Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)

2011-09-11 / 37. (3290.) szám

2011. szeptember 11 . fifím$Ge~Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE A krisztusi megbocsátás Hetvenszer hétszer megbocsátani - micsoda kihívás, milyen emberfeletti feladat! A világ annyi rosszal, fájdalommal szembesít minket, a szüntelen megbocsátás pedig kiszolgáltatottá tesz, hiszen a másik ember visszaélhet a jóságunkkal. Jézus tisztában van azzal, hogy ott él az emberi szívben ez az érzés, ezért olyan gondolatot, látásmódot tár elénk, amely erőt ad, hogy mégis vállalkozzunk a megbocsátás nehéz útjára. A hasonlatban két szolga szerepel: az egyik tízezer talentummal, a másik száz dénárral tartozik. Ha csak a számokat hasonlítjuk össze, észrevesszük, hogy aránytalanság van a két adósság között. Ám ha megvizsgáljuk a pénznemeket is, döbbenetes eredményre jutunk. A talentum eredetileg súlymérték volt a közel-keleti kultúrákban. Jézus korára már meghatározták pénzértékét is: egy ezüsttalentum háromezer ezüstsékelnek felelt meg, egy aranytalentum pedig tízezer aranysékelnek. Az első szolga adóssága tehát harmincmillió ezüstsékelre vagy akár százmillió aranysékelre rúg. Egy ezüstsékel bő 14,5 gramm ezüstöt, egy aranysékel pedig megközelítőleg 8,5 gramm aranyat tett ki. A zsidók a szentélysátor díszítésére huszonkilenc talentumot és hétszázharminc sékelt fordítottak (vö. Kir 38,24). VII. Antiokhosz összesen ezer ezüsttalentumot követelt a makkabeusi felkelők miatt elvesztett adók és az okozott károk fejében (vö. IMakk 15,31), Joppe és Gezer városáért pedig száz talentumot kínált fel a lázadóknak (vö. IMakk 15,35). Ebből is láthatjuk, micsoda horribilis, elképzelhetetlen és megfizethetetlen összegről van szó a hasonlatban. Egy ókori irodalom szinte teljes költségvetéséről! Ezzel szemben a dénár a római kor aprópénze volt, kis ezüstérme, értéke tíz rézérme (as), így tehát a száz dénár ugyan csinos kis summa (egy munkás napi bére egy dénár volt - vö. Mt 20,1- 16), mindazonáltal belátható, törleszthető, kiegyenlíthető még egy kétkezi munkás számára is. Mi tehát a jézusi hasonlat üzenete? Lehet, hogy túl soknak érezzük azt, hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg a testvérünknek - ám ez még mindig csak a száz dénár. Isten azonban tízezer talentumot engedett el nekünk. Nekünk ezt vagy azt, egy tettet, egy hibát, egy gyöngeséget, egy gyarlóságot kell megbocsátanunk - Isten ellenben teljes életünket oldozza fel és váltja meg, egzisztenciánk teljességét szabadítja meg, létezésünk egészét üdvözíti. Mi egy-egy emberi dolgot kell hogy elengedjünk - Isten a teljes létet emeli fel. Nem tudok annyiszor és annyit megbocsátani, hogy az akár csak mérhető kicsiny törtrésze legyen annak, amit Isten nekem megbocsátott. Akármennyire irgalmas leszek, mindez csak csepp az isteni irgalom óceánjában. „Amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy az Úr irgalma az igazak iránt" (vö. Zsolt 103,11). Erre csak egy választ adhat az ember: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak" (Mt 5,7). Török Csaba GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG Úrszínváltozás Az egyre inkább vizuális, reklámkampányokkal tudatosan fenyegetett világunkban megnyugvást hozhat a bizánci egyház augusztus 6-ai és szeptember 14-ei ünnepe. Pedig itt is látványról van szó. De mennyire más ez, mint amit a világ ad! Az Úrszínváltozás és a Keresztfelmagasztalás történelmi eseményre alapozódó ünnepünk. Az átváltozás eszméje mindkét esetben Krisztus uralkodói és kozmikus