Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Szüdi György: Leninhez méltón
LENINHEZ MÉLTÓN Csizmáktól, lovak patkójától dongott a síkos úttest egész napon át — január volt, a hó konokul tűrte a visszatérő szelek ostromát. A Duna zajlott, felhők gyülekeztek, esni akart, de rideg volt a fagy — éles, akár a kard, a sújtó balta, szilárd, miként a tudatos harag. Az űzött szarvas megtorpan, ha hallja, hogy körülötte véreb had ugat —egy ország népe állt így tétovázva, riadtan várta: mikor lesz szabad? Farkasnak, eznek egyforma a sorsa — az ősz elmossa lépteik nyomát. Mi lesz az ember? ■— Fejfára írt préda, ha nem hallatja másokért szavát. Lenin elvtárs, egy embertelen korban széles táblákra írtuk fel neved — dermedt ujjakkal emeltük magasba az emberért a transzparenseket. A körút felől hallottuk a patkók, a csizmás talpak dongó ütemét — romboló szélben, arcot maró fagyban " vittük a jövő bíztató jelét. Fürst elvtárs élt még — élni fog örökké. . . barna haja a homlokára hullt, mikor kezében meglendült a zászló s a bátor sereg utánavonult. „Munkát, kenyeret!“ —J Ó, kegyetlen évek, tüdőt, ideget sorvasztó napok! „Munkát, kenyeret!“ — harsogtuk a jelszót, hogy nyíljanak a csukott ablakok. Borsos Rózsi, Rezi Károly! A hősök hitéből sarjadt, épül a jelen — Lenin pártjának minden katonáját nevén szólítja a történelem. Embernek lenni — igen, Lenin elvtárs! Bátrakhoz méltó ez a feladat! Nem a múltért, a jövendőért élt az, ki sírverméig hozzád hű maradt.