Új Ember, 1947 (3. évfolyam, 1-48. szám)
1947-01-05 / 1. szám
CL tőzsdefovag (Bemutató a Pesti Színházban) WWOLOZSVARI GRANDPIERRE EMIL tehetséges író. Túlságosan nagy az önkritikája, aminthogy társudalomkritikája is elsőosztályú és az ilyesmi gátolni szokta az eredeti műalkotások létrehozásában az írót. Grandpierre Emil is, ki tudja miféle visszavágyással, egy jó öreg, kipróbált Balzac-darab mankóin teszi meg első lépéseit a színpad, habár szálkásra kopott, mégis sikamlós deszkáin. No, nem bukott el rajta, sőt nagyon hetykén és egyenesen állt meg. Kerekded, jól szerkesztett kissé régi stílusú, de igazi francia vígjátékot írt. Nincs semmi kritikusi fölény bennünk, mert ehhez legalább az kellene, hogy Balzac ,Jdercadet című, úgy tíz éve Párisban is nagy sikerrel felújított vígjátékit ismerjük. S ki tudja, még akkor is, hajlamosak lennénk-e a nagyképűségre, különösen amikor fiatal magyar szerzőről van szó. Dehogyis. Együtt drukkoltunk a legutóbb a vészes dilettantizmusokat leheltő színpad előtti szerzővel s minden jól sikerült fordulatnak vele örültünk. Rossz széria után nehéz egy színpadot bemelegíteni újra. Nos, Grandpierre Emil Balzac mankóit is felfűtötte, hogy legalább 1946-os karácsonyi atmoszférát teremtsen a kihűlt színpadon. Két író lélegzett előttünk. Egy, akinek minden pihegését világirodalmi súlyúnak mérték már le egy század minden évtizedei és egy másik, kis keletközépeurópai nép szerzője, aki mintaképe minden erényét és hazája minden gátlását magával hozta. Ketten együtt mégis győztek. Mercadet, a darab francia és mesterségileg magyar címszereplője is egy rossz passzban levő tőzsdelovag. Megvan a szép lakása, ahol hitelezők ostromolják, megvan igényes felesége és egyetlen, csupán multszázadközépi viszonyoknak köszönhetőleg nem túl igényes lánya. Mondhatni, ez a friss, harmatos, multszázadian hamvas leányka az egyetlen aktívája a tőzsdelovagnak s anyagi bajaiból is leánya habvállaiba kapaszkodva akar kimászni a mindenre elszánt tőzsdespekuláns. Milliomos kérőt szemel ki neki, akiről persze kiderül, hogy szélhámos és csak az após képzeletbeli millióival akar saját magán segíteni. Viszont a leánykának is van választottja, egy kis koldus tőzsdeügynök, és ennek szerelme sem egészen légies. De azért mégis lepereg a balzaci komédia a pénz körül, félelmetesen igazi és örök figurák tánca az aranyborjú előtt. Grandpierre Emil epéjét ugyan kevésbbé izgatják ezek az alakok, hogysem igazi formáját futhatná ki előttünk, de ismerve a magyar szerzők „tündöklését és nyomorát“, nagyon szép teljesítménynek tartjuk már azt is, hogy epezacskónkat a Balzacéval felcserélve legalább multszázadian lehetünk forradalmárok. Istenem, ami akkor volt s már ott is rég ledőlt, azt ideje már, hogy innen a Kárpátokon belül is döntögetni kezdjük. Párisi színhellyel pláne, így azután cseppet sem ráz. " A Pesti színházat ezúttal meg kell dicsérnünk választékosan finom és törekvő előadásáért. Lehotay, úgyis mint vendég, kitűnően hozta mindig ezeket a múltszázadi francia figurákat. Tőzsdelovagja most is vérfagyasztó karrikatúra és ízes, telivér alakítás. Mellette rögtön Sivó Máriát kell említenünk. Ő is telivér, illúziót keltő párisi anyaasszony. Színpadi pályáján el kell hajolnia a humor felé a sötét búgásokból. Kár lenne, érte, ha csak mint a Manderley-ház sötét angyala kísértene. Bakó Márta üzletasszonya hiteles, de egy kissé belülről még hitelesebbé kellene tenni. Egri Istvánt dicséri a mintaszerű rendezés művészi márkája. És a Pesti Színház is lépett előre egyet. Azért csodák is történnek néha. KERESZTÉNYSZŐ ÉS DEMOKRÁCIA Kidolgozta az Actio Catholica kulturális szakosztálya, kiadta az A. C. Országos Elnöksége s felhívja rá az egyesületek, kongregációk, kollégiumok, a Katolikus Körök és a Hittudományi Akadémiák figyelmét. Ára 10 forint. Megrendelheti az Actio Catholics Országos Slrtöttségénél, BPEST, IV., FERENCIEK TERE