Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)

1970-01-04 / 1226. szám

Csobánka, 1969 Hatalmas művészi feszület. Alatta barokk oltárból restaurált és áthangolt tabernákulum. A templom középpontjában terített asztal, modern szembamiséző oltár. Egyik oldalán ambó — a könyvtartón, ha a templomban nincs szertartás, a hívek felé fordítva állandóan kint van a biblia —, másik oldalán művészi keresztelőket s mellette — egész éven át — ott áll a húsvéti gyertya. Keresztelésikor erről gyújtják meg a keresztelési gyertyát, az elsőáldozók gyertyái is innen kapják lángjukat. Egész éven át hirdeti, hogy vallási életünk középpontja: a húsvét titka A magasba törő, melegzöld falak, az üdvösségtörténet motívumait jelképező, kovácsoltvas ablakok — hitünk világosságának szimbólumai — szinte körülölelik az oltár köré gyülekező híveket. A miséző pap ministránsaival nem oldalról, a sekrestyéiből, hanem a templom főibejáratától vonul a szentélybe. Közben hívek, ministránsok, miséző a bevonulási éneket éneklik. Üdvözlés, lelkiismeretvizsgálat, bűnbánat, könyörgés követik egymást, majd a lektor felolvassa a szent olvasmányt. Iskolások, ministránsok ajkáról felhangzik a zsoltár, a hívek pedig egy színes létezckel zengik az ismétlődő választ: „Jöjj el, Édes Üdvözítőnk!”Nincs bizonytalanság, fél szótaggal előbb mondott ima, elnyújtott ének. A hosszabb szövegek is pontos, értelmes tagoltsággal hangzanak fel. Imponálóan megmutatkozik, hogy nemcsak az ének és bizonyos mozdulatok fokozhatják egy szertartás szépségét, hanem a tudatosan szépen használt nyelv, a tudatosan fegyelmezett beszéd is. — •"íme, az Isten Báránya, íme, laki elveszi a világ bűneit. ■Boldogok, akiket meghív lakomáiéra Jézus, az isteni Bárány” — hangzik a pap szava, s a padokból körmenetbe rendeződnek az áldozatk. Bár számuk elég nagy, példás fegyelmezettséggel járulnak az oltárhoz, s közben a Szent vagy Uram énektár énekei egymás után zengenek fel ajkukon. Hogyan lehetséges, hogy két vasárnappal az új „ordo” bevezetése után itt ilyen természetes egyszerűséggel, imponáló fegyelmezettséggel énekelik, imádkozzák a legújabb szövegeket is? Mint a plébános elmondja, mindez sok éves munka eredménye. Ez két „szinten” folyt Először a technikai feltételeket kellett megteremteni. A templom elektromos szigetelése a vizesedés megakadályozására, festés, korszerű világítás, a templomtér lassú, fokozatos átrendezése, új padok, szembemiséző oltár — mind-mind jelentős állomásai ennek az átalakulásnak. Ezzel egyidőben gondolkodásmódban, felfogásban is el kellett érni a XX. századi, valóban nagykorú keresztény szintjét A hitoktatásban, a hívek rendszeres templomi nevelésében tudatossá termi, hogy a húsvéti misztériumnak a szentmisében való jobb átélését szolgálja a zsinat utáni liturgikus reform konkrét megvalósítása. A változtatások megmagyarázott menetében az Ige liturgiája felé kellett áthangolni a szertartásokat. Énekpróbák, kötetlen beszélgetések, szentbeszéd sorozatok mind ezt a célt szolgálták. Vallási életük, liturgikus cselekményeik személyes találkozásokká válnak Krisztussal a szeretetben. A szeretet pedig nyitottságot is jelent. Nyitottságot az Isten, a másik ember, a közösség felé. Ez mutatkozik meg a falun kívüli, de a plébánia gondozásába tartozó csobánska-szentkúti Boldogasszony kápolnában is, ahol a lépésről lépésre haladó felújítással együtt szintén megvalósul a lelki megújulás is: Krisztus áldozatában együtt van az egész zarándok egyház „Máriával, Jézus Anyjával”, s örök forrásokból