Új Ember, 2016 (72. évfolyam, 53/3514. szám - 73. évfolyam, 1/3567. szám)
2016-10-09 / 41. (3555.) szám
A BIBLIA ÜZENETE A hálás emberi szív ek 17,11-19 Egy híres mondás szerint van egy hely a világon, ahová a gonosz nem tud belépni. Ez a hely a hálás emberi szív. A tíz leprás története ezt a hálát állítja elénk példaként. Az ókorban nem volt ritkaság, hogy a leprások kisebb csoportokban éltek (vö. 2Kir 7,3). Bizonyos távolságban kellett maradniuk az egészségesektől (vö. Lev 13,46-49; Szám 5,2-3). A mózesi törvény előírta, hogy ha egy leprás azt állította, meggyógyult, gyógyulását egy papnak kellett ellenőriznie. (Szamaritánus esetében feltehetően egy szamaritánus papnak.) A tíz leprásról szóló példabeszédben kilencen talán úgy gondolták, ők a választott nép fiai, nekik jár a gyógyulás. A szamaritánus szívét azonban betöltötte a hála, a hit és a csodálat. Selye János stresszkutató gondolkodott el azon, mi lehet az oka annak, hogy egyesek óriási terheket tudnak hordozni derűsen, míg mások sokkal kisebb megpróbáltatások miatt is összeomlanak. Arra a megállapításra jutott, hogy vannak olyan emberek, akik megfosztottnak érzik magukat, úgy látják, hogy az élet sok mindent megtagadott tőlük. Ők nehezebben viselik a nehézségeket. Mások azonban megajándékozottnak érzik magukat, tudják, hogy rengeteg ajándékot kaptak az életben. Ők nagy terheket is derűsen hordoznak. Ha a világ egy százlelkes kis falu lenne, 60 ázsiai élne benne, 14 amerikai, 13 afrikai, 12 európai és 1 óceániai. Harminchárom lenne a keresztények száma, míg a muszlimoké 22, a hinduké 14. Tizenhét ember nem jutna tiszta ivóvízhez, 15 éhezne, 23-nak nem lenne fedél a feje fölött, 43 nem jutna hozzá szakszerű egészségügyi ellátáshoz. Tizenkettőnek lenne számítógépe és csupán 8-nak bankszámlája. Tizenhat keresne havi 150 ezer forintnál többet. Egy tartaná kézben a teljes pénzforgalom 50 százalékát. Ha van ennivaló a hűtődben, ha van ruhád, ágyad, és fedél a fejed felett, akkor gazdagabb vagy, mint a Föld lakóinak 75 százaléka. Magyarország népessége 1981 óta több mint 800 ezerrel csökkent. Ha nem lett volna a rendszerváltozás utáni nagy bevándorlási hullám (360 ezren érkeztek az országba, főként határokon túli magyarok), akkor ez alatt az idő alatt jóval több mint 1 millióval fogyott volna hazánk lakossága. 1956-tól napjainkig több mint 5,7 millió abortuszt végeztek el Magyarországon, miközben körülbelül 7,3 millió gyermek születhetett meg. A gyermekáldás elfogadása elsősorban nem anyagi kérdés, hanem szív kérdése. Milyen fontos lenne, hogy hálával, élettel, nagylelkűséggel teljen meg a fiatalok szíve! Milyen fontos lenne, hogy tudják, az élet felmérhetetlenül nagy kincs, és bőkezűen adják azt tovább! Székely János GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG A tudatlanokat tanítani Az egyik legszebb hivatás a pedagógusoké - így él a köztudatban. Hiszen a tanító, a nevelő a gyermek képlékeny értelmét és lelkét formálja, alakítja, gazdagítja. Az igazi pedagógus - a görög szó eredeti jelentése alapján - kísérőmunkát végez. Végigkíséri a gyermeket, a fiatalt - mondhatjuk: a tudatlant - értelmének kibontakozása útján. Biztos támaszként áll meg Az ismeretek átadása mellett -pontosabban: azzal