Új Élet, 1965 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1965-01-10 / 1. szám
zzel a kérdéssel fordultunk öt fiatal, falun élő tanárnőhöz. Arra szerettünk volna választ kapni, H hogyan illeszkedtek bele a falusi ■ környezetbe. A válaszok nem egy-H behangzóak. Csak egy kérdésben ■ megegyezőek. ■ Ide ne vágjunk elébe a dolognak, ■ leírom röviden az öt beszélgetést. ■ Köztársasági ösztöndíjjal ■ végezte a marosvásárhelyi Peda■ gógiai Főiskola fizika-kémia sza■ kát Maria Ilea tanárnő. Egy éve ■ tanít Beresztelkén . Azzal a tudattal választottam ■ a tanári pályát, hogy falun kell élnem egy ideig. Lehet, hogy végle■ gesen Miért ne? Falun születtem, ■ ott élnek a szüleim most is. Szere■ tem a tanítást, örvendek, ha gyarap■ szik szellemileg a kezem alatt a H gyermek. ■ — Még egyszer sem voltam va- sárnap itthon, mert mindig tanfolyamon vagyok a városban. A szabad időmet azt sem tudom, mire használjam, mert olyan sokféle ■ dolog érdekel. Olvasok, különösen szeretem a történelmi és életrajzi regényeket. Meccsre járok, mert itt nálunk is vannak érdekes mér■ ikőzések. Szeretek főzni, kézimun-H kázni. — S aprólékos gonddal meg-H munkált térítéket mutat. — Ping■■ pongozom, televíziót nézek, vagy H éppen römizünk egy-egy unalmas estén. Nekem inkább az a szerencsétlenségem, hogy túl sok minden érdekel és leköt. Az egyik fő szórási hozás esténként, ha a művelődési ■ otthonban a színjátszó csoporttal próbálunk ■ napjait? — Mivel tölti például a vásár— Nem akarna tovább tanulni? — Gondoltam már rá, de az én szakomon nincs levelezői tagozat, s otthon pedig még öt testvérem van, azok is tanulni szeretnének. ■V . '6 • VHV „Kitűnő tanárnő, jó könyvtáros, ügyes színjátszócsoport rendező, de elvágyik faluról“ — mondták a rajoni tanügyi osztályon Szemerjai Zsuzsáról. — Igaz ez? — kérdem a Jobbágy- telkén már második éve tanító szép, fiatal tanárnőtől. — Amikor tehetem, hazalátogatok a városba a szüleimhez, barátaimhoz. — A falut nem szereti, Jobbágytelkét ? — Dehogy is. Nem is kerülhettem volna barátságosabb helyre. Az emberek is kitűnőek, s a gyerekek! Úgy érzem, ők is szeretnek engem. — Akkor mi húzza vissza a városba? — Jobbágytelkén minden kollégámnak családja van. Én ahogy tanítottam, hazamegyek s olvasok lámpagyújtásig. Aztán lefekszem. Legszívesebben a művelődési otthonban segítek a színjátszó csoportnak. Most huszonhárom éves vagyok. Akármilyen aranyosak is a házigazdáim, s olcsó is az élet, sokba kerül a folytonos utazás. Ostobaságokra költöm a keresetem egy részét. — Akkor is eljönne faluról, ha nem taníthatna tovább? — Nekem mindenem a tanítás, s éppen ezért inkább még várok egy-két évet azért, hogy városon is katedrához juthassak " — S ki tanítson akkor falun? — Rajtam kívül egyetlen tanítónő, vagy tanárnő sem akar eljönni Jobbágytelkéről. Többen idevalók, mások ugyancsak faluról kerültek ide. Azt hiszem, nem lehet szememre vetni, hogy bizonyos idő myútán szeretnék a családi környezetbe visszakerülni. Papp Zsuzsánna már tanított Peteken, Farczádon, Varságon. Most Fiatalvára helyezték, hogy könnyebben jusson könyvekhez, forrásanyagokhoz, mert másodéves hallgatója a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolának. Levelezői tagozaton végzi a fizika-kémia szakot, s Fiatfalván is ezeket a tárgyakat tanítja. Olyan jó eredménnyel, hogy az ő tanítványa az udvarhelyi középiskola legjobb fizika-kémikusa. S erre nagyon büszke. Nagyon szereti a gyermekeket. Mert saját tapasztalatából tudja, hogy a falusi gyermek megközelítőleg sem tud annyit a világból, mint a városi. A tanárának nemcsak a tananyagra kell megtanítania.. Ő is falun nőtt fel, kapált ő is eleget, jól tudja, mire van szüksége a keze alatt tanuló sok kis apróságnak. S mégis, azért végzi a főiskolát, azért tanul nyelveket, hogy talán így hamarabb kerülhet városra. Mert igazából ott szeretne élni Kolozsváron. De ott is katedrán, a gyermekek között akarna maradni, mert riasztják a számoszlopok, a könyvelés, az irodai munka kötöttsége, egyhangúsága. Miért született meg benne ez az elhatározás? Talán azért, mert nem kötődik senkihez, kollégái idősebbek, családosak. Huszonegy éves és három éves nem volt bálban... Szereti a vidámságot, a táncot. Szeret sportolni, korcsolyázni, kézilabdázni, szenvedélyes sakkozó, sok verseny győztese. Szeret színházba, moziba járni és nagyon vágyik utazni. — Ha lenne kiért, ha a gyermekeimért dolgozhatnék, szívesen itt maradnék. Vagy ha a szülőfalumban taníthatnék, ha együtt lakhatnék anyámékkal... Olyan teljesíthetetlen vágyak ezek? Delia Ardeleanu az egyik marosvásárhelyi építkezési vállalatnál volt évekig titkárnő. Kényelmes, jó állása, városi lakása volt — mégis sokszor , úgy érezte, hogy munkája nem köti le. Tanulni vágyott és tanítani kis korától zongorázott, szerette a zenét, s így született meg benne az elhatározás: beiratkozik a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola zenetanári szakára. Három évi szorgalmas tanulás után Radnótra nevezték ki, a középiskola zenetanárnőjének. Lehet, hogy amikor tanulmányait elvégezte, nem kívánkozott még falura, talán még sírt is, amikor megkapta a Radnótra szóló kinevezést, de most már nem bánja, hogy felcserélte a titkárnői foglalkozást a tanári hivatással, a várost a faluval. Szereti a vidámságot, s az élet kapos oldalán él az, akinek a munkája nyomán tiszta dal csendül sok kis falusi iskolás