uralmával kapcsolódik egybe. Főünnepeink közé tartoznak; lítiával ünnepeljük őket; a templomba lépve az ikonosztázionon mindig megláthatjuk az ábrázolásukat. Az úrszínváltozási liturgián Szent Mátétól halljuk a beszámolót. Jézus a kiválasztott három tanítványával fölment a Tábor hegyére, és ott színében átváltozott előttük. Nem öncélúan tette: Jézus nem volt exhibicionista! Egészen más volt a célja. Az ünnep fő énekében ezt énekeljük: „A hegyen átváltoztál, Krisztus Istenünk, és amennyire tanítványaid képesek voltak, meglátták a te dicsőségedet, hogy amidőn megfeszíttetésedet látandják, értsék meg, hogy önként szenvedsz, és hirdessék a világnak, hogy te valóban az Atya kisugárzása vagy." A kiválasztott tanítványok előtt Jézus emberségén átsugárzott az ő istensége és ezzel a látvánnyal készítette fel őket arra, hogy majd meggyalázott alakjában is felismerjék Őt, az Istent. Keresztfelmagasztaláskor az eredményt szemlélhetjük: a világ számára dicsőségesen felmutatott keresztet. Péter, János és Jakab kiválasztottak voltak. És Péter mégis megtagadta az Urat; János összetörten állt a kereszt alatt. Jakabról nem is hallunk, a többiekkel elmenekült a szenvedés éjszakáján. A Feltámadott természetfölötti sugárzása kellett ahhoz, hogy a helyzet gyökeresen megváltozzék. Pétertől komoly tanúságtétel következik - amint az apostoli szakaszban fel is olvassuk a Liturgián: „Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi" (2Pt 1,16). János pedig még határozottabban jelenti ki: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet igéjét hirdetjük nektek" (Inn 1,1). A látvány tanúságtétellé válik. És életformává. Az ikonon a fehér szín vakítóan tör elő Jézus alakján a viszonylag sötét festékrétegek alól. Fiatal papi életem egyik meghatározó istenélménye volt, hogy Teofán Grek csodálatos Úrszínváltozás ikonját „élőben" láthattam. Megláthatjuk, ha nem vakít el a világ megannyi csalóka fénye. Felismerhetjük és dicsőíthetjük Jézusban az Istent. Felismerhetjük és tisztelhetjük Őt az emberben, akivel teljes sorsközösséget vállalt. A szenvedő és a keresztet hordozó embertársunkban, akivel az utcán, a munkahelyen, a járművön, vagy bárhol találkozunk. Nemcsak az ünnep, hanem keresztény életünk nagy kérdése: Van-e szemünk, van-e látásunk hozzá? Ivancsó István Csöndes kolostori magányban élt egyszer egy bencés szerzetesnő, a Rajna mentén. 1179-ben halt meg Rupertsbergben, Bingen mellett, Hildegárd, akit kora rajnai Szibillának titulált keresztény előjelzővel. Életműve összegzésének ez felel meg: Inkább szolgálni kell a teremtést, mint uralkodni rajta. Hogy ellentmondana a Bibliának? A világ megismerése, az összefüggések feltárása, a „hódítás" a legnagyobb alázatot és tiszteletet követeli - és nem visszaélést... Hildegárd zseniális kiválasztottja volt az égnek. Inkább művész, mint tudós; Istent gazdag képzelettel és művészi érzékkel áldotta meg. Versei, dalai korának magas színvonalához tartoznak, daljátékát, Az erények körtáncát a rupertsburgi kolostorban és Bingenben játszották. Tudományát napjainkban egyre inkább felismerik, időszerűsíti, amikor test és lélek harmonikus, egészséges „együttéléséről" beszél. A természettel és a gyógyítással foglalkozó, ma is érvényes észrevételei, tanácsai a táplálkozásban igazi felfedezések. Misztikus személy volt, aki aggodalommal vetette papírra látomásos üzeneteit - az „isteni hangokat". Amikor a pápa által megbízott szakértők nyilatkoztak róla, Clairvaux-i Bernát (a későbbi szent, misztikus) ezt írta III. Jenőnek: „Ezekben a nehéz