Új Ember, 1994 (50. évfolyam, 1/2371-52/2422. szám)
1994-01-02 / 1. (2371.) szám
1994. január 2. LELKISÉG A pogányok is társörökösök Az Evangéliumban vannak teológiai tények — mint a kereszthalál, a feltámadás —melyek történeti igazsága egybeesik a hitbeli tartalommal. S az Evangéliumban vannak teológiai igazságok, melyeket a szent szerzők egy-egy tanító történettel szemléltettek. Vízkereszt ünnepének históriája a három napkeleti bölccsel ez utóbbi kategóriába tartozik, ám nagyon is bővelkedik alapvetően fontos és érvényes kinyilatkoztatás-igazságokban. Máté evangélista a történettel azt akarta illusztrálni, hogy a Betlehemben született Megváltó nemcsak a zsidóságé, hanem az egész emberiségé. A karácsonyi esemény a mennyei seregek éneke ellenére igen diszkrét volt, csak néhány embert érintett. De érvényes, azaz meg kell, hogy érintsen minden embert, származásától függetlenül — ezért hódolnak a pogány királyok az istenember előtt. Valódi epifániáról van tehát szó: az Istenség felismerhetővé és megragadhatóvá válik Jézus Krisztusban. A mágusok imádásában a Megváltó ténylegesen az emberiség színpadára lép. A pogány mágusok olyan uralkodók voltak, akik magasrendűen értettek a csillagászathoz. A jól ismert csillagképet vizsgálták állandóan, hogy — felfogásuk szerint — egyre jobban fényt derítsenek az emberek és a népek sorsára. A megszokott vizsgálata közben találkoznak a szokatlannal, a különleges csillaggal, melyben jelet látnak, s követésére is vállalkoznak. Az evangélista szerkesztésében érződik a tudatos szembeállítás: Izrael népe, mely hozzászokott a megszokhatatlanhoz, az isteni szóhoz és az égi üzentet hordozó jelekhez, — most mégis érzéketlen. Máténál máshol is szerepel az itt felderengő gondolat: akik nem kaptak előzetes kinyilatkoztatást, azoknál Jézus nagyobb hitet talál, mint Izraelben. (v.ö. kafarnaumi százados, Mt 8,10). Ám a mágusoknak mégis a választott néphez kell menniük, hiszen a Született által úgyis egy családot illene alkotniuk. Ezért tudakozódnak Jeruzsálemben, s e gondolathoz csatlakozik az Izaiástól vett olvasmány. A próféta felszólítja a fővárost: „Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted." Ugyanis Jeruzsálemnek önmagában nincsen fénye, nincsen emberit meghaladó önértéke, csak az Istentől jött kiválasztás adhat neki kiemelt szerepet. Nem is miatta jönnek a pogányok, hanem „népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez". Aki által felgyullad a világosság a sötétségbe burkolózott földön, amiatt „áramlik oda a tengerek gazdagsága, és özönlik oda a nemzetek kincse". A napkeleti királyok az Izraelből szétsugárzó fényhez mennek, megjelenítve egyben az új nép, az egyház előképét. Hiszen típusok ők, a nemzetek feletti egyháznak az ősmintái, mert felismerték és követték az isteni jelet, mert vándoroltak, mert hódolattal adták át minden kincsüket Isten emberszeretete teljességének, Jézus Krisztusnak. A történet még egy nagy igazságot tartalmaz: az Istenhez és Jézushoz tartozás mindig együtt jár a megpróbáltatással, azaz a hit legmélyebb formájában mindig azt a hitet jelenti, amelyben küzdeni kell az Istenhez közelség megtartásáért. Jelen esetben: ki kell küzdeni azt a hitet és az abból fakadó ráhagyatkozást, hogy az Úr jelen van az érte hozott áldozatban, és jelen van a miatta vállalt bujdosásban vagy üldözöttségben is. Rónay György így elmélkedik erről: „Az éjszakában ismét angyalszárnyak suhognak, de ezúttal nem dicsőséget éneklő angyaloké; ezek az angyalok éppen csak elsuttogják a rájuk bízott üzenetet, s a föld máris megtelik osonással és meneküléssel. A sötétség leple alatt három bölcs csillagász lopakodik Kelet felé, távol a járt úttól. Egy másik úton József vezeti szamarát, melyen ölében a Gyermekkel az aggódó Mária ül, s menekülnek Egyiptomba. Az 'újszülött király’ pedig növekszik és erősödik a rejtőző istenség és edződő emberség misztériumában." Hinni kell tudni abban is, hogy az utolsó szót mindig Isten mondja ki, és abban, hogy az érte áldozatot hozót megújítja erejében és céljához segíti. Pál apostol úgy foglal össze minden eddigi gondolatot a szentleckében, hogy még magasabb szintre emeli azok igazságát. Arról ír az efezusiaknak, hogy hogyan váltak ők a pogányok