Új Ember, 1973 (29. évfolyam, 1/1383-52/1434. szám)

1973-01-14 / 2. (1384.) szám

Ára: 1,50 Ft — magsam ÖRVENDETES ténnyel szolgál a Magyar Nemzet, mikor hírt ad arról, milyen jól működő „ifjúsági klub” gyűjti egybe a nemesebb szórakozásra éhes fiatalokat Budán. Talán még szimbolikusan is értelmezhetnők, hogy ez a rövidítve „KEK”nek nevezett ifjúsági szórakozóhely a Kertészeti Egyetemnek nyolcszáz hallgatóját és a többi egyetemről, főiskoláról ide vágyakozó fiatal embereket gyűjti össze. A Kertészeti Egyetemen a virágok, haszonnövények, fák, bokrok, cserjék ápolására, nemesítésére tanítják az ifjú, leendő kertészmérnököket. De a tanári karuk olyan, hogy nemcsak fák és növények nemesítésével foglalkozik, hanem az emberek nemesítésével is. Petőfi, akinek másfél évszázados születési évfordulóját éppen ezen a Szilveszteren kezdtük ünnepelni, még a reformkor izzása idején, a magyarországi népek szabadságvágyának kitörésekor tette föl a kérdést: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?” A kérdés a mi új reformkorunk gondolkodóit is tépelődésre indíthatja, de éppen a kertészmérnököktől kell tanulniok az emberi nevelés mérnökeinek, pedagógusoknak és szülőknek, íróknak és publicistáknak, hogy haszontalan növény szinte csak elvétve létezik a természet nagy háztartásában, mert valami haszna mindegyiknek van, ha kellő helyen, kellő ápolással, gonddal, féltéssel, nemesítő oltásokkal neveljük föl. Mai hosszú és rövid hajú ifjúságunk is ilyen Vadócalany egy részében, de ha nekilátunk, hogy az emberkertészet jegyében, az erkölcs tanúságai szerint oktassuk, óvjuk, minden káros hatástól védjük őket jó példával, jó irodalommal, jó színházzal, zenével, mozival és könyvvel, a legtöbb vadóccsemetéből is nemes gyümölcsöt termő fát nevelhetünk. De különleges teremtés ám az ember — mondhatják sokan. Hol van itt a recept, amely szerint beolthatjuk utódainkat a nemesebb tettek, nemesebb munka, nemesebb erkölcs, tehát átvitt értelemben nemesebb gyümölcs termésére? S erre csak azt felelhetjük, hogy a példának, a tanításnak, a szemen és fülön át szerzett műélvezetnek is olyannak kell lennie, hogy az ifjúság lelkében valami katarzisszerű megtisztulást idézzen elő. Hogy fölkeltse az ifjúban, lányban az emberileg és társadalmilag hasznosabbá válás igényét. Dacosak, büszkék, rátartiak, önfejűek és fékezhetetlenek ezek az ifjú emberpalánták. Csak fegyelemmel, csak szigorral, de még csak prédikálásokkal sem vihetjük őket arra az útra, amelyet lelkük legmélyén maguk is keresnek. De ha segítünk benne, hogy az egyetlen nekik rendelt emberi útra rátaláljanak, ezt az utat, mint a sajátjukat fogják szeretni s nem is akarnak letérni róla. Az ifjúsági klubokat, mint ilyen útkereső-útmegtaláló helyeket üdvözöljük. Csak lenne belőlük minél több, minél több fajta igényt kielégítő, hogy egyetlen ifjú se rekedjen ki belőlük. S akkor még, jogosabban felelhetünk Petőfinek is. Lesz gyümölcs a fán, amelyet virágzása, zsendülése, bimbózása korában féltő gonddal óvtunk. Possonyi László •fiz*t A Föld jövője és az egyház felelőssége Jelentős tanácskozás volt az elmúlt napokban a Vatikánban. Tizenhárom bíboros részvételével kerekasztal megbeszélést rendeztek. A tanácskozás azzal a kérdéssel foglalkozott, hogyan lehet megmenteni a Földet s a rajta élő emberiséget az egyre súlyosabbá váló halálos veszedelmektől s mit tehet, mit köteles tenni ennek érdekében az egyház. A kérdés előadója nő volt. Barbara Ward, az „Igazságosság és Béke” pápai