Új Ember, 1962 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1962-09-16 / 37. szám
KATOLIKUS SZEMMEL Különös életmentésről ad hírt, a Szabad Föld legújabb száma. A szegedi Klauzál tér egyik magas épületének kéményén lábánál fogva beszorult az antenna porcelán szigetelőjébe egy füstifecske. Társai hangos csiviteléssel vették körül, de nem tudtak rajta segíteni. A téren százak verődtek össze, s az érző emberek különböző szervekhez fordultak segítségért. A legtöbb helyen komolytalannak tartották a kérést, végülis Csókási János postai vonalfelvirgyázó vállalkozott a nem mindennapi mentőszolgálatra. Végigment a magas ház gerincén, leszerelte a kéményről az antennát, kiszabadította a “foglyot«, amely boldogan elrepült. A leérkező Csókását taps és meleg kézszorítások fogadták. Ugyanezen az oldalon három másik hír bevezető sorai így kezdődnek: “A könnyelműségnek halál lett a vége. ” Halált okozott a gondatlanság. — Halálos kimenetelű közlekedési baleset...« Az aszódi vasúti szerencsétlenség híre is ekkor járta be az országot, öt embert gázolt halálra, egyet pedig súlyosan megsebesített az állomáson áthaladó motorosgyors. A sok komor hír között “üde színfoltnak« lehetne nevezni a szegedi füstifecske esetét és Csókási János példamutató magatartását, ha csupán úgy olvasnánk ezeket a híradásokat, mint az élet derűs és borús színeivel váltakozó kaleidoszkópot. Csakhogy több van e híradások mögött, mint nyers tudósítás. Nagyon is komoly és megrendítő figyelmeztetés, megrázó felkiáltás: az élet szent dolog, ne bánjunk vele könnyelműen, mint valami játékszerrel, könnyen pótolható tulajdonunkkal. Mégha csupán az ezer veszélynek, a pusztulás annyi fajtájának kitett füstifecskéről van is szó: Csókási János bátor tette is ezt kiáltja felénk. Szinte mindennap elhangzik hivatalos helyekről is ez az emberségünklegérzékenyebb »érzékszervéhez«, lelkiismeretünkhöz intézett felszólítás. S vajon megnyugtathatja-e a gyalogosokat, az a legutóbbi, illetékes helyről elhangzott nyilatkozat, hogy utóbbi időkben kevesebb a járókelők gondatlanságából bekövetkezett baleset? Lehet, hogy kedvezően hangzik ez a gyalogosok felé, de annál több elővigyázatosságra kötelezi a járművek vezetőit. S éppen ez a kölcsönösség kötelez bennünket egyetemlegesen arra, hogy ne csak magunkra ügyeljünk, hanem másokra is. Embertársaink életére éppenúgy, mint a magunkéra. Arra az életre, melyet Isten nekünk adott éppenúgy, mint azokra az életekre, melyeket a mi gondjainkra bízott az örökérvényű parancsban: Szeresd felebarátodat, mint magadat!. 1669-ben öt, szenvedélyes hangú levelet tartalmazó könyvecske jelent meg Párizsban, A »Portugál levelek«. Ezekben egy névtelen anáea számol be szerelméről, elcsábításáról, csalódásáról és értelmetlenné vált életéről. Az érzések hőfoka, a gyötrődő lélek vergődésének pompás ábrázolása nagy sikert hozott, a könyv csak a XVII. században 22 kiadást ért meg. Minden nagy nyelvre leforditották azóta. Klasszikus írásnak számít és irodalmi érdekességét kétségkívül annak köszönheti, hogy szerzője — apáca, aki bepillantást enged a kolostorok életébe. Az apáca kilétét sokáig találgatták, majd megállapították, hogy Maria Alcoforadónak hívták és a portugáliai Beiaban élt, 1723-ban halt meg. A könyvecskét 1959-ben a Móra Ferenc könyvkiadó is megjelentette. Fordítója ismerteti Maria Alcoforado életrajzát és Luciano Corderio levéltári kutatásaira hivatkozva megállapítja, hogy minden kétséget kizáróan eldöntötték a portugál apáca személyét és létezését. Nemrégiben azonban az történt , amint erről a Le Monde-ból értesülünk, hogy a »Portugál