Isten teljes önfeltárásának letéteményeseivé: a szent apostoloknak a Lélek nyilatkoztatta ki azt a titkot, Krisztus misztériumát, amely korábban rejtve volt az emberiség előtt. „Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az Evangélium által részesei az ígéreteknek." Az Ábrahámnak tett isteni ígéretről („benned nyer áldást a föld minden nemzetsége") Izrael elfeledkezett, mert elvben ugyan vallotta, hogy Isten uralma mindenkire kiterjed, mégis csak önmagát tartotta számon a Szövetség részeseként. Akik azonban az égi jelet észreveszik és követik, megtapasztalják, hogy nemcsak az ábrahámi szövetség, hanem az egész teremtés beteljesedett. Mert Isten Jézus Krisztusban ledöntött minden válaszfalat. Ember és ember, nemzet és nemzet közöttit egyaránt, mert a legnagyobbat, az Isten és ember közöttit, a bűn miattit ledöndötte megváltásával. Tarjányi Zoltán SIMON ANDRÁS GRAFIKÁJA Életige 1994. január Növekedni az ... „A hívők sokaságának egy volt a szívelelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. ” (ApCsel 4,32) Ez az Ige egyike azoknak a leírásoknak, melyekben az Apostolok Cselekedetei szerzője átfogóan ismerteti meg velünk a jeruzsálemi első keresztény közösség életét. Rendkívüli frissesség és lelki dinamizmus, imádság és tanúságtétel, de legfőképpen nagy egység jellemzi ezt a közösséget. Jézus azt akarta, hogy egyértelműen ez legyen ismertetőjelük, s ebben látja egyháza termékenységének forrását is. A Szentlélek — akit a keresztségben megkapnak mindazok, akik befogadják Jézus Igéjét — a szeretet és az egység lelke, legyőzve a faji, kulturális és társadalmi hovatartozás különbségeiből fakadó nehézségeket, minden hívőt egyesített a Feltámadottal és egymással. „A hívők sokaságának egy volt a szívelelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt." Vizsgáljuk meg részletesebben is ennek az egységnek a sajátosságait. A Szentlélek mindenekelőtt a szív és a gondolkodásmód egységét teremtette meg a hívők között, és a testvéri közösség dinamizmusa által segítette őket abban, hogy leküzdjék az egység megszületését nehezítő érzelmeket. Az egység legnagyobb akadálya ugyanis az individualizmusunk, a saját gondolatainkhoz, látásmódunkhoz és személyes ízlésünkhöz való ragaszkodás. Önzésünk építi fel azokat a falakat, melyek elszigetelnek a többiektől, és kizárják világunkból azokat, akik mások, mint mi.A hívők sokaságának egy volt a szívelelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” A Szentlélek által létrehozott egység természetszerűleg a hívők életében is visszatükröződött. A gondolatok és a szív egysége a szolidaritás konkrét tetteiben nyilvánult meg és öltött testet: javaikat megosztották szükséget szenvedő testvéreikkel. S pontosan az egység hitelessége miatt elképzelhetetlen volt, hogy a közösségben legyenek olyanok, akik bőségben élnek, miközben másoknak a szükséges sincs meg.A hívők sokaságának egy volt a szívelelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” Hogyan éljük tehát az e havi Igét, mely a Jézus által annyira áhított közösséget és egységet húzza alá; azt, amelynek megvalósítása érdekében nekünk ajándékozta saját Lelkét? Hallgatva a Szentlélek hangjára azon fáradozunk majd, hogy minden téren növekedjünk ebben az egységben és közösségben. Különösen a lelki élet síkján, azáltal, hogy elfojtjuk a megosztottságnak azokat a csíráit, melyeket magunkban hordozunk. Például kiküszöböljük azt az ellentmondást, hogy egyek akarunk lenni Jézussal, ugyanakkor nem vagyunk egyek egymással: individualista módon viselkedünk, ki-ki megy a saját feje után, ítélkezünk s talán még ki is közösítjük a másikat. Arra van tehát szükség, hogy újra megtérjünk Istenhez, aki egynek akar bennünket. De ez az Ige abban is segítségünkre lesz, hogy még mélyebben megértsük a keresztény hit és az anyagi javak önző kezelése közti ellentétet. Arra fog ösztönözni, hogy lehetőségeinkhez mérten hiteles szolidaritást vállaljunk mindazokkal, akik szükséget szenvednek. S mivel ebben a hónapban tartjuk az imahetet a keresztények egységéért, ez az Ige sarkalljon bennünket arra is, hogy imádkozzunk és megerősítsük az egység, az együttérző szeretet kötelékét a különböző egyházakhoz tartozó testvéreinkkel, akikkel