Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)

1992-01-05 / 1. (2268.) szám

4 NÉZŐPONT Ingatlanok — nem csak maguknak kérik Beszélgetés dr. Pálos Miklós politikai államtitkárral A magyarországi egyházak a korábban meghozott törvény alapján októ­ber 30-ig benyújtották visszaigényelt tulajdonaik listáját. Pálos Miklós miniszterelnökségi államtitkárt, a törvény értelmében létre­hozott egyez­tető bizottság állami elnökét arról kérdeztem, hogy most, a törvény végrehajtási szakaszában milyen megoldások segítségével, milyen ütem­ben lehet zökkenőmentesen visszakapniuk az egyházaknak ingatlanaikat. Volt ingatlanaik közül mennyire nyújtottak be igényt az egyes egyházak? — A Művelődési és Közoktatási Miniszté­riumba 5936 igénylés érkezett. A legnagyobb hazai egyház, a katolikus, 2917 épületét kéri vissza, ebből 631 a szerzetesrendeké. A re­formátus egyház 2422 volt épületében szeret­né újrakezdeni az életet. A többi egyház lé­nyegesen kevesebbet jelentett be. Így például az izraeliták 78 volt épületükre tartanak igényt. Az összesítés után mi a következő lépés? — Legfontosabb az igényelt ingatlanok el­idegenítési és terhelési tilalmának elrendelé­se és a Földhivatalnál történő bejegyzése. Ez­után következik az önkormányzatok és az egyházak egyezkedése. A minisztériumban el­sősorban azt vizsgálják meg, hogy az egyes ingatlanok visszakérése az igénybejelentés alapján megfelel-e a törvényben előírtaknak? Miután az önkormányzat és az egyház meg­egyezett, a tulajdon jogi sorsának rendezése előtt nincs már akadály. A törvény által elő­írt bizottság — melynek állami és egyházi tagjai vannak — csak azokkal az ügyekkel foglalkozik, melyek esetében nem sikerült egyezségre jutni, vagy a rendezés költségve­tési hozzájárulást igényel. 1992-ben az állam­­háztartás ilyen célra még nem tud pénzt ad­ni, tehát idén elsősorban azoknak az ingat­lanoknak a visszaadására kerülhet sor, me­lyek nem igényelnek költségvetési támoga­tást. Ilyen módon mennyi épület kerülhet vissza 1992-ben? — A törvény előrása szerint az igényelt in­gatlanoknak évente legalább öt százalékát kell átadni. Ha idén ötszáz ingatlan sorsa rendeződik, nagyszerű eredménynek tarthat­juk. Ez azt jelenti, hogy az egyházak egyet­len esztendő alatt jobban gyarapodnak, mint az elmúlt negyven esztendő során, ami­kor javaik inkább csak fogytak. A leg­előnyösebb megoldás az, ha a szerzetes­­rend vagy vallási közösség elő tudja teremte­ni a felmerülő összeget, mert az in­gatlan ügye azonnal rendezhető. Budapesten pél­dául előfordulhat, hogy egy értékes egyházi ingatlan helyett pillanatnyilag csereingatlant tud az önkormányzat felajánlani. Az egyház ennek birtokában gazdálkodni kezd, hogy an­nak hasznából lehetősége legyen az eredeti rendház visszavásárlására, illetve az ott mű­ködő intézmény áthelyezésére. Ezt az összeget valaki meg is előlegezheti. Ebben a külföldi szervezeteknek nagy szerepük lehet, segély vagy áthidaló hitel formájában. A sorrendet — a visszajuttatásra adott tíz éven belül — az egyházak állapították meg.­­ Az egyházaknak azonban mérlegelniük kell: ami csereingatlan vagy másik ingatlan kijelölésével megoldható, azt előre kell venni. Előfordulhat, hogy többszörös cserékkel ala­kul ki a végleges helyzet. Minden ellenkező állítással szemben, lehet ma annyi szabad in­gatlant találni, hogy 1992-ben a természetbeni rendezésnek ne lehessen akadálya. Kívánatos, hogy az ingatlancserék a legki­sebb zökkenőkkel, súrlódásmentesen bonyo­lódjanak le. Az önkormányzatoktól állandóan azt hallani, nincs pénzük, nincs birtokukban kellő számú ingatlan.