Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)
1992-01-05 / 1. (2268.) szám
4 NÉZŐPONT Ingatlanok — nem csak maguknak kérik Beszélgetés dr. Pálos Miklós politikai államtitkárral A magyarországi egyházak a korábban meghozott törvény alapján október 30-ig benyújtották visszaigényelt tulajdonaik listáját. Pálos Miklós miniszterelnökségi államtitkárt, a törvény értelmében létrehozott egyeztető bizottság állami elnökét arról kérdeztem, hogy most, a törvény végrehajtási szakaszában milyen megoldások segítségével, milyen ütemben lehet zökkenőmentesen visszakapniuk az egyházaknak ingatlanaikat. Volt ingatlanaik közül mennyire nyújtottak be igényt az egyes egyházak? — A Művelődési és Közoktatási Minisztériumba 5936 igénylés érkezett. A legnagyobb hazai egyház, a katolikus, 2917 épületét kéri vissza, ebből 631 a szerzetesrendeké. A református egyház 2422 volt épületében szeretné újrakezdeni az életet. A többi egyház lényegesen kevesebbet jelentett be. Így például az izraeliták 78 volt épületükre tartanak igényt. Az összesítés után mi a következő lépés? — Legfontosabb az igényelt ingatlanok elidegenítési és terhelési tilalmának elrendelése és a Földhivatalnál történő bejegyzése. Ezután következik az önkormányzatok és az egyházak egyezkedése. A minisztériumban elsősorban azt vizsgálják meg, hogy az egyes ingatlanok visszakérése az igénybejelentés alapján megfelel-e a törvényben előírtaknak? Miután az önkormányzat és az egyház megegyezett, a tulajdon jogi sorsának rendezése előtt nincs már akadály. A törvény által előírt bizottság — melynek állami és egyházi tagjai vannak — csak azokkal az ügyekkel foglalkozik, melyek esetében nem sikerült egyezségre jutni, vagy a rendezés költségvetési hozzájárulást igényel. 1992-ben az államháztartás ilyen célra még nem tud pénzt adni, tehát idén elsősorban azoknak az ingatlanoknak a visszaadására kerülhet sor, melyek nem igényelnek költségvetési támogatást. Ilyen módon mennyi épület kerülhet vissza 1992-ben? — A törvény előrása szerint az igényelt ingatlanoknak évente legalább öt százalékát kell átadni. Ha idén ötszáz ingatlan sorsa rendeződik, nagyszerű eredménynek tarthatjuk. Ez azt jelenti, hogy az egyházak egyetlen esztendő alatt jobban gyarapodnak, mint az elmúlt negyven esztendő során, amikor javaik inkább csak fogytak. A legelőnyösebb megoldás az, ha a szerzetesrend vagy vallási közösség elő tudja teremteni a felmerülő összeget, mert az ingatlan ügye azonnal rendezhető. Budapesten például előfordulhat, hogy egy értékes egyházi ingatlan helyett pillanatnyilag csereingatlant tud az önkormányzat felajánlani. Az egyház ennek birtokában gazdálkodni kezd, hogy annak hasznából lehetősége legyen az eredeti rendház visszavásárlására, illetve az ott működő intézmény áthelyezésére. Ezt az összeget valaki meg is előlegezheti. Ebben a külföldi szervezeteknek nagy szerepük lehet, segély vagy áthidaló hitel formájában. A sorrendet — a visszajuttatásra adott tíz éven belül — az egyházak állapították meg. Az egyházaknak azonban mérlegelniük kell: ami csereingatlan vagy másik ingatlan kijelölésével megoldható, azt előre kell venni. Előfordulhat, hogy többszörös cserékkel alakul ki a végleges helyzet. Minden ellenkező állítással szemben, lehet ma annyi szabad ingatlant találni, hogy 1992-ben a természetbeni rendezésnek ne lehessen akadálya. Kívánatos, hogy az ingatlancserék a legkisebb zökkenőkkel, súrlódásmentesen bonyolódjanak le. Az önkormányzatoktól állandóan azt hallani, nincs pénzük, nincs birtokukban kellő számú ingatlan. Az önkormányzatok kezelésébe és használatába számos nagy értékű ingatlan kerül. Ebből a mennyiségből az önkormányzatok kis jóakarattal remélhetőleg meg tudják oldani az ingatlanok visszaszolgáltatását. Sokszor lehetett a közelmúltban hallani arról, hogy az elidegenítési tilalom életbelépése előtt több ingatlant menekítettek át kft.