Új Barázda, 1934. október (16. évfolyam, 40-43. szám)

1934-10-07 / 40. szám

2 ÚJ BARÁZDA 1934 október 7. vasárnap Az állatbiztosításról Hazánkban már van több biztosító intézet, amely állatbiztosításokkal foglalkozik, mégis gazdáink valahogy idegenkednek az állatbiztosítástól. Ennek részben, sőt talán leginkább az az oka, hogy az állatbiztosítási díj­tételek magasak és a kisbirtokos, kis­gazda mai súlyos anyagi viszonyai között szinte képtelen biztosítási díj fizetésére. Intézményesíteni kellene az állat­biztosítást, mert ha egy szegény gazdaember egy vagy két darab jó­szága elpusztul, helyrehozhatatlan katasztrófa éri. Mert hiszen akinek nincsen annyi pénze, hogy állatbizto­sítási díjat tudjon fizetni, annak arra sincs pénze, hogy elhullott jószága elyébe másikat vásároljon. Egy-egy előszehén a kisgazda házában az egész család részére táplálékot nyújt és elhullása esetén a tápláléktól is meg van fosztva a család. Dániában és Németországban a gazdák túl­nyomó része biztosítja állatait elhul­lás és sérülés ellen. Igaz, hogy ezek­ben az országokban aránytalanul jobb anyagi helyzetben vannak a föld­művesek és könnyen viselik az állat­biztosítással járó terheket. Talán ál­lami intézménynek kellene létesülni, amely nagyon olcsó díjfizetés mellett teljesítené az állatbiztosítást. Ez idő­­szerint leginkább a községek és a le­geltetési társulatok tulajdonában levő tenyészbikák vannak biztosítva, mert hiszen ezek tényleg értékesebb állatok és a községeknek, valamint a legelte­tési társulatoknak inkább van anyagi fedezete arra, hogy állataikat elhul­lás ellen biztosítsák. Egy-egy állat­­vész esetén egész falvak népessége megy tönkre az elpusztult állatok miatt­, mert azok nem voltak bizto­sítva. Esetleg községi állatbiztosító szö­vetkezeteket kellene létesíteni, ahol jelentéktelen, csekély összegű díjfize­tés mellett a falu összes ló- és szarvas­marhaállománya biztosítva lenne. Ez esetben például, ha a községben 1000 darab jószág van, már évi 4—5 pen­gős díjfizetés mellett lehetne a bizto­sítást intézményesíteni. Állatvészben általában nem pusztul el minden év­ben olyan sok jószág, hogy ezek tu­lajdonosai ne volnának kártalanítha­tók az ilyen módon befolyt díjakból. A legtöbb esetben sérülés, sántulás miatt kell kényszervágni a lovat vagy szarvasmarhát és a kimért hús árá­ból a jószág értéke részben megtérül, tehát csak a különbözetet kell ki­fizetni a károsult gazda részére. Az ilyen állatbiztosító szövetkeze­tek nagyon könnyen volnának meg­szervezhetők különösen olyan helye­ken, ahol az Országos Központi Hitel­szövetkezetnek fiókjai vannak, mert itt egy már meglévő adminisztráció könnyen tudná lebonyolítani az állat­biztosítással járó hivatali és pénztári teendők­­t. Néhány évvel ezelőtt ép­pen a Legeltetési Társulatok és Köz­birtokosságok Országos Szövetsége foglalkozott ezzel a kérdéssel és a gazdák körében is megértéssel talál­kozott ez a gondolat, de mégsem lett belőle semmi, mert a községek nem csatlakoztak olyan nagy számmal, mint azt remélni mertük. Talán akkor nem is volt annyira fontos az állat­biztosítás a gazda részére, mint ma, mert akkor még jól ment a gazdák­nak és állathullás folytáni károsodá­sát a saját tartaléktőkéjéből tudta ki­pótolni. Ma azonban nincs tartalék­­tőkéje a gazdának és állatának elhul­lása pótolhatatlan veszteséget okozna. Szerintünk a leghelyesebb lenne az ilyen községi állatbiztosító szövetke­zetek mielőbbi létesítése és ezzel kap­csolatban a községi törzskönyve­zés is megoldható volna. Földművelési kormányzatunknak kellene az indítványozó lépéseket meg­tenni és bizton hisszük, hogy a leg­rövidebb időn belül nagyon sok közö­s­ségben megalakítanák az állatbizto- s­sító szövetkezeteket. Különösen azok ! s Barafoás írta : Pálffy István. Barabás Miskát, amikor én megismer­tem, akkor már túljárt a hatvanadik éven. Kiálló csontos arca úgy meredt rám, mint vllami kőszobor arca. Torzon­­borz haját, bajuszát, szakállát borzon­gatta a szél. Fehér vászongatyája meg­­meglibbent, csaknem villogott. Bütykös lábaujjal bele-belesü­ppedtek a kocsiút