Új Ember, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-10 / 2. szám

Kénapénnadl bérmentesítve Bp. 72. és postahivatalnál Ára: 1 forint foyvtár ( E 0 B X) nőnie® tér 13. * Történelmi fordulat alvilág” keresztény értékelésében Írta: Mihelics Vid Bármilyen nagy érdeklődés előzte meg mindenütt „Az egyház a mai világban’’ c.sehémát, a legfőbb mozzanat, ami ott Rómában örömet és megelégedést keltett, az a tény volt, hogy a zsinat elfogadta tárgyalási alapul. Egyébként már a zsinatista is hamar beigazolta azt a sajtókonferenciákon kialakult nézetet, hogy „kő kövön nem marad meg” a benyújtott szövegben. Kétségtelenné vált viszont, hogy a zsinati atyák túlnyomó többsége meg akar és meg is fog nyilatkozni azokról a kérdésekről, amelyeket életfontosságúaknak tekinthetünk a modern ember számára. A „világ“ négy értelme Ahhoz, hogy az egyház kifejthesse viszonyát a mai világhoz, mindenekelőtt a saját mivoltát és rendeltetését kellett meghatároznia. Az egyházról szóló konstitúció eredményes megszövegezése tehát ebből a szempontból is az első és legszükségesebb lépést jelentette. Minden további vizsgálódás sikere azonban ésszerűen annak az alapvető kérdésnek tisztázásán múlik, hogy mit értsen „világon” és hogyan értékelje azt a keresztény gondolkodás. Kérdés, amelynek megválaszolásával a schema eddigi szerkesztői adósok maradtak. Pedig hogy mennyire halaszthatatlan feladat ez, meggyőzően világi A teremtés Isten egyik valóra vált gondolata, ugyanakkor azonban feladat is az ember számára. Nem csupán csodálkozva csodálni való valami, hanem Istentől elhangzott felhívás is a rajta való munkálkodásra és befejezésre A keresztény értelmiség eleinte csak vonakodva fogott hozzá ehhez a feladathoz, mert túlsokáig rabja volt a görög—római felfogásnak, amely szerint az anyag valami szellemtelent jelent, amiről a szellem tudósít, de aminek megdolgozása a rabszolgák ügye, míg a szabad ember csak a szemlélődésnek és gondolkodásnak szentelheti magát. Kétségkívül belejátszott ebbe a magatartásba az a kedvezőtlen ítélet is, amelyet az ószövetség első oldalai tartalmaznak a világ formálásáról. Kain egyik fia az első városalapító, s egészen a bábeli torony építéséig a környezet minden ilyen alakításához az emberi gőg és az Istentől való függetlenedés bélyege ragad. A világ tulajdonképpeni helyes keresztény felfogása így valójában csak fokozatosan és részben a kereszténységen kívül tört utat magának — állapítja meg Ratzinger. Az egyház feladata most, hogy azt a magatartást, amely voltaképpen a saját világszemléletéből következik, minden vonatkozásban magáévá tegye. Ha azután a „világ” harmadik értelmét vesszük, akkor még nyilvánvalóbb, hogy ez a világ nem választható el az embertől, a keresztény hivőtől és az egyháztól sem. Soha nem lehet az, ami „keresztény”, egyben is,világon kívüli” is. S ebből a következően a keresztény emberre is vonatkozik az ember tetta meg sajtókonferenciákon két olyan kiváló teológus szakértő, mint Ratzinger és Schillebeeckx professzor. Ratzinger szerint a „világ” szónak a keresztény gondolkodás négyféle értelmet adhat. Érthetjük rajta az adott mindenséget, a kozmoszt, a teremtést, amelyben az ember él, vagyis az emberen kívüli valóságot. Amivel azonban tényleg találkozunk, nem az elénk adott, hanem az emberi erővel már alakított valóság. A „világ” egy harmadik értelme következik, mihelyt a civilizációval formált környezetbe a ráható embert is bevonjuk. Ekkor úgy jelenik meg előttünk az, amit „világnak” mondunk, mint a valóság alakításához kapcsolódó emberi magatartások, szövevénye. Végül a „világ” leszűkített értelemben úgy is felfogható, mint az ember vallásellenes magatartási formáinak megjelenése. Ebben a negyedik értelemben, ahogyan a szentírás is sűrűn használja a szót, a „világ” egy negatív hatalom, amellyel csak Krisztus keresztje által, a kereszthez való menekülés útján küzdhetünk meg. Ez a „világ" természetesen nemcsak a keresztényeken kívül, de őbennük magukban is létezik. Amennyire helytálló azonban a teológiában ez a szemlélet — szögezi le Ratzinger —, annyira nem jellemezheti a keresztény