-be, egyéb tulajdonba. — Sajnos, találkoztunk ilyenekkel. Ezt azonban nem lehetett elkerülni, mivel az alkotmányos jogállamiság azt is jelenti, hogy csak az írott, meghozott és hatályba lépett törvények alapján lehet intézkedni. Sokan kihasználták az exlex állapotot, amikor a régi törvények már nem, az új törvény pedig még nem érvényesülhetett, s a gazdátlanság idején az ingatlanok úgy vándoroltak, hogy mára kikerültek a törvény hatálya alól. Ahol ennek következtében az ingatlan nem adható viszsza, más megoldást kell keresni, például csereingatlant biztosítani. Általános alapelv, hogy az ingatlan-visszaadás a lehető legkisebb költséggel, megrázkódtatással menjen végbe. Az egyházaknak is nagy rugalmasságot kell tanúsítaniuk. Ha egy településen valaha iskolájuk volt, s most kapnak egy ingatlant, melyben ki lehet alakítani az oktatási intézményt, ne ragaszkodjanak az eredetihez, hanem arra törekedjenek, hogy az iskola működjön. A tíz év hosszú idő. Hogyan oldható fel a jelenlegi bérlők, használók bizonytalansága? Hiszen nem tudják, meddig maradhatnak, mi lesz az ő sorsuk? — Igen fontos, hogy az önkormányzat, az egyház és a harmadik fél között, aki annak idején törvényes úton került az épületbe, a türelem, a megértés és a kölcsönös előnyök jegyében folyjék a megegyzés. Ezért fontos szerep jut az íratlan jognak, az úgynevezett „emberi tényezőnek”. Igazgatóknak, polgármestereknek és egyházi vezetőknek egyaránt fölül kell emelkedniük kicsinyes, önös érdekeken. Azt kell keresniük, hogy lehet végrehajtani a cserét, nem pedig azt, mi lehet ennek az akadálya. A falvakban, községekben, ahol az emberek szorosabb egymásrautaltságban élnek, még békességesebben lehet mindezt elintézni. Sehová nem vezetne, ha egyesek belpolitikai feszültségek szítására használnák föl a törvény végrehajtását. Elmondható tehát, hogy egyetlen intézmény, bérlő sem kerül hátrányos helyzetbe, s nem lesz ok olyan vitákra, mint amilyenek — mesterségesen föliszítva — az Egyetemi Színpad vagy a Bibó Kollégium ügyében voltak? — Nagyon bízom ebben. Ha netán előfordul ilyesmi, nem a törvény hibáztatható érte. Az önkormányzatok gazdagodnak azáltal, hogy a visszaigényelt épületekben az ott élő közösség élete szempontjából fontos tevékenység indul. Számos eddigi állami intézmény megszűnik, feleslegessé válik. Így elégedő ingatlannal rendelkezik az ország ahhoz, hogy az egyházak tulajdonában, de a nemzet javát szolgáló intézmények megfelelő épületekhez jussanak. Egy bizonyos: ennek a törvénynek a végrehajtása során senki sem kerül az utcára! Milyen célra kérték vissza épületeiket az egyházak? — A legtöbben oktatási intézményeket kívánnak működtetni. Ha szétnézünk az országban, láthatjuk, mennyire fontosak a jól felkészült, erkölcsi értékrendet, lelki gazdagságot közvetítő iskolák. A történelem során bebizonyosodott, az egyházak az oktatásban és nevelésben mekkora szellemi, erkölcsi hasznot hoztak. Egészségügyi és szociális célokra is igen sok épületet kértek vissza. Ezeken a nehéz területeken ismét szolgálatra vállalkoznak az egyházak. A rendeknek azonban ehhez előbb meg kell erősödniük. Akadnak fiatalok, akik a betegápolást, a szociális gondozást ilyen keretekben élethivatásuknak tekintik. Közösségi célokra is számos házat vesznek vissza. Fontosnak tartom, hogy elidegenedett világunkban, a múlt rendszerben még inkább atomizálódott társadalomban legyenek olyan helyek, ahol találkozhatnak egymással az emberek, föléledhet az összetartozás érzése, a szeretet élménye. Mindebből az derül