levelek« franciául új kiadásban jelent meg, ám szerzőként Gallieragues, XIV. Lajos udvaronca szerepel a könyvön, nem pedig Alcoforado apáca. A Le Monde szerint az udvaronc mindig is kissé gyanús volt a szerzőséget illetően. F. Deloffre lyoni egyetemi tanár és J. Rougeot kutatásai pedig igazolják ezt a gyanút, sőt a bizonyítékok egész sorát vonultatják fel álláspontjuk mellett, megdöntve ezzel Corderio állításait. Úgy áll tehát a helyzet, hogy az apácaleveleket férfi írta, akinek sikerült korában és néhány századon át még a szenzációt is befogni irodalmi műve kelendősége elé. Megjegyzendő, annak idején Rousseau bármiben hajlandó volt fogadni arra, hogy az apácaleveleket férfi írta. A Veszprémi Napló cikkeimben teszi fel a kérdést: »Raboltak-e nőket a salföldi vörösbarátok?« — Persze, aki csak a nagybetűs címeket olvassa el, abban az a tudat rögződhet meg: lehet, hogy raboltak. Érdemes tehát elolvasni az egész cikket, hogy a nagy formájú címbetűk után következő apró betűkből megkapjuk a kérdésre a feleletet. Arról van szó, hogy a Balaton-parti Ábrahámhegy közelében egy középkori pálos kolostor és templom romjainak feltárása és állagmegóvása van folyamatban. »Úgy beszélték, úgy tartotta a néphit, hogy a kolostor régi gazdái, a ‘vörösbarátok’ a török időkben elzüllöttek, fosztogatták a környékét és nőket raboltak ...« Nos, a cikkíró most ez irányban is meginterjúvolta dr. Sági Károlyt, a romfeltárási munkálatokat irányító múzeumigazgatót. »Az épület az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostora volt... A XVI. században — nem tudván ellenállni a török nyomásnak — a barátok elhagyják a kolostort. Ezek szerint nem igaz az a máig fennmaradt hiedelem, hogy a kolostor megerősített hely, erődítmény lehetett, amely ellen tudott állni a töröknek.« — »Tehát a romantikus legenda sem igaz, — teszi fel a kérdést az újságíró —, hogy a bezárkózott és elvadult szerzetesek nőket raboltak volna a környéken?« — »Ennek a feltevésnek semmi köze a tudományhoz« — hangzik a tudós régész válasza. Íme a történelem és a régészet tudományos módszere szétfoszlatott egy »antiklerikális« ellen-legendát. co/ A Magyar Nemzet bélyegrovatában olvassuk: »Vannak furcsaságok egyes országok bélyegkiadási programjában: a török posta (!) Szűz Mária bélyegsorozatot ad ki, négy értékben, az ephesusi Mária-ház képével.« A rovatvezető bizonyára azt tartja furcsának, hogy a mohamedán törökök adnak ki Szűz Mária bélyegsorozatot. Pedig akik kissé behatóbban ismerik a mohamedánok szent könyvét, a Koránt, azok előtt nem is tűnik fel ez a gesztus olyan különleges furcsaságnak. A mohamedánok ugyanis tisztelik mind Jézust, mind Máriát. Jézust a próféták sorában tisztelik. Huszonkét prófétát név szerint is felsorol a Korán ezek között van: Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus. Szűz Mária alakjával — héber Mirjam néven nevezve — több fejezetben is foglalkozik a Korán, elismervén szüzességét és azt, hogy Jézust szűzen szülte. A kisázsiai — tehát mai törökországi — Efezus városáról a keresztény hagyomány is azt tartja, hogy Krisztus mennybemenetele után ott élt haláláig Szűz Mária Szent János apostol társaságában. — Nincs tehát semmi furcsaság abban, hogy a török posta collk bélyegsorozatában Szűz Máriát szerepelteti. Legfeljebb örvendetes dokumentuma annak, hogy az elmúlt századok ádáz mohamedán-keresztény gyűlölsége szűnőfélben van, és mindkét fél — részünkről persze a dogmatikai tanítások tisztaságának érségben tartása mellett — a kölcsönös vallási türelmesség álláspontjára helyezkedett. 