Új Ember, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-14 / 2. szám

Készpénzzel bérmentesítve Bp. 72. sz. postahivatalnál Ára: 1 forint Az ökumené gondolatát, melyet maga Krisz­tus fogalmazott meg, amikor tanítványai egységéért imád­kozott, korunk kereszténysége mind jobban és mind telje­sebben átérzi. Az utóbbi évek, évtizedek során különleges lendületet vettek az ökumeni­kus kezdeményezések, egyre több keresztényben születik meg az igény, hogy keresse azt, ak­it az eltérések ellenére is összeköt, hogy mindenek­előtt a másik keresztény meg­értésére, megismerésére töre­kedjék. Immár hagyományos­nak nevezhető az a kezdemé­nyezés is, hogy minden év ele­jén, Szent Pál megtérésének ünnepe előtt, a január 18. és 25. közötti héten világszerte a keresztény egységért imádko­zunk. De az ökumenizmus még­sem új jelenség, sőt ellenke­zőleg, a keresztény realizmus jellemzője, s amikor az öku­menikus szellem eltűnt a ke­resztény gyakorlatból, valami­féle — történelmileg talán in­dokolható, de sohasem igazol­ható — lelki torzulás tünetei jelentkeznek a kereszténység­ben. Az ökumenikus szellemiség térhódítása tehát nem azt je­lenti, hogy megpróbáljuk el­térő hitbeli meggyőződésünket »összeegyeztetni­«, hogy lemon­dunk hitünk tanításának egyes tételeiről. Hisz a hittételek ki­fejtését, a hit védelmét már az apostolok szorgalmazták és gyakorolták, s ilyen értelem­ben szükség is van az apolo­­getikára, nem is annyira a kí­vülről jövő kritika elhárításá­ban, hanem maguk a hívők számára, hogy mélyüljön és tisztuljon a hitünk. A baj ott kezdődött — elsősorban a re­formáció óta eltelt négy és fél évszázad során —, amikor bár nem merült feledésbe, de mindinkább az apologetika szolgálójává lett a szentírás. »Nem folyamatosan olvastuk — írja Georgy Baum neves amerikai teológus —, hogy megértsük a teljes tanítást, melyet a mű egésze tartalmaz. Inkább sugalmazott kijelenté­sek antológiájának tartottuk, mely olyan érveket tartalmaz, amelyek az egyházi tanítás té­teleit bizonyították.« Lehet — mondja Baum —, hogy az ellenreformáció teoló­gusai előtt nem állt más lehe­tőség. Messze vezető történel­mi és szellemtörténeti vizsgá­lódások helyett azonban te­kintsünk a mára, arra a fela­datra, mely mai felismeréseink után előttünk áll. Hogy tisztá­ban legyünk vele: az ökume­nizmus elsősorban szellemiség, a valóságot számbavevő, mindig a teljes krisztusi taní­tást tekintő keresztény ember szellemisége, szemben azzal az apologetikával, melynek vajmi kevés köze van az igazi hitvé­delemhez. Nyitottságot, megis­merést, párbeszédet jelent, s nem bezárulást, elutasítást. S épp ezért valójában minden ökumenikus megmozdulásnak az a célja, hogy magunkban alakítva alakítsuk, mélyítsük minden keresztényben az öku­menikus szellemiséget, elsősor­ban azáltal, hogy mindnyájan elmélyülünk a szentírás isme­retében. Azáltal, hogy az Írás szavaiban a tanítást keressük, engedve, hogy ez a tanítás for­máljon, alakítson bennünket, s ne érveket, igazolást keres­sünk benne kialakult, de ta­lán túlságosan is megmereve­dett nézeteinkhez. A keresztény egység imahe­tének is ez lehet a legfőbb programja, hogy az ökumeni­kus szellem kibontakozásáért imádkozzunk és munkálkod­junk. P­­. VI. Pál pápa felhívásának megfelelően az új esztendő el­ső napját a béke eszméjének szentelték az egész egyházban. Rómában a Szentatya azzal emelte a béke-világnap jelen­tőségét, hogy