bizottság tagja. Felsorolta a veszedelmeket, amelyek az emberiséget fenyegetik. Ilyen például a levegő szennyezettsége. Olyan mértékű ez, hogy egy napon megváltoztathatja a földkerekség hőmérsékleti egyensúlyát. Ez pedig kísérteties katasztrófákhoz vezethet. Gazdasági téren az emberiség 20 százaléka — az Atlanti Óceán két partján élő nemzetek csoportja — birtokolja a világ javainak 80 százalékát. S ez az aránytalanság egyre növekedik. A menekülés útját egyetlen egy megoldás jelenti: meg kell teremteni az egész bolygóra kiterjedő törvényhozást. Ehhez elsősorban a „fejlett” társadalmak szellemét kell megváltoztatni, mely arra ítéli azokat, hogy televízióik és egyéb tömegtájékoztatási eszközeik nyomására vakon fokozzák fogyasztásukat. Meg kell érteniük, hogy korlátozni kell magukat és másokra is gondolniuk kell a saját érdekükben. Fel kell fedezniük a szellemi javak értékét, a költészetét, az olvasásét, a szabadságét stb. Hogyan fogjunk hozzá a súlyos kérdéshalmaz megoldásához? A nyugati fiatalság az utóbbi időben súlyos csalódásokon ment át s csalódásában reménytelenségnek, kábítószereknek adta át magát. Az egyházat ebben a helyzetben nagy kötelességek terhelik. Annál is inkább, mert éppen a keresztény nemzetek élnek ma a legönzőbb kényelemben. Meg kell hallaniuk végre Krisztus hívó szavát és jelenlegi helyettesének, VI. Pál pápának sürgetéseit, ha még hívők akarnak maradni és el akarják kerülni a legrosszabbat. Az előadó a következő indítványokkal fejezte be előadását. 1. Be kell vezetni az egész bolygónkra kiterjedő adózást, amelyet az iparosított országok gazdaságuknak megfelelő arányban fizetnek. 2. Ki kell dolgozni egy világfejlesztési programot. 3. Az új esztendő folyamán nagyszabású nemzetközi tanácskozás és vita kezdődik a tengerek talajkincseinek kiaknázásáról. Ebben messzemenően tartsák tiszteletben és juttassák érvényre a harmadik világ népeinek létérdekeit és jogait. Az előadást követő vitában több igen érdekes felszólalás hangzott el. Felici bíboros, a kánonjog felülvizsgálására alakult bizottság feje például síkra szállt amellett, hogy létre kell hozni egy „planetáris jogot”, amelynek eszménye az egyház új jogrendjét is ihleti. Willebrands bíboros, a keresztény egységtitkárság elnöke indítványára a konferencia sürgeti a keresztény népeket és egyéneket. ..]Via szerényein kell élnünk, nem csupán azért, hogy az evangéliumot kövessük, hanem hogy megmentsük bolygónkat”. Szeretet Nemrég láttam egy megható dolgot. A Ferences templomból jövet álltunk sokan a járda szélén, várva a zöld jelzést. Mellettem állt egy fiatal ember és két fiatal lány. A fiú gyorsan lehajolt a földre és felvett egy kis virágot. Nyilván csokorból eshetett ki. Pedig siethetett, mert látszott rajta, hogy idegesen várja a zöld lámpát, mégis visszafutott a templom előtti kőszoborhoz és gyorsan bedugta egyik víztartályába a virágot. A két lány összenevetett: „Ilyen bolondot se láttam még. Lekésik az átmenésről, csak, hogy ne tapossanak arra a kis virágra!” . Ez a kis jellegtelen apróság (talán ez is bolondság) nagy hatással volt rám és sok-sok gondolatot kavart fel a lelkemben — melyek immár hosszú életem alatt felgyülemlettek bennem. Régen, régen volt — 42-ben vagy 43-ban — láttam egy fiatal leányt, aki télen, hidegben, levette jó meleg kabátját s ráborította egy vékony kabátkában didergő asszonyra. Akkor is azt mondták, akik látták a jelenetet: „Szép a jótékonyság, de ez már őrület. Agyonfázik, míg hazaér!” És láttam