Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)
1970-01-11 / 1227. szám
Készpénz Bp. 72. az. Ára: 1,50 Ív . A karácsony kenózisza az ünnep kiüresedése, amit a technikai civilizáció nagyvárosi embermilliói keserűen megtapasztalnak, felsír már a materialista költő ajkán is, mert mi lesz, „ha kihűl a hit s álmaink omlanak”, amint azt Garai Gábor megrázóan fájdalmas, szép versében olvasom. Valóban, a karácsony nem arra való, hogy karácsonyfával egymás szemét szúrjuk ki a tömött villamoson, sem arra, hogy „töltött káposztával tömjük be az űrt a fejünkben”, hanem, hogy ünnepnap legalább, „legalább a családért, a gyerekért, legalább magárahagyott anyánkért, legalább az ingyenadott szeretet áhítatáért” éljünk, vagyis azért a másikért, akiben nekünk, keresztényeknek Krisztust kell látnunk. Az ünnepnapok és hétköznapok dialektikájában olyasvalami rejlik, amit fel kell ismernünk, hogy civilizációnk adottságai, a nagyvárosi élet merkabtilizált szokásai közben se feledkezzünk meg az ünnep lényegéről. Mert ünnep nélkül nincsenek hétköznapok és hétköznapok nélkül ünnepek. Az ünnepet és hétköznapot összemosó technikai civilizációval szemben is meg kell védelmeznünk ezt a felismerést és meg kell adnunk ünnepeink — újból meg kell adnunk kiüresedett ünnepeink — benső tartalmát, hitét, áhítatát, hogy meríteni tudjunk belőlük a hétköznapok számára: erőt, munkakészséget, kötelességteljesítést ésönfeláldozást is, ha kell, mert értelmes és tartalmas munka, eredményes hétköznapi erőfeszítés nélkül — nincs igazi ünnep se. De igazi ünnep nélkül — tartalmas hétköznapok se lesznek. A karácsony a mi számunkra annak ünnepe, hogy Isten emberré lett, „kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez”, ahogy Szent Pál írja a filippieknek Jézus Krisztusról szólva. Amit figyelmünkbe ajánl, az nem kevesebb, mint hogy az emberré lett Istenhez legyünk hasonlókká és pedig ne csak a születés ünnepén, hanem a hétköznapok harcai és szenvedései közben is, azzal, hogy „ellyetértetek, egymást szerettek, együttéreztek, egyet gondoltok. Semmit se tegyetek vetélkedésből, vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak. Senki se keresse a maga javát, hanem a másét is”. Pál ki tudja mondani, amit a költő már nem tud, mert „vakon kopognak a nyelv kifosztott, tiszta szavai s a mindevilág ezernyi anyanyelvén pünkösdi lánggal ellobbant szavak...” Kimondani mi is ki tudjuk még a karácsonyi misében, a liturgia és az evangéliumok nyelvén. De mit ér a tiszta szó? Igazi, ki nem üresedett, isteni fényben és emberi melegben égő karácsonyaink csak akkor lesznek, ha erőt merítve e szavakból, szerintük tudunk élni ünnepnapokon és hétköznapokon — egyaránt. És akkor sem a költőnek a Népszabadságban, sem a papoknak az oltár mellől nem kell majd panaszkodniuk a karácsony kiüresedéséről, a karácsony kenóziszáról. És nekünk, egyszerű embereknek sem. Szigeti Endre Egyetemi Skw Éjféli miséjét a Sixtus- kápolnában mutatta be VI. Pál pápa a Vatikánnál szolgálatot tevő diplomaták és családjaik jelenlétében. A szertartás nyelve a latin volt és az új miserend szerint zajlott le. Evangélium után a Szentatya francia nyelven mondta el homiliáját. Az éjszakai liturgia jelképes értelmű — hangsúlyozta — mivel azt fejezi ki, hogy az emberiség sötétben botorkál, keres és meg is akar találni valakit Minden tapasztalat, történelmi ismeret, a tudomány számos eredménye és a korszerű haladás ellenére azonban az ember életéről alkotott nézetet a kételkedés és az elmagányosodás homálya árnyékolja be. Felmerül ugyanis a kérdés: tulajdonképpen mi is a világ? Mi a végső értelme és értéke? Ezekből a gyötrő kétségeikből támad a homály, a sötétség. Siralmas és kétségbeejtő lenne hát helyzetünk, ha lelkünkből nem törne fel egy csodálatos erőforrás, a hit keresésének ereje, s egy bő remény, hogy megtaláljuk, akit keresünk, Krisztust. A hit világosságánál valódi alakjában mutatkozik meg minden, így maga a világ is, amelynek csodálatos és drámai, ám ugyanakkor fájdalmas és megromlott állapota középpontjában az ember