újév reggelén a Gyermek Jézusról elnevezett kórházban mondott szentmi­sét, ahol szentbeszédében arra kérte a kis betegeket, hogy imáikat és szenvedéseiket a békéért ajánlják fel. Eredeti terv szerint délben a pápa a Szent Péter bazilika középső erkélyéről szándéko­zott beszédet intézni a téren összegyülekező hívekhez, szent Szilveszter éjszakáján azon­ban az időjárás rosszra for­dult s így a plébániákról, va­lamint a különböző római in­tézetekből érkezett küldöttség és a sok ezer főnyi olasz és külföldi zarándok a baziliká­ban hallgatta meg a Szentatya beszédét és fogadta ünnepé­lyes áldását. Szent Péter sírja fölött, a Confessio oltáránál felállított trónusához pontosan déli ti­zenkét órakor érkezett meg a pápa. Rövid ima után béke­szózatot intézett az egybegyűl­tekhez és a rádió hullámain keresztül a világ népeihez. »Testvéreink és gyerme­keink! — Mindannyian, akik hallgattok minket. Békét hir­detünk néktek az új esztendő küszöbén. Béke néktek, örök Város lakói, kik annak a Ró­mának vagytok polgárai, mely az emberi kultúrának az érté­két az általános egyenlőségen nyugvó „pax romana”-ban jut­tatta legjobban kifejezésre, Béke néktek is, akik ma eb­ben a városban mint vendé­gek és látogatók vagytok jelen Itáliának és más országoknak képviseletében. Béke mind­azoknak, akik felhívásunkat követve az új esztendő első napját a béke eszméjének kí­vánták szentelni. Különösen köszönetet mondunk a népei vezetőinek, az igazságosságon alapuló béke munkásóinak és a még ma is testi-lelki sebeket viselő volt frontharcosoknak akik legjobban tudják, hogy mekkora érték a béke. Köszö­netet mondunk a fiataloknak a munkásoknak, a nép egysze­rű gyermekeinek, mindazok­nak, akik intuitív módon tud­ják, hogy mire van szüksége jelen társadalmunknak. Kö­szönjük, hogy velünk együt ülik meg a béke ünnepét. Bé­ke legyen veletek és a béké­vel együtt rend, nyugalom öröm, testvériség, szabadság remény, munkaképesség és biztonság, erő az újrakezdés­hez, halat­ás és általános jólét Azaz: Isten békéje legyen ve­letek! Ezzel szinte már el is mond­tunk mindent, ami a béke sza­vával kifejezhető. De míg ezt a szót ismételjük, szívünket összeszorítja a fájdalom. Kiál­tásunkat elfojtja a félelem és a reményt is megdermeszti lel­künkben. Mert tapasztalnunk kell, hogy milyen nagy akadá­lyai vannak a békének Ugyanis: földünk több részér most sincs béke. Nincs béke például abban a távoli ország­ban, amely pedig lelkileg 013 közel áll hozzánk. Bizonyára megértitek, hogy Vietnamra gondolunk. Mialatt a fegyve­rekkel szembenálló felek ér­dekeiket szenvedélyesen mér­ő Vatikánból még csak most ■rkeznek az első hírek arról, hogy kik csatlakoztak a pápa ijévi békekezdeményezéséhez. Athenagorasz konstantiná­­polyi ökumenikus pátriárka VI. Pál pápának küldött üze­­netében ezt írta: «— Osztozom Szentséged ag­legelik és becsületüket igye­keznek sértetlenül megőrizni, mialatt mi úgy gondoljuk, hogy még mindig elérhető a béke — újabb és újabb aka­dályok emelkednek, új prob­lémák merülnek fel, új veszé­lyek fenyegetnek és csak elke­seredést, pusztulást, könnyeket és áldozatokat ígérnek. Minden eszközzel szeretnénk elhárítani az egyre fenyegetőb­ben közeledő, vég nélküli há­ború rémét. A háborúban ér­dekelt hatalmakat kérve kér­jük: tegyenek meg mindent a becsületes megoldás érdeké­ben. Ugyanezt kérjük nyoma­tékkal a nemzetközi intézmé­nyektől. Kérjük a harcoló