Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)

1971-01-03 / 1. (1278.) szám

Papok, hivek, megújhodás Kanadában Beszélgetés egy kanadai magyar pappal Az egyház mindenütt megújul. Öt évvel a II. Vatikáni Zsinat befejezése után — aránylag rövid idő alatt — ■szerte a világon nagyarányú átalakulások történtek az egyházban. A belső megújulás — a dolog természeténél fogva — lassabban halad. A külső, szerkezeti változások feltűnőbbek, jobban láthatók. Távoli országok egyházi reformjairól, nehézségeiről ésérveiről aránylag keveset tudunk, pedig sokszor nagyon tanulságos, figyelemre méltó kísérletek, kezdeményezések történnek tőlünk messze eső tájakon is. Ezért használtuk fel az alkalmat, hogy Bisztyó József kanadai magyar professzorral, aki ismételten hazalátogatott, elbeszélgessünk a zsinati reformokról. Bisztyó professzor vallásfilozófiát tanít az angol Kanada egyik kulturális központjában, Sasketoonban, 30 év óta él külföldön, keresett előadó és ismeri a zsinati reformkérdéseket is. Ha valaki összehasonlítja a zsinat előtti és utáni egyház képét Kanadában lát-e feltűnő különbségeket? — Feltétlenül, az egyházi élet egész területén. Nemcsak a liturgiában, hanem a papnevelésben, a papi életben és természetesen, a lelkipásztori gyakorlatban is. A megújulással kapcsolatban persze rengeteg új probléma is keletkezik. Én azonban optimista vagyok, a kérdezés, a kutatás, a mozgás mindig a fejlődés, az élet jele. A kanadai papság egyöntetűen állt-e a zsinati megújulás mellé? Vannak-e véleménykülönbségek? — Kanadában is, mint mindenütt a világon, a papság kissé megoszlik a reformok tekintetében. Megítélésem szerint nálunk kb. 15 % a túlzó konzervatív, aki ellenzi a reformokat. A papság 70 %-a az átgondolt, alapos, de ütemes, gyors zsinati szellemű megújulás híve, s újabb 15% lehet azok száma, akik túlzóan, vagyis nem közösségi szellemben, néha „anarchista” módon fogják fel a reformokat, türelmetlenek. Kik küzdenek a legtöbb nehézséggel az egyháziak közül? — A szerzetesek, főleg a szerzetesnők. Közülük sokan nem találják helyüket a régi életformában. Saját életstílusukért, „sajátosságuk értelméért” nekik kell a legtöbb benső küzdelmet vívniuk. Az amerikai egyházak anyagi helyzetükről voltak híresek Európában, s kicsit jellemzőjük is volt a„pénzszagú kereszténység”. Mi a helyzet mostanában? — Mint minden általánosítás, ez is hamis. Kétségtelenül más az anyagiak szerepe az amerikai egyházak életében és szemléletében, mint Európában. Az igazság azonban az, hogy átmeneti hullámvölgy után erősödőben van a benső vallásosság. Kanadára nézve semmiképpen sem igaz, hogy pénzszagú kereszténység lenne. A papság például fizetés, ellátottság tekintetében a jó középréteghez tartozik. Egységes fizetésrendszer lépett életbe, mondhatni, a pap az egyházközség (a hívek) alkalmazottja. Vannak egyházmegyék, ahol kísérletképp a misestipendiumok is megszűntek, erre a célra persely van a templomban. Az anyagi ügyeket szinte kizárólag a világiak intézik. Az egyházi lelkipásztori keretek lényegében megmaradtak? Gondolok a plébániákra, esperességekre, püspöki hivatalra. Igen, megmaradtak, de csak „lényegében”. Módszerekben, szervezetekben sok a változás. Az adminisztrációt igyekeznek csökkenteni, bizonyos decentralizálás figyelhető meg tartományi viszonylatokban is. Az esperes például nem annyira felügyelő, a „püspök szeme” — mint régen