Új Ember, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1950-01-01 / 1. szám
A kaposvári plébánia történeteAZ EGYHÁZTÖRTÉNETÍRÁS forradalmi fordulatát Brémond abbé világhírű munkássága és életműve jelenti francia és egyetemes viszonylatban egyaránt. Azután, hogy kikutatták és feldolgozták korszakok, pápaság, eretnekségek, szerzetesrendek, nagy irányító egyéniségek, szellemi folyamatok egyháztörténetét: írjuk meg az egyháztörténetet „alulról“, a hívők felől, írjuk meg lehetőleg egy-egy ország egyháztörténetének keretében! — mondta Brémond abbé, s egy élet páratlan szorgalmú munkájával össze is hordta a francia népnek, a francia társadalomnak ezt a „belső“ egyháztörténetét. Mindazokban az országokban, ahol él a nemzet lelki múltja feltárásának szándéka, Brémond abbé eszméinek, áttörésének és útmutatásának nyomán történik a helyi egyháztörténetírás. Magyarországon ennek sajátos magyar módszertanát Vanyó Tihamér O. S. B. munkálta ki. A helyi magyar egyháztörténetírás egyik legfontosabb műfaja, a plébánia történet, aközelmúltban kapta meg eddig legteljesebb, legérettebb és valóban példát mutató remekművét. Az elmúlt évben jelent meg „A kaposvári plébánia története“ dr. Hoss József általános püspöki helynök, nagyprépost, Kaposvár évtizedeken át volt esperes-plébánosa tollából. A mű nem hiába évtizedek munkája, valóban bámulatraméltó alkotás. A törökjárás elpusztította történelmi rétegek alól kellett kibányászni középkori anyagát, bécsi és középponti magyar levéltárakból összeállítania a Rákóczi-korig terjedőt és a veszprémi, pannonhalmi és megyei levéltárak bővebb aktaanyagából a XVIII-ik századit. Műve ezeken a helyeken több, mint egyháztörténet, hatalmas város- és társadalomtörténeti monográfia felülmúlhatatlanul tökéletes jegyzetanyaggal. A 200 folióoldalas szövegrészhez majdnem 150 oldalnyi külön apróbetűs jegyzetanyag járul még, és belőle megragadó gazdagsággal bontakoznak ki, az emberi arcélek, ügyek, áhitat, perek, liturgikus szokások. De ugyanilyen gazdag a könyv a maga modern részeiben, ahol az anyakönyveket használja fel egy jogi és lelki közösség belső története feltárásának forrásaiul. A tökéletesen végzett módszeralkalmazásnak talán legbrilliánsabb példája eddig a magyar plébániatörténet alkotásai közül Több évtized odaadása, munkaórák ezrei, utazások, a valóság iránti hűség és alázat van ebben a könyvben, amely éppen ezekkel a mögöttes lelki vonásaival tett szolgálatot nemcsak egy plébánia és egy püspökség híveinek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. ( s .z.) Az egyetlen orvosság GRŐSZ JÓZSEF kalocsai érsek a napokban körlevelet tett közzé, arra emlékeztetve híveit, hogy XIII. Leó pápa ötven esztendővel ezelőtt ajánlotta fel a világot Jézus Szentséges Szívének. Az érsek a nagyjelentőségű évfordulóval kapcsolatban a püspöki karral egyetértésben elrendeli, hogy 1950. Újév napján minden templomban az istentiszteletek keretében megemlékezés történjék a jubileumról. Az érseki körlevél utal arra, hogy XIII. Leó pápa, midőn az egész Anyaszentegyházat Jézus Szívének felajánlotta, pápaságának egyik, legnagyobb cselekedetét vitte véghez, szívében azzal a szándékkal, hogy a Jézus Szíve ájtatosság elterjesztésével megtérjen az eltévelyedett emberiség. E nagy felajánlás folytonos ismétlését és megújítását különböző okok sürgetik. Az első ilyen ok — hangsúlyozza a körlevél —, hogy a Szent Sor tisztelete az egyetlen