ember egész magatartását a teremtett és alakított valóság irányában, „történetisége”. Akkor is tehát, amikor az egyház és a világ viszonyáról beszélünk, a mai világot kell szem előtt tartanunk s nem a régebbieket. Ezt a mai világot két döntő tapasztalás jellemzi, eltérően a korábbiaktól. Egyik ennek a világnak egysége és „világiassága”. Ez a tapasztalás Amerika felfedezésével kezdődött, hiszen előtte Dante az óceánon túlra tette a tisztítótüzet. A földi térségek mítosztalanítása után következett az egész kozmosz mítosztalanítása, majd az időben lefolyó emberi történeté. Másik tapasztalás az, amelyik a világ „csinálhatóságát” mutatja. Ebből ered a fizikai munka és a technika más értékelése is: már nem tehernek, a szellemi tevékenységtől való kártékony elvonásnak érezzük. A világ lehetséges humanizálása lebeg célként előttünk. Amit régebben az aszkéták semmire sem jó „kíváncsiságnak” neveztek — még Bonaventura is azt mondta a természettudományról, hogy megtanít a világ mérésére, de elfeledteti önmagunk mérését —, az ma az embereket összekapcsoló gyakorlati közösség-alakítássá válik. Míg régebben a cselekvő szeretet, a jótékonyság abból merítette igazolását, hogy a világ mindörökre boldogtalan marad, a mai ember igazságosságot követel és a maga világformálásában egyetemes szeretet-követelményeket valósít meg. Kérdés mindezek után, hogy bármennyire időkön túli, tehát „eszkatológikus” reményekben horgonyoz a kereszténység, elfogadhatják-e tagjai azt a merev kettősséget, amelyben az elődök látták az egyházat és a világot? Vajon a keresztény hívők magukba zárkózhatnak-e, megfuthatnak-e a földi felelősségek elől, amelyek feszültségben tartják az emberiség életét? Nem és nem — jelenhette ki Schillebeeckx. A nagy fordulat a saját oldalunkon éppen az, hogy a keresztény hívők körében ma már mindenütt egyre élesebb a reakció egy olyan vallásosság ellen, amely idegen akarna maradni a világtól. A múltban az történt, hogy a kereszténységet úgy élték a legjobbjai, mint az ember földi élete mellett és fölött álló külön realitást. S ezzel a magatartásukkal azt a benyomást is kelthették, hogy a kereszténység egyfajta ideológiai rendszer, amelyben szó van engesztelésről és megváltásról, keresztről és feltámadásról, de ennek semmi szerves kapcsolata a konkrét és folyvást változó valósággal. S az igazság az, hogy a hivő keresztények s maga az egyház is sokszor nem tanúsították azt az érdeklődést a földi és profán élet problematikája iránt, mint azok, akik nem hívőnek vallották magukat, de az emberiség javára cselekedtek. Nem szakrális, de szent Talán lehangolóan hat ez némelyekre — fűzte hozzá az előadó —, ugyanakkor azonban megerősíti és megeleveníti Krisztus megtestesülésének azt a nagy tanítását, hogy az egész emberi valóság hordozója lehet az isteni kegyelemnek és beiktatható a hittel teljes életbe. Nekünk, keresztényeknek, el kell fogadnunk az emberi történetet és egész földi életünket, mint Isten szeretetébe rejtett és burkolt valóságot. Nem szabad tehát a világot egy nyugvó, statikus valóságnak látni A világot azért kapta az ember, hogy olyan lakóhelyet alkosson belőle, amely méltó az emberhez. Az ember az a lény, aki humanizálva a világot, önmagát humanizálja. S ez a konkrét és történeti lény az, akit szeret az Isten. Az üdvösség tervében a konkrét világ egy bennrejlő kereszténység, nem szakrális, de szent és megszentelt kifejezése az emberek közösségének az élő Istennel. Az egyház viszont, mint az üdvösség intézménye, ugyanennek a valóságnak közvetlenül szakrális kifejezése. Hogy mindez teljesen közérthetővé váljék, Schillebeeckx ezt a példát hozta fel: adott körülmények között egy földreform lehet épp olyan sürgős és nyomós az üdvösség szempontjából, mint az evangélium hirdetése. Ami „keresztény“, nem lehet „világon kívüli“ ! Tokió új székesegyháza Tatsuo Dei bíboros, tokiói érsek kezdeményezésére új székesegyházat emeltek a japán fővárosban. A székesegyház építésében a japán katolikusokat hatalmas összeggel támogatta Frings bíboros, kölni érsek, a kölni egyházmegye papsága és hívő közössége. A japán stílusban készült