üdül fel Isten népe. Gálán tál Mária „Ko'á'or'a! ■ A szentmise végleges rendje több olyan új mozzanatot tartalmaz, ami elmélyíti a hívő részvételét az áldozaton, pontosabban — hiszen részvételének ez a célja — az áldozatban. Aki itt kérdez, maga az Áldozat. Kérdése nemcsak azért megrendítő, mert kérdez, hanem mert folyton újra kell kérdeznie. Mi, akik felelünk, önmagunkkal felelünk a szentmisében, s minél mélyebben, annál igazabban. E felelet teljességét szolgálja a csend, az ószövetségi lecke, s ez a hitvallás feszültségét rejtő mondat: „halálodat hirdetjük”. Rövid csend van a lelkiismeret vizsgálata alatt. A szertartás folyamatában itt váratlan szakadék keletkezik: az önvizsgálatra készülő hivő most alámerül önmagában, legrejtettebb, s többé már nem magyarázható bűneinek, szándékainak, belső felkiáltásainak sűrűjében, s ott széttekint. Egy cseppkőbarlang lehet ilyen homályos és szétágazó, alig ismert és mégis oly valóságos. Ez azonban nem csupa kő, hanem élő szövevény, csak itt-ott kövesedik. A kegyelem az egyetlen „energia”, amely idevilágít s azzal, hogy felidéz, bemutat, s megítél, egyben gyógyít is. A lélek oly erővel szemléli eddigi „létét”, mintha mégegyszer „lehetne”, de aztán mégis a „megtörtént”-be fut ez a seregszemle. Így érik meg ebben a rövid csendben a bűnbánat, az önismeretnek, az elégtelenség tudatának, s a határaikon már túlemelkedő sóvárgásnak különös egysége. Ó, bár ne történt volna meg — gondoljuk. Ha a külvilág zaja behallatszik a csöndben, sebaj, nem mossa el, inkább „dokumentálja” ezt a belső valóságot. h’rdepk” szoros értelmében égig nőtt. Most majd lépésről lépésre megismerjük az ószövetséget is, amely ennek a fának a földje. E föld titkát, értelmét s gazdagságát azonban valójában csak a fából érthetjük meg. A fa utolérhetetlen, de nemcsak lombjai vannak, súlyos sebei is, melyek a föld szomját, bőségét, de nyomasztó súlyát is bizonyítják. — Hallani fogjuk a magányos próféták olykor fenyegető híradását arról, aki már van, holott még meg sem született, de közeledik. S az újszövetség — az elkerülhetetlen beteljesülés — Jézus szavaiban viszszautal az ószövetségi kezdetekre. S azután a szövetségek egyensúlya is megszűnik, hiszen az egyetlen törvény, a szeretet, mindent fölbillent asszimetrikus vakmerőségével. „Halálodat hirdetjük” — mondjuk úrfelmutatás után. Az ember nem szokta hirdetni a halált, hallgatunk a halott jelenlétében, mert némasága örök, mozdulatlansága végleges, s nyomasztó a tudat, hogy akit szerettünk, homokká lesz. Amit látunk a halálból, kétségbeejtő vereségünk. Ezt a halált nem lehet hirdetni: minden erővel kitolnánk a végtelenbe. S mégis, Jézus halálát nemcsak hirdetjük, hanem ez törekvésünk s áldozataink végső célja, a vágyott halál. Már itt, az időben, isteni dialektikával tökéletes ellentétébe fordul ez a halál, mely nem halál, hanem az öröklét magja. Így lesz kérdésessé evilági „bizonyosságunk”, s a halálba torkolló „bizonytalanságunk” örök reménységgé. Ez a halál nem kárhoztat bennünket némaságra: örömünk, mert öröklétünk forrása és garanciája. Vasadi Péter Az ószövetségi szent Játokat is hallani fogjuk az új miserendben. Alighanem az újszövetség fája az egyetlen a történelemben, amely a szó A velencei pátriárka utódának kinevezése A pápa a legutóbbi konzisztóriumon bejelentette, hogy Urbano bíboros utódául velencei pátriárkává az 57 éves Albino Lucianit, Vittorio Veneto eddigi püspökét nevezte ki. A bűn állapota és az ítélkezés szelleme Nem kell ahhoz éles szem, hogy fölismerjük, az