Új Ember, 2013 (68. évfolyam, 52/3357. szám - 69. évfolyam, 51/3408. szám)
2012-12-23 - 2012-12-30 / 52-1. (3357-3358.) szám
2012. december 23-30. 4 Közélet VILÁGNÉZET katolikus szemmel Bevándorló munkanélküli család Nem tudom, hogyan jutott hozzám fiatalkoromban az ICI francia információs lap egy karácsonyi száma, de máig meghatározza karácsonyaimat. Címlapján palesztin menekült család volt látható egy barlangban. Mintha megállt volna az idő, abban a képben megláttam a betlehemi barlang rideg valóságát. Azóta sem tudok úgy „Mennyből az angyal"-t énekelni a karácsonyfa mellett, hogy ne jusson eszembe az a kép. . Odalett a biedermeier családi idillek világa csillagszórókkal, fenyőillattal, édes dallamokkal, kellemes meleg szobával. Képtelen vagyok „kellemes ünnepeket" kívánni. Nem tudom felejteni, hogy József munkanélküli ács volt Názáretben, és Máriával nemcsak az összeírás miatt kelt útra Betlehem felé, hanem mert a királyi építkezéseknél munkát is remélt. Ám hajléktalanként kezdték betlehelni életüket. Ilyen közel volt hozzánk ez a karácsony. Semmi sem volt idilli azon az első karácsonyestén. Nem volt fenyőillat, csillagszóró, meleg szoba sem volt, csak a nagy Ajándék: Jézus Krisztus. Csecsemő volt ugyan, de mégsem Jézuska, hanem már akkor is az Úr. Éppen itt van a mi karácsonyunk nagy feladata. Pénztárcánk szerint ajándékozunk? Nagy érték, öröm. De nem merülhet ki ebben még gyerekeink, unokáink karácsonya sem. Finom az ünnepi asztalon az étel, a sütemény? Szép a karácsonyfánk, meleg, családias a karácsonyesténk? Hát persze, hogy törekszünk rá, hogy az legyen. De valóban szent este-e? Ügyesen kell megszervezni, hogy az legyen, a család „teherbírása" szerint. Annyi énekkel, evangéliummal, imádsággal, amennyit a családtagok, a gyerekek szívesen vesznek. Vajon nem lehetne ebből karácsony után is továbbvinni valamit? Ha már leszedtük a karácsonyfát, elraktuk a betlehemet? Egy szép gyertya és szentkép köré legalább vasárnap este nem gyűlhetne össze a család esti imája? A régi kép a szentföldi menekült család első karácsonyt idéző rideg körülményeiről engem ma is arra figyelmeztet, hogy az Úr a szegényen, szerényen vándorló, a szegényekkel szolidáris, dolgos emberiség megváltója. Nem babusgatni való, gügyögő bébi, hanem életünket a szeretet törvényével felemelő Úr. Karácsony éjszakája után - Aetherea római zarándokasszony 1887-ben megismert szép megfogalmazása szerint - eljön „az az óra, amikor az ember kezdi megismerni a másik embert" a hajnal derengésében. Ilyen karácsonyt kívánok mindnyájunknak, hogy megismerjük az Embert, a magunk emberségét, és a szeretetre éhező másik embert. Rosdy Pál „Szegények mindig lesznek veletek" A jelenlegi gazdasági világhelyzet miatt sokat, alighanem túlságosan is sokat beszélünk a pénzről, az anyagi szempontokról. Ettől a jelenségtől a hívő keresztény sem függetlenítheti magát teljesen. Az ember testből és lélekből áll, ezért lelki szükségletei mellett a testieket is figyelembe kell vennie, ki kell elégítenie. A gazdasági élet mindenekelőtt a testi szükségletek javát szolgálja. Maga Jézus sem zárkózott el a pénz használatától; úgy viszonyult hozzá, hogy „meg kell adni a császárnak, ami a császáré". Megváltónk azt is fontosnak tartotta, hogy kenyérkereső munkát végezzünk, hiszen „a mennyei Atya is szüntelenül munkálkodik". Ám arra is intett, hogy e világ fiaival ellentétben ne aggodalmaskodjunk, mert azzal nem javul a gazdasági helyzetünk - a lelkünk pedig belebetegedik. A hegyi beszédben Jézus azt mondja: „...jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. (...) Elég a napnak a maga baja." Az apostoli igehirdetés még konkrétabban fogalmaz: Szent Pál például arra tanít, hogy ha van ruhánk és ennivalónk, elégedjünk meg vele. Ez az akkori idők minimális létszükségletének számított. A későbbi századok során megfigyelhető: ahogy az egyház történetében kibontakozott a jézusi tanítás, úgy váltak egyre hangsúlyosabbá annak szociális vonatkozásai. Óriási szükség van a társadalmi igazságosságra és a szociális érzékre. A keresztény ember nem tarthatja ördögtől valónak azt, hogy gazdasági dolgokkal is foglalkoznia kell. A helyes lelkűlét viszont elengedhetetlenül fontos. Egyrészt arra kell figyelnünk, hogy ne tapadjunk az anyagi javakhoz, hiszen ugyan „mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja". Másrészt a meglévő anyagi javakat