Új Ember, 1977 (33. évfolyam, 1/1591-52/1642. szám)
1977-01-02 / 1. (1591.) szám
I Illés próféta józsefvárosi kútjánál — egykor és ma Az Úr 1751. esztendejében királyi hintó haladt végig a Stáció utcán (ma Baross u.) szántóföldek, szőlőskertek között a nemrég (1749) épült Kálváriáig (a mai Kulich Gyula téren). Mária Terézia látogatta meg a Festetichek egzotikus növényekben, halastavakban gazdag „Ligetkertjét”, mely az akkori Kálváriától az Üllői útig terjedt. (Máig élő emléke az egyetemi Botanikus ,kert.) A környéken élő, túlnyomó részt sváb lakosság különösképpen két szent alakját vette körül nagy tisztelettel. Egyikük Szent Vendel volt, a pásztorok és állattartók égi patrónusa. (Tiszteletére névünnepén, október 20-án, az idősebb józsefvárosi lakosok ma is visszajárnak távoli lakásaikról, hogy szentmisén vegyenek részt a Tömő utcai Béke Királynője kápolnában.) Másik tisztelt szentjük volt Illés próféta, akit szárazságok idején hívtak segítségül. Dombormű szobra a mai Illés utcában állott a róla elnevezett „Éliás kútja” fölött. Ennek az artézi forrásnak Vizéből ivott Mária Terézia is, amikor a Ligetkertet 1751-ben meglátogatta. Az egykori Ligetkert legnagyobb része a múlt század végi bérházspekulációnak esett áldozatául. Az 1950-es évekig Budapest egyik legsűrűbben lakott települése volt, sötét, zsúfolt, a higiénia elemi feltételeit is nélkülöző ósdi házaival, túlnyomórészt kisiparos lakossággal. E terület lelki ellátását szolgálja 30 év óta az autógarázsból kialakított szükségkápolna a Tömő utca 31- ben (akárcsak a másik, egy bérház udvarában kiképzett Jó Pásztor kápolna a Kulich Gyula téren). A furcsán hangzó „Tömő” utca Schopper Jenő pesti kereskedőpolgár nevét viseli, aki sokat tett Pest szegényeiért. Ő maga később nemesi rangot kapott, és nevét Tömöryre változtatta. Az utca nevét viszont a főváros egyesítését követő magyarítási lázban „keresztelték” tömőre a német „schopen” (libát tömni) szóból. A fővárosi tanács már az előző ötéves tervben hozzáfogott a terület legidősebb része szanálásához. A lebontott részeken 16 emeletes toronyházak épültek. A Béke Királynője egyházközség híveinek a fele 5 év alatt teljesen kicserélődött: a régiek új lakótelepekre kerültek, de sokan a távoli városrészekről is viszszajárnak a meghitt, családias jellegű kápolnába. Az új házak lakói csak most kezdik „fölfedezni” a szerény kis földszintes helyiséget, melynek harangszava bizony nem száll el messzire. Kedves ünnepe volt a kápolnának: Lékai László bíboros-prímás látogatta meg itteni híveit. Hangsúlyozta ezeknek a családias jellegű kicsiny istentiszteleti helyeknek különleges báját, ahol az emberek sokkal inkább átérzik testvéri összetartozásukat, mint a hatalmas templomokban. Megható volt, amint a gyermekek mise után körülnyüzsögték a főpásztort, akinek mindegyikükhöz volt pár kedves szava. Akik itt voltak, valóban úgy érezték: az egyházon belül egyetlen család vagyunk — a mai gyerekek pedig, akik főpásztorukban lelkiatyjukat szeretik, a XXI. század egyházát képviselik. Waigand József így élünk II. írta: Várkonyi Imre Nem mindegy, hogy milyen az emberek közérzete. Az emberi közérzetet pedig alapvetően befolyásolja az a kicsiny „vár”, amelyet lakásnak nevezünk és amelyben életünknek jelentős része zajlik le. A második világháború hazánkban sok helyütt, de különösen a fővárosban, hihetetlen pusztítást végzett a lakásokban. Más épületekben is, templomainkban is, de most elsősorban a lakáskérdéssel akarunk foglalkozni. Tudjuk, hogy milyen sok szép otthon pusztult el és milyen sokan lelték halálukat az ártatlan polgári lakosok közül a