III. LÉPCSŐ, SEM. A magyar katolicizmus kiáltványa a szlovákiai magyarok megmentéséért A különböző irányú napilapok már hetek óta nap-nap után hoznak híreket azokról a szörnyű megpróbáltatásokról és szenvedésekről, amelyeknek a szomszéd Szlovákiába sz élő magyarokat kíméletlen számítású hivatalos eljárással kiteszik. Feljajdult a magyar nemzetgyűlés is az emberiességet megcsúfoló azon szeretetlenség, sőt egyenesen gyűlölet miatt, amellyel félmilliónál nagyobb számú ősi lakost nemzeti mivolta, magyarsága miatt üldözi olyan állam, amelynek zászlajára a lényegében szabadságot és egyenlőséget jelentő demokráciát írták. A természetjogba és isteni törvényekbe ütköző ez eljárással szemben nem maradhat szótlan a magyar katolicizmus egésze. Nem lévén saját, külön ■ napilapja, a nyilvánosság előtt nem adhatott közösen és egységesen hangot jogosfelháborodásának. Főpásztorai közül azonban többen sokakat megelőzve fájdalmas lélekkel panaszolták fel nyilatkozataikban a béke készítésének idején újabb békétlenséget szülő hallatlan jogtalanságokat, sőt orvoslásért nyíltan a nagyvilág ítéletére is kérőn appelláltak. Hogy semmi kétség ne maradjon a magyar katolicizmus állásfoglalása és segélykiáltása felől, mi főpásztorok a gondozásunk alatt álló papság és hívek nevében is közösen és egységesen ez úton kiáltunk igazságért. Igaz megnyugvás az írás szava szerint csak az igazság és béke csókja révén lehetséges (Zsolt, 84, 11). Távol van tőlünk más állam belső rendes kormányzatiügyeibe beleszólni akarni. De itt most korántsem ez az eset. Nem téveszt meg már most ugyanis senkit a törvényerőre is emelt közmunkarendszeresítési, belső állami rendeletre való utalás, hivatkozás, magyarázkodás és szépíteni akarás. Kétségtelen világosságba helyezik az egész eljárást az előzmények, minden szlovákiai magyarnak ősi lakóhelyéből mindenáron való kitelepíteni akarása, a kitelepítést nem engedélyező párizsi döntés után ismételten elhangzott hivatalos állami nyilatkozatok, amelyek szerint a magyar kérdést azért minden körülmények között és feltétlenül egyszers mindenkorra elintézik, végül és főképen az időlegesnek minősített ú. n. munkáravitelnek körülményei, módjai és eszközei, amelyekről az életveszedelmek között ide átmenekült magyarok meghallgatása és látása mindenkit meggyőzhet. Nem tartozik reánk ezeknek pontos és hiteles részletezése, fájó sebeknek összes véres ágaikban feltárása. Ezt megtenni, segítséget és orvoslást hozni elsősorban a magyar kormány feladata, amelynek bizonyára iparkodik is megfelelni. Nem hallgathattunk aról, hogy sorozatos, erőltetett birtokelkobzások, teljes vagyonfosztások történtek; öregeket, gyermekeket, terhes, szoptatós anyákat hurcolnak el túlzóan kegyetlenül. Megjegyezzük, hogyha az üldözöttek történetesen nem magyarok volnának, akkor is felemelnék szavunkat, mivel az emberi jogok súlyos sérelméről van szó. De mi, összes magyar katolikusok is kiálthatunk és szívünk mélyéből kiáltunk is az igazság után, egy független nemzetközi bizottságnak sürgős kiküldése után, amely a tényeket tárgyilagosan megállapíthatja és így a békességért és az emberi jogok megóvásáért fáradó Egyesült Nemzetek Szövetsége számára alapot biztosíthat az igazságos közbelépéshez. S. O. S. Adja Isten, hogy azok, akiknek kezében van a hatalom és akik annak gyakorlásáért ugyanannak a Mindenhatónak felelősek, e segélykiáltásunkat meghallják! Esztergom, 1946 december 21-én. A magyar katolicizmus nevében, a püspöki kar határozatából: Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek. ..................„ „Értelmiség a válaszúton“ Vita a középosztályról Pártok felfogása az értelmiség és középosztály helyzetéről 1946 dec. 15. 