időkben Isten egy szegény kolostori cellában fényt gyújtott, hogy vigasztaljon és utat mutasson. Szentséged nem tűrheti, hogy egy ilyen fényre hallgatás boruljon". A levélre a válasz egyértelmű: „Látomásai nyilván isteni eredetűek, hivatása az, hogy tudását és sejtelmeit az embereknek továbbadja." Hildegárd kételyei ettől kezdve szétfoszlottak. Három „látomásos műve": Tudd az utat. A rajnai Szibilla Bingeni Szent Hildegárd A mai értelemben nem volt orvos, de kitűnő érzékkel ismerte fel a szerzetesi gyógyászati könyvek értékét. Hildegárd mindig Isten jelenlétét, hatását hangsúlyozta, ha a gyógyászatban sokszor megdöbbentő „győzelemről" számolt be: „Az Úr minden teremtményében csodálatos művek rejtőznek, az állatokban, a halakban és a madarakban, a gyógyfüvekben, a virágokban, a fákban (...) Isten rejtett titkai munkálnak bennük, amelyeket egyetlen ember sem tudhat és érezhet, csak ha Isten maga sugalmazza neki." Gyógymódjait, receptjeit A természet pati- Az érdemszerzés könyve és Az iskala című könyv nyelvünkön fent művek könyve a teológiai is ismerteti. Költészetének irodalom számon tartott műmmeglepően modern, mély, kár. Természettel és gyógyításspirituális hangját Szűz Márisal foglalkozó írásaiért az első ához írt egyik himnuszának német orvosnőnek mondják, részletével igazolják, Polgár és a „XX. század csodájának". Anikó fordításában: ...Az Isten a teremtés első napján látta előre virágzásodat. S téged, ó, dicséretre méltó, arany szűz, saját szavával megalkotott. Ó, milyen hatalmassá lett az ő erejében az oldalborda, melyből Isten a nőt megalkotta, ki minden ékességének tükre lett s minden teremtményének átkarolója. Személyisége igazi mesterként igazolta, amit bizonyára nem volt könnyű elfogadtatni egy apácának. Időnként kényes, nemesi származású (nem szerzetes) tanítványai panaszkodtak szigorúsága miatt. Haraggal néztek rá, mivel a kolostori szabályzatot elviselhetetlennek tartották... Pedig neki ez volt az elve: „A túlságosan szigorú aszkézis csak büszkeséget terem." Bölcsességgel hirdette: „Mindent úgy kell elrendezni, hogy közben meg ne szökjék a szív öröme." Tóth Sándor FEDEZZÜK FEL A ZSOLOZSMÁT! (20.) A napszakokhoz kötődő ima Az egyes napszakokhoz kötött imádságnak ószövetségi gyökerei vannak. Noha az erre vonatkozó források nem egyértelműek, és sokszor egymásnak is ellentmondanak, legelterjedtebbnek a napi háromszor végzett imát tekinthetjük. Dániel története az egyik legszebb illusztráció erre: a próféta a királyi tiltás ellenére házának felső emeletén, „a Jeruzsálem felé nyíló ablaknál naponta háromszor térdre borult, imádkozott és magasztalta Istenét" (Dán 6,11). Ellenségei számára pontosan ez lett az ürügy, hogy az uralkodó előtt megvádolják és halálbüntetést kérjenek rá. Több fontos dolog is kiderül e szövegből. Egyrészt a napi háromszori ima a könyv keletkezésének idejére, a Krisztus előtti IX. századra, már bevett szokás lehetett a nem Jeruzsálemben élő zsidók körében, sőt olyannyira része lehetett a zsidó önazonosságnak, hogy Dániel még élete kockáztatásával is ragaszkodott megtartásához. Másrészt az is jól látszik, hogy ennek az imának van egy nagyon fontos igazodási pontja: Jeruzsálem, egészen pontosan a templom, és az ott napjában kétszer, reggel és este bemutatott áldozat. A templom, azon belül is a Szentek Szentje Isten jelenlétének kiváltságos és titokzatos jele - annak szimbóluma, hogy ő együtt lakik népével. Az áldozat pedig a vele való kapcsolattartásnak és a neki való odaadottságnak, a vele kötött szövetségnek az ősöktől örökölt gesztusa. A szent várostól távol élő ember számára tehát megadatik, napjában háromszor, hogy lélekben, de nem kevéssé valósan részt vegyen Isten és az ő népe közötti párbeszédben, az őket összefűző szövetség ünneplésében, így e nép és e szövetség részesének tudhatja magát. Ennek a napjában háromszor mondott imának sarokpontja Izrael ősi hitvallása, Jahvéról, az egyetlen Istenről a Smá Jiszráél: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezt a hitvallást ismétli meg Jézus, amikor a farizeusok a legfőbb parancs felől faggatják (Mk 12,29- 30). Ezért gondolhatjuk, hogy ezekkel a szavakkal fordulhatott napjában többször is Atyjához, akárcsak többi zsidó kortársa. A farizeusoknak adott válaszához azonban Jézus a Lev 19,8-at is hozzáfűzi: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E kettős parancs legszebb foglalata az az ima, amelyet ő tanított követőinek, s amelyet mindmáig az ő imádságának nevezünk: a Mi Atyánk. Ami a zsidóság számára a Smá Jiszráél, az nekünk keresztényeknek az Úr imádsága. A napjában többször végzett ima első Biblián kívüli keresztény tanúja az I—II. század fordulóján keletkezett Didakhé: e zsidó-keresztény közegben keletkezett írás tanúsága szerint az első keresztények folytatták a választott nép hagyományát, és naponta háromszor imádkoztak. A Halíd, Izrael elmondását azonban itt már felváltja az Úr imádsága. E Jézustól kapott ima hatalmaz föl bennünket, hogy Istent újra és újra Atyánknak szólítsuk. S a Didakhé keresztényei nyomán napjában többször imádkozva, bárhol éljünk is, tudhatjuk, hogy az ő háza népéhez, családjához tartozunk, s ez a család az egyház. S tudhatjuk, napjában többször emlékezhetünk rá, hogy a két fő parancs: Isten és felebarátaink szeretete nem választható el egymástól. Fehérváry Jákó OSB A hét liturgiája ATV SZEPTEMBER 11., ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP (Teodóra, Igor, Jácint) - Sir 27,30 - 28,7 (Bocsásd meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.) - Róm 14,7-9 (Akár élünk, akár halunk, mindig az Úréi vagyunk.) - Mt 18,21-35 (Nem mondom, hogy hétszer bocsáss meg, hanem hetvenszer hétszer.) - Zsolozsma: IV. zsoltárhét - Énekrend: Ho 222 - ÉE 592, Ho 222 - ÉE 153, Ho 123 - ÉE 540, Ho 192-ÉE 233. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ - Szűz Mária szent neve emléknapja (Irma) - lTim 2,1-8 - Lk 7,1-10. SZEPTEMBER 13., KEDD - Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító emléknapja (Krizosztom, Komér) - lTim 3,1-13 - Lk 7,11-17. SZEPTEMBER 14., SZERDA - SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA ÜNNEPE (Szeréna, Ilma, Rozita) - Szám 21,4-9 vagy Fn 2,6-11 - Jn 3,13-17. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK - A fájdalmas Szűzanya emléknapja (Enikő, Dobroza) - Zsid 5,7-9 - Jn 19,25-27 vagy Lk 2,33-35. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK - Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök, vértanúk emléknapja (Edit, Kamélia) - lTim 6,20-12 - Lk 8,1-3. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT - Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító emléknapja (Zsófia, Lambert) - lTim 6,13-16 - Lk 8,4-15 -SZEPTEMBER 18., ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP (Rupertinói József, Diána) - Iz 55,6-9,20 (Az én gondolataim nem a ti gondolataitok.) - Fii 1,20a-24.27a (Számomra az élet Krisztus.) - Mt 20,16a (Talán rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?) - Zsolozsma: I. zsoltárhét - Énekrend: Ho 223 - EE 593, Ho 223 - EE 147, Ho 116 - EE 596, Ho 274 - EE 361.