párhuzamosan - a példaadás a legfontosabb. S ki ne tapasztalta volna, hogy a rossz példát mennyivel könnyebben követi a gyermek (olykor még a felnőtt is). Vigyáznunk kell hát, mire és hogyan tanítjuk a gyermekeket, fiatalokat élette (mint az első lépteit remegő lábbal megtevő kisgyermek mellett az édesapa vagy az édesanya), miközben igyekszik tudása legjavát átadni neki. Amikor az irgalmasság lelki cselekedetei közül a másodikra gondolunk - „a tudatlanokat tanítani" -, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az nem csupán a pedagógusokra vonatkozik, hanem mindenkire. Persze tisztelettel tekintünk a bölcsődei dajkára, az óvó nénire, a tanítóra, a tanárra, az egyetemi professzorra, ha hivatását elkötelezettségből végzi. Egyforma tisztelettel tekintünk rájuk, ha látjuk rajtuk, hogy benső indíttatásból vállalták, hogy „a nemzet napszámosai" legyenek. Ám ugyanilyen tisztelettel kell viseltetnünk a jó szülők iránt is, akik egyrészt maguk is tanítják a „tudatlan" gyermekeiket, másrészt pedig gondot fordítanak a taníttatásukra. A nagyszülők életbölcsességük tapasztalatát tudják átadni az unokáknak. Milyen jó lenne, ha a gyermekek és az unokák minél jobban hallgatnának rájuk, ha minél többet tanulnának tőlük! A nagyobb testvér pedig önkéntelenül is tanítja a kisebbet, hiszen az számos viselkedési formát vesz át tőle. A tudatlanokat tanítani... Ám nem mindegy, hogy mire tanítjuk őket. Az életben való eligazodáshoz fontos a minél több ismeret megszerzése. De nekünk, keresztény embereknek gondolnunk kell az „örök" életre is. Igaz, hogy a gyermek az ember lelke mélyén ott lapul a vallásosság valamilyen formája. Ám azt ki kell bontakoztatni, mégpedig helyes módon: nekünk a keresztény nevelés révén. Nem mindegy az sem, hogyan tanítjuk őket. Az ismeretek átadása mellett - pontosabban: azzal párhuzamosan - a példaadás a legfontosabb. S ki ne tapasztalta volna, hogy a rossz példát mennyivel könnyebben követi a gyermek (olykor még a felnőtt is). Vigyáznunk kell hát, mire és hogyan tanítjuk a gyermekeket, fiatalokat! Görögkatolikus egyházunk liturgiája Jézust, a tanítót állítja elénk, hogy tőle tanuljunk. Azt a Jézust, aki „a tudatlanság éjjeléből a világosság kútforrásához", az Atyához vezet minket. íme, az említett vezető, „kísérő"! De folytathatjuk is: „Te, Uram, én világosságom, ki e világra jöttél mint isteni fény, hogy a tudatlanság homályából vezesd ki azokat, kik téged hittel énekelnek." Jézus az igazi „pedagógus", akire mindig hallgatni lehet, mert biztos úton, az üdvösség útján vezet bennünket. Az egyházunkban tisztelt „Krisztusért balgatagok" nem buta és ostoba emberek voltak. Ők teljesen ráhagyatkoztak Jézus tanítására. Nem azt nézték, minek tartják őket az emberek, hanem azt, hogy a Jézustól átvett tanítást minél jobban meg tudják valósítani, így nevük ellenére is példaképeink lehetnek. Ivancsó István 2016. október 9. Tanítás és lélek OKTÓBER 9., ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP (Szent Dénes püspök és társai, vértanúk, Leonardi Szent János áldozópap, Ábrahám) - 2Kir 5,14-17 (A szíriai Námán meggyógyul leprájából, és hálát ad az Urnak.) - 2Tim 2,8-13 (Aki hűségesen kitart Krisztus mellett, az uralkodni is fog vele.)