Új Ember, 2016 (72. évfolyam, 53/3514. szám - 73. évfolyam, 1/3567. szám)

2016-10-09 / 41. (3555.) szám

A BIBLIA ÜZENETE A hálás emberi szív­ ek 17,11-19 Egy híres mondás szerint van egy hely a vi­lágon, ahová a gonosz nem tud belépni. Ez a hely a hálás emberi szív. A tíz leprás története ezt a hálát állítja elénk példaként. Az ókorban nem volt ritkaság, hogy a leprá­­sok kisebb csoportokban éltek (vö. 2Kir 7,3). Bizonyos távolságban kellett maradniuk az egészségesektől (vö. Lev 13,46-49; Szám 5,2-3). A mózesi törvény előírta, hogy ha egy leprás azt állította, meggyógyult, gyógyulását egy papnak kellett ellenőriznie. (Szamaritánus ese­tében feltehetően egy szamaritánus papnak.) A tíz leprásról szóló példabeszédben kilen­cen talán úgy gondolták, ők a választott nép fi­ai, nekik jár a gyógyulás. A szamaritánus szívét azonban betöltötte a hála, a hit és a csodálat. Selye János stresszkutató gondolkodott el azon, mi lehet az oka annak, hogy egyesek óri­ási terheket tudnak hordozni derűsen, míg mások sokkal kisebb megpróbáltatások miatt is összeomlanak. Arra a megállapításra jutott, hogy vannak olyan emberek, akik megfosz­­tottnak érzik magukat, úgy látják, hogy az élet sok mindent megtagadott tőlük. Ők nehezeb­ben viselik a nehézségeket. Mások azonban megajándékozottnak érzik magukat, tudják, hogy rengeteg ajándékot kaptak az életben. Ők nagy terheket is derűsen hordoznak. Ha a világ egy százlelkes kis falu lenne, 60 ázsiai élne benne, 14 amerikai, 13 afrikai, 12 európai és 1 óceániai. Harminchárom lenne a keresztények száma, míg a muszlimoké 22, a hinduké 14. Tizenhét ember nem jutna tiszta ivóvízhez, 15 éhezne, 23-nak nem lenne fedél a feje fölött, 43 nem jutna hozzá szakszerű egészségügyi ellátáshoz. Tizenkettőnek lenne számítógépe és csupán 8-nak bankszámlája. Tizenhat keresne havi 150 ezer forintnál töb­bet. Egy tartaná kézben a teljes pénzforgalom 50 százalékát. Ha van ennivaló a hűtődben, ha van ruhád, ágyad, és fedél a fejed felett, akkor gazdagabb vagy, mint a Föld lakóinak 75 szá­zaléka. Magyarország népessége 1981 óta több mint 800 ezerrel csökkent. Ha nem lett volna a rendszerváltozás utáni nagy bevándorlási hul­lám (360 ezren érkeztek az országba, főként határokon túli magyarok), akkor ez alatt az idő alatt jóval több mint 1 millióval fogyott volna hazánk lakossága. 1956-tól napjainkig több mint 5,7 millió abortuszt végeztek el Ma­gyarországon, miközben körülbelül 7,3 millió gyermek születhetett meg. A gyermekáldás el­fogadása elsősorban nem anyagi kérdés, ha­nem szív kérdése. Milyen fontos lenne, hogy hálával, élettel, nagylelkűséggel teljen meg a fiatalok szíve! Milyen fontos lenne, hogy tud­ják, az élet felmérhetetlenül nagy kincs, és bő­kezűen adják azt tovább! Székely János GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG A tudatlanokat tanítani Az egyik legszebb hivatás a pedagógusoké - így él a köztudatban. Hiszen a tanító, a neve­lő a gyermek képlékeny értelmét és lelkét for­málja, alakítja, gazdagítja. Az igazi pedagógus - a görög szó eredeti jelentése alapján - kísérő­munkát végez. Végigkíséri a gyermeket, a fia­talt - mondhatjuk: a tudatlant - értelmének ki­bontakozása útján. Biztos támaszként áll meg­ Az ismeretek átadása mellett -pontosabban: azzal