ítélkezők „alaptörvényét”. Gyengéiket (esetleg bűneiket) szentesítve hibának egyedül a mások sajátos gyengéit róják fel, így van ez még a népek életében is. Egy szorgos északi fajta számára nincs megvetendőbb, mint bizonyos déli népek „lazasága”. Ez a szemlélet, természetesen, távol áll a kereszténységtől. De talán még kirívóbb az egyéni esetekben. Saját bűnös állapotának megtagadása semmiféle jogot nem adhat soha senkinek az ítélkezésre. Amennyiben ez történne, a „megtért” bűnös tapodtat se haladt előbbre. Hiszen épp a tökéletes alázatban rejlik a kereszténység valóban isteni, valóban emberfeletti újdonsága. Anarchia volna ez? Ne féljünk a szótártól, ha egyszer Isten rendelésével kapcsolatban ejtjük ki. S ebben az isteni perspektívában betű szerint, egyszerre, és valóban, és egyedül igaz, hogy a bűnnél csupán az ítélkezés szelleme állt távolabb Jézustól. Pontosabban: a bűnösökért jött az Emberfia a világra. Az ítélkezőktől kapta keresztjét. Ismerte az embert. A bűnöst is, a farizeust is, az ítélkezőt is. Gondoljunk a farizeusok csapdáira, Péter hősködésére, a tanítványok vetélkedésére, s ugyanakkor a bűnös asszony, vagy a megfeszített lator esetére. Jézus „megoldása” mindig félreérthetetlenül világos és egyszerű. Se bánat, se megértés nincs, nem lehetséges az alázat isteni, atyai kegyelme nélkül. Minden egyéb üres színjáték, emberi komédia, a végítélet blaszfémiája. De vajon képesek vagyunk erre az „egyszerű és egyetlen’ útra? Emberi erővel semmi esetre. Mert a bűnnél semmivel se nehezebb kiirtani az ítélkezés szellemét. Semmivel se nehezebb, mivel a kettő egy és ugyanaz. Bizony, nincs könnyebb és nincs nehezebb, mint kereszténynek lenni. P. J. A liturgikus tér kialakítása egyre több figyelmet kíván az új miserend szertartásának bevezetésével. Ezért is szentelt ennek külön figyelmet Kacziba József püspök, győri apostoli kormányzó legutóbbi körlevelében. Az új miserend — kezdődik a körlevél — egyre jobban sürgeti szembenéző oltárok létesítését. Az erre vonatkozó általános utasítás szerint új főoltárt mindenütt úgy kell építeni, hogy az körüljárható legyen, és a hívekkel szemben lehessen rajta misézni. Az oltár helyének azonban feltétlenül a templom központjában kell lennie, ahová a hívek figyelme önkéntelenül is irányul. Ez a szempont — írja Kacziba püspök — sajnos nem minden esetben érvényesül. Pedig a „versus populum” (a néppel szembeni) oltár létesítésének csak akkor van értelme, ha a hívek ezáltal többet kapnak, mint amennyit a hagyományos oltár nyújt nekik. Ezért a szembenéző oltár helyét és magasságát alaposan „ki kell kísérletezni”. Figyelemmel kell lenni az akusztikai szempontokra is, hogy a hívek jól érthessék a miséző pap szavát Mindezek előrebocsátásával Kacziba püspük körlevele arra kéri a papságot, hogy csak alapos meggondolás után vegyék tervbe templomuk liturgikus terének átalakítását, s terveiket nyújtsák be jóváhagyásra. A DÉL-TIROLI KÉRDÉS BÉKÉS MEGOLDÁSÁÉRT König bíboros nemrégiben a hietzingi esperesi kerületben tett látogatása során néhány megjegyzésben elárulta milyen szolgálatot tett az egyház a déltiroli megbékélés ügyének. Amint a Wiener Kirchenzeitung értesüléséből megtudtuk, a pápa maga is fáradozott a megbékélésért, sugalmazván a találkozásokat és megbeszéléseket a nemrég elhunyt velencei pátriárka, Urbonni bíboros és Gargitter, bozen-brixeni megyéspüspök között. Elmondható, hogy egyházi részről is sokat tettek e békés megoldás útjába álló akadályok elhárítására. gazdag történelmi is nyelvemlékek az