1'ffjTl'l NAPPAL előbb nagy plakátokon hirdették meg, hogy ezen a vasárnap a délelőttön a középosztály problémáiról lesz szó az Uránia-színházban. Jogosan hihette volna az ember, hogy a színház zsúfolásig megtelik majd érdeklődőkkel, hiszen egy egész osztályt érintő, állandóan napirenden levő, sürgetően fontos kérdésekről fognak a pártok előadói vitázni. Ezúttal nem így történt: a foghíjas széksorok az előadás végéig sem teltek meg egészen. Ezzel kellett beszámolónkat kezdeni, mert szomorúan jellemző. Jellemző elsősorban azokra, akiknek problémájáról itt szó volt, de jellemző arra is, hogy a fölvetett téma jóval kisebb érdeklődést vált ki, mint a reakció — kényelmes fegyverként is használható — fogalmának tárgyalása. BOGNÁR JÓZSEF tájékoztatási miniszter lett volna (kisg. p.) az első előadó. Távollétében olvasták fel a miniszter rövid, tömör mondanivalóit. Bognár szerint már a középosztály elnevezése körül is bizonyos zavar mutatkozik, újabban értelmiségnek mondják, holott ez a két elnevezés nem ugyanazt a fogalmat takarja. Középosztály: bizonyos társadalmi eredményt jelent, míg az értelmiség a nemzeti kultúra hordozója, S mint ilyen, osztályfeletti. Bizonyos történelmi időpontokban valóban a középnemesség — a középosztály történeti elődje — volt legalkalmasabb az ország vezetésére. De 1867 óta ideológiai tájékozatlanság, a szociális és közösségi érzés hiánya, lefelé gőg, fölfelé szolgalelkűség jellemezte ezt a középső réteget, mely a földjét vesztett gentryből, a többségében idegen származású városi polgárságból, a radikális zsidóságból és a lentről feltörekvők kis csoportjából állott- Ez a réteg új eszmék átélésére nem volt hajlandó. Kérdés, mit kell hát ma tennie? Egyetlen út és lehetőség áll előtte , értelmiséggé kell válnia a szó teljes értelmében. Minden más út szakadékba vezet. ECKHARDT SÁNDOR (dem. néppárt) professzor elemezi, hogy mi is hát a középosztály? A felső és alsó véglet között áll, a fölemelkedés ezen az osztályon keresztül vezet. Nálunk igazi értelemben vett egységes középosztály soha nem volt alkotó elemei: a befolyását vesztett arisztokrácia, a gentry, a falusi intelligencia, a kistőkések kereskedők csak igen lazán függtek össze. Tulajdonképen csak magasabb iskolázottságuk tartotta össze őket. A keresztény világnézet azt követeli, hogy ne gyűlöljünk semmi mást, csak magát a gyűlöletet, mégis mennyi gyűlölet forr körülöttünk, elég, ha csak a B-listák és igazolási eljárások igazságtalanságaira gondolunk. Az értelmiség és kispolgárság legjobbjai hivatottak a vezető szerepre, de nem osztályhelyzetük, hanem bizonyos értékeik alapján. Erkölcsiségük, lelki szabadságigényük, vallási indítékaik összekötő szerepre teszik alkalmassá őket. Humanizmus, igazságosság és szabadság nélkül az értelmiség nem töltheti be hivatását. DARVAS JÓZSEF (nemzeti parasztpárt) is a középosztály kialakulásának fejtegetésével kezdi előadását, utalva a mi különleges — úgy a nyugati, mint a keleti országokétól merőben eltérő — társadalmi fejlődésünkre. A feudalizmus bukása itt nem forradalmi úton történt, felemás helyzet keletkezett, a paraszt csak papíron szabadult fel, a gentrynek szolgaszerepe volt, a felső osztályok parancsait közvetítette lefelé. Nemzeti öntudata — melyet szeretettel hangoztatott — már nem volt egyéb torz irredentizmusnál, hamis politikai illúziókban élt, egy álkultúra hordozója lett. A mostani háború után igaz, hogy nagy odaadással kezdett neki az építő munkának, de ezt nem annyira benső meggyőződésből, mint inkább létfenntartása érdekében tette. Mióta azonban úgy látja, hogy a régi világ erői nem süllyedtek el teljesen, ellenséges indulatú kritikákat hangoztat. Mindeddig Szerencséiden és a középosztály helyzete — folyatta fejtegetéseit Darvas —, a B-listánál és már előzőleg az igazolási eljárásoknál rengeteg hiba történt, be kell vallani, ezek az eljárások csődbe jutottak. Nemcsak sok igaztalan dönt tésük miatt, hanem azért is, mert a középosztály legnagyobb része kirívó tettekben, hanem megfoghatatasi módon, egész magatartásával volt hibásan A középosztályt mint életformát föl kel számolni és utána kialakítani az ország szellemi élcsapatát, az értelmiséget. FOGARASI BÉLA (kom.