mondották —, hanem inkább munkaegyeztető, tervfőnök, csoportvezető. Új fogalom — egyelőre próbaként — a társplébánosság bevezetése : egy-egy plébánián nincs plébános és káplán, vagyis nincs alárendeltségi viszony, , hanem két plébános dolgozik egyenlő jogokkal, önállóan, de területileg vagy „szakmailag” megosztva a munkát. Nagyon nagy szerepük van a demokratikus jellegű bizottságoknak, így a papi szenátusoknak is. A személyi ügyeket például a legtöbb helyen nem a püspök intézi, hanem a választott személyi bizottság, ennek tagjai előzetesen megbeszélik a kéréseket, panaszokat, igényeket és egyházmegyei érdekeket a szóban forgó személyekkel, aztán előterjesztik a püspöknek a megegyezéses kívánságokat, így a püspök sokkal jobban atya, a pasztoráció, a papi közösség vezetője, mint eddig, s távol marad sok intrikától, kellemetlenségtől. Az anyagi ügyekre már utaltam, de az egyházközség más, fontosabb megmozdulásait sem egyedül a lelkész végzi felelősen, hanem a világiakból álló bizottság vagy bizottságok. Ezeken keresztül a „hitélet”, a templomi reformok szükségszerűen dialógikus formában valósulnak meg. Így sokkal inkább közügy a megújulás, nem önhatalmú intézkedés csupán. Az elmondott módszerek alkalmazása nyilvánvalóan nagy érettséget kíván a hívek tekintélyes részétől, ezenkívül felelőségérzetet, helyes öntudatot és önnevelést. — Kétségtelenül így van. A papság részéről viszont sok törődést, gondot a vezető világiak kiválasztásában, irányításában, tanításában. S egy kis alázatot is természetesen. Sok helyen a világiakban óriási arányokban megnőtt az igény az elmélyülésre, a lelki és szellemi fejlődésre vonatkozóan. A lelkipásztor lassanként teljesen lelki és szellemi tekintély lesz, s a lelkileg elmélyült világiakban rengeteg segítséget kap munkájához. Ezzel a paphiány nehézségei kisebbednek. A hívek általában hogyan fogadják a reformokat? — Ahol nem parancsszóra, szinte külső nyomásra akarják megvalósítani a megújulást, hanem benső igényből, ott lelkesedéssel fogadják. Megértik, hogy értük, és velük együtt történik a megújulás. Visszáságok és kirívó esetek persze mindenütt vannak, Kanadában is. De hangsúlyozom, ne ezekre figyeljünk, nem ezek a döntő elemek. Vigasztalóan egyre sokasodnak a zsinati megújulás történelmi jelei. cs. b. Szemelvények Paul Claudel naplójából Az idén emlékeztünk meg a neves francia katolikus költő és író, Paul Claudel születésének 100. évfordulójáról. Magánhasználatra feljegyzett észrevételei, gondolatai közül válogattunk ki egy csokorra valót. Lourdesban egy vak lát anélkül, hogy a vakság szervi okai megszűntek volna. Ez kissé olyan, mint én voltam megtérésem napján. Vannak dolgok, amelyeket nem kell nézni, hogy lássuk. Együtt legel az oroszlán és a szamár. Kisgyermek a vezető. Ez a művészet képlete. A zseni: hosszú türelmetlenség. Az illúzió világa hozza létre a valóság gyümölcsét. Tévedés úgy tüntetni fel a létet, mint statikus állapotot, mert minden létezés mozgás, valamely vágyakozásnak, sugalrazásnak máshonnan jött hívásnak következménye Ezért előnyben részesítem a lenni szó helyett a születni szót. Szüntelenül születünk és újjászületünk. Nem minden sértés bajszerző. Van azonban egy fajta sértés, amely rosszabb a megmérgezésnél — és ez a gyűlölet. Hangosan beszélj, hogy meghalljanak. Halkan, hogy rád figyeljenek. A pokol útja olyan széles, hogy szinte útnak sem nevezhető, hanem