fe­leket, hogy tartós fegyverszü­nettel vessenek véget a kegyet­len küzdelemnek. Mindenki kívánja — és gya­korlatilag meg is valósítható —, hogy tárgyalások útján ad­ják vissza Vietnamnak a bé­két, a függetlenséget és sza­­bad­ságot. Mert ez igenis le­hetséges és benne — minden ellenkező vélemény ellenére is — remélünk. Reményünket táplálja annak híre, hogy újév napjára néhány órás tűzszüne­tet rendeltek el, így válaszol­, csak békefelhívásunkra. E pa­rányi szimbólumnak is nagyon örülünk és a kibontakozás el­ső sugarának tekintjük. — Mindenható Istenünk, te teremtetted az embert, gondos­kodásoddal te őrködsz felette, hogy dicsőségednek részese le­gyen. Áldunk téged, hálát adunk neked, hogy fiadat, Jé­zus Krisztust elküldted és a húsvét titkában üdvösségünk megvalósítójává, békénk for­rásává és minden testvériség kötelékévé tetted őt. Hálát adunk néked mindazért a vá­gyért, erőfeszítésért és ered­ményes munkáért, amelyet a mai időkben a te békéd szelle­mének köszönhetünk és amely a gyűlölet helyébe a szeretetet, a bizalmatlanság helyébe a megértést, a közömbösség he­lyébe a szolidaritást óhajtja ültetni. Nyisd meg jobban a sze­münket, hadd lássuk, hogy mit­­ kíván tőlünk az egyetemes testvéri szeretet. Hadd le­gyünk a békének egyre dere­­kasabb munkásai. Emlékezzél­­ meg, Irgalmasság Atyja, mind­­­­azokról, akik egy testvéribb világ születése közben szen­­­­vednek és meghalnak. Jöjjön el minden ember számára — tartozzék bármely fajhoz, le­gyen bármilyen a nyelve — jöjjön el az igazságosság, a bé­ke és a szeretet országa. Töltse be az egész földet a te dicsőséged, Ámen.« A Szentatya békeszózatához kapcsolódó imának a szövegét előre kiosztották a bazilikában összegyülekezettek között, s így lehetővé vált, hogy az imát­­ a sokezres tömeg együtt mond­ja el a pápával. Az ünnepség befejezésekor a Szentatya in­­tonálta a szentmise kánonjá­­­­nak a Miatyánkot bevezető könyörgését, majd — ugyan­csak a hivősereggel együtt — mondta el az Úr imáját godalmában. Javaslatához csat­lakozva, mi is a béke eszmé­jének szenteljük az év első napját. Szentségeddel együtt imádkozunk a békéért, és buz­dítunk mindenkit, hogy a béke ügyét szolgálja. Alekszej moszkvai pátriárka, az orosz orthodox egyház feje, a pápa békeüzenetére így vá­laszolt: — Testvéri figyelemmel vet­tük azon üzenetét, melyben kéri, hogy minden év első nap­ján a béke ügyét állítsuk a figyelem központjába. Anél­kül, hogy elemeznénk, milyen módon lehetne elérni a népek közötti közeledést, illetve, hogy milyen akadályok nehezítik a béke útját, kijelentjük, hogy mi magunk is úgy gondolko­dunk, mint Szentséged. Mi is valljuk, hogy mi, emberek va­lamennyien testvérek vagyunk, és hogy a nemzetközi béke esz­méje teljes összhangban van a keresztény vallással, s így min­den kereszténynek küzdenie kell a békéért: imával, belső megújulással és a közösségi élet keretének tökéletesítésé­vel. Közöljük Szentségeddel, hogy az 1908-as újesztendő első nap­ján szentegyházainkban imád­kozni fogunk azért, hogy min­den ember a béke útján jár­jon. Isten azt akarja, hogy békességben éljünk. Orthodox egyházunk mindent megtesz, hogy Isten akaratának megfe­leljen. Más egyházakkal is szívesen együttműködik is béke érdekében. Úgy gondol­juk, hogy egyházaink együtt­működése a nemzetközi béke­törekvés terén lehetséges. Ugyanakkor leszögezzük, hogy a béke ügyének a segí­tése nemcsak a keresztények­nek, hanem