párhuzamosan - a példaadás a legfontosabb. S ki ne tapasztalta volna, hogy a rossz példát mennyivel könnyebben követi a gyermek (olykor még a felnőtt is). Vigyáznunk kell hát, mire és hogyan tanítjuk a gyermekeket, fiatalokat é­lette (mint az első lépteit remegő lábbal meg­tevő kisgyermek mellett az édesapa vagy az édesanya), miközben igyekszik tudása legja­vát átadni neki. Amikor az irgalmasság lelki cselekedetei közül a másodikra gondolunk - „a tudatlano­kat tanítani" -, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az nem csupán a pedagógusokra vonat­kozik, hanem mindenkire. Persze tisztelettel tekintünk a bölcsődei dajkára, az óvó nénire, a tanítóra, a tanárra, az egyetemi professzorra, ha hivatását elkötelezettségből végzi. Egyfor­ma tisztelettel tekintünk rájuk, ha látjuk rajtuk, hogy benső indíttatásból vállalták, hogy „a nemzet napszámosai" legyenek. Ám ugyan­ilyen tisztelettel kell viseltetnünk a jó szülők iránt is, akik egyrészt maguk is tanítják a „tu­datlan" gyermekeiket, másrészt pedig gondot fordítanak a taníttatásukra. A nagyszülők élet­bölcsességük tapasztalatát tudják átadni az unokáknak. Milyen jó lenne, ha a gyermekek és az unokák minél jobban hallgatnának rájuk, ha minél többet tanulnának tőlük! A nagyobb testvér pedig önkéntelenül is tanítja a kiseb­bet, hiszen az számos viselkedési formát vesz át tőle. A tudatlanokat tanítani... Ám nem mind­egy, hogy mire tanítjuk őket. Az életben való el­igazodáshoz fontos a minél több ismeret meg­szerzése. De nekünk, keresztény embereknek gondolnunk kell az „örök" életre is. Igaz, hogy a gyermek­­ az ember­­ lelke mélyén ott lapul a vallásosság valamilyen formája. Ám azt ki kell bontakoztatni, mégpedig helyes módon: nekünk a keresztény nevelés révén. Nem mindegy az sem, hogyan tanítjuk őket. Az isme­retek átadása mellett - pontosabban: azzal pár­huzamosan - a példaadás a legfontosabb. S ki ne tapasztalta volna, hogy a rossz példát mennyivel könnyebben követi a gyermek (oly­kor még a felnőtt is). Vigyáznunk kell hát, mire és hogyan tanítjuk a gyermekeket, fiatalokat! Görögkatolikus egyházunk liturgiája Jé­zust, a tanítót állítja elénk, hogy tőle tanuljunk. Azt a Jézust, aki „a tudatlanság éjjeléből a vi­lágosság kútforrásához", az Atyához vezet minket. íme, az említett vezető, „kísérő"! De folytathatjuk is: „Te, Uram, én világosságom, ki e világra jöttél mint isteni fény, hogy a tu­datlanság homályából vezesd ki azokat, kik té­ged hittel énekelnek." Jézus az igazi „pedagó­gus", akire mindig hallgatni lehet, mert biztos úton, az üdvösség útján vezet bennünket. Az egyházunkban tisztelt „Krisztusért bal­gatagok" nem buta és ostoba emberek voltak. Ők teljesen ráhagyatkoztak Jézus tanítására. Nem azt nézték, minek tartják őket az embe­rek, h­anem­ azt, hogy a Jézustól átvett tanítást minél jobban meg tudják valósítani, így ne­vük ellenére is példaképeink lehetnek. Ivancsó István 2016. október 9. Tanítás és lélek OKTÓBER 9., ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP (Szent Dénes püspök és társai, vértanúk, Leonardi Szent János áldozópap, Ábrahám) - 2Kir 5,14-17 (A szíriai Námán meggyógyul leprájából, és hálát ad az Urnak.) - 2Tim 2,8-13 (Aki hűségesen kitart Krisztus mellett, az uralkodni is fog ve­le.)