hajlamnak. Sartre mondja: „Mások — ez a pokol”. Én azt mondom: „Felebarátunk a mennyországunk, mert ő az, akinél a menny kulcsai vannak a mi számunkra.” Az időben körülfonó jelen egyengeti számunkra az utat az örökkévalósághoz. Ford: Kraits Géza Az új jeruzsálemi latin pátriárka A közelmúltban elhunyt jeruzsálemi latin pátriárka, Alberto Gori utóda Giacomo Beltritt lett. Az új pátriárkát december 15-én iktatták be tisztségébe Jeruzsálemben a Szent Sír bazilikában a különböző izraeli és jordániai keresztény egyházak képviselőinek jelenlétében. Az új pátriárka 1910-ben született az olaszországi Peveragnóban, 1933-ban szentelték pappá és 1965-ben püspökké. Azóta utódlási joggal felruházott segédpüspöke volt Alberto Gori pátriárkának. Vízkereszti szófejtés A magyar nyelv történeti - etimológiai szótárának második kötete karácsonyra jelent meg az Akadémia Kiadónál, H-tól O-ig bezárólag, s ezerszáz lapjának mintegy négyezer cikkében vagy húszezer szavunk után nyomozhat az ember. Jelenlegi kultúrtörténetünknek ez a jelentős műve az Akadémia Magyar Nyelvtudományi Intézetének és a budapesti egyetem első számú nyelvtudományi tanszékének közös munkája. Üssük fel benne, mondjuk, a keresztes címszót, tekintettel vízkereszt ünnepünkre. Megtudjuk a Cikkből, hogy a szó első előfordulása 1416 utáni évek egyikéből való, s a Müncheni Kódex tartalmazza. A szó ebben a szövegösszefüggésben található: „En kéréfitélléc tűtökét vizben, de a kéréztél tűtökét Szentlélécben”. Ez a pontatlanul kimásolt szöveg is érzékeltetheti egy kissé helyesírásunk azóta bekövetkezett változását. A szó még a Guary Kódexben is előfordul (1495) és a szótár egy 1585-ből való származékát is közli: kerösztölés. Ezen kívül Szinnyei József Magyar Tájszótárából a „meg-keresztel” alakot. Ezután adja a szó első jelentését, ami 1416-ban is ugyanaz volt, mint ma, vagyis azt jelenti, hogy valakit „keresztségben részesít”. A szó a magyarban egy közelebbről meg nem határozható ősszláv nyelvből került át, úgyhogy a magyar nyelv a szláv szó mássalhangzó torlódását (krszt) feloldotta. Az eredeti szláv szó a kereszt származéka, és így tulajdonképpen „a kereszt jelével megjelöl”, „keresztet vet” jelentésű. A nyelv játékosságára utal, egy 1696-ból való második jelentése „(bort) vízzel hígít” Ez a második jelentés a szótár szerint azzal függ össze, hogy a keresztelés víz ráöntésével történik. A harmadik jelentése a szónak Baróti Szabó Dávid, Ki nyertes (1787-ben megjelent) verséből való, s azt jelenti, hogy „valaminek keresztel”, vagy „valamilyen névre keresztel”. A negyedik jelentés 1335-ből való, mégpedig a híres Czuczor— Fogarasi szótárból. „Magkeresztes” azt jelentette, hogy „tréfás ünnepélyességgel legénnyé avat”. Az ötödik és hatodik jelentés 1881-ből és 1393- ból, az első jelentéshez kapcsolódik, és „megszid”, „megver” értelemben használják. „Leszedi valakiről a keresztvizet”, nagyon összeszid, „lehord” valakit. De a harmadik és hatodik szóértelmezés még a bérmál némely értelmezésével is összevethető, majd „megbérmállak” stb. A szótár szerint kevéssé valószínű, hogy a keresztes ige a kereszt magyar származéka volna. A magyar nyelvjárásbeli elkeresztel, „elgázol”, „eláll (utat)”, a keresztel „a kévéket keresztbe rakja”, a keresztel „keresztet vet” értelemben viszont kétségtelenül a keresztből ered. Sz. E. Kiűzetés a paradicsomból Hol vagy, Ádám? — kérdezte az Úr Nem