Új Ember, 2021 (77. évfolyam, 1-52. szám)

2021-02-14 / 7. szám

2021. február 14.Kitekintő tsfémfa«­ Cseppnyi segítség a föld egyik legszegényebb régiójában Afrika-program indul Székely János püspök vezetésével (Folytatás az 1. oldalról.) A kiutazást egy éven át tar­tó felkészítés előzte meg, melynek során a jelentkezők Afrikáról és a misszióról ta­nultak. Megkapták a szükséges ol­tásokat, majd nyáron néhány hónapot egy-egy afrikai or­szágban töltöttek, missziós ál­lomásokon. Én is kedvet érez­tem ehhez a szolgálathoz, és részt vettem a felkészítésen. A csoportom Bissau-Guineába került. Döbbenetes élmény volt számomra, amit megél­tünk az ott-tartózkodásunk alatt. Szívszorító az afrikai orszá­gok helyzete, óriási szükség van a segítségre, szakembe­rekre, akik bölcsen tudnak ja­vítani a politikai, gazdasági, egészségügyi állapotokon. Talán első hallásra megle­pő, hogy nemcsak élelmet, ha­nem embert is kell küldeni Af­rikába, ahol súlyos gondot je­lent, hogy nagy a népszaporu­lat. De jó szakemberekben, fe­lelősen gondolkodó vezetők­ben nagy a hiány, ez is az afri­kai nyomor egyik oka. Főként a keresztény emberek hiá­nyoznak a felelős pozíciókból. Miből állt az önkéntes tevékeny­ség, amit az olasz fiatalok cso­portjával végzett? - Kutak ásásába vontak be minket, Afrika egyik legna­gyobb problémája ugyanis az, hogy nincs elegendő tiszta ivó­víz és öntözővíz. Mezőgazda­­sági telepeken is dolgoztunk, bár a mi munkánk itt nem so­kat ért. Az afrikai gyerekek már hét-nyolc évesen sokkal gyor­sabban kapáltak, mint mi, euró­pai fiatalok, akik nem szoktunk hozzá az ilyen munkához. Hú­­szan-harmincan voltunk a cso­portban. A missziót két olasz atya vezette, hetven falut láttak el, rengeteg feladatot végeztek nap mint nap a legnagyobb nyugalommal. Létrehoztak kis mezőgazdasági telepeket, isko­lákat építettek. Egyszerű épüle­teket kell elképzelni. Az iskola csupán egyetlen helyiség volt, ahol harminc négyzetméteren hatvan-hetven gyerek tanult délelőtt és délután is. A tanító­juk semmiféle felszerelést nem használt. A szervezők megpró­bálták megmutatni a csopor­tunk tagjainak, hogyan élnek Afrikában az emberek. A prog­ram fő célja ugyanis nem az volt, hogy a fiatalok a fizikai munkájukkal segítsenek a helyi viszonyok jobbításában, hanem az, hogy lássák Afrikát, és na­gyon mély tapasztalatot szerez­zenek az ottani viszonyokról. Ennek az élménynek a hatásá­ra a legtöbb fiatal egész életén át missziós elkötelezettségű ember maradt, és módot talált arra, hogy valamiképpen segít­sen az ott élőknek. Olaszor­szágban sok csoport évről évre gyűjtést szervez, testvérkap­csolatot ápol egy-egy plébániá­val, egyházmegyével. Az egy­kori önkéntesek hidakat építet­tek Afrika felé. Mi mindennel foglalkoztak abban az évben, amikor a kiutazásra ké­szültek? - A felkészítés önmagában is fontos és értékes része volt a programnak. Missziós atyák meséltek az élményeikről, és sokféle szempontból igyekez­tek megismertetni velünk az országot, ahová készültünk. Megkaptuk a szükséges oltá­sokat is, ami nem kis kihívást jelentett, néhányan emiatt ab­ba is hagyták a programot. Az utazási költséget mi magunk álltuk. Az olasz rend, amely a