ugyanazon a télen szintén egy fiatal lányt, aki a templomból kilépve meglátott egy szerencsétlen, rongyos, vacogó családot. Apa, anya, 5 és 10 éves közti gyerekek és egy 2 éves, sovány, sápadt, ótvaros fejű kisgyerek az anya karján. A lány elkérte a szülőktől. Azok boldogan odaadták. A gyerek sírt, de amikor érezte a leány meleg ölelését, otthon a jó meleg szobát, meleg fürdőt és jó kis vacsorát, elcsendesedett és hálás szeretettel, forrón átölelte megmentője nyakát. Óh, meséli még ma is az, akit akkor mindenki bolondnak nevezett, amiért egy piszkos, ótvaros gyereket bevitt a lakásába — azt az ölelést, amíg él, el nem felejti. És micsoda fájdalom volt, amikor mégis be kellett vinnie a kórházba és a kicsi belekapaszkodott a nyakába, és sírva könyörgött: „Ne hagyjál itt!” És micsoda boldogság volt, két hét múlva hazavinni gyógyultan és egy évig etetni, felerősíteni, míg a szülők sorsa jobbra fordult. És ismerek egy idősebb, nem gazdag, de jómódú házaspárt, akik kihoztak a lelencházból egy négyéves kislányt. Azokat is bolondnak nevezte a baráti kör. „Megőrültetek? Nem vagytok fiatalok, betegesek vagytok mindketten, milyen fáradság lesz nektek vesződni a gyerekkel, amikor nyugodtan, békésen élhetnétek.” Óh, rideg, önző maguknak élő emberek! Tudjátok ti azt, micsoda boldogság jót tenni? Micsoda boldogság szeretetet adni és kapni? Nincs az a fejedelmi kastély, az a Mercedes autó, az a fényes ékszer, ami ehhez felér. Áldottak legyenek mindazok, akik szegény kis árva gyereket magukhoz vesznek, mert bármennyire nagyszerűek ma már ezek az intézmények, bármilyen szeretettel bánnak a nevelők a gyerekekkel, azoknak csak egy részmorzsa jut abból a szeretetből, amit ők egészen magukénak szeretnének érezni — ami pótolná az anya szeretetét. Szeretni, szeretni, szeretni mindenkit és mindent, amit Isten teremtett! Az embert, a hűséges kutya szemét, az éneklő madarat, fákat, virágokat ... Aki szeretni tud, bármily elhagyott, magányos férfi, vagy nő — nem lehet boldogtalan. Akinek módjában van, felnevel egy gyermeket, akinek nincs rá lehetősége, tart egy kis állatot, hacsak madarat is, aki csicseregve várja este, ha munkából hazajön, vagy egész nap szórakoztatja, ha már nyugdíjas. Mert nem minden lélek annyira emelkedett, hogy beteljék azzal az örömmel, hogy Isten vele van kis szobácskájában is. Sokan, bármily mélyen vallásosak is, vágynak egy kis élőlény szeretetére is. És ezt a legszegényebb is megkaphatja. Amikor édesapám meghalt, a temetés után összeült a család, a jó barátok. „Szegény Árpád, mondogatták... mennyit dolgozott életében, mennyit keresett, és még csak ezer forint sincs bankban a családjának, mindenét elosztogatta. Fűnek-fának adott, mindenkinek, aki kért tőle. Sok jót tett, de hány szélhámos csapta be! „Nem baj” — mondta életében sokszor. „Inkább adok kilencvenkilencnek, aki nem érdemli meg, minthogy egyszer üres kézzel bocsássák el valakit, aki valóban megérdemelte volna.” Én összetörtén, vacogva kuporogtam egy széked a sarokban. Kiáltani szerettem volna: ne, ne beszéljetek így! Pénzt nem hagyott ránk, de ránk hagyta a szívét és az ecsetjét és festünk anyám is én is, és abból megélünk. Addig még a körkép jövedelme segít, míg én keresni tudok. Többet ér nekem az, hogy ilyen volt, amilyen volt, hogy állandó tisztelettel gondolhatok rá. De nem jött ki hang a torkomból... És így is volt. Isten megsegített. És én azóta olyan nagyon szeretem a józantalanul is jó embereket, családokat, akik bármennyire szeretik