keresztalakú templomot most szentelték fel a Szeplőtelenül Fogantatott Szent Szűz tiszteletére. A felszentelés alkalmából a Szentatya külön levélben tolmácsolta örömét. Kifejtette, különös örömére szolgál, hogy a templomot japán stílusban építették fel. Az új székesegyház számára egy művészi kivitelű aranykelyhet is ajándékozott. A FÜLÖP-SZIGETI EGYHÁZ NÉGYSZÁZ ÉVES Az idén négyszáz esztendeje, hogy a kereszténység megjelent a Fülöp-szigeteken. Az évfordulóról nagyszabású ünnepségekkel emlékeznek meg a szigetországban. A köztársasági elnök minap sajtókonferenciát tartott s azon bejelentette, hogy kormánya és országa nevében azzal a kéréssel fordult VI. Pál pápához, hogy az évfordulós ünnepségek alkalmával tisztelje meg látogatásával az országot. Afrikai liturgia A francia—afrikai kulturális kapcsolatok intézetében legutóbb Ndango kameruni püspök tartott előadást „Afrika a zsinaton” címmel. Előadásának jelentős részében arról szólott, hogyan kívánja az afrikai püspöki kar a liturgiát minél közelebb vinni az afrikai ember gondolkozásához és érzésvilágához. A püspök kijelentette: az afrikai nemzeti és törzsi nyelveiknek fokozatosan nagyobb helyet biztosítanak a szertartásokban, különösen a szentmisében. Ezen kívül amennyire csak lehet, az afrikai dalok, énekek nyelvén, ezek kifejezési eszközeivel közvetítik a néger hivő felé az egyház ősi imádságainak, énekeinek, himnuszainak mondanivalóját. vegkörnyek Irta: Voynich Iván Az ablakon keresztül meszszire nézett, de a távolság megcsalta a szemét Minden erejét összeszedte, le akarta győzni az áttetszhetetlennek tűnő szürke homályt. Végül megadta magát, hátrahany átlőtt és hányt szemekkel várt tovább. Mégegyszer — ki tudja hányadszor — átszámolta: másfél hete adta fel a levelet, meg kellett kapniok. A szél távoli motorzajt kapott fel és új reményt sodort felé. Jönnek, ők jönnek! A kavicsos út élesen csikordult a gumikerekek alatt. Ládákat raktak ki, az ellátmányt hozták, a szanatórium ellátmányát a vasútállomásról. A ládák zaja rémületet keltett benne, a csalódás rémületét... — Jobban van, nénikém? Felnyitotta szemét. A homályból lassan képek rajzolódtak elé. Fehér köpenyeket látott maga körül. Mindenki mosolygott rá. Furcsának tűnt ez a szánakozó mosoly. Ezek az emberek jók hozzá. Lassan bólintott. — Le kell feküdnie az ágyba! Ijedten villant a szeme. Nem akart elmozdulni az ablak melól. Hagyták, miért is ne hagyták volna, hiszen tudták, hogy vár. Fejét a szék támlájára hajtotta, s messzire nézett. ... A baba. A szőkehajú, nagyszemű baba. Hogy vágyott rá a könnyek miatt. Az ügyes boltos üvegkönnyeket biggyesztett a baba két szemébe. Csodálatos volt. Hányszor képzelte, hogy magához szorítja s megvigasztalja a szőkehajú nagyszeműt. Hányszor kísértette álmában ez a szomorúság. S hányszor ébredt igazi könnyekre a hamisakért. Talán mindennap leszökött a játékbolt elé, megkopogtatta a kirakat üvegjét. — Jövök, eljövök érted, te szőke hajú, nagyszemű, nem leszel egyedül — suttogta — nemsokára. Csak az édesanyja szégyenlősen elfordított tekintete sejtette vele halványan, hogy a szomorú baba nem lehet az övé. ... Ss a cipő! Hogy szégyellte. Akkor már csaknem nagy lány volt. A fal mellett csont meredten maga elé nézve. Félt, hogy leesik a lábáról és a tömítésül szolgáló széttaposott újságpapír nevetségessé teszi nyomorát. Tudta, hogy kinevetik az osztályban. Ott állt lángoló arccal a katedra előtt Nem érezte a haragot, sem a bosszú vágyát. Nem, csak félt, megrettent akkor először, hogy egyedül maradt, szeretet nélkül... Felriadt. A bekötőút hajtása felől egy gépkocsi motorjának berregését hallotta. Ők jönnek! A motorzaj egyre halkult, a kavargó szél pedig foszlányokká tépte. ... Háború volt és éjszaka. Szirénák hangja mentette az embert az emberek elől. Órák óta ült összekulcsolt kézzel a szék peremén. Meghalt a férje. Mi lesz? Eddig is eljárt délutánonként mosni, de ez a kereset kevés. Alig temette el a férjét, munkát vállalt egy közeli gyárban. Délutánonként továbbra is eljárt mosni, szombaton és vasárnap éjjel egy vendéglőben .Hasogatott, tűhetetlen leleményességgel