romok alatt. Az emberi gonoszság és az őrültség senkit és serrumit nem kímélt. Nem kímélte a csecsemőket és nem kímélte az öregeket sem. A felszabadulás után, természetszerűleg, először a romokat kellett eltakarítani és a helyrehozható épületeket helyrehozni! Még ma is őszinte tisztelettel gondolunk azokra, akik részt vettek a romeltakarítás és az újjáépítés megkezdésében. Ezek között ott voltak szellemi életünk, és munkásaink legkiválóbbjai, Világnézetre való tekintet nélkül. Ha most számszerűleg is vizsgáljuk a lakásépítés növekedését, megállapíthatjuk, hogy az 1950. évi 35 000 lakással szemben 1975- ben már közel 100 000 lakást építettek. És ha tudjuk, hogy ez még mindig nem elég, ha tudjuk, hogy még mindig milyen sokan vannak, akik megfelelő lakásra várnak, mégis nem szabad elhallgatni és nem szabad lebecsülni ezt a fejlődést, ezt a teljesítményt. Fejlődés ez akkor is, ha kisebb-nagyobb hibák előfordulnak az építkezéseknél és fejlődés ez akkor is, ha jó lenne, hogy minden arra érdemes várakozó nagyobb, tágasabb lakáshoz juthatna. Vizsgálódásaink szerint két jelentős mozzanat van. Az egyik, az igazságos elosztás, vagyis a rászorulók és arra érdemesek sorrendjének becsületes, lelkiismeretes megállapítása, a másik pedig, hogy azokat, akik élen járnak a családtervezésben és a kiemelkedő, sokaknak segítséget adó munka frontján, azokat ezen a téren is messzemenően meg kell becsülni és lakásigényüket kielégíteni. Úgy érezzük, ezen a téren egyre kevesebb a hiba és ami még van, nem jelent különösebb erőfeszítést annak megszüntetése. Az pedig a mi hazánkban semmiféle hátrányt nem jelenthet ezen a téren, hogy valaki vallásos ember, hogy katolikus világnézetű. Csak a családja és a munkája teszi a hivő embert is érdemessé arra, hogy mielőbb és igényeinek mindjobban megfelelő lakáshoz jusson. A másik kérdés a társadalombiztosítás kérdése. 1950-ben még csak a lakosság 47%-a részesült társadalombiztosításban. Ez 4 400 000 embernek felelt meg. 1975. július 1-től a gyógyító, megelőző ellátás minden magyar embernek állampolgári jogon jár. Tehát hazánkban nincs senki, aki ne részesülne az alapvető orvosi-gyógyászati ellátásban. Azt hiszem, kár lenne ezt a tényt csupán egyszerűen tudomásul venni. Nagy jelentőségű dolog ez. Hazánknál nagyobb és gazdagabb országok sem tudták még megvalósítani a gyógyítás ilyen formáját. Jó erre különösen akkor gondolni, ha mint életünk minden területén, itt is észrevesszük a hiányosságokat, ha tudjuk, hogy még mindig nem elég a kórházi ágyak száma, ha tudjuk, hogy ezt csakis több új nagy kórház építésével lehet gyökeresen megoldani, ha tudjuk, hogy még sok a tennivaló az ellátás színvonalának emelésében. De ne feledkezzünk meg arról, hogy amíg például a szomszédos Ausztriában tízezer főre 18 orvos jut, beleértve a fogorvosokat is, addig hazánkban már 1974-ben 26 orvos jutott és ha még nem is volt és még ma sem tökéletes az orvosok elosztása az ország egész területén, ha még ma is vannak olyan községek, ahol nincs sem orvos, sem fogorvos, azért ne felejtsük, hogy az arra illetékesek legjobb szándékukkal és az ország egész népének érdekeit szem előtt tartva törekszenek arra, hogy az 1975. július 1-től érvényben levő törvény ne csak lehetőséget biztosítson minden magyar állampolgár számára a gyógyítás területén, hanem valóban megadja a körülményekhez képest legjobb és legmagasabb nívójú gyógyítást. Sok-sok milliárd forintról van itt szó, amelyet a magyar dolgozó embereik teremtenek elő és amely összegekből jut mindenkinek annyi, amennyi gyógyulásához, vagy a különböző betegségek megelőzéséhez szükséges. És ezek között az emberek között, akik megteremtik azokat a termékeket, amelyekből a sok milliárd forint lesz és akik ugyancsak szükségleteik szerint vehetik igénybe a megelőző és a gyógyító orvosi ellátást, ott vannak a hívő emberek, fiatalok és öregek, dolgozók és nyugdíjasok, keresők és ellátottak egyaránt. 