helyesen kell elosztani. A jelenlegi világ hatalmas baja, hogy nem lett igazságosabbá, sem testvériesebbé, ellenkezőleg: szétnyílt az olló - a gazdagok egyre gazdagabbakká, a szegények egyre szegényebbekké válnak, Magyarországon, egész Európában és a tengerentúlon. Az is fájdalmas tény, amit Jézus megjövendölt: „Szegények mindig lesznek veletek." Valahogy nem tudunk kilépni ebből. Az eredeti bűn, az ember rosszra hajló természete mindig előidézi azt, hogy elsődlegesen a maga anyagi javát akarja. A birtoklás vágyán felülemelkedni, adakozni, figyelmesen fordulni az elesettekhez, a nehéz helyzetben lévőkhöz: ehhez kell a jézusi szellem. A végítéletről szóló beszédben olvasható sorokat, miszerint „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok", az egyház kezdettől nagyon fontosnak tartotta, és az egyházatyák tanítása révén ebből bontotta ki az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek tanítását. A legújabb kori pápák, XIII. Leó és utódai is következetesen felemelték szavukat a gazdasági termelés káros társadalmi hatásaival szemben. Ugyanakkor tudjuk, hogy az egyház nem vállalhatja magára a világ valamennyi társadalmi gondjának orvoslását. Annyit azonban feltétlenül megtehetünk, hogy fokozottan odafigyelünk a környezetünkben élőkre, egy-egy jelentősebb természeti csapás esetén pedig a bolygónk távolabbi pontjain élőkön is segíthetünk, a különféle karitászszervezetek közreműködésével. Ugyanakkor a mindennapokban sokszor tapasztalhatjuk: nem kizárólag azért élnek közöttünk munkanélküliek, mert nincs elegendő munkahely - egyes honfitársaink sajnos elkényelmesedtek, a munkanélküli segélyre támaszkodnak. Ám a szegénységnek és a munkanélküliségnek hazánkban sajnos van egy másik nézőpontja is. Főpásztorként évek óta szervezem a kalocsai székesegyház épületegyüttesének felújítási munkálatait, és gyakran tapasztalom, milyen nehéz kiváló, megbízható szakmunkásokat találni. Azt is sűrűn hallom, hogy a kevésbé tehetős emberek karácsony tájékán meggondolatlanul különböző hiteleket vesznek fel. Sőt, még egy olyan családot is ismerek, amelynek tagjai nemrégiben jelzálogot tetettek a budapesti lakásukra, hogy dél-amerikai körutazásra mehessenek. Napjaink szörnyű jelensége, hogy rengeteg gyermeknek nem jut elegendő és megfelelő minőségű étel. Ugyanakkor időről időre megfordulok az egyházmegyénk területén található kollégiumokban, és megdöbbenve látom, hogy a főiskolás diákok rettentően sok cigarettát szívnak. Márpedig a dohányzás mostanság nem olcsó mulatság - nem beszélve az egészségre káros hatásairól. E példákból is láthatjuk, hogy a szegénység, a társadalmi igazságosság egy hallatlanul összetett kérdéskör, melynek számos megközelítése létezik. Mindenesetre leszögezhetjük: a jövő Magyarországa szempontjából rendkívül fontos, hogy a nevelés révén a felnövekvő nemzedékben kifejlesszük a munkára, a szorgos életre való készséget. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Az elmúlt évben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karrá alakult. Az intézmény ezzel az új névtáblával vág neki harmadik évtizedének. Ugyanakkor versenyképességét is szeretné növelni, új szakokat indítva, utánpótlás-nevelést kezdeményezve. Botos Máté dékánt kérdeztük arról, hogyan telt a 2012-es év a katolikus felsőoktatás egyik legjelentősebb karának életében. A HVG felsőoktatási rangsorában a Pázmány - a hallgatók kiválósága alapján - a második helyen szerepelt. Mit jelent ez az egyetem számára? - Ez ránk nézve hízelgő eredmény... Ennek ellenére azt hiszem, senki sem mondhatja, hogy alaptalan az elismerés. Mi az oka, hogy ilyen előkelő helyen végeztünk? Talán az, hogy az elmúlt években az egyetem jelentős erőfeszítéseket tett a kutatóegyetemi cím elnyeréséért, minőségi oktatói állományának javításáért, de arra is törekedett, hogy ne vegyen föl olyan hallgatókat - pusztán a létszám növelésére -, akik nem valók egyetemre. Az egyik legfontosabb mutató például a hallgatók pontszáma, mely az országos átlag fölött volt. A mai felsőoktatási környezetben egy szülő háromszor is meggondolja gyermeke továbbtanulását. Ha együtt emellett döntenek, a kérdés nemcsak a szak választása, hanem az is: a gyermek melyik intézményben kezdje meg tanulmányait? Ezért is fontos, hogy egy olyan tájékoztató jellegű listában, mint az idézett HVG-é, a Pázmány előkelő helyen szerepel. Novemberben a