minden embernek kötelessége, hiszen maga Isten írta mindegyikünk szívébe, hogy mi emberek valameny­­nyien testvérek vagyunk. Saj­nos, ezt az elvet nem minden­ki fogadja el teljesen, és nem is mindenki igyekszik a gya­korlatban eszerint az elv sze­rint viselkedni. Cenfbről az Egészségügyi Vi­lágszervezet igazgatója írt le­velet Cicognani bíboros állam­titkárnak. Azt írja, hogy a ve­zetése alatt működő világszer­vezet létfeltétele a béke lég­köre, így a szervezet öröm­mel csatlakozik a katolikus egyház fejének a kezdeménye­zéséhez. Az ENSZ kereskedelmi és fejlődésügyi konferenciájának főtitkára a pápa javaslatát igen megfelelőnek és dicséren­dőnek minősítette. Megköszön­te egyben, hogy a pápa a bé­kéért folytatott küzdelemben nagy fontosságot tulajdonít a nemzetközi szervezeteknek. Guatemala köztársasági el­nöke is táviratilag csatlakozott a pápa javaslatához. Szato japán miniszterelnök szilveszteri sajtókonferenciá­ján kijelentette: a pápa önzet­lenül és semlegességét meg­őrizve küzd Vietnam békéjéért, és szava sokban segíti a he­lyes közvélemény kialakulását. A Szentszék argentínai nun­­ciusa jelentette, hogy újév napján egész Argentínában megrendezték a béke ünnepét, és mind a templomokban, mind pedig a művelődési há­zakban rendkívül sokan vol­tak. A főváros legnagyobb te­rén — írja a nuncius — mér­hetetlen nagy tömeg jött ösz­­sze, és a hatóságokkal együtt helyeselte VI. Pál pápa leg­újabb békekezdeményezéseit. Az egyistenhívők együttesen imádkoztak a békéért. Utolsó­ként Caggiano bíboros érsek lépett a mikrofon elé, és mondta el a pápa ez alkalom­ra szerkesztett békeimáját. A francia köztársasági el­nök, De Gaulle tábornok újév napján fogadta a diplomáciai testület tagjait. Az államelnö­köt a testület dékánja, az apos­toli nuncius köszöntötte. A kö­szöntésre válaszolva De Gaulle tábornok a következőket mon­dotta: — Az 1968-as új esztendő küszöbén megtiszteltetésnek tartom, hogy elsőnek VI. Pál pápát üdvözölhetem. Teszem ezt annál inkább, mert a pápa jelenleg egészen kiváló módon szorgalmazza vérrel és képte­len háborúkkal fertőzött vilá­gunkban a békét. Itt különö­sen a pápának arra a legutób­bi kezdeményezésére gondolok, amellyel az egész világot fel­szólította, hogy minden esz­tendő első napját a béke esz­méjének szenteljék. A francia köztársaság mindenestül ma­gáévá teszi a pápa javaslatát Svájc államelnöke újévi be­szédében a pápa kezdeménye­zéséről így emlékezett meg: — A szövetségi tanács mély megrendüléssel látva a jelen helyzetet, csatlakozik VI. Pál pápa javaslatához, és az új év napját a béke ünnepének nyil­vánítja. Meg is tesz egyben mindent, hogy a béke ügye előrehaladjon. A békéért küz­deni kell. Nyugat és Kelet fe­szültsége ugyan már felenge­dett, de az északi félteke ipa­rosított országai és a fejlődés­ben levő déli országok között ellentét van. Századunk máso­dik felének legfontosabb fel­a­data, hogy ezt az ellentétet megszüntesse. Az afrikai állam, Elefánt­csontpart elnöke a pápának küldött táviratában ezt írta: — Remélem, hogy az új esz­tendőben az okosság és a be­látás megteremti a népeik ál­tal annyira kihajtott békét. Az okossághoz és a belátáshoz senki sem apellált olyan erő­vel, mint Szentséged legutóbbi üzenetében. A másik afrikai ország, Ruanda elnöke táviratában azon meggyőződését hangsú­lyozta, hogy minden tisztessé­ges ember érdeklődéssel fo­gadja a pápa