mintha nem tudta volna, hogy hol van Ádám. Az Úr nagyon jól tudta, hol van Ádám. Ellenkezőleg: Ádám volt az, aki nem tudta, hol az Úr, s ezért hallotta szüntelen magában a kérdést: — Hol vagy, Ádám? Elbújt a lomb alá, és azt felelte: — Nem vagyok sehol. De hangja azt mondta helyette: — Itt lapulok a lomb alatt. Akkor az Úr elfordult tőle szánalommal — s előlépett az Angyal lángoló pallosával. Rónay György Látogatás IV Farce! Csín© szülőfölzfjén Mikor augusztus végén a párizsi Montparnasse pályaudvarról Rennes felé indult velem a vonat, tépelődtem, mi indított arra, hogy Lourdes felé irányzott zarándokutamon ilyen kitérőt engedjek meg magamnak. Rájöttem arra, hogy ez a kitérő nagyon is beleillik az utazás zarándoklatjellegébe. Hódolat lesz ez a látogatás egy hősi lélek előtt, aki életét adta Krisztusért, hazájáért és az ifjúságért, s akinek boldoggá avatási perét két évvel ezelőtt indította el a rennesi egyházmegye érseke, Guyon bíboros. Ennek a hős ifjúnak vonzásába kerültem, immár jó húsz éve, s magyar nyelvű életrajza — kézirataim között — készen várja a megjelenési lehetőséget Marcel Gallo Bretagne fővárosában, Rennesben született, s ifjúvá serdülve az ottani JOC- csoport tagja, majd vezetője lett. Ifjúkora a rendszeres lelkiélet s a Cardiji abbé által kijelölt apostolkodás jegyében felkészülés volt igazi küldetésére, amely huszonkét éves korában bontakozott ki, amikor a hitleristák döntése Németországba parancsolta kötelező munkaszolgálatra a francia férfi ifjúság színe-javát. Éppen a behívó megérkezése napján temették Marcel nővérét, Madeleinet, aki néhány nappal előbb háromszáz halott között maga is bombázás áldozata lett. Németországban a munkaszolgálatosokat, hadifoglyokat és deportáltakat számítva ekkor 700 000 francia élt, akiknek lelkipásztori ellátására a kormányzat — a francia püspöki kar kérését megtagadva — nem engedélyezte papok beutazását. Marcel felismerte hivatását: focista társaival együtt mindent meg kell tennie, hogy ifjú honfitársait az erkölcsi kártól és a vallás-ellenességtől megóvja. „Misszionáriusnak megyek Németországba!” — vallotta magáról. A türingiai Zella-Mehlis munkatábora lett apostolkodásának központja, s az ott töltött tizennégy hónap mintegy a keresztút tizennégy állomására emlékeztet, amely felkészítette a Kálváriára. Innen legalább 180 kiadós levelet írt szerteszét, amelyek összegyűjtve tekintélyes kötetet tesznek ki, s lelkiségét és tevékenysége célkitűzéseit sugározzák. „Isten, család, haza” — volt hármas jelszava. Munkája miatt letartóztatták, s ezt a végzést így indokolták meg: túlságosan katolikus. Gotha börtönébe került, majd berlini rendelkezésre a mauthauseni megsemmisítőtáborba szállították, ahol 1945. március 19-én, huszonnégy éves korában meghalt. Tömegsírban földelték el. Híre azonban elterjedt, életrajza ma már francia, angol, német, portugál, arab és máltai nyelvterületen hatalmas példányszámban forog közkézen. Neve szimbólum lett: utcát, iskolát, ifjúsági otthont neveztek el róla. Néhány év múlva Mauthausenben, a halála évfordulóján tartott gyászünnepségen, majd a dortmundi ifjúsági otthon felavatásán a német ifjúság olyan tüntető jóakarattal nyújtott engesztelést azért a gyalázatért, amelyet a hitleristák hoztak a német névre, hogy ez erősen emlékeztet arra az engesztelési aktusra, amellyel Willy Brandt Varsóban térdet hajtott a gettóban meggyilkolt