porába. A falun kívül lakott, a kerekdombon, az akácás kellő közepében, maga vájt, maga rakott kunyhójában. A faluba csak akkor járt be, mikor már korgott a gyomra. Ilyenkor vesszőből font kar­­kosár fityegett a karján, görbe bot a kezében, azzal kergette vissza a bokái közé iramodó kutyákat. Házról-házra járt. Kéregetett. Egy-két marék liszt, egy-egy karaj kenyér, szalonna, vagy kolbászdarab mindig került a kosarába. Mikor megtelt a kosara, kicammogott a kocsi utra, ballagott visszafelé, a kerek­dombra. Leült a kunyhója elé. Kirakos­gatta a magával hozott elemózsiát és eszegetett Adott belőle a kutyáinak is, meg a macskáinak is. Mert azok is voltak. Esténként, ha szép holdvilágos­­ idő volt, ott gubbasztott a kunyhója előtt, a padon. Maga elé meredt és hallgatgatta a kerekdomb tövében kanyargó nádas la­kóinak a koncertjét. A vércsék és szár­csák vijjogását, a bölömbikák bömbölé­­sét, az éjjeli baglyok huhogását, a békák karatyolását. Ebből állt az élete. Nagyobbacska gyerek voltam már ak­kor. Tíz esztendős lehettem. Egyszer, va­sárnap délután, meglátogattam. Bizal­matlanul fogadott. De azért leültetett maga mellé a padra. — Mit akarsz? — riadt reám, miköz­ben egy bolyhos, cirmos macskakölyköt szorongatott a hóna alatt. Kapóra jött a macska. Macskakölyköt! — feleltem szem­smsssmmsmtmmsmsssmsmmmsm rebbenés nélkül. — Minek az neked? — Annak, hogy megfogja az egeret, m­ert nagyon elszaporodtak a kamránk­ban. — No, jól van. Majd adok egyet. De kinek a fia vagy te? Nem mertem megmondani az igazi ne­vemet. Füllentettem. — A csendőrőrmester úré. — Az-é-e? — Azé. — No, jól van. Hát aztán jársz-e is­kolába? — Járok. — Mit tanulsz? — Olvasókönyvet, történelmet, meg hittant. — No, jól van. Aztán minden átmenet nélkül kérdezte: — Ki volt Krisztus? Könyv nélkül tudtam, hát feleltem. — Krisztus Urunk az Istennek szent Fia volt. Bólintott: — Az volt. Hallgattunk. Egyszer csak nekibátorodtam. — Barabás bácsi, — kérdeztem — hiszi-e maga Krisztus Urunkat? Csodálkozva nézett reám. Egy ideig hallgatott, csak azután felelte: — Hát persze, hogy hiszem és vallom. — Hát akkor miért nem jár a temp­lomba? Csaknem megdöbbent. — Azért, édes fiam, — felelte — mert Krisztus mindenütt jelen van. Benne van a fűben, a fákban, a virágokban.­­— Ha ar lenne, akkor eljárna? Megbiccentette a fejét. — Lehet. — Hintón járna? — Lehet. — Urcsorban élne? — Lehet — Kastélyban lakna . — Lehet. — Bejárna a városba. — Lehet. A gyümölcstermelőket a nyáron kel­lemetlenül érintette a nyers­ nikotin hiánya. A dohányjövedék budapesti és vidéki gyárai nem tudtak eleget tenni a növekvő keresletnek és így a gyümölcsösökben érzékeny károk ke­letkeztek. A dohányjövedék az idén felmerült nehézségeket a jövő évben ki akarja kerülni és az új évadban — Cirkuszba, színházba, hangverse­nyekre? — Lehet. Hallgatóztunk. Egyszer csak reám nézett. — Hallod? — kérdezte. — Mit? — A madarakat. — Hallom. Ezer, meg ezer madár csiripelt, csi­­csergett, énekelt. Olyan volt az erdő, mint egy színház. — Hát a vércséket hallod-e? — Hallom. — Hát a bölömbikát? — Azt is. — Hát a békák karattyolását. — Azt is. Valóságos hangverseny volt a nádas­ban, az erdőben. — Hát látod, — mondta — ez az én színházam, az én hangversenyem, a cirkuszom, a birodalmam, a tündér­váram. Én vagyok a királyfi. Reánéztem. Torzonborz haja, bütykös lábai, villogó gatyája Igazán nem árulta el, hogy király lenne. Észrevette. — Te még csak gyerek vagy — mondta. — Te még nem érted meg az embereket. De ha majd megöregszel, te is megérted. Amit látsz, amit hallasz, csupa képzelet. Ami körülöttünk törté­nik, szemfényvesztés. Ha én azt hiszem, hogy király vagyok, akkor király vagyok. De ha azt hiszem, hogy koldus vagyok, akkor koldus vagyok. Minden, ami körü­löttünk történik, a hiten alapszik. Szok­tál-e imádkozni? Reáhagytam. — Szoktam. — No, látod. Aki imádkozik, az a Krisztus barátja. Aki pedig a Krisztus barátja, az idvezül­és király lesz a maga birodalmában. Mert Krisztus is király volt. Koplalt, szenvedett, de király volt. Hátha még gyönyörködni tudnál ebben a fenséges