hathatós orvosság azok ellen a bajok ellen, amelyekben a mai emberiség szenved. Ezeket a bajokat, „válságoknak“ nevezik a tudósok és a társadalombölcselők. Általában háromféle válságról szoktak beszélni. Az egyik a gazdasági válság. Lényege a termelés és a termelt javak igazságos elosztásának kérdése. A küzdő felek ebben látják a jobb és az emberhez méltóbb élet megvalósításának a nyitját és a jog és az igazság követelményeit hangoztatják; mindkét jelszó azonban erőtlen fogalommá szürkül, ha nem hatja át azokat a szeretet izzása. Szeretet nélkül az ember nem láthatja meg embertársában a legmélyebb, a legigazabb emberi igényeket. Nagyon téved azonban az, aki azt hiszi, hogy apró-cseprő könyöradományokkal segíthet a fennálló bajokon." „Olyan életberendezés kell ide — írja a kalocsai érsek —, hogy az élet terített asztaláról mindenkinek egyformán jusson. Le kell az igényeit szállítania annak, akinek az élet több terítékes ebédet juttatott Kevesebbel kell beérnie, hogy a másiknak is jusson ugyanannyi. Ez az, amit XI. Pius pápa szociális igazságnak nevez.“ A szociális igazság nem valósulhat meg máskép, mint a szociális szeretet útján, amelyet viszont a Jézus Szíve tisztelet fokozott elmélyítésével válthatunk gyakorlati valósággá. A társadalmi válság a másik fajtája annak a betegségnek, amely őrzi az emberiség lelkét. „Eltűnőben vannak a régi társadalom egyes rétegei. Mintha történelmi küldetésüket bevégezték volna és el is kellene tűnniök.“ S máris jelentkezik nyomukban az új vezető réteg, a hivatottság öntudatával, a hatalom vágyával és igényével „Az eltűnő rétegnek nagy lelkierőre van szüksége — folytatja a körlevél —, hogy sorsát lázongás nélkül viselje. De igen nagy bölcsességre is, hogy helyét újra megtalálja a nap alatt.“ Az erőnek s a bölcsességnek ugyancsak abban a Szívben van forrása, amelyet „jósággal és szeretettel teljes Szívnek" ismertünk meg. Ezért is hirdeti Krisztus a vele való állandó és megszakítatlan összeköttetést. „Maradjatok énbennem, amint én tibennetek.“ (Ján. 15, 4.) „A felemelkedő rétegnek viszont nagy fegyelemre és felelősségtudásra van szüksége, hogy a rábízott hatalommal mindazok javára élni tudjon, akiknek élén jár és akiknek javát munkálni feladata. Mind a kettőnek szeretet a melegágya. Lemondani, vágyait és indulatait üdvös korlátok közé szorítani ugyanis csak az tudja, aki szeret. Annak kedvéért, akit, vagy akiket szeret. A szeretet az a csodálatos erő, amely egybe tudja fogni a szíveket, egylelkűvé tudja kovácsolni az embereket. Ez a szeretet az Isteni Szívből árad a világra, olyan bőséggel, mint talán soha. Ezért várta tőle a lánglelkű pápa a világ vérző sebeinek gyógyulását, a világ megújulását. Lelki válság ■ neve annak a harmadik betegségnek, amely napjainkban különös súllyal nehezedik az emberiségre. Sok a szerencsétlen ember, aki az új világban életének értelmét és célját nem találja, mert földre szegzett szemekkel jár és fölfelé tekinteni elfelejt. Nyilván, mert nem emlékezik az Üdvözítő nagyjelentőségű nyilatkozatára: „Ha én felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok“. (Jan. 12, 32.) A két nagy háború és a nyomukban járó viszontagságok után tömérdek a lesújtott ember, tömérdek a kereszthordozó. De nem mindegyik viseli egyforma lélekkel a keresztet. Van, aki keserű szívvel hordozza, van, aki hittel és bizalommal viszi Krisztus után. Bízik abban, aki „a benne reménykedők üdvössége“. A