felkészítést végezte, nagyon figyelt arra, hogy ne ingyenes nyaralásnak, ne egy jó lehető­ségnek tekintsük ezt az utat, hanem valóban missziónak. Akarták, hogy érezzük, mi azért megyünk oda, hogy se­gítsünk az ott élőknek. A ki­utazásunk után a szállást és az étkezést már a rend szer­vezte meg számunkra, a helyi körülményeknek megfelelő, nagyon egyszerű módon. Ezeknek az élményeknek a hatá­sára született meg Önben az el­határozás, hogy összefogást szer­vez Afrika megsegítésére? - Igen. Évek óta munkált már bennem a gondolat, hogy itthon is bele kellene vágni egy hasonló program megszerve­zésébe. Ez a szándék összeta­lálkozott az esztergomi Árpád­házi Szent Erzsébet Középis­kola volt igazgatója, Mészáros János elképzelésével, és az idei évre megszületett az elhatáro­zás. Hosszú távú programot szeretnénk, sok tervünk van. A kezdeményezés Szent Bakhita Jozefina emléknapján indult útjára. Ez a tragikus gyermek­kort megélt szudáni szent még kislány volt, amikor elrabolták. Rabszolgaként tartották, sok­szor véresre verték. Száznegy­ven olyan sebhely volt a testén, ami soha nem gyógyult meg. Elképesztő kínokat élt ált, míg­nem egy jólelkű olasz diplo­mata megvásárolta, és ember­hez méltó életet teremtett szá­mára. A fiatal lány megismerte a kereszténységet, és szerzetes nővér lett. Az ő emléknapjához kötöttük a program beharan­gozását és elindítását. Mivel kezdődik a program? - Szeretnénk megismertet­ni Afrikát az egyházi iskolák diákjaival. Egy teljes napon át Kongóval foglalkozunk majd az oktatási intézmé­nyekben, azzal az országgal, ahol az afrikai világháború­ként emlegetett második kongói háborúban mintegy ötmillió ember vesztette éle­tét. Gyerekek sokasága ma­radt árván. Közülük fogad­tak be nyolcvanat a Com­munitas Agnus Dei katolikus közösséghez tartozó nővé­rek. Szegénységben, végtele­nül egyszerűen élnek. Az épületben, ahol a fiúk és a lá­nyok laknak, nincsenek fa­lak, csak egyszerű függö­nyökkel választják el egy­mástól a hálóhelyiségeket. A legtöbb gyereknek ágya sincs, csak letesznek valamit a földre, úgy alszanak. Há­rom-négy hetente esznek húst, a cipőt csak az ünne­pekre veszik fel, nehogy el­kopjon. Nagy kérdés, hogy ha felnőnek, lesz-e, aki mel­léjük áll, hogy munkájuk és lakhatásuk legyen. Ennek az árvaháznak szeretnénk segí­teni. Hogyan esett a választásuk az in­tézményre? - Az árvaház kiválasztásá­ban döntő szerepe volt egy magyar orvosnak, Hardi Ri­­chárdnak, aki szemorvosként hosszú idő óta Kongóban dol­gozik. Óriási szolgálatot vé­gez. A magyar állam segítsé­gével felújították az általa lét­rehozott szemklinikát, ma egész Afrikában ez az egyik legjobban felszerelt, legmo­dernebb eszközökkel ellátott kórház. A klinika a rend által fenntartott árvaház közelében van, a doktor úr így ismeri a nővéreket. Ő ajánlotta támo­gatásra ezeket a gyerekeket. Kik kapcsolódtak már a Szombat­­helyi Egyházmegye által elindí­tott kezdeményezéshez? - Varga László püspök úr el­vitte a program hírét a Kapos­vári Egyházmegyébe, és igyekszik segíteni, hogy minél többen csatlakozzanak. Az is­kolanővérek adtak helyet a megnyitónak, és több szerze­tesrend iskolái is kapcsolód­tak már az összefogáshoz: a