övéiket, adnak a szegényebbeknek is. És Isten sokszor még aznap fizet minden jótettért. Áldott karácsonyi Jézus! Tisztítsd meg nagyon sok önző ember szívét, és akkor boldogabb lesz a világ. Feszty Masa A NEMZETKÖZI KARITÁSZ SEGÉLYE NICARAGUÁNAK A nicaraguai földrengés során ínségbe jutottak megsegítésére számos más segélyakció mellett a Nemzetközi Karitászközpont római szervezete is megindította a segélyezési akciót. Gyorssegélyként százezer dollárt, azonkívül nagy menynyiségű gyógyszert, sátrakat, takarókat és vérplazmát küldtek a katasztrófával sújtott vidékre. emx il. Katolikus hetilap 1973. január 14. (1384.) Milyen lesz a februári Melbourne-i Eucharisztikus Világkongresszus Bizottságok, szakértők, egyházi és technikai munkacsoportok sokasága teljes erővel munkálkodik a február 5-től 25-ig az ausztráliai Melbourne-ben rendezendő negyvenedik Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésén. A kongresszusra a világ minden részéből sok százezer katolikus hívőt várnak. A kongreszszus jelszava: „Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket.” A tanácskozást minden eddigi eucharisztikus kongresszusnál erőteljesebben az ökumenizmus szelleme hatja át. Még mindig nyílt kérdés az, részt vesz-e VI. Pál pápa a kongresszuson. Ismeretes, hogy a pápa 1964-ben Bombayban és 1968-ban Bogotában részt vett az eucharisztikus világkongresszuson. A kongresszust eucharisztikus ünnepségek vezetik be. A liturgikus ünnepi események mellett kiállítások, szemináriumok, konferencák sorozata foglalkozik a központi témával. Tárgyalások folynak az ausztráliai püspöki konferencia előkészítésére, amelyet Sydneyben tartanak, ökumenikus kiállításon mutatják be a szociális helyzetet tükröző anyagot, a világ ifjúságának művészetét és az ősi liturgikus művészetet. Külön eseménysorozatot rendeznek a betegei, mozgásképtelenek számára. A kongresszus minden napja számára külön témát írtak elő, és ezek főleg a hívők életének mai problémáival foglalkoznak. További fontos témák lesznek a következők: A keresztény hívek élete; egyesülés Krisztusban; Krisztus békéje. A napirenden szerepel számos ismert kiváló teológus, mint Willebrands bíboros, Theissen és Moltmann professzor előadása. A záróünnepség és mise Melbourne legnagyobb stadionjában, a „Cricket Ground”-ban lesz. Ezen a záróünnepen felhívással fordulnak a világ nemzeteihez és népeihez a világbéke megteremtése érdekében. Újra látható Michelangelo Pietája Ismeretes, hogy múlt év pünkösdjén egy elmebeteg merénylő kalapácsütésekkel megrongálta Michelangelo világhírű Pieta szobrát a római Szent Péter bazilikában. A helyreállítási munkálatokat a művészek, múzeumi, történeti szakértők és kőfaragók csoportja azonnal megkezdte és amint most a vatikáni szóvivő közölte, sikerrel befejezte. A közönség számára azonban csak január folyamán egy később megállapítandó napon nyitják meg a Pieta elhelyezésére szánt területet, mert messzemenő biztonsági intézkedéseket hajtanak végre a további károsodás megelőzésére. Mindenekelőtt egy négy és fél méter magas golyóálló üvegfalat készítenek, amellyel minden oldalról körülveszik a szobrot. Ezenfelül kordonokkal nagyobb távolságra szorítják vissza a látogatókat. A szobor eredeti helyére kerül vissza és elvetették azt a javaslatot is, hogy csupán gipszmásolatot állítsanak az eredeti helyre, Michelangelo művét pedig másutt, biztonságosabb helyen őrizzék. A restaurálási munkák során fedezték fel azt, hogy Michelangelo a Szűzanya bal karjára