csikarta és osztotta be a pénzt. Aztán változtak az idők, s ez könnyebbé tette az ő sorsát is. Fiait kitaníttatta becsülettel. De egyszer köhögéskor piros vér került a zsebkendőre. Egy évi kezelés után azt mondták, hogy meggyógyult. Nem fertőző, nem fertőzhet meg senkit. Igen, vigyáznia kell, de ez nem baj. Milyen boldog volt Megöleltheti az unokákat — Anyám, igazán beláthatja, gondos utókezelésre van szüksége. Hozzánk nem jöhet, meg azután a gyerekek. De elintéztük, pénzt is küldünk. Havonta leszaladunk kocsival. Beláthatja. Nagyszerű dolga lesz. Elintéztük. ...Valamiféle furcsa távoli zúgást hallott... Jó gyerekeik, minden hónapban elküldték a pénzt, száz forintot. Nem panaszolta, minek szomorítja őket, de nem tud itt élni, nem tud unokák és szeretet nélkül létezni. . De most olyan gyenge, olyan egészen különösen gyenge. Hol késnek? Nem jönnek talán? Pedig fontos lenne. Itt ez a pénz, kétezer forint. Mosolygott A száz forintokból kétezret rakott félre. Megszokta már a gyűjtést... még a temetésre is. ... A zúgás egyre erősebb lett. Jönnek, mind jönnek, az unokák is. Felnézett. A tárgyalt eltorzult, álomszerű formáit látta. Majd sötétség vette körül, olyan sötétség, ami nem ébreszt félelmet. A Valaki valóban jött. Az édesanyja. Szégyenlős mosollyal az arcán közeledett feléje és kezében messzire előrenyújtva tartotta a szőkehajú, nagyszemű babát, két üveg könnyel a szemében. Katolikus hetilap 1965. január 10 XXI. évfolyam, 2 szám Újra állnak Varsó templomai A Slowo Powszechne, varsói napilap a háború kitörésének huszonötödik és a Lengyel Népköztársaság huszadik évfordulójával kapcsolatban öszszefoglalást közöl a varsói templomok háborús kárairól és újjáépítésükről. Ötvenegy templom hevert romokban Varsóban a felszabadulás napján. Nyomban megalakították a varsói templomok főegyházmegyei újjáépítési bizottságát s az egyház, az állam és a társadalom összefogásával nekiláttak a megoldhatatlannak látszó feladatnak, templomaik helyreállításának. A huszadik évfordulón négy kivételével újból állanak Varsó templomai. Négyet annyira leromboltak, hogy semmi módon nem lehetett azokat megmenteni. Az újjáépítési munkálatok közül első helyek Varsó székesegyházának, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett és XXIII. János pápa által bazilika rangra emelt ősi templomnak a helyreállítását kell említeni. A háború után úgy járták be a világot a templom romjairól készült felvételek, mint az elpusztított Varsó jelképek. A gótikus székesegyház falai ma újra állanak. Régi belső berendezéséből, amit lehetett, megmentettek. Ilyen többek között Baryczki György egykori varsói patrícius Nürnbergből hozott remekművű feszülete. Helyreállították a templomban levő síremlékeket is. A katedrális belső berendezésének teljes helyreállítása, a templom díszítése persze még hosszú éveket vesz igénybe. A varsói templomok újjáépítése során nem egyszer igen érdekes technikai és művészeti megoldásokat alkalmaztak. Szellemesen oldották meg például a Szent Mártontemplom barokk berendezésének modernizálását. A Szent Anna templomot különleges alapozási módszerrel óvták meg az összeomlástól, a Szűz Mária születése templomot pedig 22 méterrel tolták el helyéről. A lengyel hívek és papok nem csupán adományaikkal járultak hozzá a varsói templomok újjáépítéséhez, hanem rengeteg társadalmi munkával is. Az építészek közül, akik a varsói templomok restaurálását irányították, kiemelkedik Jan Zachwatowicz, a katedrális helyreállítója és Stanislaw Marzynski, számos templom újjáépítésének megtervezője és kivitelezője. Ez Eucharisztikus Kongresszus emlékharangja A bombayi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tett látogatása emlékére hatalmas harangot adományozott a Szentaga az indiai katolikusoknak. A harang köpenyén a feltámadott Jézus, a Boldogságos Szűz, Szent Péter és Pál apostolok, Xavért Szent Ferenc és Szent Gonzalo García domborművű képe látható, alattuk pedig a következő felírás: „Megáldotta és ajándékozta VI. Pál pápa, hogy hangja számos éven át hirdesse a bombayi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékét"