Új Ember, 1994 (50. évfolyam, 1/2371-52/2422. szám)

1994-01-02 / 1. (2371.) szám

1994. január 2. LELKISÉG A pogányok is társörökösök Az Evangéliumban vannak teológiai té­nyek — mint a kereszthalál, a feltáma­dás —melyek történeti igazsága egybee­sik a hitbeli tartalommal. S az Evangéli­umban vannak teológiai igazságok, me­lyeket a szent szerzők egy-egy tanító törté­nettel szemléltettek. Vízkereszt ünnepének históriája a három napkeleti bölccsel ez utóbbi kategóriába tartozik, ám nagyon is bővelkedik alapvetően fontos és érvényes kinyilatkoztatás-igazságokban. Máté evangélista a történettel azt akar­ta illusztrálni, hogy a Betlehemben szü­letett Megváltó nemcsak a zsidóságé, ha­nem az egész emberiségé. A karácsonyi esemény a mennyei seregek éneke elle­nére igen diszkrét volt, csak néhány em­bert érintett. De érvényes, azaz meg kell, hogy érintsen minden embert, származá­sától függetlenül — ezért hódolnak a po­gány királyok az istenember előtt. Valódi epifániáról van tehát szó: az Istenség fel­ismerhetővé és megragadhatóvá válik Jé­zus Krisztusban. A mágusok imádásá­­ban a Megváltó ténylegesen az emberiség színpadára lép. A pogány mágusok olyan uralkodók voltak, akik magasrendűen értettek a csillagászathoz. A jól ismert csillagképet vizsgálták állandóan, hogy — felfogásuk szerint — egyre jobban fényt derítsenek az emberek és a népek sorsára. A meg­szokott vizsgálata közben találkoznak a szokatlannal, a különleges csillaggal, melyben jelet látnak, s követésére is vál­lalkoznak. Az evangélista szerkesztésé­ben érződik a tudatos szembeállítás: Iz­rael népe, mely hozzászokott a megszok­hatatlanhoz, az isteni szóhoz és az égi üzentet hordozó jelekhez, — most mégis érzéketlen. Máténál máshol is szerepel az itt felderengő gondolat: akik nem kap­tak előzetes kinyilatkoztatást, azoknál Jézus nagyobb hitet talál, mint Izrael­ben. (v.ö. kafarnaumi százados, Mt 8,10). Ám a mágusoknak mégis a válasz­tott néphez kell menniük, hiszen a Szü­letett által úgyis egy családot illene al­kotniuk. Ezért tudakozódnak Jeruzsá­lemben, s e gondolathoz csatlakozik az Izaiástól vett olvasmány. A próféta felszólítja a fővárost: „Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérke­zett világosságod, és az Úr dicsősége fel­ragyogott fölötted." Ugyanis Jeruzsálem­nek önmagában nincsen fénye, nincsen emberit meghaladó önértéke, csak az Is­tentől jött kiválasztás adhat neki kiemelt szerepet. Nem is miatta jönnek a pogá­nyok, hanem „népek jönnek világossá­godhoz, királyok a benned támadt fé­nyességhez". Aki által felgyullad a vilá­gosság a sötétségbe burkolózott földön, amiatt „áramlik oda a tengerek gazdag­sága, és özönlik oda a nemzetek kincse". A napkeleti királyok az Izraelből szétsu­gárzó fényhez mennek, megjelenítve egy­ben az új nép, az egyház előképét. Hi­szen típusok ők, a nemzetek feletti egy­háznak az ősmintái, mert felismerték és követték az isteni jelet, mert vándorol­tak, mert hódolattal adták át minden kincsüket Isten emberszeretete teljessé­gének, Jézus Krisztusnak. A történet még egy nagy igazságot tar­talmaz: az Istenhez és Jézushoz tartozás mindig együtt jár a megpróbáltatással, azaz a hit legmélyebb formájában mindig azt a hitet jelenti, amelyben küzdeni kell az Istenhez közelség megtartásáért. Je­len esetben: ki kell küzdeni azt a hitet­ és az abból fakadó ráhagyatkozást, hogy az Úr jelen van az érte hozott áldozatban, és jelen van a miatta vállalt bujdosásban vagy üldözöttségben is. Rónay György így elmélkedik erről: „Az éjszakában is­mét angyalszárnyak suhognak, de ezút­tal nem dicsőséget éneklő angyaloké; ezek az angyalok éppen csak elsuttogják a rájuk bízott üzenetet, s a föld máris megtelik osonással és meneküléssel. A sötétség leple alatt három bölcs csilla­gász lopakodik Kelet felé, távol a járt út­tól. Egy másik úton József vezeti szama­rát, melyen ölében a Gyermekkel az ag­gódó Mária ül, s menekülnek Egyiptom­ba. Az 'újszülött király’ pedig növekszik és erősödik a­ rejtőző istenség és edződő emberség misztériumában." Hinni kell tudni abban is, hogy az utolsó szót min­dig Isten mondja ki, és abban, hogy az érte áldozatot hozót megújítja erejében és céljához segíti. Pál apostol úgy foglal össze minden eddigi gondolatot a szentleckében, hogy még magasabb szintre emeli azok igaz­ságát. Arról ír az efezusiaknak, hogy ho­gyan váltak ők­ a pogányok