-Lir 17,11-19 (Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!) - Zsolozsma: IV. zsoltárhét - Énekrend: Ho 223 - ÉE 209, Ho 223 - ÉE 154, Ho 122 - ÉE 595, Ho 195 - ÉE 236. OKTÓBER 10., HÉTFŐ (Gedeon, Borgia Ferenc) - Gál 4,22- 24,26-27,31-5,1 - Lk 11,29-32. OKTÓBER 11., KEDD - Szent XXIII. János pápa emléknapja (Brigitta, Gitta, Etel) - Gál 5,1-6 - Lk 11,37-41. OKTÓBER 12., SZERDA (Mikes, Miksa) - Gál 5,18-25 - Lk 11,42-46. (Izrael népe a pusztai vándorlás során győzelmet aratott az amalekiták fö­lött, mert Mózes imádkozott értük.) - 2Tim 3,14 - 4,2 (Isten embere legyen tökéletes és minden jóra kész.) - Lk 18,1-8 (Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.) - Zsolozsma: I. zsoltárhét - Énekrend: Ho 229 - ÉE 591, Ho 229 - ÉE 154, Ho 109 - ÉE 580, Ho 275 - ÉE 364. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK (Kálmán, Ede, Evárd) - Ef 1,1-10 - Lk 11,47-54. OKTÓBER 14., PÉNTEK -Szent I. Kallixtusz pápa és vértanú emléknapja (Helén, Alán) - Ef 1,Il­ii - Lk 12,1-7. OKTÓBER 15., SZOMBAT - Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító em­léknapja (Auróra, Aranka) - Ef 1,15-23 - Lk 12,8-12. OKTÓBER 16., ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP (Szent Hedvig szer­zetesnő, Alacoque Szent Margit Mária szűz, Lehel) - Kiv 17,8-13 A hét liturgiája C év PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Az írás olvasása A liturgián a Szentírás felolvasásában folyta­tódik Isten és ember párbeszéde. A szent köny­vekben leírtak maguk is Isten és ember közös történetéről, párbeszédéről adnak számot - de nem pusztán okulásunkra akarnak szolgálni. Isten szeretne megszólítani bennünket, és várja a szavára adott válaszunkat. Ahogyan a II. va­tikáni zsinat liturgikus konstitúciója írja: „Jelen van igéjében, mert ő maga beszél, amikor az egyházban a Szentírást olvassák" (LC 7). A könyvben alvó betűk ugyanis a hívők szívében, az Ige befogadásakor kelnek életre a Szentlélek által, ott lesznek Isten szavává. Ahhoz tehát, hogy a liturgia jelen idejében, a közösségben felkészülten léphessünk ebbe a párbeszédbe, jó, ha szívünket szoktatjuk az írás hívő olvasásához, a lectio divinához. Ennek gyakorlata arra tanít bennünket, hogy Isten nem különleges csatornákon keresztül szólít meg minket, hanem valahányszor figyelme­sen, nyitott lélekkel vesszük kézbe a Szent­írást, neki van személyes mondanivalója szá­munkra, még ha az első hallásra nem is tűnik eget rengetőnek. (Ahogyan az esetek többsé­gében a konkrét helytállásunkat kívánó élet­helyzetek sem eget rengetőek.) A Szentírásnak ez a fajta olvasása elsősor­ban nem az értelmünket, hanem a kapcsoló­dásra kész szívünket szólítja meg. Ezért jó, ha a kiválasztott szentírási résszel kapcsolatos bibliaismereti kérdéseinket nem ilyenkor tisz­tázzuk, hanem vagy előtte, vagy utána, egy bibliai kommmentár, a magyarul is hozzáfér­hető többféle bibliai lexikon vagy biblikus teo­lógiai szótár segítségével, esetleg egy teológi­ailag képzett személy segítségül hívásával. A lectio divina egyik legegyszerűbb, de na­gyon gyümölcsöző formáját az egyik rendtár­samtól tanultam, és vele közösen gyakorlom. Az olvasás előtt röviden hívjuk a Szentlelket, hogy ő nyissa meg számunkra az Ige kapuját. Az első olvasás utáni csendben azt keressük, mely szavak