1952-ben 562 000 nyugdíjas volt az országban, 1975-ben pedig egy és háromnegyed millió. Sok minden történt az utolsó években elsősorban a kis nyugdíjasok érdekében. Persze ma is vannak még problémák. De szeretnénk hinni, hogy ezek a problémák is mindinkább közel kerülnek a megoldáshoz. Nincs ebben az országban senki, aki nem azt szeretné, hogy az öregek derűsen, jókedvűen töltsék el azokat az éveket, amely évek a nyugdíjazástól a végső távozásig ezeknek az öregeknek az életét jelentik. Ebbe kulturális, civilizációs, humanitárius vonalon sok minden belefér. És kell is, hogy beleférjen. De belefér sok minden lelkipásztori vonalon is. Azoknak az öregeknek, akik ezt igénylik. Ha valahol meg kell nyilvánulni a lelkipásztori szeretetnek, türelemnek és okosságnak, akkor a nyugdíjasokkal, az idősekkel szemben feltétlenül. Az elegendő és jó lakás, a társadalombiztosítás és az ebből következő gyógyító, megelőző orvosi ellátás színvonalának emelkedése, az idős emberek mindjobb megbecsülése emeli egész népünk jó közérzetét. A Hazafias Népfront VI. Kongresszusa ezt is akarta. Nekünk, akik szeretjük népünket és jót akarunk a nép teljes egészének, a magunk területén mindent el kell követnünk a jó közérzetért, amelyben benne van az emberek egymás iránti szeretete, megértése és megbecsülése is. ■ Valaki Valaki — képeslapjának tanúsága szerint — gondolt rám. Miskolctapolcáról. Valaki, akire nem is gondolok, talán most sem, pedig sok-sok arc ellebeg szemem előtt. Ki lehet? Nevét nem írta alá. Zavaró ez a névtelenség. Persze nem annyira, mint fenyegető vagy becsmérlő levelek esetében, am amazoknál érthető. Újra elolvasom s némi bosszúsággal teszem el a lapot. Két nap múlva újra előkerül a fiókból — véletlenül? Mintha jelezné, nem tudok olyan könnyen napirendre térni fölötte. Feltárom a levelezésemet, a kézírások öszszehasonlítása talán elárul valamit. Hiába. A kutatás során nőttön-nőtt zavarom. Mert igenis zavarba ejtő egy ilyen üdvözlet. Régi, elfelejteni akart dolgok keverednek föl. Megbillen a fáradsággal kimunkált lelki nyugalom. Érzékeny egyensúly a léleké. Elbizonytalanodom. Valaki emlékeztet magára — és önmagamra is. Számára tehát létezem. Hirtelen bukkantam föl az emlékezetében — milyen érzések kíséretében? Milyen képet őriz rólam? Most érzem, mennyire nem közömbös ez. Lényemhez tartozik a képem — mások szemében. Hol találkoztunk, milyen útszakaszon haladtunk együtt? Hol keressem az időben, a mindig átrétegeződő emlékek lerakódásaiban? Miért jelentkezett? Ötletszerű kis létjelzés ez, vagy újbóli kapcsolat keresése? Intés, szisszenés, kiáltás? Valaki jelentkezett. (Kipke) Az új magyar hittankönyvek A hittankönyvek jellemzését azzal kell kezdenünk, hogy nem gyermekeknek készült kis teológiai könyvek akarnak lenni. Így — főleg az első két könyv — nem nyújtanak a régi könyvekben található, viszonylagos teljességre törekvő gondolatrendszert, az egyes életkorok számára szükséges anyagot akarják csak feldolgozni. Nem kétséges, hogy a régebbi katekézis a hit tartalmát hangsúlyozta, az új könyvek viszont a gyakorlati életben megmutatkozó hit fontosságát. Ez az alapvető szemléletváltozás nem tudatosodott minden hitoktatóban, s aki a régi elvárással közeledett az új könyvekhez, nemegyszer kielégítetlen maradt. Nem lehet kielégítőnek