Isten teljes önfeltárásának letéteményeseivé: a szent apostoloknak a Lélek nyilatkoztatta ki azt a titkot, Krisztus misztériumát, amely korábban rejtve volt az emberiség előtt. „Eszerint Jézus Krisztusban a po­gányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az Evangélium által részesei az ígéreteknek." Az Ábrahámnak tett is­teni ígéretről („benned nyer áldást a föld minden nemzetsége") Izrael elfeledkezett, mert elvben ugyan vallotta, hogy Isten uralma mindenkire kiterjed, mégis csak önmagát tartotta számon a Szövetség ré­szeseként. Akik azonban az égi jelet ész­reveszik és követik, megtapasztalják, hogy nemcsak az ábrahámi szövetség, hanem az egész teremtés beteljesedett. Mert Isten Jézus Krisztusban ledöntött minden válaszfalat. Ember és ember, nemzet és nemzet közöttit egyaránt, mert a legnagyobbat, az Isten és ember közöttit, a bűn miattit ledöndötte meg­váltásával. Tarjányi Zoltán SIMON ANDRÁS GRAFIKÁJA Életige 1994. január Növekedni az ... „A hívők sokaságának egy volt a szíve­­lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. ” (ApCsel 4,32) Ez az Ige egyike azoknak a leírásoknak, melyekben az Apostolok Cselekedetei szer­zője átfogóan ismerteti meg velünk a jeru­­zsálemi első keresztény közösség életét. Rendkívüli frissesség és lelki dinamizmus, imádság és tanúságtétel, de legfőképpen nagy egység jellemzi ezt a közösséget. Jé­zus azt akarta, hogy egyértelműen ez le­gyen ismertetőjelük, s ebben látja egyháza termékenységének forrását is. A Szentlélek — akit a keresztségben megkapnak mindazok, akik befogadják Jézus Igéjét — a szeretet és az egység lelke, legyőzve a faji, kulturális és társa­dalmi hovatartozás különbségeiből faka­dó nehézségeket, minden hívőt egyesített a Feltámadottal és egymással. „A hívők sokaságának egy volt a szíve­­lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt." Vizsgáljuk meg részletesebben is en­nek az egységnek a sajátosságait. A Szentlélek mindenekelőtt a szív és a gondolkodásmód egységét teremtette meg a hívők között, és a testvéri közös­ség dinamizmusa által segítette őket ab­ban, hogy leküzdjék az egység megszüle­tését nehezítő érzelmeket. Az egység leg­nagyobb akadálya ugyanis az individua­lizmusunk, a saját gondolatainkhoz, lá­tásmódunkhoz és személyes ízlésünkhöz való ragaszkodás. Önzésünk építi fel azo­kat a falakat, melyek elszigetelnek a töb­biektől, és kizárják világunkból azokat, akik mások, mint mi.­­A hívők sokaságának egy volt a szíve­­lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” A Szentlélek által létrehozott egység természetszerűleg a hívők életében is visszatükröződött. A gondolatok és a szív egysége a szolidaritás konkrét tetteiben nyilvánult meg és öltött testet: javaikat megosztották szükséget szenvedő testvé­reikkel. S pontosan az egység hitelessége miatt elképzelhetetlen volt, hogy a közös­ségben legyenek olyanok, akik bőségben élnek, miközben másoknak a szükséges sincs meg.­­A hívők sokaságának egy volt a szíve­­lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” Hogyan éljük tehát az e havi Igét, mely a Jézus által annyira áhított közösséget és egységet húzza alá; azt, amelynek megvalósítása érdekében nekünk aján­dékozta saját Lelkét? Hallgatva a Szentlélek hangjára azon fáradozunk majd, hogy minden téren növekedjünk ebben az egységben és kö­zösségben. Különösen a lelki élet síkján, azáltal, hogy elfojtjuk a megosztottság­nak azokat a csíráit, melyeket magunk­ban hordozunk. Például kiküszöböljük azt az ellentmondást, hogy egyek aka­runk lenni Jézussal, ugyanakkor nem vagyunk egyek egymással: individualista módon viselkedünk, ki-ki megy a saját feje után, ítélkezünk s talán még ki is közösítjük a másikat. Arra van tehát szükség, hogy újra megtérjünk Istenhez, aki egynek akar bennünket. De ez az Ige abban is segítségünkre lesz, hogy még mélyebben megértsük a keresztény hit és az anyagi javak önző kezelése közti ellentétet. Arra fog ösztö­nözni, hogy lehetőségeinkhez mérten hi­teles szolidaritást vállaljunk mindazok­kal, akik szükséget szenvednek. S mivel ebben a hónapban tartjuk az imahetet a keresztények egységéért, ez az Ige sarkalljon bennünket arra is, hogy imádkozzunk és megerősítsük az egység, az együttérző szeretet kötelékét a külön­böző egyházakhoz tartozó testvéreinkkel, akikkel ugyanaz a hit és ugyanaz a lélek fűz össze bennünket: Krisztus