-párt) marxi tár-sadalomszemlélete szerint az egyes osztályoké helyzetét a termelés határozza meg, eszerint pedig a középosztály nem is volt a középen, hogy mégis így nevezte magát, mutatja leg-jobban, mennyire nem ismerte föl saját gaz-dasági helyzetét. Társadalmi tudata visszamaradt a társadalmi fejlődés mögött. Azt hiszi, hogy a munkásság ellensége, azt hiszi, proletarizálódnia kell, holott csak egyetlen ellensége van s ezt a nagytőke. Ismerje fel világhelyzetét, lássa meg a valóságot, adja fel ellenállását a demokráciával szemben, ne akarja visszaszerezni régi kiváltságait, ne hallgasson a reakció szirénhangjaira. HORVÁTH ZOLTÁN (szoc. dem.) szerint nálunk a középosztály elszakadt a néptől, gyökértelenül lebeg és már nem találja meg a néphez visszavezető utat. Magatartása védekezés, fél minden újítástól, de hősi gesztusokra már nem képes... Nincs hite saját hivatásában. Kultúrája álkultúra, Adyt, Móriczot Bartókot, Kodályt elvetette . Morális magatartását és kultúrát a nemzet- nek adni nem tudott. Miután a mailbard nem adta meg a szabadság levegőjét a dolgozói rétegeknek, ma nincs joga ezt követelni a safét számára. Döntő tévedése, hogy igényekkel lép fel : azt kívánná, hogy felejtsék el a múliját, hagyják meg régi életszínvonalát, holott hibái és bűnei miatt a mai társadalomé igenis bizalmatlan vele szemben és ellen-séget lát benne. Ne kérjen ettől a társad*-* lomtól előleget, hanem előbb mutassa meg áldozatkészségét, munkáját, kötelességtel- jesítését. A B-lista és igazolóeljárások igaz-í talanságai annyiban állanak fenn, hogy sokkal több embert kimért meg, mint a hásínyat kellett volna. , A polgárság helytelenül ki a törekvő munkásságtól, mert nem a polgárság életszínvonalát akarják lenyomni, hanem a munkásságét benső tartalomoban, moralitásban, kint órában, de még külső életformában lak még a polgáréknál is magasabbra emelni. Itt nem maradhat meg semmi a arait bél, valami teljesen újnak kell követke: dunavölgyi hivatását ez az ország csa így tudja betölteni. Ebben legyen a középosztály is. SIPKA GÉZA (pell. dem.) ideális polgárság és eszményi polgár típusából kiindulva a polgár létjogosultságáról beszélt, mint aki ma már a középosztály helyébe lépett. Miután a negyedik rend egyre erősebben követeli a hatalmat a maga számára, a polgár most az előtt a választás előtt áll, hogy ki beáll-e a maga értékeivel az új elrendeződésig vagy reménytelen szélmalomharcot vív-ez . A negyedik rend tudást, kultúrát vétel, a polgár feladata, hogy ezt a kultúrát az emberi szabadsággal párosítva átmentse a jövő számára, mert a tömeg hajlamos arra, hogy * szabadságot valami vagy valaki kedvéért* félredobja. A pártok szeretik tanításaikat dogmákká merevíteni, ezért a polgárnak kéll fenntartania és tovább vinnie a szabad kutatási lehetőségét, legyen bíráló és ellenőrző réteg a közösség érdekében. KÖZBEKIÁLTÁSOKBÓL, a szél- és nemtetszésnyilvánítások- ből, abból, hogy hol, milyen erővé!!* csattant fel a taps, arra kellett következttetnünk, hogy a középosztálynak az a része, melyről itt leginkább beszéltek, vagy egy általában el sem jött (lásd üresen maradt széksorok !), vagy úgy viselkedett, ahogyan Horváth Zoltán lefestette: nem volt erejei és hite önmaga hivatásában. Egyszóval ei nem állott ki saját maga mellett. Holott — múltkor is mondottuk már — sorsának^ helyzetének jobbrafordulását nem más osz-» tályok segítségétől, hanem csakis saját ere-» jétől várhatja. Ez az erő pedig: munkája^ tudása, felelősségérzése, valláserkölcsi meg- győződése. Ezeket kell mielőbb a nemzet más, saját javára szolgálatba állítania. Bekapcsanylódni minden vonalon, minden munkába! Higgyen a középosztály abban, hogy át fedj alakulni értékes, hasznos értelmiséggé, addig pedig merjen dolgozni bárhol, bármit. Ez jó- nőjének és fölemelkedésének egyetlen útja. Halász Alexandraé k 1947 JANUÁR 5