pompában, akkor lennél ám ki­rály ! Mert a fűben, a fákban, a virá­gokban, a madarak énekében, a vércsék Ilii IIIIIIWI Ilim—IMII ■■III I IIIMIWMMIB vijjogásában, a bölömbikák bömböl égé­ben, a baglyok huhogásában, a békák ka­rattyolásában benne van az Élet Mind az Embert szolgálja. De a legtöbb ember nem érti meg. Mert az emberek dölyfö­­sek, kevélykedők, de maguk se tudják miért. — Igen ám, — vetettem ellen — de ha mindenki az erdő csúcsán lakna és az erdő, meg a nádas szépségeiben gyö­nyörködne, akkor ki szántaná fel a ba­rázdát? Ki aratná le a gabonát? Ki csi­nálná a gépeket? " • — Az emberek, — felelte — akiknek az a foglalkozásuk, hogy dolgozzanak. Krisztusnak az volt­­a foglalkozása, hogy tanított. Jóra tanította az embereket. — De megfeszítették. — Meg ám, mert már akkor is gyar­lók voltak az emberek. Aki kimagaslott közülük, azt megfeszítették. — Hát Barabás bácsit nem feszítik meg? Meghökkenve nézett reám. —Miért feszítenének meg? — kér­dezte. — Azért, mert Barabás bácsi is ki­magaslik az emberek közül. — Ki-e? — Ki. Mert félrevonult. Magába zsirkó­­zott. Megelégedett . . .' Szavamba vágott: — Ez az 1 Látod! Ez az — sikoltott fel csaknem magánkivíit — Ez az 1 — folytatta átszellemültem — Mert az em­berek már akkor is éppen olyanok vol­tak, mint ma: elégedetlenek. A gyűlöl­ködésben keresték az egy igaz Istent, pe­dig az Isten a szeretetten, a megelégedés­ben, a békességben, a nyugalomban lako­zik. Csak nézz körül a természetben, megtalálod a fliten, fában, virágban, a nap- és a holdsugárban, a csillagokban, a felhőben, a viharban, a fergetegben, — csak az emberekben nem. — Hát azért lakom én az erdőben. Az erdő az én templomom, színházam, cir­kuszom. a községek igyekeznének ezt meg­tenni, ahol kitűnő minőségű állatokat tenyésztenek. Például Tolna megyé­ben, Bonyhád és környékén, Levél községben, Moson megyében, ahol a legtöbb községben már, hosszú évek óta törzskönyvezik az állatokat. Nagyon helyes lenne, ha gazda­társaink is hozzászólnának lapunk hasábjain ehhez a kérdéshez. . Gazdaküldöttség Kállay Miklósnál Az Országos Gazdakör nagygyűlést tartott Budapesten, melyen Czeglédy Imre volt képviselő elnökölt. A nagy­gyűlés ünnepelte a kormányzót, utána vitéz Mándoky ezredes-lelkész, a TESz kiküldöttje, ünnepelte a nagygyűlést, melyen az ország min­den részéből jelentős számban vettek részt a gazdaküldöttek. Egyhangú határozattá emelték Czeglédy Endre elnöknek általános gazdasági prog­ramját; határozattá emelték a szen­tesi gazdák gazdaadósvédelmi javas­latát, melyet Kiss G. Jenő adott elő és más nagyfontosságú javaslatokat. Utána Kállay Miklós földmivelés­ü­gyi miniszter Marschall Ferenc ál­lamtitkár jelenlétében fogadta az Or­szágos Gazdakör 50 tagú küldöttsé­gét, mely nagygyűlési határozatokat ismertette Czeglédy Endre vezetése mellett a miniszterrel, aki nagy jó­indulattal magyarázta, hogy mit le­het tenni és rámutatott arra, hogy már kiadott egy újabb rendeletet, mely a gazdaadósoknak ismét egy új nyugvópontot ad; a megjelenő kény­­szeregyességi rendelettel is segíteni akar a gazdákon; új tejrendelet lesz, mely a kisemberek érdekeit fogja szolgálni. A küldöttség megnyugvás­sal vette a miniszter kijelentéseit. Szörnyű elemi csapások Amerikában A mexikói Jalisco városában szeptem­ber 16-ika óta folytonos földlökések pusz­títanak. A halottak száma elérte az ötve­­net és több, mint 400 ember megsebesült. Attól tartanak, hogy a házak romjai alatt még igen sok áldozat fekszik. Egész köz­ségek elpusztultak. Cualo bányahelyiség­ben 112 ház omlott össze. Alsókaliforniában forgószélvihar oko­zott nagy pusztításokat. Mintegy 20.000 ember élelem nélkül maradt. Az Egyesült Államok kormánya megindította a segély­eljárást. Az anyagi kár milliókra rúg. Megszüntetik a nikotin hiányt már modernizált üzemmel és lényege­sen nagyobb termelési képességgel fog dolgozni. A nyers­ nikotingyártás fejlesztésével nemcsak azt érik el, hogy a gyümölcsös­ gazdák igényeit fennakadás nélkül kielégítik, de meg­oldják az évek óta növekvő dohány­készletek gazdasági hasznosítását is.

Next