Lelke, akit a keresztségben kaptunk. Chiara Lubich nw NamaBMM&gam*)^ Örömhír A NAPKELETI BÖLCSEK. Amikor Jézus a júdeai Betle­hemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten és el­jöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, és vele egész Jeruzsálem. Összehívta vala­mennyi főpapot és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: ,A judeai Betlehemben, mert így jövendölte a próféta: Te Betlehem, Juda földje, Éppen nem vagy a legkisebb Juda fejedelmi városai között. Mert belőled származik majd a vezér,­­ Aki népemet, Izraelt kormányozza. ” Erre Heródes titkon hívatta a bölcseket és pontosan meg­tudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok gondosan a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek ne­kem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. A házba lépve, ott látták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hó­doltak neki. Aztán fölnyitották kincsesládájukat és ajándé­kot adtak neki: aranyat, tömjént és mirrhát. Miután álmuk­ban figyelmeztetést kaptak, hogy vissza ne forduljanak He­­ródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt2, 1-12) tiffmto- 3 E. RICKERT: Az új esztendő Miatyánkja amerikai magyar pap újévi imája 1940-ben MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!... Kivételesen engedd meg nekem. Hogy máskép mondjam el a „Miatyánk"-ot. Ne úgy, mint szoktam — halkan, csendesen, S ne oly röviden, amint írva van.'... A világűrben ezer rém suhan.'... Bombák robbannak, ágyuk dörögnek!... Bősz csatagépek vadul zörögnek!... Torpedók fúrnak hajótestbe léket!... Millió anyának könny ül a szemébe!... A nagy világon pokoli zaj van, A lelkem rémült,... remeg az ajkam — Hangom elvész az őrült zsivajban — S így csak dadogva mormolom Neked, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED... Uram! ...Ki ítélsz élők s holtak felett, Ki belelátsz szívekbe és vesékbe, Bizonnyal Te vagy, ki legjobban tudod: — E súlyos órán mi megy bennem végbe; Harminc év óta hirdetem igédet, Ne vedd zokon, ha most sürgetve kérlek: — Mielőtt felgyújtják az egész világot!... URAM!... JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD.'... Ne vedd Uram azt pogány zokogásnak, Ha fáradt ajkam most így felsikolt: Még nem feledtük a nagy világégést, Jól tudjuk, hogy húsz év előtt mi volt!... A könny, a vér most százszor annyi lenne!... — Uram, Te jó vagy! ... Ezt nem akarhatod!... De ha újra vezekelnünk kell majd, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!... Tudom!... Téged még sokan megtagadnak!... Mocskos beszéddel durván káromolnak.'... — Ne büntess Uram, ha kérlek mégis, Hogy: MIKÉPPEN MENNYBEN. ÚGY A FÖLDÖN IS... Legyen már egyszer béke a világon, S a szeretet ne legyen csak álom!... MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK...~ És légy velünk Mindnyájunkkal! ... Kik ébredve Hittel nézünk a Keresztre!... ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET... Mindnyájunknak! ... Akik este Fáradt, fájó kezeinket Imádságra fonjuk össze!... S ne nézd Uram, hogy mi csak mondjuk, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK... Ura a végtelen mezőknek!... Te jól tudod, hogy mily gyarlók vagyunk!... — Fáradt a lelkünk, fáradt az agyunk — És addig jutni csak ritkán tudunk!... ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE... — S főként ne engem, ki papod vagyok — S ha el is törik a kereszt kezembe, Hittel szálljak le sírom éjjelébe. Ha majdan egyszer Te úgy akarod!... ÉS SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL!... — Világot dúló vörös pokoltól!... És tedd meg Uram, hogy Itt a földön Ember többé embert ne öljön.'... A világon csak virág fakadjon, És testvér testvért el ne adjon!... És derüljön föl népek mosolya, Amelyek sorsa ma még mostoha!... S egy a másikon rajta ne üssön, S a nap mindünkre egyformán süssön!... És most, mikor az „ÁMEN”-t kimondom, (Virrasztva érte sok-sok éjszakát) Engedj meg érte, ha hozzátoldom Végső fohászként ezt a kis imát: URAM! ...Kifenn trónolsz a végtelenbe' S teszel naponta százezer csodát, Te, ki vigyázol a tavaszra, őszre S mindig feloldod a zord tél fagyát; Kinek gondja kiterjed mindenekre, Akit ural a csillagmiriád, Ki ismered a kezdetet s a véget S igazítod a nagy mindenséget, (Mielőtt végleg átszakad a gát) BÉKÍTSD ÖSSZE AZ EMBERISÉGET!... TEDD MEG URAM E LEGNAGYOBB CSODÁT!....

Next