endre vezetése mellett a miniszterrel, aki nagy jóindulattal magyarázta, hogy mit lehet tenni és rámutatott arra, hogy már kiadott egy újabb rendeletet, mely a gazdaadósoknak ismét egy új nyugvópontot ad; a megjelenő kényszeregyességi rendelettel is segíteni akar a gazdákon; új tejrendelet lesz, mely a kisemberek érdekeit fogja szolgálni. A küldöttség megnyugvással vette a miniszter kijelentéseit. Szörnyű elemi csapások Amerikában A mexikói Jalisco városában szeptember 16-ika óta folytonos földlökések pusztítanak. A halottak száma elérte az ötvenet és több, mint 400 ember megsebesült. Attól tartanak, hogy a házak romjai alatt még igen sok áldozat fekszik. Egész községek elpusztultak. Cualo bányahelyiségben 112 ház omlott össze. Alsókaliforniában forgószélvihar okozott nagy pusztításokat. Mintegy 20.000 ember élelem nélkül maradt. Az Egyesült Államok kormánya megindította a segélyeljárást. Az anyagi kár milliókra rúg. Megszüntetik a nikotin hiányt már modernizált üzemmel és lényegesen nagyobb termelési képességgel fog dolgozni. A nyers nikotingyártás fejlesztésével nemcsak azt érik el, hogy a gyümölcsös gazdák igényeit fennakadás nélkül kielégítik, de megoldják az évek óta növekvő dohánykészletek gazdasági hasznosítását is.