Új Élet, 1967 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-10 / 1. szám
454aVI KATONA SZABÓ ISTVÁN: ÍGÉRETES ÚJESZTENDŐ Tervez az egyén is a maga és családja jövendője érdekében, de tervez az ország is, békét és jólétet minden állampolgárának, gazdagodást lelkiekben és anyagi javakban egyaránt, tervez, hogy megteremtse az elkövetkező évek sokat ígérő tavaszának alapjait. Sikerekben, eredményekben gazdag évet hagytunk magunk mögött: új ötéves tervünk első esztendejét. Gyárak, üzemek, erőművek százai, lakások tízezrei, új meghódított termőterületek, iskolák és művelődési otthonok, irodalmi és művészeti alkotások, tudósaink nemzetközi sikerei teszik emlékezetessé a lepergett évet. Új ötéves tervünk második esztendejének indulunk neki. Azoknak a feladatoknak a valóra váltásán dolgozunk, melyeket a Román Kommunista Párt a IX. kongresszus irányelveinek szellemében jelölt ki. Milliók mindennapi munkája, lelkes odaadása teszi lehetővé, hogy a most induló esztendőben az iparban és mezőgazdaságban, a tudomány és kultúra területén újabb győzelmeket arassunk. A szocialista Románia nagy családjának minden tagja, valamennyi román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozó, öregek és fiatalok, munkások, parasztok és értelmiségiek egy emberként összefogva az 1967-es esztendőben is azon munkálkodnak, hogy szeretett hazánkat a gazdasági haladás és műszaki fejlődés, a kultúra és tudomány újabb magaslataira emeljék. Népünk tehetsége, szorgalma kimeríthetetlen s ez az esztendő is megtermi a maga gyümölcseit, anyagi és kulturális javakban egyaránt. Az emberiség jobbik fele, a szocialista tábor országaival az élen, azért harcol, hogy minden, ami embertelen , ami emberi értékeket, kulturális és anyagi javakat pusztít el, eltűnjön e világból. A társadalmi fejlődés törvényszerűsége megköveteli, hogy ne éljenek többé sem népek, sem társadalmi rétegek elnyomatásban. A XX. században minden év sietteti újabb és újabb népek felszabadulását, a gyarmati elnyomás és imperialista iga végleges megszűnését. Hazánk továbbra is ott áll, szilárdan és állhatatosan a békéért és emberi haladásért küzdő népek és országok oldalán és az 1967-es esztendőben is mindent megtesz, hogy elősegítse a társadalmi haladásért és a világbéke diadaláért küzdő erők győzelmét. Tizenhét éve annak, hogy egy iskolai kiránduláson — a békási szoroson keresztül — autóbusszal a Beszterce partjáig jutottam. Kis időre megálltunk, tekintetünket végighordoztuk a köves, fehérre szikkadt völgyön, a tűző napban fakón gubbasztó magányos kék házacskákon, az osztályfőnök körbemutatott, s azt mondta: ez Moldva. „Ez Moldva - jegyezte meg az imént Alexandrescu mérnök is az öreg terepjáró mélyén, mellyel Piatra Neamţ felé haladtunk. — Az a Moldva, melyért érdemes volt elszakadnom Bukaresttől.“ — Alexandrescu mérnök majdnem a végére jött. Két évvel ezelőtt nagyjából mindaz befejeződött már, ami vonzóvá, keresetté teszi e helyet, bőven ad kenyeret az embereknek. Álltak az országos hírű gyárai, megszületett Békás városa, zajlott az utak, a hidak, a vasútvonalak forgalma, nyolc mesterséges tó vizét fodrozta a szél, szelte át csónak, tűzdelte körbe halászhorog. A Beszterce „ostroma" — a tizenhat éves háború a reggel, vízzel, betonnal — tizenhárom folyószakaszon zajlott. A nagy békási erőművár felépítése után körülbelül száz kilométer hoszszúságban még tizenkétszer kötötték vas- és betongúzsba a megsoványodott Besztercét, melyet a Neagra, a Bistricioara, a Békás meg a Tarkő pataka mindig újra hizlalt. És a tizenkét erőműfióka túltesz nagy szülőjén, kétszer annyi villamosenergiát ad, mint az, pedig a fiaztatás költsége csupán harminc százaléka volt a békási óriásénak. A tizenkét kis erőmű megtévesztésig hasonlít egymáshoz, hármas csoportokra osztották őket, a három négyes iker a nemzetközi villanyhálózatnak dolgozik, többnyire az esti, éjszakai csúcsforgalom idején. A tizenkettediket (Bákó 2.) most festik, „kozmetikálják". Nyolcvan kilométeres betonút köti össze az igazgatósági épülettel, mely még a legelső irodák közül való. Stejarban emelték tizenhat éve, azt a távot utazza be naponta Alexandrescu mérnök is. Folyó menti „nomádok” — „Nomádok" dolgoztak itt — mondja útitársunk —, ahogy készültek az erőművek, úgy költöztek egyre lejebb és lejebb a Beszterce mentén. Ismerek családot, amely tízszer szedte fel a sátorfát, gyermeke tízszer cserélt iskolát. Az asszony szótlanul csomagolt, láttam, mikor összekötözte a tyúkok lábát, indulás előtt a kiásott virághagymákat is feltette a teherautóra. ‡330 & VÉGET ÉRT A BESZTERCE OSTROMA" Alexandrescu mérnököt a csend szeretete hozta a Beszterce partjára A békési erőmű gátja és a viadukt