­­ Az önkormányzatok kezelésébe és hasz­nálatába számos nagy értékű ingatlan kerül. Ebből a mennyiségből az önkormányzatok kis jóakarattal remélhetőleg meg tudják oldani az ingatlanok visszaszolgáltatását. Sokszor lehetett a közelmúltban hallani ar­ról, hogy az elidegenítési tilalom életbelépése előtt több ingatlant menekítettek át kft.-be, egyéb tulajdonba. — Sajnos, találkoztunk ilyenekkel. Ezt azon­ban nem lehetett elkerülni, mivel az alkot­mányos jogállamiság azt is jelenti, hogy csak az írott, meghozott és hatályba lépett törvé­nyek alapján lehet intézkedni. Sokan kihasz­nálták az exlex állapotot, amikor a régi tör­vények már nem, az új törvény pedig még nem érvényesülhetett, s a gazdátlanság idején az ingatlanok úgy vándoroltak, hogy mára ki­kerültek a törvény hatálya alól. Ahol ennek következtében az ingatlan nem adható visz­­sza, más megoldást kell keresni, például cse­reingatlant biztosítani. Általános alapelv, hogy az ingatlan-visszaadás a lehető legki­sebb költséggel, megrázkódtatással menjen végbe. Az egyházaknak is nagy rugalmassá­got kell tanúsítaniuk. Ha egy településen va­laha iskolájuk volt, s most kapnak egy ingat­lant, melyben ki lehet alakítani az oktatási intézményt, ne ragaszkodjanak az eredetihez, hanem arra törekedjenek, hogy az iskola mű­ködjön. A tíz év hosszú idő. Hogyan oldható fel a jelenlegi bérlők, használók bizonytalansága? Hiszen nem tudják, meddig maradhatnak, mi lesz az ő sorsuk? — Igen fontos, hogy az önkormányzat, az egyház és a harmadik fél között, aki annak idején törvényes úton került az épületbe, a türelem, a megértés és a kölcsönös előnyök jegyében folyjék a megegyzés. Ezért fontos szerep jut az íratlan jognak, az úgynevezett „emberi tényezőnek”. Igazgatóknak, polgár­­mestereknek és egyházi vezetőknek egyaránt fölül kell emelkedniük kicsinyes, önös érde­keken. Azt kell keresniük, hogy lehet végre­hajtani a cserét, nem pedig azt, mi lehet en­nek az akadálya. A falvakban, községekben, ahol az emberek szorosabb egymásrautaltság­ban élnek, még békességesebben lehet mind­ezt elintézni. Sehová nem vezetne, ha egye­sek belpolitikai feszültségek szítására használ­nák föl a törvény végrehajtását. Elmondható tehát, hogy egyetlen intézmény, bérlő sem kerül hátrányos helyzetbe, s nem lesz ok olyan vitákra, mint amilyenek — mesterségesen föliszítva — az Egyetemi Szín­pad vagy a Bibó Kollégium ügyében voltak? — Nagyon bízom ebben. Ha netán előfor­dul ilyesmi, nem a törvény hibáztatható érte. Az önkormányzatok gazdagodnak azáltal, hogy a visszaigényelt épületekben az ott élő közösség élete szempontjából fontos tevékeny­ség indul. Számos eddigi állami intézmény megszűnik, feleslegessé válik. Így elégedő ingatlannal rendelkezik az ország ahhoz, hogy az egyházak tulajdonában, de a nemzet javát szolgáló intézmények megfelelő épületekhez jussanak. Egy bizonyos: ennek a törvénynek a végrehajtása során senki sem kerül az utcára! Milyen célra kérték vissza épületeiket az egyházak? — A legtöbben oktatási intézményeket kí­vánnak működtetni. Ha szétnézünk az or­szágban, láthatjuk, mennyire fontosak a jól felkészült, erkölcsi értékrendet, lelki gazdag­ságot közvetítő iskolák. A történelem során bebizonyosodott, az egyházak az oktatásban és nevelésben mekkora szellemi, erkölcsi hasznot hoztak. Egészségügyi és szociális célokra is igen sok épületet kértek vissza. Ezeken a nehéz terü­leteken ismét szolgálatra vállalkoznak az egy­házak. A rendeknek azonban ehhez előbb meg kell erősödniük. Akadnak fiatalok, akik a betegápolást, a szociális gondozást ilyen ke­retekben élethivatásuknak tekintik. Közösségi célokra is számos házat vesznek vissza. Fontosnak tartom, hogy elidegenedett világunkban, a múlt rendszerben még inkább atomizálódott társadalomban legyenek olyan helyek, ahol találkozhatnak egymással az em­berek, föléledhet az összetartozás érzése, a szeretet élménye. Mindebből az derül ki, hogy