esztergomi Bibliothéka kiállításán Az esztergomi főszékesegyház könyvtárának, vagy ahogy ott nevezik, a Bibliothékának 250 ezer kötetnyi könyve még ma is jórészt feldolgozatlanul, az ismeretlenségben, kedvezőtlen raktározási körülmények között porosodik. Pedig páratlanul értékes anyagok kerülhetnének elő, hiszen a káptalannak valószínűleg a Szent István-i időktől kezdve volt könyvtára. Haláluk után a Bibliothékára hagyták könyveiket a káptalan tagjai, így gyűlt öszsze a sok pusztulás ellenére is impozáns könyvanyag. Sokan végeztek itt alkalomszerű kutatást. Radó Polikárp, a Hittudományi Akadémia professora többek között a liturgikus anyagot tanulmányozta és rendezte sajtó alá. Kovách Zoltán könyvtárigazgató, aki Rómában, a Pápai Magyar Intézetben folytat tanulmányokat, disszertációjában foglalkozott a könyvtár történetével. A Bibliothéka első írott említését a könyvadományokkal kapcsolatban egy 1397-es iratban találta. Kovách Zoltán 1968-ban a Keresztény Múzeumban mutatta be a Bibliothéka ősnyomtatványait A könyvtár jelenlegi helyettes vezetője, Árva Vince, őszszel nyitotta meg az újjárendezett, állandó jellegű kódex, korvina és ősnyomtatvány kiállítást . Célunk az volt, hogy ismertebbé tegyük a könyvtárt. Reméljük a látogatók egy-két forintja további anyagi alapot teremt majd a könyvtár fejlesztésére. — Hatalmas feldolgozatlan anyagunk van. Hogy példát említsek: térképgyűjteményünk nemhogy feldolgozva, de katalogizálva sincs. Batthyány prímás XVIII. századi könyvtára csaknem ismeretlen. Néhány látható érdekesség: Bakócz graduate 1516-ból. A hatalmas, 70 kg-os könyv egy lapja 80X70 centiméteres. Sok iniciáléja befejezetlen, minnt Bakócz Tamás egész életműve. Biblia 1078-ból A kiállítás legrégibb teljes könyve. Francia bencések készítették, és a magyarországi másoláshoz hozták mintapéldánynak. Első magyar iskoláskönyv 1100-ból. Korabeli tanuló másolta. Legértékesebb része az úgynevezett „Esztergomi krónika”, mely az első 8 Árpádházi király pontos temetési helyét közli. Szálkai kódex: A későbbi esztergomi érsek diákkorában Sárospatakon írta 1489 —90- ben. Becses magyar nyelvemlékünk. Itt található legelőször a „munkásember” kifejezés. A teljes kódex még feldolgozásra vár. Az első magyar nyelvű bibliafordítás. 1516—19 körül készült, tehát korábban, mint a XVI. század végi Károli Gáspár féle bibliafordítás. Valószínűleg Báthory László hárshegyi remete munkája. A lapszélyszegélyeken gyönyörű népművészeti díszítések láthatók. Balassa András bibliája. Balassi Bálint nagybátyjának szent könyvében olvashatjuk a költő születésének és halálának körülményeit. 1554. október 20-án 9 óra tájban született Zólyom várában. 1594. május 19-én az esztergomi vár ostromában mindkét combját ellőtték. A várbeliek gondatlansága miatt meghalt 30-án. Hibben temették el. Árva Vincétől a Fugger-teremben búcsúzom. A XV— XVI. századi híres bankárcsalád világos bőrbe kötött több száz kötetnyi könyvtára sorakozik a polcokon. — Még 1642-ben vásárolta Lippay prímás Pozsonyban 3300 aranyért — mondja a könyvtáros. Olyan természetesen említi, olyan, botlás nélkül beszél száz évekkel előbb történtekről, hogy úgy érzem, mintha az évszázadok órákra, sőt percekre sűrűsödnének. —major— kommentár nélkül A Világosság 1969. decemberi számában „Tollheggyel” rovatában közölte „—rb—” jelzéssel az alábbi írást, amelynek szempontjaival mindenben egyetértünk. Legfeljebb még hozzátettük volna, „aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”. „Az Élet és Irodalom 1969/ 39. száma 