mondani a törzsanyag (a legfontosabb ismeretek) kiemelését. (Ennek összeállítására csak később indultak meg a munkálatok.) Kétségtelen, hogy a kegyelmi életnek alapvető fontosságára rámutatnak, de ennek a hitoktatás gyakorlatában való meggyökereztetéséhez — úgy látszik — több anyagot kellett volna adni. Az alapvető ismeretanyag kialakítását jelentősen megnehezítette az a körülmény, hogy a különböző szerzők közt — az egységre való törekvés kétségtelen jelei mellett — nem volt meg a szükséges összehangoltság a vallási fogalmak meghatározásában. Áttérve az egyes könyvekre, az első: A mennyei Atya szeret minket, 5—6 éves, olvasni még nem tudó vagy éppen olvasni tanuló gyermekek számára készült. Újszerű törekvés ez, ilyen könyv még nem jelent meg magyar nyelven. A kisgyermeket a múltban az eleven családi hagyományok vezették be a vallásos életbe. A szülők azonban ma egyre kisebb mértékben nyújtanak vallásos nevelést gyermekeiknek, ennek alapvetését adja ez a könyv. Az értelmi szintnek megfelelően képek és hozzájuk kapcsolódó verses szövegek alkotják anyagát. A könyvhöz módszeres rávezetést, oktatást nyújtó füzet is készült a szülőknek és a hitoktatóknak.Kár, hogy ilyen eligazítás nem jelent meg a többi könyvvel együtt.) Az Elsőáldozók hittankönyvének az a célja, hogy annyi vallásos tudást adjon, amenyi az istenélmény tudatosításához és a szeretet gyakorlásához szükséges. Ennek megfelelően egyrészt rá akar vezetni Isten üdvözítő szándékára: Mennyei Atyánk Fia által a Szentlélekben hív az isteni életre. Másrészt az erkölcsi élet parancsait, mint bővebb életet biztosító szabályokat akarja bemutatni. A régi katekizmusokkal szemben az egész könyv (tehát nemcsak egyes leckék) készít elő az áldozásra és a gyónásra. A harmadik könyv elme: Keresztény élet. A már elsőáldozó 8—10 éves gyermekek vallási ismereteit akarja elmélyíteni. Első részében az egyházi év ünnepeinek keretében, a második részben a szentmise felépítését alapul véve tárgyalja anyagát, így akarja rendszerezni a liturgikus ismereteket, amelyek külön tárgyalására a többi könyvben nem kerül sor. Egyébként nem nyújt rendszerezetten egymás után következő anyagegységeket, legtöbbször mindennapi élményből kiindulva tárgyal egy kérdést. Ezt az egyéni elgondolást a könyvvel együtt megjelent körlevél fejti ki részletesebben. Mivel a hitoktatók többsége nem tudja magáévá tenni ezt az elgondolást, a hittankönyvszerkesztő bizottság úgy döntött, hogy új, harmadik könyvet készíttet. (Az első és a második jelentősen átdolgozva fog megjelenni.) A negyedik könyvet adták ki utoljára — 1976-ban — mint kísérleti tankönyvet „Az üdvösség története” címen. Isten Üdvösségtervét akarta bemutatni először az Ó- és Újszövetség eseményeiben, majd a Krisztus utáni korokban Jézus művének kibontakozását egy-egy szent vagy nagy ember életének tükrében. Nem akar szembefordulni az iskolai történelemszemlélettel, hanem azt kiegészíteni olyan szempontokkal, amelyeket csak a hit adhat meg. Ez a terv nem valósult meg teljesen. A szentírási történetek után csak az őskereszténység életét nyújtja, majd három nagy egyházatyát ismertet. Mellékletként a régi hagyományokból merített énekek gyűjteményét adták „Kis magyar uzuális” címen. Az ötödik könyv széles körű munkaközösségben készült és 1973-ben jelent meg „Hitünk és életünk” címen. Ez a 13 évesnél idősebbek könyve, amely azonban szem előtt tartja, hogy sokak számára ez lesz az első könyv, amelyből megismerkedhetnek Jézus örömhírével és felkészülhetnek az elsőáldozásra, illetve a keresztfebre is, így az általános iskolát elvégzettek tudnak igazán elmélyedni