áll. Tudva tudja azonban az ember, hogy a megtalált új igazság által úrrá lehet körülményei felett és szabaddá teheti önmagát Nem más ez, mint találkozás Krisztussal. Ennek a találkozásnak létrejöttét azonban sokan önmaguk nehezítik meg, mert úgy vélik, hogy a természetfelettinek nincs köze a mindennapi élethez. Ám aki hinni képes, az éppen az ellenkezőjét tapasztalhatja. Élete egy magasabb értékkel gazdagodik, Isten életének részesévé válik. Karácsony ünnepének reggelén Róma egyik szegény negyede barokk kápolnájában misézett a pápa. Ez volt első olasz nyelvű szentmiséje. Homiliájában arról szólott, hogy a Szent Családnak éppúgy nem jutott szállás annak idején, mint az itteni szegényeknek, akik éppen állapotuknál fogva váltak Krisztushoz hasonlóvá. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a társadalomnak gondoskodnia kell tagjai méltó életkörülményeiről. Miséje után a Szentatya egy ötgyermekes özvegyet látogatott meg, majd táviratot intézett Róma polgármesteréhez, s felszólította, hogy mielőbb számolják fel a város szegény negyedeit Délelőtt 11 órakor a Szent Péter templomban mondott misét a pápa. A két olvasmányt németül és franciául, az evangéliumot angolul mondották. Az egyetemes könyörgések során portugál, magyar, spanyol és kínai nyelven imádkoztak. A magyar könyörgés így hangzott: „Imádkozzunk Isten egyházáért, hogy sérthetetlen hittel várja és fogadja Jézust, akit Mária szeplőtelen szüzességében fogant és titokzatos módon a világra szült. Hallgass meg Urunk!" . Délben a Szent Péter templom erkélyére ment fel a Szentatya és onnan intézte hallgatóihoz karácsonyi üzenetét. A pápai beszéd kezdete előtt a Szent Péter téren egybegyűlt fiatalok hat nagy táblát emeltek magasba, amelyek betűi összeolvasva a BIAFRA szót mutatták. A pápa mindenekelőtt római híveit üdvözölte, majd mindazokat, akik szavára figyelnek, így a világ felelős vezetőit, a munka és a tudomány embereit, minden keresztény és nem keresztény jóakaratos embert. Híveihez fordulva feltette a kérdést, vajon mit is jelent kereszténynek lenni? Megállapította, hogy boldogok, akik ezt a megjelölést a maga teljességében vállalhatják. Sajnálattal említette meg, hogy a valóságban igen , sok megkeresztelt ember visszautasítja az igazi kereszténységet. Általában Krisztus nélküli humanizmusról beszélnek és a kereszténységet is szeretnék merő humanizmussá tenni. Ezért karácsonykor is nem az emberré lett Igéz ünnepük, hanem azt az embert, aki mintegy önmagát váltja meg és önmagának végső célja. Megemlékezett ezután a nigériai és a vietnami háborúról, majd a Közel-Keletről, ahol Betlehemben először hangzott fel az angyalok békeüzenete. Végül kifejezésre juttatta kívánságát, hogy bár csak Krisztusban boldog karácsonya lenne minden embernek. Beszéde után a pápa francia, angol, spanyol, német, portugál, orosz, lengyel görög és magyar nyelven boldog karácsonyi ünnepeket kívánt az egybeseregletteknek, majd Urbi et Orbi áldást osztott. Élénk figyelmet szentelt a Világsajtó a pápa karácsonyi megnyilatkozásainak. A párizsi Le Monde vezércikkben foglalkozik a pápa karácsonyi üzenetével és központi kérdéssé teszi, vajon elégségesnek bizonyulnak-e a beszédben elhangzott felszólítások ahhoz, hogy új fordulatot vegyen a béke és a testvéri megértés ügye? A keresztényi felelősség hangsúlyozását ugyancsak kétes értékűnek ítéli a lap egy olyan világban, ahol a magukat kereszténynek valló felelős emberek tetteikkel cáfolnak látható eredményét. Hapa, aki beszédében kitért a fellelhető konfliktusokra, úgyszólván semmit sem ért el eddig személyes fáradozásaival sem a vietnami, sem a biafrai háború ügyében. A cikkíró hangot ad aggodalmának, vajon ezek a sikertelenségek nem veszik-e hitelét ajabb szándékú felhívásoknak is. Kielégítheti-e a szenvedő világot egy pápai szózat, elhozhatja-e az emberek számára azt a reménységet, amit az egyház küldetése hordoz? Tagadhatatlan, hogy a francia lap eléggé borúlátóan ítéli meg a Szentatya fáradozásainak látható eredményét. Habár felfogásával nem áll egyedül, a