Új Élet, 1966 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1966-01-10 / 1. szám

ból tevődött össze ez a csoport. Negyedik hete járták a havast, keresték elméleteik,, feltevéseik kő­zetekben konkretizálódó bizonyí­tékait. Hosszún­yelű kalapácsaik­kal ütögették az embernemsírta sziklákat. Nem dolgoztak hiába. Mint ahogy nem dolgoztak hiába azok a geológusok sem, akik a kő­olaj klasszikus lelőhelyein kívül a föld fekete aranyát felfedezték az oltyánok földjén, akik ritka féme­ket, urániumot kutattak fel hegye­inkben, vagy akik radioizotópokkal szólaltatják meg a föld rétegeit. A Delta altalajának kutatói Most télidőben kevés geológus­csoport járja az országot, de a Duna alföldjén csak úgy, mint a Delta vidékén most sem szünetel a kutatók munkája. Egy külön helikopter, két gyorsmotoros és két autó áll a deltai geológusok és geofizikusok rendelkezésére. Csak­nem három éves megfeszített mun­ka befejezése előtt állanak itt. Fel­térképezték az egész vidék altalaját a részletes monográfia részére, a­­melyre szükségük van a tudósoknak, hogy tovább haladhassanak ennek az érdekes, értékes és a li­­ga ne­mében egyedül álló országrésznek a komplex gazdasági kiaknázásá­ban. A geológia, ez az összetett tudo­mányág a Tudományos Kutatás Országos Tanácsának létesítésével és koordináló munkájával egészen bizonyos, hogy újabb jelentős ered­ményeket ér el a most induló ötéves terv időszakában. ... Egy sokáig romantikusnak tartott mesterség szocialista körül­ményeink között olyan hivatássá válik, amelyet ezer meg ezer szál köt már nemcsak a jövőhöz, ha­nem napjainkhoz is. MIKLÓSI DÉNES Próbafúrás a kőolajmezőkön. A geológus itt is mindig jelen van A. Trandafirescu és V. Moldovan felvételei Miről beszél a kőzett Bukaresti geológuskutatók a Keleti Kár­pátokban

Next