Új Barázda, 1934. december (16. évfolyam, 48-50. szám)
1934-12-02 / 48. szám
* Bolyongás a Szeged-baktói tanyákon Befejező közlemény: Tanyalátogatásaim során elsőrendűen felszerelt bérgazdaságokat is volt alkalmam látni. Nagyszerűen telepített gyümölcsösökkel, állandóan folyó vízzel, artézi kúttal. Szép jó iszágállományt, konyhakertészetet. , Mintaszerűen vezetett tanyai bérgazdaságok is vannak, azonban, sajnos, a jól berendezett mintagazdaságok nem ,,a bérföldek hozamából lettek ily mintaszerűen berendezve, hanem a bérlők egyéb jövedelméből. Ugyanis ezeknek a mintagazdaságoknak bérlői túlnyomórészben nyugállományú köztisztviselők, közalkalmazottak, kiknek állásukból eredő jövedelme a bérgazdaságba van beruházva, így aztán érthető, hogy elsőrendű tanyai gazdaságok is vannak a baktói bérelt földeken. Sajnálatos, hogy a legelemibb kultúrszükségletek sem elégülnek ki a tanyákon, mert a villány, vízvezeték kivezetése nagyon drága lenne a tanyások részére, viszont a város nem hajlandó a tanyai kultúra fejlesztésére jelentősebb áldozatokat hozni. A postai szolgálat is olyan, hogy a tanyai gazda elmehet a postahivatalba érdeklődni, hogy van-e levele, mert házhoz nem viszik. A baktói bérlők a szatymazi postahivatalhoz vannak beosztva, de van oly tanyásgazda, aki 14 kilométerre lakik a postahivataltól, s így érthető, ha egyes levelek egy-két hetes késéssel jutnak el a tanyán lakó bérlőkhöz. Természetesen a közegészségügyi szolgálat is csak ilyen lehet a tanyákon és az állategészségügyi szolgálat szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Szeged város pompás, nyugateurópai kultúrájának tövében, közvetlen szomszédságában sötét kulturátlanság búvik meg és ez a város bűne, mert Szeged várost mezőgazdasági fejlettsége emelte arra a magas kulturaivóra, amelyen áll és ma, mikor a kultúrának ilyen magas fokára emelkedett, elfeledkezik arról a földről, mely kitermelte részére azokat a hatalmas kincseket, milliókat, melyek nélkül Szeged még ma is csak a paprikájáról volna híres. 2 ik barát A fviskárpátok által övezett vadregényes Felvidék egyik legszebb erőssége Galgóc vára. Valamikor délceg nagy urak, hős vitézek, magasrangu arisztokraták lakták, de ez esemény megtörténtekor kolduló barátok tulajdonát képezte. A kolduló szerzetesek közül egy Vitás nevű barát különösen arról volt híres, hogy a világon mindent ki tudott koldulni. Nem volt az a keményszívű ember, akit ő édeskés hízelgő szavaival le nem vett volna a lábáról. Most ez idén éppen , rajta volt a sor. Egyszerű kis szekérbe fogott sovány kis lovával bejárta a vidéket, hogy a környékbeli falvak lakosaitól a klastrom részére egész esztendőre való élelmet beszerezze. Jártában-keltében elvetődött egy kis faluba, melynek plébánosa messze környéken híres volt a fukarságáról, de a mi Vitai barátunk ide is bement. A plébános ur éppen az udvaron kis malacaiban gyönyörködött és szórakozásból etette őket. — Dicsértessék az Úr Jézus Krisztust —, köszönté ,szerény alázatossággal a közeledő Vitás barát. — Mindörökké ámen ! — felelé a plébános és nyomban meg is kérdezte: — No, mi járatban vagy? Talán bizony ismét megakarsz fosztani egy-két darab keservesen , nevelt, jószágomtól? — No de kedves, aranyos, főtisztelendő plébános úr, hiszen látom, adott az Úristen eleget, hogy abból a szegényeknek is juttasson! — monda szerényen a barát. — No és mit szedtek ez idén? — kérdi a plébános. — Ez idén, kérem nagy alázattal, libákat szednénk, de ha a plébános úr egy ilyen kis malaccal megajándékozna, azt is elfogadnám! — Meghiszem azt, — szólt a plébános úr —■ csakhogy abból, barátocskám, nem eszel! — Pedig a plébános úr olyan nemeslelkű és jószívű, hogy jószívűségének Ilkre messze földön ismeretes, — szólt édeskés hízelgő hangon a barát. — No, nekem itt ugyan hiába hizelegsz, nem adok és punktum! — felelé ingerülten a plébános. — No de édes, aranyos, drága, jó plébános úr, csak nem lesz olyan kegyetlen, hogy kérésemet megtagadja? — vivta tovább a harcot a malacért a barát. — Mondtam, hogy