6 . Nagyvázsony feltámadása A zászlók csatogva repkednek a szélben. Török félhold alatt kivont kardot tartó kéz — Kinizsi címere — villog az egyiken, a másikon oroszlán ágaskodik, Kinizsiné, Magyar Benigna címere ez. Az égbolt halvány, üvegszerű. A szeptemberi fény elönti a vázsonyi medencét, és felfénylik az ősi vár, mintha régmúlt idők dicsősége térne vissza. Legendák fuvallata fogadja az érkezőt, de itt minden valóság. A vár Mátyás király énekbe foglalt hadvezérének súlyos kéznyoma. A törökverő hős, Kinizsi életműve és környezete elevenedik. A fent lobogó zászló valaha azt jelentette, hogy otthon az úr. A nagyvázsonyi lakótorony ormán csattogó zászló ma sem mond mást. Itt él Kinizsi a maga építette vár helyreállított falai között. Szinte várjuk döngő lépteit, hogy kibukkanjon a kapuvédőmű mord ágyúnyílása mögül és szemlét tartson az összegyűlteken. A Hazafias Népfront Veszprém megyei Bizottsága és a Veszprém megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala végvári napot rendezett és az ünnepségek keretében életre kelt a vár. Katonatiszt mondja az ünnepi beszédet. Katona beszél a nagy katonáról. Mögötte ott ülnek a múlt feltámasztói, az ásatások vezetői és gondozói, a falu plébánosa,aki olyan lelkesen beszélt a megújított Kinizsi-templomról, mindazok, akik előtt ott lebeg a nagy terv. Nagyvázsony lesz az a hely, hol a magyar múlt minden jelentős mozzanatát fennmaradt emlékből ismerheti meg a látogató. Néhány esztendő hatalmas anyagot hozott felszínre ebből a múltból. A község szélén, szelíd dombon templom áll magányosan. Első pillantásra vidéki barokképítésűnek tűnik. Csak támpillérei árulkodnak arról, hogy a fiatal külső mást és többet rejteget. Belépünk a kapun és Kinizsi templomában állunk. A kórusfalra épített kövön 1481-es évszám. Itt állott az a románkori templom, amely után sokáig hiába kutattak. Ezt a romladozó szentegyházat építette újjá Mátyás hadvezére a kenyérmezei győzelem után, a hadisarcból. Vezértársa, Bátori István, ekkor építteti a csata emlékére a nyírbátori templomot. A helyreállítási munkák kibontották az elfalazott épületrészeket és előbukkant a késő gótikus templom hálóboltozata, a sekrestye nemes kapuja. A Balaton-felvidék legszebb gótikus emléke tűnt elő a feledésből. A vár körül színes tömeg hullámzik. Tovább megyünk és néhány száz méterre, benn az erdőben felénk intenek a »baráti romok«, az egykori pálos-kolostor feltárt kövei. A „kirepítő fészek” Az óriási törmelékhalmaz helyén, melyet sűrűn benőtt az erdő, ma helyreállított rom áll. A falak elpusztultak, csak a templom egy része magaslik elénk, de úgy járhatunk az alapfalak között, mintha épületben lennénk. A látvány igézetes. Gyönyörű késő-gót kolostorban állunk, melynek karcsú, égrefutó temploma kiérett építészeti ízlést mutat. Gyönyörű faragott kövek tanúskodnak a művészi igényről. A templom mellett kibontakozik az emeletes kolostor képe, a kerengőből nyíló helyiségek sora. Itt a sekrestye melletti betegszoba, melynek nyitott ajtaján át a szentélyre látott a beteg és így távolról részt vehetett a szentmisén. A következő helyiségben meg kell állanunk. Ez több, mint a kolostor egyik része. Itt volt a miniatűr-szoba, a kódexek születési helye, melyről azt írja Horváth János: »A magyar irodalmi műveltség kezdetei« című könyvében, hogy »pálos kódexeink ’kirepítő fészkei volt« 1483-ban költöztek ide a barátok, s hatvan év után csak néhányan maradtak falai között. Ennyi idő alatt számos kódex készült itt, akár a többi kolostorban. De — mint Horváth megjegyzi —, »csak a nagyvázsonyi kolostorukban írt kódexeikről van tudomásunk«. Közülük négy máig is fennmaradt. Kettő