Jézus Szíve tisztelet tehát fölöttébb alkalmas, sőt legalkalmasabb eszköz, hogy megmentse a kétségbeeséstől a szenvedő világot, alkotó munkára serkentse azokat, akiket az élet megtépázott és szeretetre indítsa azokat, akik szűkebb vagy tágabb körben a népek sorsát intézik. Mindezek alapján joggal mondja a boldog emlékű pápa, hogy a Szent Szív az a győzelmi jel, amelyre bizalommal tekintenek mindazok, akik hisznek a szeretet végső győzelmében. Jézus olyan szeretetet kíván követőitől, mint amilyen az övé volt, amellyel áldozatul adta magát értünk. Ha az emberiség nyugodt és békességes élete egyesektől vagy a társadalom egyes rétegeitől több és nagyobb áldozatot kíván, mint amennyi a fölöslege, ezt az áldozatot is gondolkodás nélkül meg kell hoznia annak, aki az ő tanítványa akar lenni. Sokan azt a felfogást vallják, hogy a társadalmi fejlődés lassanként odáig halad majd, hogy talán nem is lesz szükség izgalmas szeretetre. Kell is hinni abban, hogy eljut az emberi társadalom a fejlődésnek arra a fokára, amelyben a kiáltó nyomorúság teljesen megszűnik. Nem hiába mondta azonban Krisztus, hogy „szegények mindig lesznek veletek“ (Jan. 12. 8.). A jól rendezett társadalomban is szükség lesz tehát az irgalmas szeretetre. Mindenkit érhet olyan testi-lelki nyomorúság, amelynek szeretet lesz az egyetlen enyhítő balzsama. Szükség lesz mindvégig olyan intézményekre is, amelyeknek alapszelleme az irgalmas szeretet. A Jézus Szíve tisztelet megfelel a lélek legmélyebb és legszentebb igényeinek. Minden lélek, még a legelvetemültebb is, vágyódik a boldogság után, bár nem mindegyik keresi jó helyen. Ez a titka annak, hogy a Jézus Szíve tisztelet is oly gyorsan meghódította a milliókat és szinte áttüzesítette a lanyhuló világot. Hatalmas mozgalommá lett s ha más nem, ez egymagában bizonyít isteni eredete mellett. A Szent Szív tiszteletének isteni eredetét bizonyítja az a tény is, hogy tömérdek akadályt kellett leküzdeni, amíg a hívőket meghódította. Ennek a mozgalomnak is megvoltak a maga ellenségei, akik korszerűtlennek minősítették és a rágalom, a gúny fegyverével küzdöttek ellene. A Jézus Szíve tisztelet mégis él, virágzik és soha nem képzelt arányokban terjed. Terjed, mert „rajta van az Úr lelke“ — fejezi be jubileumi körlevelét a kalocsai érsek. Az Egyesült Államok püspöki kara nyilatkozatot adott ki a Palesztinai szent helyek ellenőrzéséről. A nyilatkozat szerint az ellenőrzéseknek egy módja lehet csak, a szent helyek teljes nemzetközi ellenőrzés alá igaátm. _ FORGÁCSOK Villamoson olvastunk egy felírást, amely úgy szól, hogy nők nélkül nem lehet új világot építeni. — Megsúgunk valamit, semmifélét sem. Ez a biológia rendje. 0*0 Eltörlik a vasúti I., II. és III. osztály megjelölést. Lesz fapados, párnázott- és hálókocsi-jegy. Tekintve, hogy eddig fél negyedik is volt, ennek új nevéről pedig nem hallottunk, ajánljuk a fél lócás megjelölést. A bíróság megállapította, hogy „családi viszálynál vannak észszerűtlenségek“. A családi viszálykodások általában észszerűtlenek. Jeruzsálem sorsáról mint a vatikáni rádió jelenti, az UNO biztonsági tanácsának albizottsága tovább folytatta tárgyalásait. Izrael és Transjordánia delegátusai meghívást kaptak a tanácskozásra. A francia és az iraki delegátus felszólalásában hangsúlyozta, hogy az UNO határozatával való szemhelyezkedés milyen következményeket vonna maga után. Újabb viharok Jeruzsálem és a szent helyek körül