teljesen alap­talanok azok a korábbi feltételezések, melyek szerint a törvény a társadalomra nézve ha­szon nélkül juttatna vissza épületeket. — örülnünk kell annak, hogy igenis van­nak áldozathozatalra kész emberek, akik sa­ját önös érdekeiket félretéve képesek és haj­landók mások gondjával, bajával törődni. Az oktatási, egészségügyi, szociális intézmé­nyek igénybevételére minden magyar ember jogosult lesz-e, vagy pedig — mint egyszer­egyszer elhangzott — valamiféle „zárt" intéz­ményrendszer jön létre, melyet a költségvetés az adófizetők pénzéből támogat. — Szó sincs ilyesmiről. Bárki szabadon igénybe veheti ezeket az intézményeket. Az egyházak láthatatlan és szeretetre táruló kar­ja mindenkit hajlandó befogadni — s ez olyan többletlehetőség, mely nem korlátozza, hanem gazdagítja az embereket. Mennyire voltak mértéktartóak az egyhá­zak? — Egyesek bölcs mértéktartással adták be igényüket. Nem gondoltak többre, mint amennyit valóban képesek fönntartani. Elő­fordult azonban, hogy mások túlzott mérték­ben jelentettek be igényt. Tiszta szívemből kívánom, hogy valamennyi épületet működ­tetni tudják, s a vállalt közfunkciókat magas szinten lássák el. Mi történik akkor, ha valamely ok miatt mégsem képesek működtetni az intézményt? — A törvény erről nem rendelkezik egyér­telműen, hiszen a visszaadás jogosságát és jogszerűségét fogalmazza meg. Ha mégis elő­fordul ilyen eset, az önkormányzatnak lesz a feladata, hogy ésszerűbb megoldásról gondos­kodjék a szűkebb közösség érdekében. Elmer István Az esztergomi szeminárium jövőjéről Az esztergomi bazilika tőszomszédságában, a Várhegy oldalában emel­kedik az egykori — s talán jövőbeni? — szeminárium hatalmas épülete. 1821-től 1866-ig építették, nagyrészt Hild József tervei alapján. A sze­minárium épületéből 1953-ban kiparancsolták a kispapokat, 1956-ig a Magyar Néphadsereg kadétiskolája, attól kezdve szovjet katonai kórház működött benne. Az épületet, mely mindvégig egyházi tulajdon volt, 1990 januárjában hagyták el a szovjet csapatok, és a Magyar Honvédség azután adta vissza jogos tulajdonosának, az esztergomi főegyházmegyé­nek. Németh László érseki titkárt kérdeztük meg: mi lesz az épület további sorsa? — Nem könnyű válaszolni erre. A vissza­kapott régi szeminárium épületének és a je­lenlegi szeminárium jövőjének a sorsa ko­moly gondot jelent. Egyrészt a szeminárium 1953 óta a szatmári irgalmas nővérek volt anyaházában működik, mely épület adottságainál fogva nem alkal­mas arra, hogy a mai kor igényeinek megfe­lelő helyet adjon a papságra készülő fiatalok­nak. A megoldást sürgeti az is, hogy a szat­mári irgalmas nővérek szeretnék visszakapni rendházukat. Esztergomban jelenleg 48 kis­­pap tanul, három egyházmegyéből. Megfelelő elhelyezésükről mindenképpen gondoskodni kell. Nem kisebb gondot jelent a régi szeminá­rium nemrég visszakapott épületének a felújí­tása, hasznosítása. Az épület Esztergom vá­rosának dísze lehetne. Állapota az elmúlt 36 évben azonban igen erősen leromlott. Gyakor­latilag csak az annak idején olyan kitűnően megépített falak állnak épen, az épület kívül­­belül teljes felújításra szorul, minden közmű­vét cserélni kell. A bazilikával együtt a sze­minárium épülete a nemzeti örökség része, kiemelt műemléki környezetben van, amit a felújításnál is figyelembe kell venni. Az épü­let méltó helyreállítása tehát nem kizárólag az egyházmegye érdeke. Az üresen álló épület őrzése és az állagmeg­óvási munkák jelentős terhet jelentenek az egyházmegyének. Bíboros úr tavaly nyáron alapítványt hozott létre a papnevelés támoga­tására és az érseki szeminárium újjáépítésé­nek segítésére. Az alapítványra befolyt ösz­­szegek hivatottak arra, hogy a szeminárium épületével kapcsolatos gondok megoldásához támogatást