imádságos könyvnek készült a Magyar Benigna számára. Az ásatások felszínre hozták a festéktartókat és a kódex-sarkokat a műhelyből. Tudjuk, hogy itt élt »fráter Pál Téténi« vikárius, aki különben domonkosrendi Gömöry-kódexeknek egy részét másolta, s itt született a Peer-kódex Csepely Simon számára 1518-ban. Lapjaikon elevenek a színek, gyakorlott, művészi miniatúrák díszítik őket. Álmodozás, hogy úgy állunk itt, mintha a magyar irodalom bölcsője felett dudorászna az enyhe szél? Nem, valóban a helyszínen vagyunk. Itt, ezen az ablakon át nézte az erdőt fráter Téténi, ha megpihentette szemét. Itt percegett a toll és festették a mosolygó Szűzanyát Benigna asszony imádságos könyvébe. Hallgat a táj. Fehérkamasás barátok zsolozsmáit halljuk a csendben. Áhítattal surran a szellő a kövek között. Szeretnék megvigasztalni az árnyakat. Elpusztult otthonuk helyett megőrizték őket a kódex-lapok s mi megbecsüljük halott kezük nyomát. Itt rótták a szavakat, melyből később kibomlott nyelvünk színes gazdagsága, ezt fejlesztették tovább az íróemberek, a hoszszú láncsor idevezet ma is, Nagyvázsony erdőben álmodó kolostorába. Átvágunk a temetőn, karcsú kereszt előtt állunk meg. Ide temették a kolostorban talált csontokat. Talán közöttük van az is, ki a Festetics-kódexben leírta »Paal uram betegseegeről zerzet imaadsag«-ot. Milyen békés ez a temető. A síron vadvirágok. Névtelen szirmok a névtelen barát csontjai felett. Két forduló, és elénk magasodik a vár. A kolostort 1552-ben felrobbantották, nehogy a török befészkelje magát. Köveinek egy részét a vár erősítésére hordták el. Szilánkok pattogtak a márványfaragásokról az ágyúzás nyomán. De a várbeli kőtár néhány szép darabot őriz. Valamennyi finoman vésett, elmélyült munka. Az egyik töredéken három angyalfej. Messzibe néző, tiszta arcok. Ők hallhatták a barátok hajnali dicséretét, melyet megrendített bennük a képzelet. A várárok déli falán félköralakú támpillérek állanak. Akárcsak Törökországban vagy Grúziában. Talán Kinizsi török rabjai építették, így került keleti építőforma Nagyvázsonyba. Lovagi torna 1962-ben A várkápolnában Kinizsi márvány síremléke! A park felé tartunk, a lakótoronyból tárogató hullik. Méltósáigo® férfihangja végighömpölyög a völgyön, mély erővel zeng. A történelem elevenedik meg a pázsiton. Lovagi torna folyik Kinizsi vitézei között. Korabeli öltözékben pompáznak a lovasok. Feltűnnek Mátyás fekete seregének katonái, azután új kép, a végvári élet jelenete. Rabokat szabadítanak a vitézek. Néhány perc és Béri Balogh Ádám kurucainak esti tüze pattog előttünk. Kapitányuk táncra perdül, s újra megszólal a tárogató. Kékharisnyás, piros salaváris kuruc fújja. — Tudja ki ez? — fordul hozzánk szomszédunk. — Rácz Józsi bácsi, nyugdíjas lelkész, Szombathelyről, ötven éve tárogatózik, eljött most Vázsonyba, a kurucok közé. A lovascsapat fergeteges rohama száguld előttünk, vége az ünnepségnek. Kora alkonyat, tompa fényében lengenek Kinizsi zászlói. Templomok és a vár, hősök és barátok intenek búcsút. Szótlanok vagyunk. Nagyvázsony annyit mondott, hogy a hallgatás természetes. Feltámad a szél. Erdőzúgás kísér Budapest felé. Márkus László „Pilátus felesége” Bergamo régi főterén szabadtéri előadás formájában nagy sikerrel mutatták be Tomaso Gallarati-Scotti Pilátus felesége című drámáját. A darab, amelyről az olasz sajtó a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg, az evangéliumból meríti ihletését és Pilátus feleségét mint derék, jó asszonyt mutatja be, aki általában a legteljesebb megértéssel veszi körül férjét és serti gondjainak megoldásában. Jézus esetében