Corvinusszal kötött együttműködési megállapodást az egyetem. Mit várnak a közös munkától? - Tapasztaljuk, hogy a magyar társadalom- és gazdaságtudományi képzés tele van ellentmondásokkal, az elméleti képzés és a piaci elvárások nemcsak a bölcsészettudományokban, de az előbb említett két tudományterületen sem találkoznak. A gazdaságtudományok esetében a jelenlegi gazdasági nézőpontok, gazdaságfilozófiák determinálják a gondolkodást, és - ahogy én látom - ennek az lesz a következménye, hogy a gazdaság egyre jobban elidegenedik a társadalomtól, egyre absztraktabbá válik. Mindezt sajnálatos módon a képzés is elősegíti. Sok intézményben lehet ma gazdaságtudományt tanulni, de a színvonal nagyon egyenetlen. Kevés olyan intézmény van, ahol a nemzetközi tudományos eredményeket megpróbálják visszaforgatni az oktatásba. A Corvinusszal kötött megállapodás által a két intézmény tudását, forrásait szeretnénk összekapcsolni, és ebből kihozni valami olyan újszerű dolgot, amely az e területen zajló hazai képzéseket mind oktatási, mind kutatási szempontból föl tudja rázni. A Pázmánynak e téren nemcsak etikai mondanivalója van, de például újonnan induló nemzetközi gazdálkodás szakjával szakmai értelemben is üdítő újításokat hozhat. A Tudományos kutatások kibontakoztatása című projekttel milyen változások várhatók a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar életében? - A projekt hátterében a kormány által kiírt egyik pályázat áll, melynek célja a felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképességének javítása. Olyan kihívásról van szó, amely a nemzetközi piacokon való megjelenéshez segítheti hozzá a központi régió felsőoktatási intézményeit. Ha különböző felsőoktatási rangsorokról beszélünk, látjuk, hogy a magyar egyetemek csak bizonyos vezetők, oktatók és kutatók erőfeszítésének következményeképp kerülhetnek be a nemzetközi legjobb ötszáz intézmény közé. Ezt rendszerszerűvé kell tenni. Tehát megpróbáljuk olyan célra felhasználni a pályázatot, hogy az egyetem egészén belül oktatóinkat ösztönözzük arra, hogy nemzetközi, referált folyóiratokban jelenjenek meg tanulmányaik. Arra is szeretnénk használni ezt a lehetőséget, hogy külföldi ösztöndíjasként nagy hírű professzorokat hívjunk meg, akik a Pázmány neve alatt jelentetnek majd meg monográfiákat. Nemcsak oktatóinkat, hanem diákjainkat is megpróbáljuk felkészíteni, hogy megfeleljenek a nemzetközi felsőoktatási intézmények mércéinek. A magyar tudományosság utánpótlás-nevelése lényeges cél, melynek eléréséből a Pázmány ki akarja venni a részét - nemcsak általában a tudomány, de a katolikus értelmiség újrateremtése érdekében is. A Lajtán túli kollégáknak általában több idejük jut személyre szabott utánpótlás-nevelésre, a hallgatók tutorálására, kutatásra, a tudományos közélet fejlesztésére. Mindez nem csak anyagi kérdés. A jóval kevésbé vonzó hazai feltételek ellenére a nemzetközi fórumok elvárásainak igényét ki kell fejlesztenünk itthon is. Szeretnénk, hogy a magyar és ezen belül a katolikus felsőoktatás a világversenyeken is jól szerepeljen. Szijjártó Zsófia Megújulás és stabilitás Botos Máté dékán a Pázmány egyetem bölcsészképzéséről Orosz civilek gesztusa Különleges ünnepséget tartanak december 21-én délelőtt Esztergomban, a Szent Adalbert Központban. A Békességszerzők és Béke elnevezésű orosz társadalmi szervezet, illetve az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatója, Tokár János közös szervezésében megvalósuló eseményen Mindszenti/ /ózső/bíboros születésének százhuszadik évfordulójára emlékeznek. A fontos társadalmi tisztségeket betöltő orosz vendégek a kiengesztelődés és az elismerés jegyében megkövetik Mindszenty érseket a Szovjetunió részéről - elsősorban az 1956-os magyar forradalom következtében - elszenvedett sérelmek miatt. Ezt követően a szervezet elnöke, Lavrinyenko Mihail Pavlovics posztumusz I. Sándor cár-díjban részesíti a tragikus sorsú magyar főpapot, elismerve korszakos jelentőségét és példaértékű életét. A Békességszerzők és Békeszervezet 2010 novemberében jött létre, jelenleg csaknem ezerkétszáz tagja van. Alapvető célkitűzése a békemisszióhoz fűződő katonai, kulturális és oktatási feladatok támogatása bolygónk háború sújtotta pontjain. Pavlovics elnök korábban az orosz hadsereg vezérkarának ezredeseként szolgált, jelenleg főként a közel-keleti térség békéjéért tevékenykedik. (Zsillé)