Uj Idők, 1898 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-02 / 1. szám - Szikra: A bevándorlók / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc IV. évfolyam. 1898. január 8. 1. szám. A bevándorlók. Regény. Irta : SZIKRA. I. A Vörösvár. — Imre, Imre! hol vagy ? . . . Jösz a sánta csóká­hoz? Tomit is viszem, Mignont is s megyünk mind a Vörösvárba . . . Jösz? S Ilike választ se­ várva, futni kezdett. Utána, nagy ugrásokkal vargabetűkbe Tomi, a hűséges újfund­landi s kecsesen szedegetve lábát, farkát magas kérdő­jellé kunkorítva, Mignon, a hófehér cica. Persze, Imre is ott volt mindjárt a nyomukban. Hiszen ő is az Ili kíséretéhez tartozott. S ezt oly ter­­­mészetesnek találta, mint például azt, hogy vizsga után nagy vakáció következik. Mindkét dolog éppen amilyen természetes, annyi gyönyörűséget is okoz neki. Ilyen az élet, gondolta magában gimnazista­ bölcsel­kedéssel. S mert eddig minden jó volt, ami jött, ő azt az okoskodást vonta le magának, hogy minden jónak jönni is kell. íme itt van Ili: soha sem kellett érette egy lépés sem tenni s mégis itt van­ hátra — Itt vagyunk, csicsergett Ili, hosszú szőke haját simítva. — íme a Vörösvár kapuja kitárva. Fölséges úr, méltóztassék trónját elfoglalni. Imre pedig hosszú derekát kétrét görnyesztve is alig-alig bírt a Vörösvár kapuján beférkőzni. Ez egy csodás épület volt. Imre és Ili képzeletében óriás királyi palota, telve fén­nyel, pompával; kevésbé boldog halandó szemében azonban nem egyéb, mint egy elhagyatott rozoga fürdőház. Néhol, régi urasági kúriákon, még most is található egy-egy ilyen épület. Úgy látszik, apáink nem tekintet­ték a fürdést mindennapi szükségnek. Többnyire messze a háztól, a kert legárnyasabb, legelrejtettebb részén emelkedett a kis kalyiba fából, kis tornyokkal, cifrán faragott eres­szel, mint egy arányaiból kinőtt lomb­fürész-remekmű. Sok rajzolás, méregetés és nagy ös­­szegezése a falusi asztalos- és ácsmesterek ügyességé­­ re leszel a király, én a királyné . . 1

Next