világsajtó többsége más nézeteket vall. A Neue Zürcher Zeitung például kiemeli, hogy az idei karácsony a szokványos keretek között zajlott le, a Szentatya nem utazott idegenbe, mint az előző esztendőben. Érződik, hogy ezt a tényt jelentősnek ítéli a lap, a remények bizonyos megszilárdulását látja benne. Ennek a derűnek hangulatát tükrözik a zárómondatok is, a tudósító hangsúlyozza: A felhőtlen égről leragyogó nap kellemes meleget és dúsan ömlő fényt sugárzott az örök városra... B. L. A pápa újévi szentbeszéde VI. Pál pápa január 1-én ünnepi szentmisét pontifikált a római al Gesu templomban. Szentbeszédében megemlékezett arról, hogy három évvel lét a világegyház békenapjává. Korunk legsürgősebb problémájának mondotta a háború befejezését. A háború ezekben a napokban is folyik a föld különböző részein, vérontást és szenvedést okozva. A békét egyre több veszedelem fenyegeti. Utalt a pápa a vietnami, közel-keleti, és nigériai harcokra. Végezetül sürgette a világbéke megszilárdítására irányuló tevékenységet. Az emberiség kötelessége — mondta — a fegyveres konfliktusok okainak felszámolása, máskülönben a világégés réme lebeg továbbra is az emberiség fölött VI. Pál pápa karácsonyi megnyilatkozásai s világvisszhangjuk Látom, látom... A professzor egy pillanatig gondolkodott, melyik lappal üssön, aztán finom mozdulattal az ászt helyezte az asztalon heverő lapokra. — Az hiszem, készen vagyok — mondta, és maga elé helyezte a kártyákat. A többiek is maguk elé tették hanyatt fordított lapjaikat Míg a professzor számolt, összekoccintották poharukat, és tűnődve figyeltek a kinti hóesésbe. — Játszunk még egyet? — és a professzor máris keverni kezdte a kártyákat. Ebben a pillanatban nesztelenül kinyílt az ajtó, és a felesége suhant be. Valamit a fülébe súgott. — Azt mondod itt az ideje? A gyerekek türelmetlenek? — Közben szórakozottan kevergette a lapokat . Gyújtsuk meg a gyertyákat? Jó, akkor abbahagyjuk. Majd vacsora után lesz idő. Az asszony eltűnt, a vendégek, a család régi barátai pedig elnyomták Cigarettáikat, s némi izgalommal figyelték a kinti zajokat. A professzor az ablakhoz sétált, s arcát a hűvös üvegnek támasztotta. A nagy pelyhekben szállingózó havat figyelte. Hirtelen megakadt a szeme az egyik hatalmas kerti fenyőn. — Figyeljétek azt a fát! A többiek is az ablakhoz léptek, s összehúzott szemmel kémlelték a sötétséget. Nem láttak semmi rendkívülit. — A kórházban, tudjátok a fenti bejáratnál is van egy ilyen óriási fenyőfa — a professzor közben óvatos mozdulatokkal készült egy újabb szivar meggyújtásához. — Annál feküdt ma az az ember. Visszafordultak az ablakból. A professzor füstkarikát eresztett a mennyezet felé, és ismét a karszékbe ült. — Tudjátok, karácsonykor szinte egészen kiürül a kórház. Aki csak mozogni tud, kimenőt kér. Megadom mindegyiknek, hiszen többet gyógyul, ha meglátja a családját, mint ha a karácsonyi repetát nyeldekli odabent. A lenti szobából mindenkit elengedtem, egy magányos öregember maradt egyedül. — Délben bejött az alorvos, szegény az ügyes, ma, és bejelentette, hogy Géza bácsi szeretne beszélni velem. S az öreg már ott is állt velem szemben. Kopaszodó, hetvenéves férfit képzeljetek magatok elé. Ha izgatott volt kicsit, mindig dadogott. Most is csak negyedik nekirugaszkodásra tudta kimondani, amit akart. — Pro ... pro... pro ... professzor úr kérem, szeretnék kimenőt. Elcsodálkoztam. Az öregnek nem voltak hozzátartozói — Hová akar menni? — kérdeztem. Arra gondoltam, hogy hamarosan messzebbre megy úgyis. Gyógyíthatatlan volt. — Körül szeretnék nézni. Búcsúzóul. — Miért akar búcsúzni? Az öreg lehajtotta a fejét. Ismertem már annyira, hogy ha megmakacsolja magát, egy szót sem lehet belőle kihúzni. Hirtelen megsajnáltam. Miért ne mehetne, ha olyan nagyon akar? — Majd az alorvos úr elintézi. Megfordult, és hang nélkül indult a küszöbhöz. Ott megállt, és visszafordult: — Nem megyek messzire. Csak végigjárom a kertet. Hamar megfeledkeztem a furcsa viselkedéséről. A délelőtt tele volt munkával, a nagyvizitet is megtartottam, most