hallgass, nem adok! De a barát tovább is: annyit beszélt, könyörgött és hizelgett, hogy végül a plébános úr beleegyezett, csakhogy szabadulhasson tőle. »•”!»' — Alázattal és hálásan megköszönném a jóságát a plébános urnak, háttéra . . . hanem ... — szólt sunyin, füle tövét vakarva a barát — hanem ez csak egy malac és mi a klastromban ötvenen volnánk ám! — Hát csak nem akarsz tán ötven malacot? — szólt most már igazán a méregtől toporzékolva a plébános úr. Eredja pokolba, ha jót akarsz, mert végül a kutyákat uszitom rád! De a mi Vitásunk ettől sem ijjedt meg, hanem fejét lehajtva, kezeit simogatva és szemeit forgatva, csendes ravaszsággal így szólt: — Isten ments, azt nem is kívánhatom, hogy a plébános úr ötven malacot adjon nekünk, most csak az volna az óhajom, hogy ha a plébános úr ezt a kis malackát nekünk kihizlalná és jövő ilyenkor már mint kész hízót bocsátaná rendelkezésünkre. A plébános úr eleinte kézzel-lábbal szabadkozott, de végül ezt is megígérte és hogy szavának ura legyen, előhívta a gazdasszonyt és szigorúan megparancsolta neki, hogy az egyik malacot jelölje meg, „barátnak" keresztelje és tegye külön, ólba. A gazdasszony elszörnyüködött e parancs hallatára és félve azt mondotta* — De kérem, plébános úr, ezt nem tehetjük meg, hogy egy malacot barátnak kereszteljük, mert meg tetszik látni, megver az Isten! — Nem értesz te ahhoz, Rézi! — if* Valit rá a plébános úr. — Amit mondtam, megmondtam, a neve „barát" lesz. Punktum. Ez erélyes parancsra a gazdasszony nem mert több ellenvetést tenni, hanem engedelmesen lehajolt, fölkapott egy malacot és elment vele. Másnap az öreg Vitás barát Is hál®, sen bucsuzkodva, hagyta el a plébániát. (Vége következik.) UMMZni ^||tf 1934 december 2. vasárnap A Szeged-baktai bérlők javaslata a bérleti földek megvásárlására Kállay Miklós földművelésügyi miniszterhez terjedelmes előterjesztéssel fordult a Szeged-baktai bérlők gazdaköre, amelyben azt kérte, hogy a hajdani „szőlődézsmaváltság“ módjára, az 1868. évi XXIX. t.-c. alapvető intézkedéseinek figyelembe vételével, engedtessenek át a baktói bérleti földek azoknak a bérlőknek a tulajdonába, akik a bérleti területeken hasznos beruházásokat teljesítettek. Az előterjesztést átadó Szíjgyártó Albert és Jani Mihály bérlők az előterjesztéshez törvénytervezetet is mellékeltek a miniszter részére, mely szerint azoknak a bérleteknek öröktulajdonba való megváltást kérték törvényben biztosítani, amely bérleteken a bérlő legalább 500 pengő értékű beruházást (építmény, kutak, vízművek, ültetvények, stb.) eszközölt. A bérlők törvénytervezete szerint a váltságtőkét búzatermő területeken kat, holdanként 150 kg. búza, rozstermő területen 150 kg. rozs képezné, mégpedig az átlagérték húszszoros összegében. Azon bérleteknél, ahol a jelenlegi haszonbér a 150 kg. gabona átlagértékénél alacsonyabb, a megváltás alapját a kisebb bér képezné. Ha Szeged város mint földtulajdonos a megváltást ellenezné, úgy joga volna, a beruházások értékének megtérítése ellenében, a bérletet a bérlőtől visszavenni. A terjedelmes és minden részletre kiterjedő törvényjavaslat - tervezet nemcsak a szegedi bérletek megváltására, hanem általában az országban lévő minden beruházott bérlet megváltására is vonatkozik és hír szerint Kállay Miklós földművelésügyi miniszter nagy érdeklődéssel tanulmányozta át a tervezetet. A bérleti sérelmek a telepítés útján megoldhatók A kormány telepítési tervei volnának egyedül alkalmasak arra, hogy a bérlők sérelmes, rabszolga helyzete megszűnjön és helyébe az egészséges, önálló kisbirtokos következzen. Helyes is, ha az öröktulajdonú földre igényt tartó földműves először mint bérlő mutatja meg, hogy képes-e a gazdálkodásra, hogy bir-e azzal a földszeretettel, azzal a munkakészséggel, melyet a magyar föld minden biztalójától joggal megkívánhatunk. De ha az illető földműves mint bérlő bevált, úgy meg kell adni a lehetőséget számára, hogy .. tulajdonosa is lehessen annak a földnek, melyet veret tékes szorgalmával hajnaltól-napestig műveit, gondozott. Az