békekezd­emé­­nyezését, hiszen korunk legsú­­lyosab problémájáról van szó. Dominika köztársasági elnö­ke országának népéhez szólva a pápa kezdeményezéséről a következőket mondta: — A kormány örömmel fo­gadta a katolikus egyház fe­jének azt a kezdeményezését, hogy minden esztendő első napját a béke eszméjének szenteljék. Péter apostol utód­jának a javaslata különös je­lentőséggel bír számunkra. Ugyanis ezen a földön is test­vérháború dúlt és megosztott bennünket. Adja Isten, hogy hazánk határain beü­lt is mindnyájan megértsük a pápa békeüzenetét, és szívünkbe a megbocsátás lelke szálljon. Ra­gyogjon fel a mi látóhatárunk felett is a betlehemi ősi part, és ■oezesseTí valamennyiünket a teljes megbékéléshez. A holland kormány­ra csat­lakozott a pápa javaslítoihoz. Újév napján nemcsak a hol­landiai katolikus, hanem a protestáns templomokban is imádkoztak a világ békéjéért. A béke újévi ünnepe a Szent Péter bazilikában A pápa békefelhívásának visszhangja f) Kat­ol­ik­us hetilap 1968. január 14 XXIV . évfolyam 2. szám A holland zsinat első közgyűlése A Holland Pasztorális Zsi­nat döntő szakaszához érke­zett. Az új esztendő első nap­jaira hívták össze az első ple­náris ülést Amint már az elő­készítő munkát, ezt is hatal­mas érdeklődés kíséri világ­szerte. Maguk a hollandok a legnagyobb nyilvánosság előtt akarják lebonyolítani az ülé­seket ahogyan a felkészülést sem tartották titokban, sőt minden alkalmat felhasznál­tak a reformok terjesztésére és tevékenységük ismertetésé­re. A zsinat első nyilvános ülésére meghívták Európa ér­deklődő, egyházi szakembe­reit és a sajtó képviselőit A holland zsinat nemzetközi nyilvánosságára jellemző, hogy a titkárság külön külföl­di osztályt létesített, ezen be­lül sajtószolgálatot amely a legtöbb európai nyelven — magyarul is! — bocsát ki bro­súrákat. Január 3-án, este fél kilenc­kor kezdődött az első nyilvá­nos ülésszak Alfrink kardiná­lis által celebrált szentmisével és megnyitó beszéddel. Csü­törtök és péntek délelőttre és délutánra két-két ülést ter­veztek. A színhely ugyanaz a noordwijkerhouti szeminá­rium, ahol az Európai Püspö­ki Symposiont rendezték az elmúlt év júliusában. A nyil­vános ülésnek, vagyis a köz­gyűlésnek, ahogyan ők neve­zik, 150 résztvevője van: a püspökök, a Központi Bizott­ság 7 tagja (köztük 3 világi), a hét egyházmegye Pasztorális Tanácsainak küldöttei (min­den egyházmegyéből 7 világi és 3 pap), 10 szerzetes a szer­zetesrendek képviseletében, a nem-katolikus egyházak 11 képviselője és a Püspöki Kol­légium által kinevezett szak­értők. Az első közgyűlés tárgya: »■A hatalomról való felfogás és a hatalom gyakorlása az egy­­házi közösségben.« A cím mö­gött az a meggyőződés húzó­dik meg, hogy alapvetően fon­tosnak látszik a holland egy­ház kormányzásának nagyfo­kú demokratizálódása. Az első közgyűlés lényegében a hol­land egyház strukturális re­formját célozza. A holland zsinat első »tár­gya« talán éles teológiai vi­tákra is alkalmat szolgáltat­hat, a holland egyház vezetői­nek és szervezőinek gyakorla­ti beállítottsága azonban (nagy részük pasztorálszocioló­­gus és pszichológus) nem any­­nyira az elméleti kérdésekre, hanem inkább a közvetlen teendőkre irányul. Csanád Béla Ottaviani utóda Seper Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Ottaviani bíboros (77 éves) lemondott és átadja helyét a Hittani Kongregáció élén Seper bíboros Zágrábi érseknek (62 éves).

Next