ki, hogy teljesen alaptalanok azok a korábbi feltételezések, melyek szerint a törvény a társadalomra nézve haszon nélkül juttatna vissza épületeket. — örülnünk kell annak, hogy igenis vannak áldozathozatalra kész emberek, akik saját önös érdekeiket félretéve képesek és hajlandók mások gondjával, bajával törődni. Az oktatási, egészségügyi, szociális intézmények igénybevételére minden magyar ember jogosult lesz-e, vagy pedig — mint egyszeregyszer elhangzott — valamiféle „zárt" intézményrendszer jön létre, melyet a költségvetés az adófizetők pénzéből támogat. — Szó sincs ilyesmiről. Bárki szabadon igénybe veheti ezeket az intézményeket. Az egyházak láthatatlan és szeretetre táruló karja mindenkit hajlandó befogadni — s ez olyan többletlehetőség, mely nem korlátozza, hanem gazdagítja az embereket. Mennyire voltak mértéktartóak az egyházak? — Egyesek bölcs mértéktartással adták be igényüket. Nem gondoltak többre, mint amennyit valóban képesek fönntartani. Előfordult azonban, hogy mások túlzott mértékben jelentettek be igényt. Tiszta szívemből kívánom, hogy valamennyi épületet működtetni tudják, s a vállalt közfunkciókat magas szinten lássák el. Mi történik akkor, ha valamely ok miatt mégsem képesek működtetni az intézményt? — A törvény erről nem rendelkezik egyértelműen, hiszen a visszaadás jogosságát és jogszerűségét fogalmazza meg. Ha mégis előfordul ilyen eset, az önkormányzatnak lesz a feladata, hogy ésszerűbb megoldásról gondoskodjék a szűkebb közösség érdekében. Elmer István Az esztergomi szeminárium jövőjéről Az esztergomi bazilika tőszomszédságában, a Várhegy oldalában emelkedik az egykori — s talán jövőbeni? — szeminárium hatalmas épülete. 1821-től 1866-ig építették, nagyrészt Hild József tervei alapján. A szeminárium épületéből 1953-ban kiparancsolták a kispapokat, 1956-ig a Magyar Néphadsereg kadétiskolája, attól kezdve szovjet katonai kórház működött benne. Az épületet, mely mindvégig egyházi tulajdon volt, 1990 januárjában hagyták el a szovjet csapatok, és a Magyar Honvédség azután adta vissza jogos tulajdonosának, az esztergomi főegyházmegyének. Németh László érseki titkárt kérdeztük meg: mi lesz az épület további sorsa? — Nem könnyű válaszolni erre. A visszakapott régi szeminárium épületének és a jelenlegi szeminárium jövőjének a sorsa komoly gondot jelent. Egyrészt a szeminárium 1953 óta a szatmári irgalmas nővérek volt anyaházában működik, mely épület adottságainál fogva nem alkalmas arra, hogy a mai kor igényeinek megfelelő helyet adjon a papságra készülő fiataloknak. A megoldást sürgeti az is, hogy a szatmári irgalmas nővérek szeretnék visszakapni rendházukat. Esztergomban jelenleg 48 kispap tanul, három egyházmegyéből. Megfelelő elhelyezésükről mindenképpen gondoskodni kell. Nem kisebb gondot jelent a régi szeminárium nemrég visszakapott épületének a felújítása, hasznosítása. Az épület Esztergom városának dísze lehetne. Állapota az elmúlt 36 évben azonban igen erősen leromlott. Gyakorlatilag csak az annak idején olyan kitűnően megépített falak állnak épen, az épület kívülbelül teljes felújításra szorul, minden közművét cserélni kell. A bazilikával együtt a szeminárium épülete a nemzeti örökség része, kiemelt műemléki környezetben van, amit a felújításnál is figyelembe kell venni. Az épület méltó helyreállítása tehát nem kizárólag az egyházmegye érdeke. Az üresen álló épület őrzése és az állagmegóvási munkák jelentős terhet jelentenek az egyházmegyének. Bíboros úr tavaly nyáron alapítványt hozott létre a papnevelés támogatására és az érseki szeminárium újjáépítésének segítésére. Az alapítványra befolyt öszszegek hivatottak arra, hogy a szeminárium épületével kapcsolatos gondok megoldásához