bencések, a szaléziak, a jezsu­iták. Folyamatosan jelentkez­nek további intézmények is, legutóbb például a kőszegi domonkos nővérek és a zala­egerszegi Notre Dame nővé­rek iskolája. A program nyi­tott, és szeretnénk országosan elterjeszteni. Arra hívjuk az egyházi iskolákat, hogy szen­teljenek egy napot Afrikának, a missziónak, illetve rendez­zenek gyűjtést egy-egy kivá­lasztott intézmény javára. Ter­vezzük, hogy megszólítjuk a családokat is, és megkérjük őket, hogy ötezer forint össze­gű adománnyal fogadjanak örökbe egy-egy árvaházi gyer­meket. Össze is kötnénk a csa­ládot a támogatott afrikai gye­rekkel, hogy lassanként sze­mélyes szálak is szövődjenek. Ki lesz a program gazdája, és ho­gyan fejlődik majd tovább a kez­deményezés? - A programba belépő szerzetesrendek és a Szombat­­helyi, valamint a Kaposvári Egyházmegye a fő szervező. Néhány munkatársat megbíz­tunk az összefogás szervezé­sével. Jövőre az Afrika-napot témahétté szeretnénk bővíte­ni: az iskolákban tanórákon foglalkoznánk a kontinens történelmével, gazdaságával, kultúrájával, így szeretnénk nyitogatni a gyerekek szemét és szívét e felé a világ felé. Távlati céljuk, hogy magyar ön­kéntesek is missziós munkát vé­gezzenek Afrikában. - Igen, hosszabb távon ezt is szeretnénk elérni. Az olasz­­országi tapasztalataim alapján úgy látom, nagyon jó lenne, ha 17 és 30 év közötti magyar fiatalok is kiutazhatnának Af­rikába, és iskolákban, kórhá­zakban, építkezéseken dolgoz­nának, mezőgazdasági prog­ramokban vennének részt. Céljaink között szerepel az is, hogy afrikai fiatalokat fogad­junk Magyarországon, akik tanulni jönnének, vagy a nyári időszakban töltenének el itt hosszabb időt. A Pázmány Pé­ter Katolikus Egyetem infor­matikai kara felajánlotta, hogy szívesen szervezne egy-két hónapos robotika-informatika tábort műszaki érdeklődésű afrikai fiataloknak. Az olaszországi szervezésű mis­­­sziós utazása során volt alkalma tapasztalatot szerezni arról is, milyen hatással vannak az afrikai emberekre az európai civilizáció vívmányai? - Nagyon messzire vezet ez a kérdés. Ahogy az egysze­rű afrikai ember meglátja a té­vét, megismeri az internet vi­lágát, és a digitális eszközö­kön keresztül bepillant az amerikai és az európai életfor­mába, az addigi felhőtlen bol­dogsága egy szempillantás alatt szertefoszlik. Hirtelen rá­döbben, milyen óriási a va­gyoni különbség, és úgy érzi, ő is szeretne jobb életet élni. A nyugati kultúra veszélyes és káros jelenségei könnyen be­hatolnak a sebezhető és gyen­ge törzsi kultúrába, főleg a vá­rosokban. Amikor egy afrikai fiatal a városba kerül, és kilép a maga családi és törzsi köte­lékeiből, gyakran a kábítószer, a céltalanság, a prostitúció ál­dozatává válik. Jó lenne, ha Afrika meg tudna őrizni vala­mit a régi értékeiből. A csalá­dot tisztelő, a gyereknek örül­ni tudó mentalitásból, a vallá­sos, békés, derűs életvitelből. Azt szeretném, ha ez a prog­ram is megerősítést adna az afrikaiaknak. Miközben segí­tünk a nehézségeik megoldá­sában, azt is fontos tudatosíta­nunk bennük, hogy mennyi értékük van, és hogy a nyuga­ti kultúra csillogásához kriti­kával kell hozzáállniuk. Trauttwein Éva­Fotó: Lambert Attila Ebben az