egészséges telepítési politika néhány év alatt a kisemberek ezreit állítaná talpra, tenné önálló egzisztenciává és a most néptelen viskók helyébe épült szép falusi tanyákat a pirospozsgás embercsemeték vidám hancúrozása tenné zajossá, elevenné. Új magyarokra van szükség, hogy nemzeti életünk folyamatossága biztosítva legyen, de ezeknek az új kis magyaroknak hajlék, élelem, föld, munkalehetőség is kell, mert csak akkor érdemes megszületniük. Juhász Kálmánt Felső dunántúli angol esőportpulyka- vásárolt i helye és ideje Megemlékeztünk már lapunkban hivatalos értesítés alapján, hogy a felsődunántúli pulykaexport londoni piacra való megszervezése a földművelésügyi minisztérium intézkedésére az Exportintézet és aGazdakamara összefogásával történt meg. Kilencpulykavásár ideje van megállapítva és pedig: December 1-én (szombat) Székesfehérvár, a villamosmű melletti baromfi piacon; December 3-án (hétfőn) Magyaróvár, „Az arany ökör" vendéglő melletti Vámház-téren; December 4-én (kedd) Győrött, a gabonapiactéren ; December 5-én (szerda) Csorna, a régi községház előtti területen; December 6-án (csütörtök) Kapuvár, a községház előtti téren; December 7-én (péntek) Pápa, a villamostelep mellett levő piacon; December 10-én (hétfő) Nagyigmánd, a tűzoltó szertár téren; December 11-én (kedd) Alsógörzsöny, Veszprém megyében; December 12-én (szerda) Tét, Győrmegye. Tudnivalók: Az Exportintézet gondoskodott róla, hogy Anglia exportengedélylyel Felsődunántúlról jogosított exportőr nagyvállalatok a pulykavásáron jelen legyenek. A gazdakamara az előzetes tárgyalásokon a termelők részére legalább 70 filléres élősúly kilogrammonkénti árat igyekezett lekötni. Ez az ár csakis azon gazdák, tenyésztők részére biztosítható, akik a kamarai kiküldöttek jelenlétében a közvetlenül Londonra kedvezményezett exportőrnek adják el a pulykát. Kofák,ukászok, közvetítők árellenőrzése nem áll az exportintézetnek módjában. A minimalizált termelői paritásos exportár csak az exportpulykavásáron érhető el. Aki vásáron kívül adja el a pulykáját, az legfeljebb csak az alföldi átlagárat (60—65 fillér) kaphatja meg. A direktexportőröknek csak 500—1000 db. pulyka vétele esetén fizetődik ki a 70 filléres ára. A pulykaexportvásáron a városok díjkedvezményeket adnak a kamarai bizonyulattal biró termelőgazdák részére. A pulyka csak dunántúli nevelésű és csak termelőgazda tulajdonában lévő lehet. A kamara hivatalos kiküldöttei mindet a vásáron: Glaser Gyula v. nagybérlő, kamarai megbízott és ifj. Ormándy János kamarai fogalmazó. A termelő gazdák csak az ő közbenjöttükkel tárgyaljanak. A városok hivatalos ellenőrző közeget adnak a mázsáláshoz, díjkezeléshez. Termelői és kereskedői közös bizottság :járós az exportvásárokon. Csak hivatalos mérlegelést fogadjon el a gazda. A Magyar Gazdasági Szövetség hulturestje Szekula Jenő, az ismert és népszerű fővárosi író, a magyar írótársadalom büszkesége, csütörtök este a Magyar Gazdasági Szövetség Ifjúsági Egyesületében szépszámú és előkelő közönség jelenlétében olvasta fel a „Tűz leánya" című háborús témájú novelláját. Az író történelmi hűséggel peregtette le a hallgatóság lelki szemei előtt Tarnopol visszafoglalásáért vívott ütközetet, amely 1915 szeptember hó 10-én kezdődött. A trencséni 71-ik gyalogezred itt orosz túlerővel állott szemben és a zuhogó esőben napokon át ádáz küzdelem folyt annak visszafoglalásáért. Szekula Jenő maga is súlyosan megsebesült, akit századparancsnoka, a hős Dévény főhadnagy életének kockáztatásával mentett meg. A hallgatóság soraiban helyet foglaló Dévény főhadnagyot barátai és tisztelői meleg ünneplésben részesítették. Magyar Miklós törvényhatósági bizottsági tag lelkes és hazafias szettemben mondott köszönetet az illusztris előadónak ezen magas színvonala és mélytudása felolvasásáért. Buzdította a vezetése alatt álló egyesület tagjait, hogy ezektől a magyar hősöktől tanuljanak baráti szeretetet, valamint a haza iránti kötelességtudást, akkor el fog jönni egy boldogabb és egy jobb magyar jövő. f. m. dr.