monogrammot, M betűt vésett be. A restaurálási munkálatok vezetője közölte az újságírókkal azt is, hogy ezen a bal karon a károk javítása során a sérülésnek olyan kisebb jelét hagyták hátra, amely a későbbi generációkat is figyelmezteti majd a merénylő esztelen és felbecsülhetetlen kárt okozó cselekedetére. Atyai vezetés Az ószövetségi nép Isten útjait abból a módból ismerte meg, ahogyan őseiket, a pátriárkákat és az egész népet vezette. Adott benső megvilágosítást, küldött prófétákat, figyelmeztette őket a veszélyekre és természetfölötti jelekkel igazolta jelenlétét. Ezek a külső tettek az üdvösség történetének eseményei, tehát azt ábrázolják, hogyan vezeti Isten az egyes embert és az egész emberiséget az üdvösség útján. A kereszténység első évtizedeiben a pogányokból megtért keresztények számmára a napkeleti bölcsek a hit rendjében olyan ősök voltak, mint a választott nép számára a pátriárkák. Az ősi katekézis kiszínezte a róluk szóló történetet. Kézzelfoghatóan rá akart mutatni, hogy meghívásuk és Krisztushoz vezető útjuk éppen olyan természetfölötti beavatkozás, éppen olyan üdvtörténeti esemény, mint a pátriárkák kiválasztása. Ezért az események leírásának színezésénél is visszanyúlnak a régi szentírási történet adataihoz. A természetfölötti jelenségek halmozása a kegyelem nagyságát, az atyai gondoskodás elevenségét akarja jelenteni. Kiérezzük a következtetést: ha ennyi jel után megtorpantak volna, visszaéltek volna Isten szeretetével és bizalmával. Mivel Isten nem személyválogató, el kell fogadnunk, hogy mindenkinek ad elég világosságot az üdvösség útján. A lelkiismeret szava, mások példája és figyelmeztetése, a benső kegyelmi megvilágosítás, a gondviselés meglepő intézkedései elegendők arra, hogy felhívják a figyelmet az üdvözítő Istenre. Hogy a készség meglegyen bennünk, arról nekünk magunknak kell gondoskodni. Kutatnunk kell a jeleket, útbaigazítást kell kérnünk, mert a közömbösség az atyai szeretet visszautasítása. (Gál Ferenc) Békedíj a Szentatyának A kolumbiai Vöröskereszt a tavaly elhunyt Leon Valencia elnök emlékére békedíjat alapított, amelyből azokat jutalmazzák, akik egy-egy esztendőben nagy jelentőségű munkát fejtenek ki a békéért. A mostani békedíjat a kolumbiai Vöröskereszt VI. Pál pápának ítélte oda, a világbékéért folytatott fáradozásai elismeréséül. ÚJ TEMPLOMOT TÁRTAK FEL BETLEHEM KÖZELÉBEN A KNA hírügynökség jelenti, hogy Betlehem közelében egy jó állapotban levő, V. századból származó templomot tártak fel Betlehem görög ortodox érseké, Konstantinosz, és dr. Vassiliosz Treferisz, az izraeli történeti múzeum osztályvezetője, sajtóértekezleten kijelentették, hogy a lelet egyik legbecsesebb keresztény történeti érték. A templom restaurálását azonnal megkezdték és az 1973. végére el is készül. Betegség miatt elmaradt a pápa miséje A Béke Világnap programjában szerepelt, hogy VI. Pál pápa január elsején délelőtt 10 órakor szentmisét mond a „Don Orione” központ templomában a Monte Marión. A központ közvetlenül a II. világháború után létesült a háborús sérüléseket szenvedett fiatalok összefogására és gyógyítására. Később a csökkent munkaképességű, mozgásszervi bántalmakban szenvedő fiataloknak nyújtott otthont, és jelenleg is mint ilyen rehabilitációs központ működik. A Szentatya azonban addig még nem gyógyult fel influenzájából, ezért nem látogathatta meg az ifjúsági központot. Az ünnepi szentmisét Viliét bíboros államtitkár mutatta be helyette, és ő mondta a szentbeszédet is.