nyújtsanak. Hála az adakozóknak, a befolyt összegekből a legszükségesebb mun­kákat elvégeztethettük. A teljes felújítás azon­ban olyan hatalmas összegbe kerülne, hogy azt az egyházmegye nem képes vállalni. Az épület méreteinél fogva egyébként sem al­kalmas arra, hogy a mai igényeket kielégítő szeminárium legyen. A visszavétel óta eltelt két esztendőben hasznosítására igen sokféle javaslat merült fel, számtalan érdeklődővel tárgyaltunk, de ezek a tárgyalások eddig nem hoztak megoldást. Az egyházmegye előtt álló feladat tehát igen nagy: megfelelő szeminárium kialakítá­sa, és a régi szeminárium épületének felújí­tása. Ma még igen nehéz megmondani, mikor­ra sikerül mindezt megvalósítanunk. ALAPÍTVÁNY a papnevelés támogatására és az Esztergomi Érseki Szeminárium újjáépítésének segítésére ESZTERGOM, Mindszenty tér 2. 2500 KHB 364-10682 Adószám: 19144919-1-11 Csak a puszta falak maradtak LEJISHBigiiiminiPRivi­­­a ti ii 111 111E 11 @ 1110 ffl i i ImiStI It­rtl hoalokut. catlioh* Fapade, 1992. január 5. Széljegyzet Amikor ezt a fenti rendkívül fontos, sok in­formációt adó beszélgetést nyomdába adtuk, nem is sejtettük, hogy a leadás estéjén a tele­vízió körzeti stúdiója olyan adást sugároz, amelyben a Deák téri általános iskola tanárai és tanítói mondják el az ország nagy nyilvá­nossága előtt, mennyire nem értenek egyet a kerületi önkormányzat és az evangélikus egy­ház megállapodásával, amely szerint a sosem államosított épületben evangélikus oktatási in­tézmény kezdené meg működését, gimnáziumi osztályokkal. E terv pedig már csak azért is jogos, mert az intézmény hajdan is az evan­gélikus egyházé volt. Az egyházi intézmények visszaadása és visz­­szaigénylése meglehetősen sok feszültséget keltett, ezt bizonyította ez a műsor is. Ám ezeket a feszültségeket semmiképpen sem le­het, és nem is szabad érzelmi sí­kra terelni, mert így még csak remélni sem lehet méltá­nyos megoldásukat. Rendkívül rokonszenves volt számunkra Harmati Béla püspök úr meg­nyilatkozása, a­ki, mint eddig is, párbeszédet ajánlott a felzaklatott pedagógusoknak. Sokszor valóban indokolatlanok a nézetelté­rések, mert információhiány és tájékozatlan­ság okozza őket. Ezért is éreztük fontosnak, hogy e kérdésben az illetékest szólaltassuk meg, hiszen tőle hiteles információkat nyerhe­tünk. Máskor azonban olyan személyes embe­ri problémák keletkeznek egy-egy intézkedés nyomán, amelyeket valóban orvosolni kell, hi­szen nem volna helyes és igazságos, ha egy ekkora jelentőségű folyamatnak vesztesei is volnának. Elkerülhetetlen, hogy egyéni érde­kek­ ne szenvedjenek sérelmet, miközben egye­temesebb érdekek jutnak érvényre és általá­nos sérelmek nyernek orvoslást. Valameny­­nyiün­knek az a közös érdekünk, hogy bárhol támadjanak is ilyen problémák, azokat a köl­csönös érdekek messzemenő figyelembevéte­lével próbálják orvosolni az illetékesek. Ta­pasztalatunk szerint az egyházak erre törek­szenek, s ez tanításuk lényegéből fakad. Erre törekszenek akkor is, ha annak idején, amikor súlyos sérelmeket kellett elszenvedniük, senkit nem érdekelt az ő problémájuk, senkit nem foglalkoztatott, hogy az egyházak is intézmé­nyek, amelyeket fenn kell tartani és működ­tetni kell. Még valamit érdemes elmondani itt. Ta­pasztalatunk szerint a tömegtájékoztatási esz­közök inkább a negatívumokat emelik ki, és azokat elemzik messzemenő buzgalommal. Lé­nyegesen kevesebb példát találunk ennek el­lenkezőjére. Holott azért nem árt figyelembe venni, hogy miközben helyreállítják az erő­szakkal megszüntetett egyházi iskolákat, lehe­tőséget teremtenek a szerzetes­rendek műkö­désére,­­voltaképp értékőrző és értékmentő te­vékenységet is folytatnak, mégpedig olyan értékeket, amelyek nélkül ez a társadalom so­sem működhet egészségesen.

Next