-Lir 17,11-19 (Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!) - Zsolozsma: IV. zsoltárhét - Énekrend: Ho 223 - ÉE 209, Ho 223 - ÉE 154, Ho 122 - ÉE 595, Ho 195 - ÉE 236. OKTÓBER 10., HÉTFŐ (Gedeon, Borgia Ferenc) - Gál 4,22- 24,26-27,31-5,1 - Lk 11,29-32. OKTÓBER 11., KEDD - Szent XXIII. János pápa emléknapja (Brigitta, Gitta, Etel) - Gál 5,1-6 - Lk 11,37-41. OKTÓBER 12., SZERDA (Mikes, Miksa) - Gál 5,18-25 - Lk 11,42-46. (Izrael népe a pusztai vándorlás során győzelmet aratott az amalekiták fölött, mert Mózes imádkozott értük.) - 2Tim 3,14 - 4,2 (Isten embere legyen tökéletes és minden jóra kész.) - Lk 18,1-8 (Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.) - Zsolozsma: I. zsoltárhét - Énekrend: Ho 229 - ÉE 591, Ho 229 - ÉE 154, Ho 109 - ÉE 580, Ho 275 - ÉE 364. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK (Kálmán, Ede, Evárd) - Ef 1,1-10 - Lk 11,47-54. OKTÓBER 14., PÉNTEK -Szent I. Kallixtusz pápa és vértanú emléknapja (Helén, Alán) - Ef 1,Ilii - Lk 12,1-7. OKTÓBER 15., SZOMBAT - Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja (Auróra, Aranka) - Ef 1,15-23 - Lk 12,8-12. OKTÓBER 16., ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP (Szent Hedvig szerzetesnő, Alacoque Szent Margit Mária szűz, Lehel) - Kiv 17,8-13 A hét liturgiája C év PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Az írás olvasása A liturgián a Szentírás felolvasásában folytatódik Isten és ember párbeszéde. A szent könyvekben leírtak maguk is Isten és ember közös történetéről, párbeszédéről adnak számot - de nem pusztán okulásunkra akarnak szolgálni. Isten szeretne megszólítani bennünket, és várja a szavára adott válaszunkat. Ahogyan a II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója írja: „Jelen van igéjében, mert ő maga beszél, amikor az egyházban a Szentírást olvassák" (LC 7). A könyvben alvó betűk ugyanis a hívők szívében, az Ige befogadásakor kelnek életre a Szentlélek által, ott lesznek Isten szavává. Ahhoz tehát, hogy a liturgia jelen idejében, a közösségben felkészülten léphessünk ebbe a párbeszédbe, jó, ha szívünket szoktatjuk az írás hívő olvasásához, a lectio divinához. Ennek gyakorlata arra tanít bennünket, hogy Isten nem különleges csatornákon keresztül szólít meg minket, hanem valahányszor figyelmesen, nyitott lélekkel vesszük kézbe a Szentírást, neki van személyes mondanivalója számunkra, még ha az első hallásra nem is tűnik eget rengetőnek. (Ahogyan az esetek többségében a konkrét helytállásunkat kívánó élethelyzetek sem eget rengetőek.) A Szentírásnak ez a fajta olvasása elsősorban nem az értelmünket, hanem a kapcsolódásra kész szívünket szólítja meg. Ezért jó, ha a kiválasztott szentírási résszel kapcsolatos bibliaismereti kérdéseinket nem ilyenkor tisztázzuk, hanem vagy előtte, vagy utána, egy bibliai kommmentár, a magyarul is hozzáférhető többféle bibliai lexikon vagy biblikus teológiai szótár segítségével, esetleg egy teológiailag képzett személy segítségül hívásával. A lectio divina egyik legegyszerűbb, de nagyon gyümölcsöző formáját az egyik rendtársamtól tanultam, és vele közösen gyakorlom. Az olvasás előtt röviden hívjuk a Szentlelket, hogy ő nyissa meg számunkra az Ige kapuját. Az első olvasás utáni csendben azt