azonban férjétől eltérően felismeri, hogy rendkívüli esemény tanúja. a 100 éves csepeli templom ünnepe A címben jelzett ünnepi alkalomra a hívek háromnapos áhítattal készültek, amelyet Ormay Gusztáv albertfalvai esperesplébános vezetett. Szűz Mária születésnapját követő vasárnapon az egybegyűlt papság és a hívősereg élén Asgúti Ádám püspöki biztos, budafoki főesperes-plébános — volt csepeli káplán — és Rőtfalusi Tibor, a Csepel-belvárosi főplébánia jelenlegi adminisztrátora fogadta az ünnepi szertartásra érkező Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspököt. A belsejében teljesen megújult templom ünnepélyes benedikálását főpapi mise követte, amely alatt a kitűnő helybeli énekkar Harmat Artúr Missa Assumptá-ját énekelte Szennay István karnagy vezényletével. Evangéliumkor Berényi Sándor dunabogdányi plébános mondott ünnepi szárnyalású szentbeszédet. Ebből, valamint a mise befejeztével elhangzó főpapi búcsúztató szavakból kibontakozott Csepelnek és évszázados templomának a múltja. A honfoglaláskori alapítású egykori virágzó község a török időkben elpusztult. A török kiűzése után német illír telepesek alapítottak új községet a soroksári Dunaág mellett. 1734- ben már templomuk is volt. Mindezt azonban elmosta, elrombolta az 1838-as pesti nagy árvíz. Az akkorra már jórészt elmagyarosodott lakosok új községüket védettebb területen, a sziget belsejében építették fel, s ide épült a ma is fennálló új templom is, amelyet 1862-ben szenteltek fel. A régi barokk templomból csak egy megrázó szépségű fafeszület és a márvány főoltár maradt meg. A kiegyezés után meginduló hatalmas arányú iparosodás folyamán a község határában felépült az ország legnagyobb vas- és fémüzeme, s ez teljesen megváltoztatta Csepel társadalmi arculatát: a kis földművelő község hatalmas, ma már mintegy 60 000 lakosú munkásvárossá fejlődött. Nagy károsodás érte Csepelt és templomát is az 1944 augusztusi pusztító bombatámadás alkalmával. A tetőzet a lángok martalékává lett, a mennyezet beomlott, a belső berendezés kiégett. Ám mindjárt a felszabadulás után megindult az újjáépítés, amelyhez a környező gyárak — anyagban, társadalmi munka- vállalásban — hathatós segítséget nyújtottak. A külső tatarozást a közelmúltban jelentős állami hozzájárulás tette lehetővé, a belső megújítást pedig a hívek lankadatlan áldozatkészsége. Előbb a padok készültek el, majd modern ízlésű, szép új szószékkel, márvány keresztelőkúttal, új, nagy orgonával és Sugár Gyula fafaragású szobraival gazdagodott a fokozatosan szépülő templombelső... Ez volt a múlt. A templom közvetlen jelenéről az ízlésesen kifestett, Bicskei Karle János művészi freskó-képeivel is díszített, derűs, otthonos hangulatot árasztó falak beszélnek. Az oldalfalak dísze a keresztút jeleneteit szinte filmszalagszerűen ábrázoló képsorozat. A szentély freskója Szűz Mária születését ábrázolja, azt a jelenetet, amikor a kegyelmi sugárzástól övezett kis leány-csecsemőt bemutatják az örvendező rokonságnak, ismerősöknek. A diadalívtől balra a halászhajóról prédikáló Krisztust látjuk, jobbra pedig a gyermek Jézust mai csepeli környezetben, gondtalanul játszadozó gyerekek között. A háttérben gyárkémények füstölögnek. Ám a falfelület keskenysége nem tette lehetővé, hogy mindaz rákerüljön, ami még jellemző a mai Csepelre. Hadd egészítsük ki képzeletben ezt még a gyorsvasúttal, amely a város szívéből kiindulva a főváros legnagyobb munkáskerületét bekapcsolja Nagy-Budapest világvárosi vérkeringésébe. És egészítsük ki az ízlésesen kiképzett új lakóteleppel, amely immár valóban városias külsőt kölcsönöz az egykori