ugyanaz a hit és ugyanaz a lélek fűz össze bennünket: Krisztus Lelke, akit a keresztségben kaptunk. Chiara Lubich nw NamaBMM&gam*)^ Örömhír A NAPKELETI BÖLCSEK. Amikor Jézus a júdeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, és vele egész Jeruzsálem. Összehívta valamennyi főpapot és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: ,A judeai Betlehemben, mert így jövendölte a próféta: Te Betlehem, Juda földje, Éppen nem vagy a legkisebb Juda fejedelmi városai között. Mert belőled származik majd a vezér, Aki népemet, Izraelt kormányozza. ” Erre Heródes titkon hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok gondosan a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. A házba lépve, ott látták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. Aztán fölnyitották kincsesládájukat és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirrhát. Miután álmukban figyelmeztetést kaptak, hogy vissza ne forduljanak Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt2, 1-12) tiffmto- 3 E. RICKERT: Az új esztendő Miatyánkja amerikai magyar pap újévi imája 1940-ben MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!... Kivételesen engedd meg nekem. Hogy máskép mondjam el a „Miatyánk"-ot. Ne úgy, mint szoktam — halkan, csendesen, S ne oly röviden, amint írva van.'... A világűrben ezer rém suhan.'... Bombák robbannak, ágyuk dörögnek!... Bősz csatagépek vadul zörögnek!... Torpedók fúrnak hajótestbe léket!... Millió anyának könny ül a szemébe!... A nagy világon pokoli zaj van, A lelkem rémült,... remeg az ajkam — Hangom elvész az őrült zsivajban — S így csak dadogva mormolom Neked, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED... Uram! ...Ki ítélsz élők s holtak felett, Ki belelátsz szívekbe és vesékbe, Bizonnyal Te vagy, ki legjobban tudod: — E súlyos órán mi megy bennem végbe; Harminc év óta hirdetem igédet, Ne vedd zokon, ha most sürgetve kérlek: — Mielőtt felgyújtják az egész világot!... URAM!... JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD.'... Ne vedd Uram azt pogány zokogásnak, Ha fáradt ajkam most így felsikolt: Még nem feledtük a nagy világégést, Jól tudjuk, hogy húsz év előtt mi volt!... A könny, a vér most százszor annyi lenne!... — Uram, Te jó vagy! ... Ezt nem akarhatod!... De ha újra vezekelnünk kell majd, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!... Tudom!... Téged még sokan megtagadnak!... Mocskos beszéddel durván káromolnak.'... — Ne büntess Uram, ha kérlek mégis, Hogy: MIKÉPPEN MENNYBEN. ÚGY A FÖLDÖN IS... Legyen már egyszer béke a világon, S a szeretet ne legyen csak álom!... MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK...~ És légy velünk Mindnyájunkkal! ... Kik ébredve Hittel nézünk a Keresztre!... ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET... Mindnyájunknak! ... Akik este Fáradt, fájó kezeinket Imádságra fonjuk össze!... S ne nézd Uram, hogy mi csak mondjuk, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK... Ura a végtelen mezőknek!... Te jól tudod, hogy mily gyarlók vagyunk!... — Fáradt a lelkünk, fáradt az agyunk — És addig jutni csak ritkán tudunk!... ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE... — S főként ne engem, ki papod vagyok — S ha el is törik a kereszt kezembe, Hittel szálljak le sírom éjjelébe. Ha majdan egyszer Te úgy akarod!... ÉS SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL!... — Világot dúló vörös pokoltól!... És tedd meg Uram, hogy Itt a földön Ember többé embert ne öljön.'... A világon csak virág fakadjon, És testvér testvért el ne adjon!... És derüljön föl népek mosolya, Amelyek sorsa ma még mostoha!... S egy a másikon rajta ne üssön, S a nap mindünkre egyformán süssön!... És most, mikor az „ÁMEN”-t kimondom, (Virrasztva érte sok-sok éjszakát) Engedj meg érte, ha hozzátoldom Végső fohászként ezt a kis imát: URAM! ...Kifenn trónolsz a végtelenbe' S teszel naponta százezer csodát, Te, ki vigyázol a tavaszra, őszre S mindig feloldod a zord tél fagyát; Kinek gondja kiterjed mindenekre, Akit ural a csillagmiriád, Ki ismered a kezdetet s a véget S igazítod a nagy mindenséget, (Mielőtt végleg átszakad a gát) BÉKÍTSD ÖSSZE AZ EMBERISÉGET!... TEDD MEG URAM E LEGNAGYOBB CSODÁT!....