HÍRT adtunk már december 18-iki számunkban az Egyesült Nemzetek Szervezetének arról a közgyűlési határozatáról, amely kimondja, hogy Jeruzsálemet nemzetközi fennhatóság alá helyezik. A részletes szabályzat elkészítésére azt a Gondnoksági Tanács mindjárt utasítást is kapott. A tények ismeretében azonban fölöttébb kétségesnek kell tartanunk, hogy az ENSZ határozata, bár azt 38 szavazattal 14 ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el, valaha is valósággá válik. Erre mutatnak azok az éles megjegyzései is, amelyeket a világsajtó ehhez a legújabb fordulathoz fűzött. A határozat szószólói, élükön a javaslatot benyújtó Ausztrália képviselőjével, abból indultak ki, hogy a zsidók minden jogos törekvése teljes sikerrel járt akkor, amikor a nemzetek sorban elismerték a fiatal Izrael államot s azt az ENSZ is felvette tagjai közé. Palesztina szent helyei azonban az egész kereszténység lelki örökségét jelentik s így nem méltányos, hogy azokat egyetlen állam szerezze meg a maga kizárólagos fennhatósága alá. S az sem lehet vitás, hogy Jeruzsálem nemcsak egyszerűen város, mint a világ bármely városa. Ha nevét halljuk, nem területére, utcáira és házaira, nem is vegyes összetételű lakosságára gondolunk, hanem arra, hogy bölcsője annak a keresztény hitnek, amely a műveltség legmagasabb formájával ajándékozta meg az emberiséget. Emellett azonban még két másik vallás, a zsidó és a mohamedán is őriz benne szent helyeket bőven. Ez a szellemi és erkölcsi mozzanat tehát kell, hogy fölébe kerüljön minden anyagi vagy szorosan jogi természetű megfontolásnak. évc ~ - Két ével ezelőtt Ugyanezek az érvek merültek fel egyébként már a palesztinai dráma utolsó felvonásánál kezdetén is, mert az a terv, amelyet az ENSZ által kiküldött vizsgálóbizottság 1947 augusztusában kidolgozott, nagyon emlékeztet a mostani határozatra. A bizottság előterjesztése akkor úgy szólt, hogy Jeruzsálem városát mentesítsék minden katonai jellegétől és helyezzék nemzetközi igazgatás alá. A város kormányzóját, aki nem lehet sem zsidó, sem arab, az ENSZ nevezte ki. A szent helyek őrizetét nemzetközi rendőrség lássa el, amelynek tagjait Palesztinán kívül toborozzák s akik között szintén nem lehet sem zsidó, sem arab. Jeruzsálem azonban — a javaslat szerint — szerves része maradt volna a palesztinai gazdasági úniónak. Azért gazdasági „úniónak“, mert Palesztinát ugyanakkor egy zsidó és egy arab államra akarták bontani. Ezt a tervet az ENSZ közgyűlése 1947 november 29-én el is fogadta, a fő érdekeltek, a zsidók és az arabok azonban hallani sem akartak róla. A zsidók 1948 május 14-én kikiáltották Izrael államát s ugyanazon a napon az arab államok hadba léptek ellene. Transzjordánia királya, Abdullah, kijelentette, hogy miután a brit mandátum lejárt, érvényüket vesztették mindazok az ígéretek is, amelyeket a Balfour-nyilatkozat tett a zsidóknak. Ezeknek tehát semmi joguk Palesztinához. Ugyanakkor Egyiptom miniszterelnöke is közölte, hogy az egyiptomi hadsereg parancsot kapott Palesztina megszállására, mert helyre kell ott állítani a rendet és véget kell vetni ,a cionista terrorbandák örökös öldöklésének“. Ám a harcok, amilyen véresek és elkeseredettek voltak, olyan rövid ideig is tartottak. Izrael csapatai egyik sikert a másik után aratták s amikor 1948 júliusában — formálisan az ENSz beavatkozására — fegyverszünet következett, a zsidó csapatok szilárdan tartották az összes vitatott