3. lapján arról az ellentétről elmélkedik, amely Pál apostolnak szokásos szoborbeli, daliásán szép alakja és az apokrif irodalomból ránk hagyományozott csúnya, gnómszerű figurája közt van. A szerző ugyan némileg gyengíti írásának hitelét azzal az önvallomással, hogy az apokrifekről csak hallott, de nem olvasta őket, de valóban sznobság lenne megkívánni egy modern írótól a 190—200 közt Kisázsiában keletkezett Pál Cselekedeteinek vagy a 220 körül keletkezett Péter és Pál Cselekedeteinek olvasását. Elvégre egy író sem olvashat mindent! Ha az apokrifeket nem olvasta, olvashatott még ezernyi mást. Megnyugodva olvassuk tehát Pál apostolról szóló további fejtegetéseit egészen a következő mondatokig: „Azt mondják ... hogy az apostol öregkorában, mikor min sem igét hirdetni, sem vitatkozni, de még csak járni sem tudott, ülőszékéből mindig ugyanazt a néhány igét motyogta a hívőknek: — Szeressétek egymást! — Itt azonban újra le kell tennünk a cikket, s feltennünk a kérdést: vajon valóban Pál apostolról olvasunk-e, aki — ha hitelt lehet adni az egyházi hagyománynak — éppen nem volt olyan öreg, hogy prédikálni vagy mozdulni sem bírt volna, hiszen éppen egy hittérítő útján érte 67-ben Rómában hatvanegynéhány éves korában a vértanúhalál. Most már semmi kétség: nem Pál, hanem János apostolról és evangélistáról van itt szó, aki az egyházi hagyomány szerint életének utolsó évtizedeit a kisázsiai Epheroszban töltötte, s ott magas korban, százéves aggastyánként természetes halállal halt meg i. sz. 104-ben. Ő róla jegyezte fel Jeromos egyházatya ezt a kedves mondást: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” (Comm. ep. ad Gál. 6., 10.) De hát elvárható egy modern írótól, hogy a IV—V. századi Jeromos kommentárjait olvassa? Bizonyára nem, illetve épp oly kevéssé, mint hogy apokrifeket olvasson. De nem lehetne akkor másról, esetleg éppen olyasmiről írnia, amit olvasott?!” Aki Deák Ferencet búcsúztatta Deák Ferencet, a kiegyezés korának neves politikusát temetésén Csík Alajos taszári káplán búcsúztatta. Rokoni vagy baráti szálak fűzték az egyszerű káplánt az ismert politikushoz — nem tudjuk, egyéniségére egy levél nyomán most mégis fény derült. Taszár jelenlegi plébánosa, Horváth Imre, a helyi tanácsi szervek felkérésére megkezdte a falu helytörténetének feldolgozását. Levéltári munkája során egy érdekes levélre bukkant, amelyben Csík Alajosról így ír plébánosa: „Szegény lévén nem pénzzel, hanem testi erőt és fáradságot igénylő kézművel járult a templom ékesítéséhez, önpéldájával a kézi munkát becsültetni s másokkal megkedveltetni törekedett, mely az embert, bármilyen állapotbeli legyen, soha le nem aljasítja, sőt testi-lelki erejét edzi.” Az egész környék vendége a fiatal káplánnak munkájában. Könyveket köt magának és másnak. Saját házi öltönyét kiszabja és megvarrja. Acélból, vasból, fából a legkülönbözőbb használati tárgyakat készíti. Egyszer felvetődött, hogy csillárt kellene készíteni a templomnak. Szenvedéllyel, határtalan türelemmel és kitartással dolgozott. Pár hét alatt elkészítette a taszári templom másfél méter átmérőjű, harmadfél méter magasságú, negyvenkét kilogramm súlyú, 12 gyertyafényt árasztó, gyönyörű csillárját.” „S nehogy valaki úgy vélekedjék, hogy az, aki ennyire ügyes a kézi munkában, tán papi teendőit elhanyagolja. Tartozom neki ezzel a kijelentéssel — Isten különös ajándéka — annak is buzgalommal felel meg. Isten tartsa meg őt, és dicsőségére végzett szellemi és kézi munkálkodását örök javaiból jutalmazza meg!” LITURGIKUS