Mértékadó, 2013. december 23. - 2014. december 22.

2013-12-23

3 Arcvonások Időközben otthon és korrepetitor segítségével megtanultam a szerepet. Bolognában karácsonyig zajlanak a próbák, aztán pedig az új év elején. Mit tud erről a Parsifalról? - Hat előadásról van szó, január 14-én lesz a premier. Bo­lognai bemutatójának századik évfordulója alkalmából tű­zik most műsorra. Romeo Castellucci rendezése koprodukció­ban született Brüsszellel, ahol 2011-ben már játszották. Az interneten utánanéztem, elég „modernnek" tűnik, csak re­mélni tudom, hogy semmi olyasmi nem lesz benne, ami a zene és a mű szellemisége ellen való. Várom a találkozást a darabbal, a rendezővel... Bolognában egyébként komoly tradíciója van a Wagner­­életműnek. Állítólag Verdi is járt „álruhában" a Teatro Co­­munaléban, hogy meghallgassa német pályatársa valame­lyik zenedrámáját, de „lebukott". Naplójában később meg­írta, hogy milyen mérges volt magára emiatt. Feljegyzései­ben számos jelzővel illeti Wagner művészetét: érdekes, gyö­nyörűszép zene, furcsa, de olyat is írt, hogy „ez az ember őrült"... Egyre többször énekel Wagner-szerepeket. „Munkaköri köteles­ségnek" tekinti, feladatnak, vagy meg is kedvelte Wagnert?­­ Nagyon. Azt gondolom, Wagnert úgy lehet igazán sze­retni, ha az ember megtanulja, vagy legalábbis annyit hall­B­eszélgetésünk után néhány nappal találtam meg az interjúban is emlegetett 2011-es brüsszeli Parsifal felvételét, a különös, szélsőséges érzelmeket kiváltó előadás nemrég jelent meg DVD-n. Romeo Castellucci ke­mény avantgárd színházában a rendező azokat az álmo­­kat-víziókat állította színpadra, amelyeket az általa - val­lomása szerint - számtalanszor meghallgatott mű hívott elő belőle. A darab eredeti szimbólumaiból lényegében semmit nem őrzött meg: nincs középkor, nincs Grál és szent lándzsa, nincs el nem múló sebtől, önnön vétkétől szenvedő király... - lovagi közösség sincs, csak lombru­hás erdőlakók rejtőzködnek, és vezető nélküli „névtele­nek" tömege vonul. Az ünnepi játék középpontjában ez­úttal nem Krisztus és a megváltás áll, hanem az embert aggasztó üresség, a természettől való elszakadás, a kör­nyezet pusztulása. A Grál helyett mindent elnyelő, riasz­tó vákuum. Az előjáték alatt - a „kereszt előtt leroskadó" Wagnerrel szembeforduló­­ Nietzsche hatalmas profilképe előtt „fülbe súgó" albínó kígyó tekereg, amely bibliai uta­lásként „kézen-közön" újra és újra feltűnik. Parsifal élet­unt, magányos fiatalember, az erdőben elkódorgott turis­ta, aki mégiscsak kiválasztott lesz. Más, mint a többiek, akárcsak a nő, sorstársa, Kundry. Castellucci deszak­­ralizáló Parsifalja a hiperrealista módon ábrázolt erdőben kezdődik, majd rideg neoncsövekkel megvilágított üveg­házban folytatódik. A Grál csodája függönnyel takart, fa­gyos fényözön, amely mögé mindenki gondoljon, amit akar. A karmesterként dirigáló Klingsor varázsló csoda­kertje sarkvidéki ridegségű üres fehér szoba fogva tartott, összekötözve himbálózó lányokkal. Ebben a „közegben" kerül sor Kundry és Parsifal (anya és gyermek, nő és férfi) döntő jelentőségű, szürreális találkozására. Árva zöld gally, szétbontott babérkoszorú, „húsvéttalan" lezárás. A lelki barangolás egy mai nagyvárosba vezet: rengetegből a betondzsungelbe. Parsifal az örök vándorlásra ítélt me­netelük élére áll, aztán egyedül marad. Az út nyitva... - de mi vagy ki felé? Wagner zenéje viszont minden rende­zői kétséget képes felülírni: a küldetés nem lehet remény­telen. E vigasztalan, végtelen hiányból mégiscsak meg kell hogy szülessen a végtelen utáni vágyakozás... gatja, hogy beleül a fülébe, megismeri a motívumokat. Ha már tudjuk a zenét, akkor lehet igazán átélni. Szerintem akik nem szeretik, azért tartanak tőle, mert nem olyan, mint egy romantikus olasz bel canto, amelyben csodálatos áriák hang­zanak el, lassú és gyors résszel... Talán egy kicsit nehezebben befogadható zene, de megéri a fáradságot. Közelednek az itthoni ünnepi Bohéméletek is. Hogy fér bele eb­be a családi karácsony? Kívülről úgy tűnik, hogy mindent ki­egyensúlyozottan, derűvel és nyugodtan csinál... - Otthoni szerepvállalásomba tényleg alaposan beleszól a bolognai próbafolyamat. A karácsonyi előkészületek, a feladatok neheze most különösen is a feleségemre és a nagyszülőkre hárul. Ha minden a tervek szerint alakul, de­cember 22-én hazajövök, aztán csak január 2-án kell vissza­mennem Bolognába. Az ünnepeket szerencsére itthon tu­dom tölteni, de a rákészülésből sajnos nem tudom kellőkép­pen kivenni a részem. Hét gyermekünk van. Szüleimnél kezdjük a karácsonyozást, aztán nálunk, otthon folytatjuk, majd a feleségem családjánál. Huszon-egynéhány fővel ün­neplünk, ami mindig nagyon szép és hangulatos. Megbe­csülöm az együtt töltött időt. Gyorsan nőnek a gyerekek... És 2014, illetve a következő szezon mit hoz? - A nyitány az említett Parsifal lesz. Itthon az Operaház­ban és az Erkel Színházban elég sok a feladatom: A sevillai borbély, Mefistofele, A varázsfuvola, Figaro házassága, tavasszal újra a Mario és a varázsló, aztán Orestes az Elektrában. Június­ban, a Wagner-napokon a Tannhäuserben lépek fel a Müpában. Nyáron Angliában jön A kékszakállú herceg vára koncertszerűen, utána a Covent Gardenben a Bohémélet Colline-ja. Aztán egy kis nyári pihenőt követően a Carmen Escamillójaként debütálok a New York-i Metropolitanben, majd év végén, decemberben szintén Escamillót éneklek Münchenben. Escamillo a Carmenben (Fotó: Éder Vera) Pallós Tamás

Next