támogatást nyújtsanak. Hála az adakozóknak, a befolyt összegekből a legszükségesebb munkákat elvégeztethettük. A teljes felújítás azonban olyan hatalmas összegbe kerülne, hogy azt az egyházmegye nem képes vállalni. Az épület méreteinél fogva egyébként sem alkalmas arra, hogy a mai igényeket kielégítő szeminárium legyen. A visszavétel óta eltelt két esztendőben hasznosítására igen sokféle javaslat merült fel, számtalan érdeklődővel tárgyaltunk, de ezek a tárgyalások eddig nem hoztak megoldást. Az egyházmegye előtt álló feladat tehát igen nagy: megfelelő szeminárium kialakítása, és a régi szeminárium épületének felújítása. Ma még igen nehéz megmondani, mikorra sikerül mindezt megvalósítanunk. ALAPÍTVÁNY a papnevelés támogatására és az Esztergomi Érseki Szeminárium újjáépítésének segítésére ESZTERGOM, Mindszenty tér 2. 2500 KHB 364-10682 Adószám: 19144919-1-11 Csak a puszta falak maradtak LEJISHBigiiiminiPRivia ti ii 111 111E 11 @ 1110 ffl i i ImiStI Itrtl hoalokut. catlioh* Fapade, 1992. január 5. Széljegyzet Amikor ezt a fenti rendkívül fontos, sok információt adó beszélgetést nyomdába adtuk, nem is sejtettük, hogy a leadás estéjén a televízió körzeti stúdiója olyan adást sugároz, amelyben a Deák téri általános iskola tanárai és tanítói mondják el az ország nagy nyilvánossága előtt, mennyire nem értenek egyet a kerületi önkormányzat és az evangélikus egyház megállapodásával, amely szerint a sosem államosított épületben evangélikus oktatási intézmény kezdené meg működését, gimnáziumi osztályokkal. E terv pedig már csak azért is jogos, mert az intézmény hajdan is az evangélikus egyházé volt. Az egyházi intézmények visszaadása és viszszaigénylése meglehetősen sok feszültséget keltett, ezt bizonyította ez a műsor is. Ám ezeket a feszültségeket semmiképpen sem lehet, és nem is szabad érzelmi síkra terelni, mert így még csak remélni sem lehet méltányos megoldásukat. Rendkívül rokonszenves volt számunkra Harmati Béla püspök úr megnyilatkozása, aki, mint eddig is, párbeszédet ajánlott a felzaklatott pedagógusoknak. Sokszor valóban indokolatlanok a nézeteltérések, mert információhiány és tájékozatlanság okozza őket. Ezért is éreztük fontosnak, hogy e kérdésben az illetékest szólaltassuk meg, hiszen tőle hiteles információkat nyerhetünk. Máskor azonban olyan személyes emberi problémák keletkeznek egy-egy intézkedés nyomán, amelyeket valóban orvosolni kell, hiszen nem volna helyes és igazságos, ha egy ekkora jelentőségű folyamatnak vesztesei is volnának. Elkerülhetetlen, hogy egyéni érdekek ne szenvedjenek sérelmet, miközben egyetemesebb érdekek jutnak érvényre és általános sérelmek nyernek orvoslást. Valamenynyiünknek az a közös érdekünk, hogy bárhol támadjanak is ilyen problémák, azokat a kölcsönös érdekek messzemenő figyelembevételével próbálják orvosolni az illetékesek. Tapasztalatunk szerint az egyházak erre törekszenek, s ez tanításuk lényegéből fakad. Erre törekszenek akkor is, ha annak idején, amikor súlyos sérelmeket kellett elszenvedniük, senkit nem érdekelt az ő problémájuk, senkit nem foglalkoztatott, hogy az egyházak is intézmények, amelyeket fenn kell tartani és működtetni kell. Még valamit érdemes elmondani itt. Tapasztalatunk szerint a tömegtájékoztatási eszközök inkább a negatívumokat emelik ki, és azokat elemzik messzemenő buzgalommal. Lényegesen kevesebb példát találunk ennek ellenkezőjére. Holott azért nem árt figyelembe venni, hogy miközben helyreállítják az erőszakkal megszüntetett egyházi iskolákat, lehetőséget teremtenek a szerzetesrendek működésére,voltaképp értékőrző és értékmentő tevékenységet is folytatnak, mégpedig olyan értékeket, amelyek nélkül ez a társadalom sosem működhet egészségesen.