Új Ember, 2019 (75. évfolyam, 1/3672-52/3723. szám)
2019-01-13 / 2. (3673.) szám
ujember.hu ujember@ujember.hu MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA LXXV. évf. 2. (3673.) 2019. január 13. Ára 200 Ft Csak egész életet lehet papságra szánni Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát Seregély István nyugalmazott egri érsekkel, aki szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben elmélkedéseket írjon Adoremus című liturgikus kiadványunkba. December 31-én érkezett a fájdalmas hír, hogy az örök hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, amivel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá azzal az interjúval, amelyet gyémántmiséje alkalmából 2015 nyarán készítettünk vele. Mit jelent Önnek ez a szép évforduló? Egy ilyen évforduló nem érdem, hanem az Úristen ajándéka, de kiváló alkalom arra, hogy az ember az életére visszatekintve ráébredjen a Jóisten iránti hála kötelezettségére, főleg ha úgy érezheti, elmondhatja, hogy megjárta a kijelölt utat. Ebből a hatvan esztendőből tizenötöt a püspöki konferencia elnökeként szolgált. Hogyan tekint ma vissza erre az időszakra? - Mivel a diktatúra idején nem voltam kedvelt személy, csak tizenkilenc évi káplánság után, negyvenhárom évesen lehettem plébános. 1987- ben a második plébánosi helyemről, Kőszegről szólított Szent II. János Pál pápa az apostolutódok közé, az akkor negyed magyarországnyi Egri Főegyházmegye élére. Azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, hogyan fogok megismerkedni egy ekkora területtel. (Folytatás a 9. oldalon.) Fotó: Lambert Attila Ötven éve hunyt el Thomas Merton 2. oldal Megjelent, ami megközelíthetetlen Dunaszentelés Budapesten 3. oldal A szépség napszámosa Vízkereszti Prokop Péter-jubileum Kalocsán 5. oldal Tanúságot tenni örömmel és erővel Villanófényben 1lugyecz János atya 11. oldal Seregély István (1931-2018) Seregély István nyugalmazott egri érsek életének 88., papságának 64. évében, december 31-én a nyíregyházi Főegyházmegyei Papi Szociális Otthonban szentségekkel megerősítve elhunyt. Seregély István 1931. március 13-án, Szombathelyen született. A középiskolát a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait Szombathelyen kezdte, majd Budapesten fejezte be. 1955. június 19-én Szombathelyen szentelték pappá. 1974-ig káplánként szolgált Gyöngyösfalun, majd Nyőgéren, Bagodvitenyéden, Zalaegerszegen, Szombathelyen. 1987-ig plébános volt Kőszegszerdahelyen és Kőszegen. II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházban. 1990-től 2005-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, 1993-tól 2001-ig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa alelnöke volt. 2007. június 9-től nyugalmazott érsek. Jelmondata: „Christus est via, veritas et vita" - „Krisztus az út, az igazság és az élet". Temetése 2019. január 8-án volt az egri főszékesegyházban. Lelki üdvéért koporsója előtt elimádkozták a dicsőséges rózsafüzért, majd szentmisét mutattak be. Ezt követően helyezték el földi maradványait a főpásztorok temetkezési helyén, a bazilika altemplomában. Meghalt Miklósházy Attila SJ püspök. A Toronto melletti Pickeringben, a jezsuiták idősotthonában december 28-án reggel elhunyt Miklósházy Attila püspök - adta hírül a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. A jezsuita főpásztor 1989-től 2006-ig a külföldön élő magyar katolikusok püspöke volt. Miklósházy Attila 1931. április 5- én született Diósgyőrben. 