NAPTÁR Január 4. Karácsony után 2. vasárnap. Glória, Credo, karácsonyi prefáció. Énekrend: 1311,2. — 41 vagy 40/1,3. — 22,1. — 23. — 20. — Vagy: 151/1,2. — 22/1,2. — 23/1. — 23/2,3,4. — 20. Jan. 5. Hétfő. Fehér. A jan. 4 i mise mondandó. Glória, Credo nélkül, karácsonyi prefáció. — Jan. 6. Kedd. Fehér. Vízkereszt, (mise kötelező). Saját mise. Glória, Credo. Vízkereszti prefáció. —* Énekrend: 44/1, 2. — 44/7, 8, 10. — 48/1, 2, 4. — 18. — 32. — Vagy: 44/1, 2. — 43/1, 2. — 18/1. — 18/2, 8, 4. — 32. Jan. 7. Szerda. Fehér. A vízkereszti mise mondandó Glória és Credo nélkül, vízkereszti prefáció. — Jan. 8. Csütörtök. Fehér. Rítus, mint tegnap. Jan. 9. Péntek. Fehér. Rítus, mint szerdán. Jan. 10. Szombat. Fehér. Rítus mint szerdán. — Jan. 11. Vízkereszt után 1. vasárnap.. Jézus keresztelése. Fehér. A jan 13-i mise mondandó. Glória, Credo, vízkereszti prefáció. Énekrend: 45/1, — 43/1, 2. - 44/1, 0. — 30. 23. — Vagy: 45/1, — 43/1, 1 — 29. — 30. ~ 24. Veres Péter 73. születésnapjára Az írás — szolgálat. Kevés olyan írónk van, akinél ez anynyira nyilvánvaló és természetes vállalás volna, mint Veres Péternél. Sokszor és sokan nevezték már közéleti írónak, parasztszociográfusnak vagy éppen látens ellenzékinek. Én inkább krónikásnak mondanám, egy mai Tinódinak, aki miközben saját élményeit, meglátásait közli velünk, tulajdonképpen rólunk beszél, vall hitelesen. Így válik a szubjektív beszámolóból kordokumentáció, az egyéni vélekedés síkján töprengés a jelenidőről. Nem napi értelemben vett politizálás, hanem az egyetemesség irányába ható. Sajátságos dialektika: a közös — népinemzeti — ügyért érzett felelősség és cselekvés átélése a magányos írói sorsban. Életére becsülettel tekinthet vissza, számvetése a 2X2 józan igazsága. Nincs mit eltagadnia vagy szégyellenie. Megtett útját sem nagy buktatók, sem látványos bukások nem kísérték. Talán azért, mert mindig hű volt önmagához, megőrizte bölcsességét, céltudatos akaratát és embersége derűjét. Nehéz időkben személyes példájából sokan merítettek vigasztalást, önbizalmat és hitet a jövőben, az ember jóra való hajlandóságában. Nyugodtan leírhatná, amit Tinódi Cronicája előszavában: „... sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam.” Amikor most meglátogattuk hetvenharmadik születésnapján, hogy lapjaink nevében köszöntsük, életéről, pályájáról kérdezzük, ő azonban kedélyesen elhárítja az érdeklődést, „túl sokszor beszéltem, írtam már róla” — mondja, és Ignazio Silonera hivatkozik. — Nemrég olvastam el Silone Egy szegény keresztény kalandja című munkáját, és olyan hatással volt rám, hogy azonnal levelet írtam a Nagyvilágnak, amennyiben valamilyen formában érintkeznek az íróval, tudassák vele (ő ismer engem): nagy élményt jelentett számomra ez a dráma. Már egy régebbi írásánál, a Bor és kenyérnél megéreztem, hogy igaz emberrel van dolgom. Ebben a regényben — amely számomra az első olyan szocialista mozgalmi mű volt, ahol egy katolikus szerzetes tanár és egy nagyon jólelkű keresztény leány is szerepel — hiteles képet adott az Abruzzok-beli parasztok, sokgyermekes asszonyok életéről. Élet és költészet. Azóta sok minden történhetett vele és körülötte, amelyről azonban én nem tudok semmit, csak sejtem, hogy kissé magára maradt. így tehát amit ő Celesztin pápáról ír, az nemcsak Pier Celesztin tragédiája, hanem a Sileneé is. Sőt, bizonyos értelemben mindnyájunké, „elkötelezett” íróké. Talán a Gorkijé is, s ha nem is tekintem magam afféle „nagynak”, hovatovább az enyém is • • • Hegyi Béla 3 élését."