áldozatok emlékműve előtt. Látogatásomkor az első öröm számomra Marcel Callo életrajzírójával való találkozás volt. Ez az atyai jóbarát, a hetvenéves budista szerzetes-tanár, Jean-Baptiste Jégo atya, életéből eddig huszonöt évet áldozott arra, hogy kitartó szorgalmával összegyűjtse és íróművészetével feldolgozza a föllelhető leveleket, a szemtanúk dokumentumait. A rendkívül művelt és lelkiséget sugalló szerzetespap bemutatja az öszszegyűjtött adatokat, fotókópiákat, fényképeket. Albumba ragasztotta a világsajtóból kiollózott újságszeleteket; örömmel fedeztem fel a magyar részben húsz évvel ezelőtt írt cikkeimet, az Új Ember híradásait. Boldogan közölte, hogy Guyon bíboros megalakította a Marcel Callo életét és erényeit tanulmányozó informatív bizottságot, s az egyházmegyei lapban a hívekhez intézett főpásztori szózat jelzi az ügy elindulását. A Jégo rendtársaival elköltött ebéden szeretettel köszöntöttem Marcel édesanyját, aki 30 éves. Kilenc gyermeket hozott a világra, több mint húsz unokája van. A legidősebb fiú, Jean plébános. Autón vitt a szülői házba, a Rue des Tanneurs során levő emeletes családi otthonba, ahol Marcel született és nevelkedett. Megtekintettem a Notre-Dame de Bonne-Nouvelle bazilikát, Marcel kedvelt templomát, s láttam a nyomdát is, ahol mint tanuló és később mint segéd dolgozott. A családi otthonban Madame Callo szerényen és mosolyogva a kezemet szorongatja, mikor említem, hogy fia neve hazánkban is jól ismert, és reméljük, hogy Marceit egykor mint példaképet oltárainkon fogjuk tisztelni. Jégo atyával még meglátogattuk a kollégium magyar származású tanárnőjét, Madame Hubertet is, aki francia tudáshoz ment feleségül. Jégo atya egyébként készséggel áll szolgálatára azoknak a magyaroknak, akik Marcsi Callo ügyében leveleikkel felkeresik. Címe: 31, rue d’Antrain, B. P. 203, 31—Rennes. Mikor vonatra szállva búcsút intettem meghatott idős barátomnak, éreztem, hogy szívemből fakadt, amit az asztalnál francia nyelvű búcsúbeszédemben mondtam: „Viszontlátásra Magyarországon... Vagy újra Franciaországban, vagy... odafenn, az égben!” Lantos-Kiss Antal CSODA SZICÍLIÁBAN? Megmagyarázhatlan jelenség játszódott le az utóbbi napokban a szicíliai Szirakuzában, a „Könnyező Madonna” városában. Egy napszámos felesége takarítás közben észrevette, hogy a szoba falán függő egyszerű gipszfeszületből vörös folyadék tör elő. Ennek hírére megjelent a lakáson az egyházközség plébánosa is, aki kendővel fogta fel a folyadékot s nyomban laboratóriumi vizsgálatra küldte. A hivatalos egyházi körök fenntartással fogadták a hírt, s egyelőre mindennemű nyilatkozattól elzárkóznak. CHITTAGONG EGYHÁZMEGYE VÁLLALÁSA A keletpakisztáni Chittagong egyházmegye — amelynek területéhez tartozik a katasztrófa sújtotta vidék javarésze — főpásztora, papsága és hívei elhatározták, hogy magukra vállalják egy meghatározott körzet teljes újjáépítését. Érintkezésbe léptek ennek érdekében a különböző külföldi segélyszervezetekkel is, hogy munkájukhoz megfelelő anyagi alapot teremtsenek. Egyidejűleg tárgyalásokat kezdtek a pakisztáni kormány újjáépítési kormánybiztosával, akivel megállapodásra is jutottak, így az újjáépítési munka mielőbb megkezdődhet A LENGYEL PÜSPÖKÖK A LENGYEL—NÉMET EGYEZMÉNYRŐL A lengyel püspöki kar nyilatkozatban üdvözölte a lengyel—nyugatnémet egyezmény megkötését, amelyet a közelmúltban írtak alá Varsóban. A főpásztorok