Új Barázda, 1936. január (18. évfolyam, 1. szám)

1936-01-20 / 1. szám

­ A Krausz-Moskovits Egyesült Ipartelepek Rt. megállapította az 1934—35. üzletévre vonatkozó mérlegét. A társaság üzleti forgal­ma az elmúlt esztendőben is je­lentékenyen emelkedett, úgyhogy az eredményszámla végső összege is az előző 530.983 pengőről 662.805 pengőre növekedett. A tiszta nyereség 96.937 pengő, az előző 70.606 pengővel szemben. Kiviteli feleslegünk volt tavaly. A múlt évben az idegen államok­ból való behozatal 344 millióról 398 millióra emelkedett, amelynek oka a nagymennyiségű tengeri be­hozatal volt. Ellensúlyozta ezt a kivitel emelkedése, mely 404 millió­ról 458 millióra szaporodott. A végső eredmény tehát 60 millió pengő a mi javunkra. Kivitelünk nagy mértékben emelkedett a disznózsírban, sertés és más friss húsban, valamint gépekben és ké­szülékekben.­ Nagy sikere van a Fenyves-vá­sárnak. Élénk érdeklődés előzte meg a Kálvin­ téri Fenyves­ Áruház 11 napos téli vásárát, amely hét­főn reggel a vásárlóközönség való­ságos ostromzára alatt kezdődött meg. Ezen nincs is csodálkozni való, mert hiszen köztudomású volt az áru­ház ama elhatározása, hogy raktáron lévő divatcikkeket a vásár alatt ki kell árusítani, hogy a tavaszi divatújdonságok­­nak hely maradjon. Hogy ez bizto­san sikerüljön, az amúgy is olcsó árakat még sokkal mélyebbre szál­lították le. Íme néhány példa a sok száz szenzációs árucikkből: Mintázott krepdesinek 1,28 pengő­ért, valódi hernyóselymek 1.90 pengőért, cloque különlegességek 2.90 pengőért, divatos női ruhakel­mék 2.50 pengőért, kosztüm- és kabátkelmék 2.50 pengőért, 3 mé­ter öltönykelme összesen 29 pen­gőért, jó meleg flanellek 38 fillér­ért, mintázott műselymek 68 fillér­ért, színes fehérnemű-batiszták 85 fillérért, férfi puplin­ingek 3.90 pengőért, valódi hernyóselyem nyakkendők 1.90 pengőért, szőrme­sálak, átfüzős fazonok 98 fillérért. Gergely Tódor 50 éves jubileu­ma. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság igazgatósága és tisztviselőkara nagy ünnepség előkészületeit kezdi meg. Gergely Tódor gazdasági főtanácsos, a tár­saságnak a II. oszt. érdemkereszt­tel kitüntetett vezérigazgatója eb­ben az évben tölti be az intézetnél kezdett tisztviselői pályafutásának­­ ötvenedik esztendejét. Az évfordu­­­lót a társaság méltó keretek közt fogja megünnepelni. Az ünneplés­hez csatlakozni fog az egész bizto­sítási és számos közgazdasági in­tézmény, Waldner Róbert jubileuma. De­cember hó 19-én tizedik évfordu­lója volt, hogy Waldner Róbert az Anker budapesti igazgatóságának vezetését átvette. Rövid idő alatt végrehajtotta üzletfejlesztési pro­gramját és az intézet fejlődését szolid alapokra fektette. Waldnert az intézet tisztviselői és a bécsi igazgatóság meleg ünneplésben ré­szesítették jubileuma alkalmából. A Községi Takarék nagyszerű mérlege. A Budapest Székesfővá­rosi Községi Takarékpénztár igaz­gatósága 1936 január hó 17-én tartott ülésén Liptay Lajos dr. ve­zérigazgató előterjesztése alapján megállapította a takarékpénztár 1935-i üzletévére vonatkozó mér­legét s igy a székesfőváros illeté­kes tényezőinek már a közeljövő­ben módjukban lesz azzal a törvé­nyes rendelkezéseknek megfelelően foglalkozni. A Községi Takarék­­pénztár megnyitotta a bankmérle­gek sorát. Ez volt az első eszten­deje a Községi Takarékpénztárnak, amely Lipthay Lajos vezérigazgató vezetése alatt folyt le és meg kell állapítani, hogy az elért eredmény teljesen igazolta azt a bizalmat, amelyet nemcsak a főváros veze­tősége, hanem az egész magyar hitelszervezet Lipthay Lajosnak kinevezésekor előlegezett. A beté­tek újabb 15 százalékos növeke­dése egyben annak az agilitásnak is bizonyítéka, amelyet a Községi Takarékpénztár