ország számára ne­héz és kritikus időszakban „az éberség és az ima lelkületével kell élnünk", elsősorban béké­ért imádkozva - ezekkel a sza­vakkal fordult levelében a hí­vekhez Rangun segédpüspöke, John Saw Yaw Han, miután a hadsereg főparancsnokának hatalomátvétele és az ország­ban kihirdetett szükségállapot aggodalmat és zűrzavart kel­tett a lakosság körében. Miközben a ranguni érsek, Charles Maung Bo pasztorális látogatáson Kachin államban tartózkodik, a Ran­guni Főegyházmegye a segédpüs­pök aláírásával kibocsátott közlemé­nyében arra kéri Isten népét, hogy ezt az ország életében olyannyira in­gatag időszakot a lehető legnagyobb éberséggel élje meg. Az üzenet különös figyelemre inti a papokat, akikre a hívek vezetőik­ként tekintenek: „Biztonsági okokból legyenek elővigyázatosak, és ellenő­rizzék a templomba belépő embere­ket" - áll a közleményben. Az Egy­ház emellett arra kéri a papokat és a szerzeteseket, hogy a kommunikáció egységességének megőrzése érdeké­ben „ne tegyenek egyedi kijelentése­ket", amelyek el­lentmondásosak le­hetnek, mert ettől csak fokozódna a bi­zonytalanság és a zavar. A papok fel­adata „a liturgikus szolgálatok felügye­lete és a hívek buz­dítása, hogy elszán­tan imádkozzanak a mianmari békéért". Számolva azzal is, hogy kritikussá válhat a szociális helyzet, a Ranguni Főegyházmegye üzenete arra szólítja a híveket, hogy „az éhínség elkerülése érdekében gondoskodj­anak élelmiszer-tartalé­kokról", valamint „gyógyszerkészle­tekről is, hogy biztosíthassák az em­berek minden egészségügyi szük­ségletét". A közleményben végül ar­ra kérik az egyházi közösségeket, hogy rendkívüli, vész- vagy szük­séghelyzet esetén haladéktalanul ke­ressék fel John Saw Yaw Han püspö­köt. Néhány nappal ezelőtt különböző vallási közösségek, a Religions for Peace - Myanmar (Vallások Mian­­mar Békéjéért) tagjai Charles Maung Bo bíboros aláírásával hét pontból álló felhívást adtak ki az Ázsiai Püs­pöki Konferenciák Szövetsége (FARC) nevében. Ebben arra kérik a hatalmon lévőket, a népcsoportok vezetőit, a politikai és a katonai ve­zetőket, valamint minden jóakaratú embert, hogy határozottan kötele­­ződjenek el a béke, a megbékélés mellett. A felhívásban a következő kérése­ket fogalmazták meg: teremtsék meg a béke feltételeit Mianmarban; vesse­nek véget minden etnikai diszkrimi­nációnak; demilitarizálják az orszá­got; találjanak politikai megoldást a legfontosabb kérdésekre; folytassák az igazságszolgáltatás, az oktatás, a társadalombiztosítás és az egészség­­ügyi rendszer reformját, a döntésho­zói folyamatok decentralizálását, ily módon felkészítve az új nemzedéke­ket a virágzó, békés jövőre. A mianmari hadsereg egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett feb­ruár 1-jén, miután több társával együtt őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szán Szú Kjít és Vin Mjintet, Mianmar elnökét. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelen­tette, hogy a hatalmat erre az időre Min Aung Hlaing, a hadsereg főpa­rancsnoka veszi át. Forrás: Fides, MTI Fordította: Balláné Sárközi Jáhel Fotó: Avenire Katonai puccs Mianmarban Az Egyház megbékélésre és imára hív a szükségállapotban

Next