kifejezik reményüket, hogy az egyezmény megnyitja az utat az új légkör megteremtése felé a lengyel és a német nép között, és ezzel hozzájárul az európai béke kilátásainak megerősítésé- hez. Emlékeztetnek a lengyel püspökök XXIII. János pápa tanítására, amelyet a „Pacem is terris” enciklikában fogalmazott meg: napjainkban egyre inkább meggyőződésévé válik az embereknek, hogy a nemzetek között felmerülő vitás kérdéseket nem fegyverrel, hanem tárgyalások útján kell megoldani. G. R. Taylor: „Biológiai pokolgép. Valóban jó könyv, mert a valóságot írja meg, az élet átalakításának hajmeresztő lehetőségeit. Élet a laboratóriumban, csecsemőgyárak, az ember vegetatív sarjasztása, egy zseni ezer másolatban, vírus, amelytől szétfolyik az emberiség, a levágott fejek néma fájdalma ... Ezek nem krimicímek, hanem a tudomány küszöbön álló „eredményei”. És ez a jó könyv aggasztó és figyelmeztető, hiszen a szerző gyermekeinek ajánlja „Nicollának és Michelének féltő szeretettel.” Veszélyes az élettel játszó művelet, mert „amíg az evolúció úgy válogatja ki programot, hogy a legelőnyösebb életformát biztosítsa, addig az önpusztító mechanizmus felszabadítása óramű pontosságával megsemmisítheti az emberiséget”. Amint az ebihal farkát feloldja a lizoszóma, úgy egy új mesterséges vírus vagy a sejtek elszabadult osztódása sejthalmazzá torzíthatja az élőket. De sok jóra is képes ez a tudomány. Értékes személyek szervezetét megőrizni, beteg szerveket kicserélni, esetleg minden szervet és az agy fémtestben, mint teljes protézisben, állandó tápoldatban végletekig élhetne. Nem akarom a jól dokumentált kísérletek érdekességét mind elárulni ez is elég ahhoz, hogy felvessük a szerzővel a kérdést ..A jelenlegi kísérletek és a palackban tartott emberi szellem lehetőségei között hol van az a pont, ahol kimondhatjuk: Állj.. mert már olyan manipulációkhoz vezethet, amelyekből rengeteg jó fakadhat, de, amelyek a természet megcsúfolásához is vezethetnek”. A Toynbee szerint a legnagyobb veszély, hogy érzelmi fejlődésünk nem képes lépést tartani értelmi fejlődésünkkel. Mert értelmet, memóriát átadni lehet, de részvétet, önzés helyett érzést, szeretetet nem tudunk mesterségesen örökíteni. A fajnemesítés új pozitív és negatív lehetőségei szinte ma még elképzelhetetlen szakadékká válhat. Ezért szinte minden fejezet végén a pokolgép kattogását túlharsogja a kiáltás. Itt már a versenyfutás van — amint H. G. Wells mondja — a nevelés és a katasztrófa között. Ezért válaszolt ezekre a legélénkebb szellemű teológusunk Karl Rahner már 1966- ban. „Mivel az ember lényegében nem teljesen kész, gyökeresen nyílt, ezért szabadságában van véglegessé formálnia magát. . Ez nem csupán örökkévaló sorsára vonatkozik, hanem a történelemben is önmagát alkotja. De szabadságában önmagánál felelőséggel tartozik. Az ember ilyen első önmanipulálása az eredeti bűn volt, és nem tehette meg nem történtté még Istennek Krisztusban elért győzelme sem. — A személyes szellem, szabadságában és ajándékba kapott önbirtoklásában kikerülhetetlenül szembekerül a szeretetben önmagát közlő Isten feltétlen titkával. Az isteni szeretet közvetítése a még emberinek nevezhető világban a felebaráti szeretet, aminek valódi tettnek kell lennie. És az ember, amint önmagát teremti, így vagy úgy — történelmet "csinál... az emberek története pedig mindig Istenhez vezet üdvösségre vagy ítéletre .. .*. at.