1949-ben lépett be a Jézus Társaságába. A szerzetesek szétszóratása után, 1950 és 1952 között filozófiai és teológiai tanulmányokat kezdett a budapesti Hittudományi Akadémián. Később két évig munkaszolgálatos katona volt, majd műtősként dolgozott a budapesti Szent István Kórházban. (Folytatás a 9. oldalon.) Nevünkön szólítva egymást Évekkel ezelőtt külföldön járva egy baráti találkozóra voltam hivatalos. Amikor megérkeztem a húszlakásos társasház elé, akkor szembesültem vele - azóta már tudom, az országban másutt is ez a szokás -, hogy a kapucsengőn nincsenek nevek, csak számok. Telekommunikációs eszköz híján nem tudtam mást tenni, mint hogy egyesével végigcsöngettem a lakókat, így jutottam el a találkozóra. Az óévet a hátunk mögött hagyva átlépjük az új év kapuját. Szívünkben ott a vágy: jó volna Jézus Krisztust követni, egy lépéssel megint közelebb kerülni egymáshoz és hozzá aki ismeri és nevükön szólítja juhait (Jn 10,3). Ha a szívünk mélyére nézünk, látjuk, hogy az óévben bizony gyakran elveszítettük tekintetünk elől a másik embert. Magunkba zárkóztunk, és sokszor nemcsak a kezünket nem nyújtottuk ki a felebarátaink felé, de a lelkünket is elzártuk előlük. Jelképesen leszedtük a nevünket a kapunk csengőjéről. Amikor betérünk a zöldségeshez vagy a kávézóba, amikor megérkezünk a munkahelyünkre, vagy csak áttekintünk a kertjében dolgozgató szomszédunkra, hétköznapi,jóleső érzés, ha úgy köszöntenek, hogy megszólítanak, nevünkön szólítanak minket. Jó, ha tudatosítjuk magunkban: a sátán az új évben is azon szorgoskodik, hogy elforduljunk a másik embertől, hogy ne adjunk enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, ne látogassuk meg a beteget, ne nyújtsuk ki a kezünket egymás felé... Azt akarja, hogy a legelemibb emberi gesztusaink is megszűnjenek: ne szólítsuk néven a másik embert, ne szóljunk hozzá. Az ördög - akinek száma hatszázhatvanhat (Jel 13,18) - mesterkedése, hogy a felebarát hozzá hasonlóan puszta számmá, statisztikai adattá váljon, elveszítve nevét és végeredményben istenarcúságát. De Jézust követve, a 2020-ban Budapesten rendezendő, egyre közeledő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve sikerrel járhatunk. Ha találkozunk az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztussal, ha magunkhoz vesszük őt, akkor a szentmisék végén átimádkozott sorok életté válhatnak: Jézus barátunkként és táplálékunkként orvosunk és békességünk lesz. Az ő bátorságával vihetjük el erejét és örömét minden emberhez. Felnyílhatnak lelki szemeink, és ráébredhetünk: nem véletlen, hogy a Jóisten nem magányos farkasoknak, hanem társas lényeknek teremtett bennünket. S hogy nemcsak az a belénk teremtett érzés fontos, hogy szeretve legyünk, megértsenek és megismerjenek minket, figyeljenek ránk, hanem az is, hogy mi is szeressünk, megértsünk, megismerjünk (nyitottak legyünk), és figyeljünk az Isten képmására teremtett felebarátainkra. Vigyázó Miklós, volt plébánosom a szentmisében, az átváltoztatás után, amikor Jézus már ott volt az oltáron, megkérte a legfiatalabbakat, hogy jöjjenek ki, fogják meg egymás kezét, s egy nagy kört alkotva tegyenek egy lépést, majd még egyet az oltár felé, aztán ugyanígy vissza, hátrafelé. Végül megkérdezte tőlük, hogy mi történt. A gyerekek azt mondták: közelebb kerültünk Jézushoz, majd távolodtunk tőle. Miklós atya ekkor arra is figyelmeztetett: amikor közelebb léptünk Jézushoz, egymáshoz is közelebb kerültünk, amikor pedig távolodtunk tőle, egymástól is eltávolodtunk. Ha az új évben, Jézust életünk középpontjába helyezve, merjük kinyújtani a kezünket egymás felé - akár azon egyszerű gesztus gyakorlásával, hogy nevünkön szólítjuk egymást (a családtagot, a barátot, a munkatársat, a felebarátot), akkor rátalálhatunk egymás kapuján a csengőre... Úgy, hogy Isten felé közeledve egymáshoz is közelebb kerülünk. Kuzmányi István