vagy mondatok érintettek meg bennünket. Ez az érintettség, még ha csak egy leheletnyire is ér el bennünket, annak a jele, hogy Isten dolgozik bennünk. A második ol­vasás után azt próbáljuk meghallani (és ha van nálunk toll és papír, leírni), hogy ma, itt és most mit üzen nekem Isten az adott szentírási szakaszon keresztül. Ezt tehetjük egyes szám második személyben is: „Azt üzenem neked" - ez még közelebb hozhatja hozzánk azt a tényt, hogy Istennel állunk párbeszédben. Vé­gül a harmadik olvasás után saját szavainkkal imába foglaljuk válaszunkat arra az üzenetre, amit ma Istentől kaptunk (ezt is leírhatjuk). Ha a Szentírás olvasását egyénileg vagy közö­sen így gyakoroljuk (különösen, ha a következő vasárnapi evangéliumot olvassuk), a liturgiában is megerősödik az a hitünk, hogy Isten szól hoz­zánk, és élesedik a „lelki fülünk", nemcsak az igeliturgia perikópáinak, hanem a homíliának befogadó hallgatására is. Fehérváry Jákó OSB A HÉT SZENTJE Bertrán Szent János Lajos Október 10. 1547 októberében mutatta be első miséjét. Ezután a Va­lencia közelében levő Bom­­baybe küldték, és hamarosan újoncmesterré választották. Az Albaida grófságban le­vő Santa Anába küldték, ahol kezébe vette a konvent újjá­szervezését. Valenciába való visszatérése után segítette a betegeket a várost sújtó pes­tisjárvány idején. 1560-ban is­mét újoncmesterré választot­ták. Egy latin-amerikai indió, aki a konventjébe érkezett, tá­jékoztatta az újonnan felfede­zett világrész helyzetéről. A hallottak mélyen megérintet­ték, ezért azt kérte, hogy hit­térítő lehessen. 1562-ben hajóra szállt Sevillá­ban, Új-Granadába és Tierra Firmébe (a mai Venezuelába és Kolumbiába) vitorlázott. Cartagena kikötőjében lépett amerikai földre. Egy idő múlva elhagyta a kikötővárost, és beljebb, Tubará vidékére utazott, ahol három éven át hirdette az evangéliumot az indióknak. Nem tudta jól elsajátítani a benn­szülöttek nyelvét, mégis sikerült megnyernie és megkeresztelnie háromezer embert. Össze­törte a bálványképeket, és azon fáradozott, hogy megtérítsen egy törzsi varázslót. Végül siker koronázta a próbálkozásait. Többek kö­zött a cipavák és a paluatók között munkálko­dott, és mintegy tizenötezer bennszülöttet térített meg. Ki­nevezték a Santa Marta egy­házmegyében lévő Tenerife plébánosává, ami lehetővé tette számára, hogy a mai Ko­lumbia egész északi részén hirdesse az evangéliumot. Meglátogatta a Leeward-, a San Thomé- és a Windwards­­szigeteket is. ■ Kinevezték a bogotái kon­vent priorjává, de nem foglal­ta el új hivatalát, hanem visz­­szatért Spanyolországba. Vá­ratlan visszatérésének oka a spanyol telepesekkel kiala­kult nézetkülönbség volt az oka. Mivel ismerte az indi­ókat, eleinte jó kapcsolata volt a spanyolokkal. Idővel azonban - elsősor­ban Bartolomé de Las Casas (1474-1566) fárado­zásai nyomán - a domonkosok fölemelték sza­vukat a jogtalanságok ellen, melyeket a telepe­sek követtek el a rabszolgákként kezelt indiókkal szemben. 1570-ben a San Onofrio konvent priorjává választották, végül Valenciában lett újoncmes­ter és prior. Halála napjáról e mondatot je­gyezték fel tőle: „Úr Jézus Krisztus, bárcsak meghalnék a szereteted iránti szeretetből, ér­ted, aki az én szeretetem iránti szeretetből meghaltál a kereszten." Ú. E.

Next