területeket. Csak Jeruzsálem régi városrésze volt a transzjordániai erők kezén. Bernadotte javaslata Az ENSz, mint ismeretes, a svéd Bernadotte grófot küldte ki ekkor közvetítőnek. Bernadotte merényletnek esett áldozatul jelentését azonban nagyjában már el tudta volt készíteni. Az ő javaslata is azt kívánta, hogy az ENSZ vegye „tényleges ellenőrzése“ alá Jeruzsálemet, de a „lehető legnagyobb helyi önkormányzatot“ adja meg mind a zsidó, mind az arab közösségnek. Az ellenőrzés egyik feladata lett volna annak biztosítása, hogy Jeruzsálemet bárki akadály nélkül felkereshesse és a szent helyeket szabadon látogathassa. Az ENSZ tárgyalta Bernadotte jelentését, majd egyeztető bizottságot küldött ki, amelynek egy amerikai, egy francia és egy török tagja volt. A bizottság — a Bernadotte javaslattól eltérően — utasítást kapott arra is, hogy Jeruzsálemre vonatkozóan készítse el egy „állandó nemzetközi rezsim“ szabályzatát. Az egyeztető bizottság a svájci Lausanneban ült össze Izrael, Transzjordánia, Egyiptom és Libanon képviselőivel A tanácskozás eredményeként javaslatot szövegeztek meg: ismerjék el a zsidó és arab szuverenitást Jeruzsálem körzetében is és csak a szorosan vett szent helyek kerüljenek az ENSZ ellenőrzése alá. Ezt a javaslatot azonban, amely visszafelé jelentett volna lépést az Egyesült Nemzetek minap befejezett közgyűlése elvetette s a régebbi álláspontnak megfelelően úgy döntött, hogy egész Jeruzsálem városát nemzetközi ellenőrzés alá helyezi A pápa állásfoglalása Ez a kívánság jutott kifejezésre túlnyomórészt azokban a megnyi Tatkoztósokban is, amelyek keresztény ,egyházi oldalról történtek az ENSz irányában. Eleitől fogva ilyen megoldás mellett szállt síkra magas tekintélyével, mint tudjuk, XII. Pius pápa is. Már ,,Jn multiplicibus“ kezdetű, 1948 október 23-án kiadott körlevelében ünnepiesen kijelentette, hogy csak Jeruzsálemnek és környékének nemzetközi jellege biztosíthatja a szent helyek védettségét és épségben maradását, majd 1949 áprilisában kiadott „Redemptoris nostri“ kezdetű körlevelében még erőteljesebben megismételte ezirányú óhaját. Az ENSz határozatát így mindenképpen észszerűnek és méltányosnak kell mondanunk. Hangsúlyozottan kiemelhetjük ezzel kapcsolatban, hogy a Szovjetunió sem foglalt állást ellene, csupán tartózkodott a szavazástól A baj csak az, hogy az ENSz elkésett. Tárgyilagosan el kell ismerni azt is, hogy az ENSz palesztinai politikája erkölcsileg és emberileg szinte lehetetlenné tette a zsidóknak, hogy belemenjenek a mostani határozatba. Tény ugyanis, hogy amikor az angol katonaság a palesztinai mandátum lejártával elvonult, az arab csapatok nyomban rohamra indultak és Jeruzsálem többszázezer főnyi zsidóságát a teljes megsemmisülés fenyegette. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a kisujját sem mozdította, hogy megakadályozza Jeruzsálem lerombolását és a zsidók kiirtását. Minthogy a legnagyobb nyugati hatalmak, jelesen az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország éppen e gyakorlati megfontolások nyomán az ausztráliai javaslat ellen szavaztak, nem látni semmiképp módját annak, hogy az ENSZ kikényszeríthesse a határozat végrehajtását. Így azután akár sor kerül egy nyílt erőpróbára, akár nem, az ENSz megmaradt tekintélye és belső összetartása is veszedelemben forog. Mert nem mindig elég az, hogy valakinek igaza van. Szükséges az is, hogy idejében legyen igaza. 1 950 JANDAR V 3