Új Élet, 1973 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1973-02-10 / 3. szám
T'ivódni is sokféleképpen lehet. ' Különösen egy képzőművésznek. Lehet nyilvánosan, vitákat kavarva, tárlatról tárlatra bemutatni a világnak a témával, az anyaggal való küzdelem eredményét. De lehet négy fal között dolgozni, kínzó önmagára utaltságban, a hiábavalóság rémétől napról napra leterítve, vagy azt elűzve. Még olyan vámosban is, mint Marosvásárhely, ahol úgymond pezsgő képzőművészeti élet zajlik, megesik, hogy egyik-másik művészről jóformán semmit sem tudunk, bekerül a szorgalmas, minden kiállításon „valamivel“ jelentkezők sorába, s ezzel kész. De hogy mi van a műteremben, például a Szotyom Annáéban, arról még a szakmabeliek is keveset tudnak. Ha felkeresi valaki, hogy megnézze munkáit, ő minden képnél a legrigorózusabb szakmai precizitással fejti ki: melyik akvarelljén mit nem sikerült megoldania, hál „döglöttek" be a színek, hol nyomja agyon egy erős szín a kép arányait, melyik képén érződik az elkínzottság, satöbbi, satöbbi. Nincsen ebben semmi póz, vagy az ellenkező vélemény kiváltásának vágya. Alert bemutatta azokat a műveit is, amelyeket szeret és jónak tart és amelyekből „talán" rendez egy egyéni kiállítást. Majd, valamikor. Tegye meg mielőbb. Csendélet köcsöggel **«!«(*