Új Ember Magazin, 2012 (9. évfolyam)
2012. január- február
Tartalom 5 A találkozás ideje A naptári év első hetei Isten elénk siet, ő kezdeményezi a találkozást. A naptári év első heteiben egymást érik az Úr megjelenésének, a találkozásnak az ünnepei. Létrejöttükben nagy szerepet játszottak az első keresztény századokban érvényesülő keleti tévtanok is. De elsősorban a keleti embernek az a gondolkodása, mely az üdvösségtörténet egy-egy eseményét nem külön-külön ragadja meg, hanem az eseményekben megnyilatkozó eszmére, tanításra figyel. Jelen esetben Isten megjelenésére a világban. Hol és mikor ünnepelnek? Karácsony az ortodox keresztényeknél 10 Kapocs, amely Istenhez köt Beszélgetés a házassággondozásról 13 Tanulható-e az életöröm? Beszélgetés Tapolyai Emőke pasztorálpszichológussal Vajon ha találomra megállítanánk járókelőket az utcán, és feltennénk nekik a kérdést: „Boldog-e ön?" - hányan válaszolnának ma igennel kis hazánkban? Gyanítom, nem sokan. Ugyanakkor talán mindannyian ismerünk olyan embert is, aki számára - bár élete külső szemmel nézve esetleg nem irigylésre méltó -az a bizonyos pohár mindig félig tele van, akit a megpróbáltatások soha nem tudnak tartósan legyűrni, akiből mindig valamiféle mély, belső derű árad, és egyszerűen jó a közelében lenni. Mi a titok? 16 Én táncolnék veled! Farsangi interjú Vass Róbert tánctanárral Nem a győzelem... A címlapon szereplő idézet Thomas Manntól származik, ami már csak azért is érdekes, mert ő nem megnevettető történetekről híres. Mindenesetre, mint nagy szellem, valamit csak tudhatott a humor elengedhetetlenségéről, már ami az életet illeti. S lévén, hogy sokfélék vagyunk, sokféle humor létezik a világon, így mindenki találhat olyat, amin derülhet - persze a másik kárán való nevetés nem „érvényes”. Ki sokszor, ki ritkábban, de mindenki nevet, aki soha nem, arról tudjuk, sejtjük, valami baja van. Általában a lelkével és/vagy a szívével. Hiszen a nevetés ezekkel áll szoros kapcsolatban. Valószínűleg ezért megfoghatatlan. Pedig kutatják évezredek óta: filozófusok, művészek, tudósok vizsgálgatják, miért és mi célból nevetünk. Ám ezzel is úgy van, mint a sporttal: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, ezért talán kár is a célt fürkészni a szemünkkel - inkább csak nevessünk. A farsang, tudjuk, a vidámság ideje. Ilyenkor már-már kötelező jól szórakozni, bohóckodni, ami akár még el is veheti a kedvünket az egésztől. Jobban szeretek úgy közelíteni ehhez az időszakhoz, mint lehetőséghez, amikor feléleszthetem magamban (és talán másokban is) az esetleg már csak pislákoló jókedvet. Arról pedig szó sincs, hogy a farsang végével a nevetésnek, a derűnek is véget kell érnie. Bár a naptár mást mutat, a farsanggal is az a helyzet, hogy valójában nincs a végén célszalag, mert valami önmagán túlit szolgál. Stílusosan úgy fogalmazhatnánk meg: „Nem a győzelem a részvétel, hanem a fontos.” tifímí**- magazin 3