elhanyagolt külvárosnak. Azután képzeletbeli elkalandozásunkból térjünk vissza a templomfalak közé, mert még el kell mondanunk azt is, hogy a díszes falakat mesteri módon megszerkesztett, korszerű technikájú világító berendezés fürdeti diszkrét fényárban. És meg kell még emlékeznünk arról is, hogy a centenáris jubileumi ünnepségsorozatot a délután folyamán bensőséges hangulatú egyházzenei áhítat zárta be, amelyet a kispesti Munkástelep Harmonia Sacra énekkara szolgáltatott. K. Gy. Szerenád a Szűzanyának Kisasszony napja mindig kedves ünnep. A hivő lélekből szebbnél szebb imádságokat, énekeket, ötleteket tud felfakasztani. Az idén a fővárosban két helyen láttunk olyasmit, ami megragadó volt. A Kármelhegyi Boldogaszszony Huba utcai templomában egy kis bölcső állt az ünnep alatt a szentélyrácsnál alacsony emelvényen, gyertyák, pálmák és fehér virágok között. A bölcsőben csipkés, aranyszalagos pólyában a kisded Mária szobrocskája. Főkötővel keretezett csecsemő arcát oldalra fordítja, nagy szemeivel mintha kutatva tekintene a hívő szívébe, aki megáll előtte elmélkedni. Fején díszes, aranyozott korona, amely egy kissé mintha a töviskorona vonalait idézné. Este a hívek, buzgó asszonyi lelkek, hosszan énekelték kedves Mária-énekeiket a kis bölcső felett. Elgondolkoztató, elmélkedésre késztető volt csecsemőként magunk elé idézni őt, akire mint anyánkra szoktunk feltekinteni. Munkás Szent József Wekerle-telepi templomának plébánosa és hívei más oldaláról ragadták meg a kedves ünnep gazdag eszmekörét. Szombat este, mise után leoltották a templom világítását, csak az oldalkápolna oszlopai mögül, a Szűzanya oltáráról sugárzott fény a templomba. A hívek körülvették az oltárt, az énekkar is odasorakozott a kórusról. És mint a földi anyánkat szoktuk, felköszöntötték menynyei Anyánkat születésnapján. Először a plébános mondott köszöntőt, majd két ünneplőbe öltözött kislány, fehér virágcsokorral kezében. Az énekkar pedig elénekelt egy csokorra való szép Mária-éneket. Olyanná vált a templom, mint egy családi ház és az oldalkápolnából kiömlő világosságban, úgy éreztük, Mária anyai mosolya sugárzik. s. t. Fazekas Lajos: A templom, amelybe mindig betérek A templom, melybe utamról betérek, egyszerű, kicsi, nem ragyognak fények szobrai körül. Nyugtató, tiszta csend vár itt rám mindig, ének is néha zeng föl a kórusán, halk imákba fogan a hit, s az ember megvan itt komolyan. •. . S egyszerű itt a pompa is, az oltár fölött csak kereszt s Máriaszobor áll; fadíszek, képek, s körül a falakon töretlen árnyék; a fény is nyugalom, mikor alkonyul: besüt a nyugvó nap, — egyetlen fényt gyújt az imádkozónak... Egyházi kinevezések Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári megyéspüspök Mátyás Kálmán pilisszentkereszti plébánost püspöki irodaigazgatóvá és ezzel egyidejűleg a székesfehérvári vasútvidéki (Prohászka Ottokár) plébánia plébánosává szeptember 1-i hatállyal kinevezte. Ugyanakkor Lauber Benedek pilisvörösvári hitoktatót pedig püspöki szertartóvá nevezte ki. (M. K.) Volt dachaui topoly papok összejövetele Mintegy 90 pap, akik a dachaui koncentrációs tábor foglyai voltak, találkozót rendezett a nyugat-németországi Ensterben. Az összejövetelre egykori fogolytársuknak P. Reinhold Friedrichs-nek aranymiséje alkalmából került sor. A papok annak idején a dachaui koncentrációs tábor 26-os blokkjában voltak elhelyezve és P. Friedrichs volt a blokk vezetője. . A találkozóra Ausztriából, Németországból, Belgiumból, Franciaországból, Luxemburgból és Olaszországból jöttek a volt dachaui foglyok. Köztük volt Buchkremer aacheni segédpüspök is.