elnöke, Buzáth Já­nos, a mérlegmegállapító ülésen a főváros köszönetét fejezte ki az új vezérigazgatónak. A betétek emelkedése — amiben a takarék­­pénztár forgalmának növekedése is a legpregnánsabban jut kifejezésre — tette lehetővé, hogy az előző évi 88.000 pengős nyereséggel szem­ben 200.000 pengő nyereséget mu­tasson ki a takarékpénztár. Oszta­lék fizetését mindazonáltal gondos megfontolás után, a belső erők to­vábbi fokozását tartva a mai idők legfontosabb feladatának, nem ja­vasolta az igazgatóság, hanem a székesfőváros vezetőségével egyet­értésben a kimutatott tiszta nyere­ségnek a tartalékalaphoz leendő csatolását fogja a közgyűlésnek indítványozni. u Gazdasági és Forgalmi Bank Részvénytársaság Budapest, V., Vadász­ u. 4. szám. Telefon: 16­0­50. Ingatlankölcsönök I. és II. helyre. Tisztviselőkölcsönök városi és magántisztviselőknek. Az intézet áruosztá­lya elfogad mezőgazdasági termékeket bizományi el­adásra és ezekre előleget folyósít. Levélbeli érdeklődés­nél 50 fillér válaszbélyeg. A BUDAPESTI RÁDIÓ MŰSORA január 26-tól február 1-ig Vasárnap, január 26 9.30: Hírek. 10—11.10: Egyházi ének és szent,beszéd, mondja P. Budai Berta­lan szentdomonkosrendi tartom­ányfőnök. 11.15—12.15: Evangélikus istentisztelet; prédikál Raffay Sándor dr. püspök. 12.20: Időjelzés, stb. 12.30: Budapesti Hangversenyzenekar. 14: Hanglemezek. 15: „Időszerű gazdasági tanácsadó’*. Székács Elemér előadása. 15.50: Csorba Dezső cigányzenekara. 16.30: „A szülők és a félévi értesítő". Bognár Cecil dr. előadása. 17: Budapesti Koncert Szalon­­zenekar. 18: Magyar-cseh jégkorong mérkőzés a városligeti műjégpályáról. 18.30: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 19.30: Sporthírek. 19.45: Szín­­mű­előadás a Stúdióban: „Verőfényen". Színmű 3 felv. Irta Krog Helge. 21.35: Hirek, stb. 21.50: Fehér Ilonka hegedül, Németh,y Ella énekel. 23: Farkas Jenő cigányzenekara. 00.05: Hirek. Hétfő, január 27 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hirek. 10.20: „Háztartási balese­tek." (Felolvasás). 10.45: „Öreg ember nem vén ember." (Felolvasás). 11.10: Vizjelzés, stb. 12: Harangszó, st­b. 12.05: Horváth László gordonikázik. 12.40: Hirek. 13-^­14.30: Rendőrzenekar. 14.40: Hirek, piaci árak. 16.10: A rá­dió diákfélórája. 16.45: Időjelzés, stb. 17: Radics Jóska Lajos cigányzenekara. 18.20: „A montekarlói csillagtúra részt­vevői Budapesten." Közvetítés. 18.50: Hanglemezek. 19.30: A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése. 22.05: Erőss-Lovinsaki szalonzene. 23: Angolnyelvű előadás. 23.20: Lakatos Misi és Lakatos Tóni cigányzenekara. 00.05: Hírek. Kedd, január 28­ ­.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „Akiktől még Napóleon is félt". (Felolvasás). 10.45: „Hirek a ka­lapdivatról". (Felolvasás). 11.10: Vizjel­zés. 12: Harangszó, stb. 12.05: Toll Ár­pád és Toll Jancsi cigányzenekara. 13.30: Weidinger Ede szalonzene. 14.40: Hírek, piaci árak. 16.10: Asszonyok tanácsadója. 16.45: Időjelzés, stb. 17: „A tüdőbaj ko­rai felismerése". (Előadás). 17.30: Bu­dapesti Hangversenyzenekar. 18.50: Köz­vetítés Berlinből az­ épülő olimpiai Sta­dionból. 19.20: Ruttkay Aladár és Várady Aladár szerzeményei. Előadja Kőszegi Teréz és Kalmár Pál. Kisér Vidák Jó­zsef cigányzenekara. 20.30: Hírek. 20.50: Hanglemezek. 21.15: Zenés részletek Al­­pár Gitta „Dubarry" cím­ű­ filmjéből. 21.40: Magyar kamarazene-est. 22.45: Németnyelvű előadás. 23: Vajda Sándor —Pártos Ernő-jazz. 00.05: Hírek. Szerda, január 29­­.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „Egy orosz lovas­kapitány utazása Perzsiába 100 év előtt." (Felolvasás.) 10.45: „Balesetek a gyermekkorban." (Felolvasás). 11.10: Vizjelzés, stb. 12: Harangszó, stb. 12.05: Hanglemezek. 