keressük, mely szavak vagy mondatok érintettek meg bennünket. Ez az érintettség, még ha csak egy leheletnyire is ér el bennünket, annak a jele, hogy Isten dolgozik bennünk. A második olvasás után azt próbáljuk meghallani (és ha van nálunk toll és papír, leírni), hogy ma, itt és most mit üzen nekem Isten az adott szentírási szakaszon keresztül. Ezt tehetjük egyes szám második személyben is: „Azt üzenem neked" - ez még közelebb hozhatja hozzánk azt a tényt, hogy Istennel állunk párbeszédben. Végül a harmadik olvasás után saját szavainkkal imába foglaljuk válaszunkat arra az üzenetre, amit ma Istentől kaptunk (ezt is leírhatjuk). Ha a Szentírás olvasását egyénileg vagy közösen így gyakoroljuk (különösen, ha a következő vasárnapi evangéliumot olvassuk), a liturgiában is megerősödik az a hitünk, hogy Isten szól hozzánk, és élesedik a „lelki fülünk", nemcsak az igeliturgia perikópáinak, hanem a homíliának befogadó hallgatására is. Fehérváry Jákó OSB A HÉT SZENTJE Bertrán Szent János Lajos Október 10. 1547 októberében mutatta be első miséjét. Ezután a Valencia közelében levő Bombaybe küldték, és hamarosan újoncmesterré választották. Az Albaida grófságban levő Santa Anába küldték, ahol kezébe vette a konvent újjászervezését. Valenciába való visszatérése után segítette a betegeket a várost sújtó pestisjárvány idején. 1560-ban ismét újoncmesterré választották. Egy latin-amerikai indió, aki a konventjébe érkezett, tájékoztatta az újonnan felfedezett világrész helyzetéről. A hallottak mélyen megérintették, ezért azt kérte, hogy hittérítő lehessen. 1562-ben hajóra szállt Sevillában, Új-Granadába és Tierra Firmébe (a mai Venezuelába és Kolumbiába) vitorlázott. Cartagena kikötőjében lépett amerikai földre. Egy idő múlva elhagyta a kikötővárost, és beljebb, Tubará vidékére utazott, ahol három éven át hirdette az evangéliumot az indióknak. Nem tudta jól elsajátítani a bennszülöttek nyelvét, mégis sikerült megnyernie és megkeresztelnie háromezer embert. Összetörte a bálványképeket, és azon fáradozott, hogy megtérítsen egy törzsi varázslót. Végül siker koronázta a próbálkozásait. Többek között a cipavák és a paluatók között munkálkodott, és mintegy tizenötezer bennszülöttet térített meg. Kinevezték a Santa Marta egyházmegyében lévő Tenerife plébánosává, ami lehetővé tette számára, hogy a mai Kolumbia egész északi részén hirdesse az evangéliumot. Meglátogatta a Leeward-, a San Thomé- és a Windwardsszigeteket is. ■ Kinevezték a bogotái konvent priorjává, de nem foglalta el új hivatalát, hanem viszszatért Spanyolországba. Váratlan visszatérésének oka a spanyol telepesekkel kialakult nézetkülönbség volt az oka. Mivel ismerte az indiókat, eleinte jó kapcsolata volt a spanyolokkal. Idővel azonban - elsősorban Bartolomé de Las Casas (1474-1566) fáradozásai nyomán - a domonkosok fölemelték szavukat a jogtalanságok ellen, melyeket a telepesek követtek el a rabszolgákként kezelt indiókkal szemben. 1570-ben a San Onofrio konvent priorjává választották, végül Valenciában lett újoncmester és prior. Halála napjáról e mondatot jegyezték fel tőle: „Úr Jézus Krisztus, bárcsak meghalnék a szereteted iránti szeretetből, érted, aki az én szeretetem iránti szeretetből meghaltál a kereszten." Ú. E.