benne, a 13—14 évesek csak megfelelő irányítás és magyarázat mellett tudják használni. Első részében az ember istenkereséséről, a hozzánk intézett isteni üzenetről szól. Jézust úgy mutatja be, mint akivel szemben mindenkinek állást kell foglalnia. A második rész a keresztény életről szól, mint Krisztus melletti tanúságtételről. Egy-két alapvető szempont vizsgálatán kívül az ismertetés keretei nem teszik lehetővé az egyes könyvek részletes bírálatát. Most csak tárgyilagos mérlegelésükről akarunk szólni. Ez azt kiváltja meg, hogy egybevessük a szerzők célkitűzésével, nézzük meg gyakorlati használhatóságukat. Szoros tantervi kötöttség hiányában a szerzői célkitűzés egyéni jellegű lehetett. Ez azonban egyik fő forrása lett az új hittankönyvek körül kialakult nagy vitának. A régi katekizmusok anyaga az egyház által hivatalosan elfogadott alapszövegeken nyugodott, ezzel szemben a hitoktató nem gondolt egyéni állásfoglalásra. Mihelyt azonban olyan könyvet vesz kezébe, amelyet nem fémjelez így a legfőbb egyházi tekintély, az általános bírálaton kívül felmerül benne saját elgondolásainak kifejtési lehetősége. Mivel pedig sokan nem találják meg ennek lehetőségét — vagy csak egészen kis mértékben —, csalódottan teszik le a könyvet, és talán arra sem vesznek fáradságot, hogy alaposabban tanulmányozzák a szerzői célkitűzést. Jelentősebb a használhatóság kérdése, ebből a szempontból a legellentétesebb vélemények ütköznek. A használhatóság elősegítésére szükség van módszeres feldolgozást nyújtó kézikönyvekre (segédkönyvre, vezérkönyvre). Külföldön a hittankönyvekkel egyidejűleg ezek is megjelennek, főleg akkor, ha új elgondolásról van szó. Nálunk nem sikerült a hittankönyvek és a megfelelő „Hitoktatói vázlatok” egyidejű megjelentetése, ez utóbbiakból nem is jelent meg az igényeknek megfelelő példányszám. Igazságtalanok lennénk, ha itt megállnánk a mérlegelésben. Már ránézésre is mindenkinek szemébe tűnik, hogy a könyveket — kiállítási színvonal tekintetében — nyugodtan oda lehet állítani a többi iskolai könyv mellé. Tartalmi szempontból elsősorban az anyag gazdagodására, többoldalúságára lehet rámutatni. Különösen áll ez az ötödik könyvre (Hitünk és életünk), amely általános elismerést aratott nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy a tankönyv csak eszköz, amelynek eredménye, hatása a nevelő felkészültségétől függ. Ezzel kapcsolatban kell rámutatni arra, hogy a papi munkára való felszentelés nem jelent egyúttal képességet a gyermekek közt való eredményes hitoktatásra. Ezt felismerve, világszerte igénybe veszik világi hitoktatók és hitoktatónők segítségét, az elsőáldozásra való előkészítésben pedig a szülők közreműködését. Különböző tényezők okozták a magyar papság katechetikai felkészültségének hanyatlását. Az elmúlt tíz évben azonban több lépés történt ernek orvoslására. Az egyházmegyei keretben folyó munka mellett szép feladat vár az Országos Katechetikai Bizottság különböző munkacsoportjaira is. Erősen nehezíti a felkészülést az a tény, hogy a vallási élet szempontjából igen különböző helyzet alakult ki az országban. Vannak falvak, ahol még eleven a hagyományőrzés, másutt már missziós állapotokkal kell szembenézni, viszont nem egy egyházközség a megújulás szép jeleit mutatja. A történelem mindig jelzi az ellentétes erők küzdelmét. A kétségtelenül tapasztalható vallási hanyatlás mellett észre kell vennünk a megújulás jeleit is (amit semmiféle statisztika sem tud kifejezni). Újhelyi Miklós Hósugarak Földet érnek bársonyodnak Színt vetítve szétáradnak Szíveinkbe békét hoznak Pehelylelkű hósugarak Zentai László