13.30: Nedelkovits Anna és Szórád Ferenc éneke. 14.40: Hírek, piaci árak. 16.10: A rádió diák­félórája. 16.45: Időjelzés, stb. 17: „Az egri fertálymesterek." Breznay Imre dr. előadása. 17.30: Bert­ha István-sza­­lonzenekar. 18.30: „Nemzeti Stadion a magyar kultúra szolgálatában." Kara­­fiáth­ Jenő dr. előadása. 19: Gergely László zongorázik. 19.45: Kis színpad. „Kanadától — Piripócsig." Irta Bosin Endre. 20.30: Hirek. 20.50: Magyar­ Imre cigányzenekara. 21.50: Időjárás­jelentés. 21.55: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 23.10: Francianyelvű beszélgetés. 23.30: Tánclemezek. 00.05: Hirek. Csütörtök, január 30 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „Időszerű szemle". (Felol­vasás). 10.45: „A vihar költészete". (Fel­olvasás). 11.10: Vízjelzés. 12: Harang­szó, stb. 12.05—13.30: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. 13.40— 14.20: Zengő Singer Ibolyka hegedül. 14.40: Hírek, piaci árak. 16.10: „Télikert a szobában". Náday Pál előadása. 16.45: Időjelzés, stb. 17: „A trágya, a trágyá­zás és a rovarkártevők". Kadocsa Gyula dr. előadása. 17.30: Mándits-jazz. 18: „Magyar emlékek gyengyel­országban”. Komoróczy György dr. előadása. 18.30: Lugossy István tárogatózik. 18.55: Ko­vách Ernő modern magyar költők művei­ből ad elő. 19.25: Az Operaház előadásá­nak közvetítése: „Az álarcosbál". Zené­jét szerezte Verdi. 20.30: A rádió kül­ügyi negyedórája. 23: Pertis Pali cigány­­zenekara. 00.05: Hírek. Péntek, január 31­ ­.45: Torna. Utána: Hanglemezek 10: Hírek. 10.20: „Sas Ede elbeszélé­seiből." (Felolvasás). 10.45: „Ifjúsági közlemények." (Felolvasás). 11.10: Viz­jelzés, stb. 12: Harangszó, stb. 12.05: „Rokokó muzsika". 12.40: Hírek. 13— 14.30: Országos Postászenekar. 16.10: A rádió diálkt félórája. 16.45: Időjelzés, stb. 17: „A dolgozó Kassa." Surányi Lajos előadása. 17.30: Baranyi Lili zongorázik. 18.10: Sporthírek. 18.25: Magyar szalonötös. 19: „A hasis nyo­mában." Glass Imre előadása. 19.30: Bodó Erzsi énekel. 20.10: Kis színpad. 1. „A juhásznak jól megy dolga." Hang­­játék 1 felvonásban. Irta Szilárd Já­nos. 2. „Két árva az országúton." Jele­net. Irta Szilárd János. 21: Hírek. 21.20: Hanglemezek. 22: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 23.15: Csor­ba Gyula cigányzenekara. 00.05: Hírek. Szombat, február 1­ 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek. 10: Hirek. 10.20: „Mikes Kelemen leveleiből". (Felolvasás). 10.45: A belvárosi plébá­nia­templom mint műemlék. (Felolva­sás). 11.10: Vizjelzés. 12: Harangszó, stb. 12.05: Járóka Feri cigányzenekara. 13.30: Hanglemezek. 14.40: Hírek, piaci árak. 16.10: Hárs László meséi. 16.45: Időjel­zés, stb. 17: „Mit üzen a rádió?" 17.30: Szervánszky-szalonzene. 18.45: „A chilei Andokban". Matolay Tibor útirajza. 19.15: Palló Imre dr. énekel. 19.50: „Gőzfürdő". Kosztolányi Dezső elbeszé­lése. 20.20: A bécsi rádióállomás műsorá­nak közvetítése: „Ausztria népzenéje". 21.45: Hírek, stb. 22.10—24: „Farsangi muzsika". 22.10: Bura Sándor cigányzene­kara. 22.40: Mándits-jazz. 23.10: Kiss­ Béla cigányzenekara. 23.35: Guttenberg György jazz-zenekara. Felelős szerkesztő: Harkányi József dr. Felelős kiadó: Géczy Elemér dr. Kiadja az Új Barázda Lapkiadó Rt. ■■méébhiB——­ 40 éve a világot uraló eredeti angol THE CHAMPION kerékpárokat havi 20 -pengős és saját ké­szítésű kitűnő ROYAL STAR Kerékpárokat 180 pengőért havi 16 pengős részletre* HKerékpáralkatrészeket rendkívül OLCSÓ leszállí­tott gyári árban. Láng Jakab és fia nagykereskedés Budapest, József­ körút 41. sz. Kérjen ingyen nagy képes árjegyzéket Európa irodalmi és nyomdai részvénytársaság (igazgató: Schmidek Tibor dr.) Budapest VI., ó-utca 12. szám.

Next