már csak az maradt, hogy kiadjam az utasításokat, és a kocsi felé indultam, amikor megint eszembe jutott az öreg. — Mit csinál Géza bácsi? — kérdeztem az alorvostól, aki lekísért a kert végébe. — Összepakolta a holmiját, aztán elment Érdekes, mindent ott hagyott. — Akkor minek pakolta össze? — Nem tudom, professzor úr. Az ilyen öreg embereknél amúgy is... Valami kiáltozást hallottunk a kert végéből. Meggyorsítottuk lépteinket, mégis, mire odaértünk, már egész szép gyülekezet tolongott a nagy fenyőfa körül. Amikor megláttak, utat nyitottak. Egy pillanatra meghökkentem. Géza bácsi feküdt ott arcra borulva. Az alorvos hamar megfordította, s ekkor csodálkozva néztünk egymásra. Az öregember mosolygott. Még sosem láttam mosolyogni. Furcsa, békés volt az arca, és hirtelenében nem értettem, minek örül az, aki meghalt Mert elég volt egy-két rutinvizsgálat, nyilvánvaló volt, hogy bekövetkezett a halál ténye. Leporoltam a térdemről a ráragadt havat s közben félfüllel az egyik nővért figyeltem, aki az embertömeg közepén sápítozott: — És képzeljék! Egyszercsak kitárta a karját, és azt kiáltotta: „Látom... látom”. Aztán se szó, se beszéd, összeesett itt a fa alatt. ... A professzor utolsót szívott a szivaron. A vendégek még mindig hallgattak, aztán egyik a másik után az ablakhoz sétált, s mintha véletlenül tennék, kifigyeltek a havas éjszakába. Szemükkel a nagy fenyőt keresték, és lopva lesték, nem gyúlt-e ki fölötte egy fényes csillag. A szomszéd szobában akkor szólalt meg halkan az örömhírt jelző kis csengő. fr I.) Karácsony a római Pápai Magyar Intézetben A Vatikáni Rádió december 30-i adásában dr. Fábián Árpád, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet új rektora beszámolt az intézet múlt évi munkájáról. A Magyar Püspöki Kar az 1969/70-es tanévre hét ösztöndíjas magyar papzámára biztosított tanulmányi lehetőséget az intézetben. A rektor beszámolt az ösztöndíjasok tanulmányi és tudományos kutató munkájáról. Elmondta, hogy az intézetben családias, paptestvéri szeretet van. Szentestén, gyertyagyújtáskor az intézet karácsonyfája alatt hálával emlékeztek meg védnökükről, a Magyar Püspöki Kar elnökéről, Ijjas József kalocsai érsekről és imádkoztak érte. Ezután, magyar egyházi és karácsonyi énekeket énekeltek. Együttesen vettek részt azon az éjféli misén, amelyet a pápa mutatott be a Sixtusi kápolnában. Majd másnap délelőtt, a Szent Péter téren ott voltak, amikor a Szentatya Urbi et orbi áldást adott, majd pár szóval különböző nyelven békességet és boldog újévet kívánt a sokezernyi hivőseregnek. Felejthetetlen élmény volt számukra, mikor a Szentatya magyar nyelven mondott néhány szavát hallhatták. Az Erasmus-díj idei nyeríese! Hollandiában az európai kultúra ápolására 1958-ban Erasmus-díjat alapítottak az ottani Totó bevételek fölöslegéből. A díj eléggé tekintélyes: 10 000 holland forint értékű. Az idei díjat két európai író és tudós nyerte. Az egyik Gábriel Marcel, az éppen 80. évét ünneplő katolikus író, a Francia Akadémia tagja, a másik pedig Carl Friedrich von Weizsäcker nyugatnémet egyetemi tanár, fizikus és filozófus, a csillagok energiaháztartására és a bolygórendszerek keletkezésére vonatkozó hipotézisek kidolgozója. Weizsäcker több megnyilatkozásában fellépett az NSZK atomfegyverkezési törekvései ellen. A TVK Katolikus hetilap 1227. szám 1970. január 11. Fordulat a trál-szudáni katolikusok esetében Dél-Szudán fekete bőrű katolikusai úgy faji, mint felekezeti okokból zaklatásoknak voltak kitéve az arab világban. A Creix című lap jelentése szerint a Rómából nemrég hazatért dél-szudáni apostoli vikáriust, Dudot most a khartoumi kormányzóság vezetői fogadták és köszönetet mondtak a püspöknek a megbékélésben és a stabilitás helyreállításában elért eredményeiért. Egyben azt is megígérték, hogy anyagi és erkölcsi síkon támogatni fogják lelkipásztori misszióját. Dud püspök megelégedését fejezte ki a kormány politikáját illetően és megígérte, hogy a továbbiakban is mindent megtesz híveivel együtt a dél-szudáni belső béke megszilárdításáért